A végén minden rendben lesz

Elég régóta kísérletezem azzal, hogy egy tisztességes narancslekvárt készítsek. Mert ne tévedjünk, az igazi angol narancslekvár nem édes a meglehetősen sok cukor ellenére sem, hanem kesernyés.
Ami ugye azért nem olyan egyszerű, mert nálunk nem kapni az erre alkalmas Sevilla narancsot. Amely narancs egyáltalán nem finom, nem édes, önmagában étkezésre gyakorlatilag teljességgel alkalmatlan, ezért is főznek belőle lekvárt. És amitől olyan jó kesernyés lesz a produktum. Egyébként nem értem, nálunk miért nem kapni, tipikus magyar narancs lenne: kicsit kicsi, kicsit savanyú...
Így tehát, ha azt szeretnénk, hogy igazi angol ízű narancslekvárunk legyen, kénytelenek vagyunk trükkökhöz folyamodni. Egyfelől érdemes kissé savanyú, megenni nem olyan jó narancsot beszerezni. Legyen vékony héja, legyen sok leve. Ez a három kritérium máris megnehezítette a dolgunkat. A legtöbb helyen vastag héjú és édes narancsot árulnak, a lédússág még hagyján.
Aztán ott van a probléma, hogy mitől lesz tényleg kesernyés a lekvárunk. Nyilván valami alapból keserűtől, mert az nem lesz elég, ha belefőzzük a sárga héj alatti fehér részt is külön összegyűjtve és muszlinba kötve. Ezt a módszert már kipróbáltam, nem kielégítő az eredmény szempontjából.
A citrom fehér része kesernyés, de mégsem eléggé. Oké, adunk hozzá lime-ot is. Még mindig nem elég.
Szóval grépfrút. Amitől aztán persze már rég nem narancslekvárunk lesz, hanem citruslekvárunk, de szegény ember vízzel főz.

Tegnap láttam egy filmet, amiben az a fő mondás, hogy a végén minden rendben lesz, ha még nincs rendben, akkor nem járunk a dolog végén. És tényleg.
A film angol, cuki, szerepel benne szinte az összes 60-70 éves nagyágyú, kissé szentimenti, de nyomot hagy. Szóval jó.
Egyébként is, úgy látom, az angolok haladnak a korral, egyre több ilyen idős emberről készítenek filmeket (elvégre az élet a halálig tart, legalábbis most így hirtelen szerintem – hagyjuk per pillanat a különféle vallások megoldásait – és hát 40-50-es kor után még azért élnek, szeretnek, fejlődnek emberek szép számmal), van egy sorozat is, a Last tango in Halifax, na az marha jó, nagyon-nagyon vicces.

Végül sikerült az eddigi legjobb narancslekvárt megcsinálni, ami már nem is narancslekvár, de legalább az íze az.

NARANCSLEKVÁR, AZAZ ANGOL ÍZŰ CITRUSLEKVÁR

2 kg narancs
2 db grépfrút
2 db citrom
2 db lime
1½ kg cukor
3 tasak Dzsemfix extra 3:1
1 db vanília

Lehetőleg kezeletlen héjú gyümölcsöket használjunk, de mindenképpen forró víz alatt kefével mossuk meg az összeset.
Aztán hámozzuk meg a gyümölcsöket zöldséghámozóval, a héjat vágjuk fel szép vékonyra. Azért is jó a zöldséghámozós módszer, mert így nagyjából egyforma széles csíkokat kapunk, amitől egyforma hosszúak lesznek a a julienne-re vágott csíkok a lekvárban. Adjunk a látványnak is.
Ezután facsarjuk ki a gyümölcsök levét, öntsük egy nagyobb fazékba, tegyük bele az összevágott héjakat, egészítsük ki a levet 5 literre vízzel.
A narancs, a citrom és a lime megmaradt darabjait vágjuk össze, kössük muszlinba és kanálra kötve lógassuk a keverékbe. Nemcsak az íze miatt fontos, hanem a főzés során kioldódó pektin miatt is.
Tegyük fel a tűzre és alacsony lángon forrástól számítva főzzük addig, míg a héjak megpuhulnak, ez kb. 1-1½ óra.
A muszlinba kötött cuccot vegyük ki és két tányér között nyomkodjuk ki a fazék fölött.
A vaníliát hasítsuk fel és rakjuk a dzsembe.
A cukrot keverjük el a pektinnel és szórjuk állandó keverés mellett a forrásban levő lekvárba, kevergessük, míg a cukor elolvad, aztán még főzzük az egészet kb. ½ óráig.
Vegyük ki a vaníliarudat, majd öntsük a lekvárt előkészített üvegekbe.

