Minimál

Azon gondolkodom, hogy át kéne változtatni Minimálkonyhára a blog címét. Erősen indokolt lenne, amennyi időt mostanában el tudok tölteni a konyhában és úgy egyáltalán a kaják kitalálásával. Ez utóbbi még hagyján, elvégre fantáziálni nem nagy kunszt. 
Továbbra se szeretek magammal vinni kajácskákat, viszont kénytelen vagyok. Sajnos mindig szegény József Attila meg a mamája jut eszembe a kis lábaskájával. J. A. egyéb okok miatt is, de azt most hagyjuk, mert ritka bunkó cucc.
Valamelyik nap csak úgy minden elgondolás nélkül beáztattam némi csicseriborsót, másnap megfőztem – ezt is csak azért, mert odaraktam, beállítottam a főzőlapot és ott tudtam hagyni. És azóta is várta a sorsát a hűtőben. Ezt sikerült kiötlenem mára elvitelre.


CSICSERIBORSÓ CÉKLÁVAL, CUKKINIVEL ÉS BULGURRAL

½ csésze csicseriborsó – 1 éjszakára beáztatva, puhára főzve
1 db kisebb cukkini
1 db kisebb cékla
2 ek narancsos olívaolaj
1 gerezd fokhagyma
1 cm gyömbér
só, bors
1-2 csipet őrölt köménymag
1 ek kókuszkrém
¼ csésze víz
bazsalikom

½ csésze bulgur
1 csésze víz



A bulgurhoz egy kisebb edényben felforraljuk a vizet kevés sóval, majd beleszórjuk a bulgurt. Hagyjuk pár percig forrni, majd lehúzzuk a tűzről és lefedjük.
Egy serpenyőben felforrósítunk 1 ek narancsos olívaolajat, megpároljuk benne a finomra aprított fokhagymát és gyömbért. Közben kis kockákra vágjuk a cukkinit és a meghámozott céklát, ezeket is a serpenyőbe szórjuk. Hozzáadjuk a csicseriborsót, fűszerezzük sóval, borssal és a köménnyel. Pár percig együtt pirítjuk, aztán hozzáadjuk a vízzel elkevert kókuszkrémet és addig pároljuk közepes tűzön, míg a cékla félig megpuhul.
Tálaljuk a az időközben megpuhult bulgurral, a bazsalikomlevelekkel megszórva és az olívaolajjal meglocsolva.

Read more...

Variációk sütőtökös muffinra

Gyönyörű őszi napjaink vannak, ma is ki lehet ülni simán a teraszra és begyűjteni a napi fényadagot.
Valamelyik nap vettem két kisebb sütőtököt, de a krémleveseket kissé már unom, valamit sütni akartam. Még nem álltam át a plusz sok időről a szinte semmire, ezért nem bonyolult receptek jártak a fejemben.
Na meg! Ez az uzsonna mizéria! Kész vagyok tőle. Mindig utáltam csomagolni magamnak elemózsiát dobozkákba stb., de most kénytelen vagyok. Először is 6 után nem eszem, viszont 7 körül érek haza. Tehát kénytelen vagyok valami étket magammal vinni. Vagy nem eszem a hét öt napján.  Mondjuk van, amire ez is megoldás lenne... De ezt kissé drasztikus módszernek érzem azért.
Szóval marad az állandó vekengés, hogy mit csomagoljak magamnak. Sosem volt tehetségem az előre tervezésben ilyen téren, így aztán marhára nem egyszerű. Esténként meg nem is vagyok hajlandó ezzel foglalkozni, tehát a másnapra főzikélés gyakorlatilag kizárva. Van két olyan nap a héten, amikor a délelőttöm szabad, azt hiszem, azok lesznek erre kijelölve. És azt hiszem, kénytelen leszek valamiféle heti menüket is összeállítani. De ez a lehetőség egyelőre kissé elborzaszt. Ugyanis olyan érzésem van tőle, hogy semmi másról nem szól az élet, mint az evésről. Ami azért így önmagában kifejezetten unalmas cucc.
Viszont a főzés meg marhára hiányzik, ezért aztán reménykedem, hogy a kettő kiegyenlíti majd egymást.

Időközben felfedeztem egy üzletet, ahol lehet kapni füstölt mandulát. Lehet persze, hogy ez csak nekem újdonság. Sajnos rákattant a család. De azért odáig még nem jutottunk el, amit az üzlet tulajdonosa mesélt, hogy van egy vevője, aki minden áldott este elvisz belőle 40 dekát. Kicsit reménykedem, hogy nem egyedül falja fel. Jó, én értem, hogy a mandula jót tesz az alvással, magnézium meg egyebek, na de. Ennyire nem aludhat szarul.
Világos volt, hogy bármit fogok most hétvégén sütni vagy főzni, füstölt mandula lesz benne kötelező jelleggel.

SAJTOS-SÜTŐTÖKÖS MUFFIN

¾ csésze teljes kiőrlésű tönkölyliszt
1¼ csésze liszt
30 g füstölt mandula
60 g kesudió
1½ tk sütőpor
1 tk só
½ tk füstölt só
½ tk frissen őrölt bors
120 g Gouda
¼ csésze napraforgóolaj
¼ csésze olívaolaj
¼ csésze tejföl
2 db tojás
1 csésze sütőtökpüré*



A sütőt előmelegítjük 185 °C-ra, egy muffinsütőt vagy kikenünk vékonyan olajjal, vagy papírkapszlikkal béleljük ki.
A kesudiót szárazon világosra pirítjuk és a mandulával együtt durvára törjük egy mozsárban, egy tálba szórjuk. Hozzáadjuk a kétféle lisztet, a sütőport, a borsot, a sót és a lereszelt sajtot.
Az olajakat kimérjük, habverővel hozzákeverjük a tejfölt, a tojásokat és a sütőtökpürét.
Összevegyítjük a száraz és a nedves alapanyagok keverékeit, majd a masszát a sütőformába töltjük.
25 percig sütjük, míg a beleszúrt tű már tisztán jön ki belőle.


A család kérésére készült egy édes is, nekik a muffin = édes, ha sós = csalódás.

SÜTŐTÖKÖS MUFFIN MELASSZAL

2 csésze liszt
1 tk szódabikarbóna
1 tk sütőpor
1 csipet só
1 tk fahéj
½ tk gyömbér
¼ tk szerecsendió
½ csésze aszalt áfonya
½ csésze szeletelt mandula
120 g vaj
3 db tojás
¼ csésze nádcukor
¼ csésze melasz
¼ tk vaníliapaszta
¼ csésze tej
1 csésze sütőtökpüré*



A lisztet egy tálba szórjuk, hozzákeverjük a szódabikarbónát, a sütőport, a fűszereket, a sót, az áfonyát és a mandulát.
A vajat megpuhítjuk, belekeverjük a cukrot, a vaníliát, a tojásokat, a melaszt, a tejet és a sütőtököt.
A két keveréket összekeverjük és a muffinsütő mélyedéseibe adagoljuk, a tetejét megszórjuk még pár szelet mandulával, majd 25 perc alatt a 185 