Read more...

Unortodoxia

Nálunk is bevezetődött mindenféle görcsölés meg rákészülés nélkül az unortodoxia.
Szerencsére nem a már jól ismert elmeroggyant változat kúszott be az otthonunkba. Bár ez utóbbinak minden következményét viselni vagyunk kénytelenek.

Például nem volt szenteste ünnepi vacsora. Legalábbis olyan nagyon rákészülős, puccosan megterítős.
Amit kitaláltunk, arról kiderült, hogy igazából senkinek nincs hozzá kedve. Karácsony másnapján úgyis jött vendég, elkápráztatásnak pont megfelelt. Meg egyébként sem volt senki éhes, ugyanis át kellett menni a szomszédba névnapozni, volt pezsgő, kis falatkák, sütemény stb. El is teltünk, ebédet sem ettünk.
Így aztán a mi vacsoránkból csak az lett, hogy ettünk egy kevés konfitált libamájat pirítóssal, lilahagymával. Az ember nyilván nem áradozik a saját főztjéről, na de ez egy gasztroblog. A libamáj maga volt a tökély, na. Belül szinte krémes, kenhető.
Nagyon egyszerűen készült: a libából kiszedett testhájat kiolvasztottam, leszűrtem a zsírt, felforraltam, lassan bugyogott. Óvatosan beleengedtem az egész májat, melléraktam 1 fej megtisztított hagymát egészben, és fedő alatt lassan főztem 20 percig. Az a lényeg, hogy a zsír teljesen elfedje a májat. A máj így kívül barna lesz, de nem pirult, nem sül össze, belül meg puha marad. A végén megsóztam az egészet, kivettem a hagymát.
A lilahagymát vékonyan felszeleteltem, csipet sóval megsóztam, pár csepp balzsamecettel és olívaolajjal összekevertem.
Ennél finomabbat, azt hiszem, nem is sikerült volna az asztalra tenni. Gyújtottunk gyertyát, ittunk pezsgőt, jókedvünk volt, beszélgettünk. Nem is kell ennél több ilyenkor.

Első nap liba sült, szóval nem maradtunk pecsenye meg nagyszabású étek nélkül.
Második nap aztán elkészült a pácolt lazac grillezve paszternák pürével. Gesztenyés csokoládétorta volt utána, amelynek készítése közben megbillent kissé a rumos üveg, rosszat nem tett neki, az is biztos.
Képek nem készültek, mert az időjárás nem volt kegyes, még mindig csak a természetes fényre vagyok szorulva, bent teljesen felesleges nekiállni kattintgatni, délután 3 után már szinte sötét volt kint, szóval ezzel sem kellett vesződnöm. Az időjárás egyébként is gusztustalan volt. Nem szoktam ezen lamentálni, úgyis tök felesleges, az van, ami van, na de ami az utóbbi években karácsony környékén adódik, az tényleg felháborító.

Apropó fénykép. Elég nagy meglepetésemre gasztroangyalék az én paradicsomlekvárról készült képemet használják az oldalukon, nem tudom, mennyire megtisztelő ez.
Az kétségtelen, hogyha rákeresünk a gugliban a paradicsomlekvárra, akkor az én képem az első találat, na de ez piros, angyalkáék meg zöld paradicsmból csinálták a lekvárt, sehogy sem jön össze. Mindegy, kis gondolkodás után arra jutottam, én ugyan nem szólok, legyen nekik kínos egy béna fénykép.

Egyébként a mostani karácsony előtti időszak annyira hangulattalan volt – már nem nálunk itthon, hanem a városban –, hogy még a Jézuskának sem írtam, bár minek ugye, amíg meg sem születik, hogyan is tudna foglalkozni olyan materiális cuccokkal, mint az én kívánságlistám könyvekről, gépekről stb.

Elég sokat gondolkodtam a blogolásról egyébként. A karácsony előtti jó sok munka közepette  folyton eszembe jutott, hogy se receptek, se bejegyzés. Tényleg mintha ez lenne a legnagyobb problémám. Fura, mennyire rászokik az ember a megosztásra.
Mondjuk az nekem mániám, hogy valami nagy átalalkítás kéne.
De ahogy S. szokta mondogatni: mindennek eljön majd az ideje.

Read more...
Related Posts with Thumbnails
Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetők más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

  © Blogger template Shush by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP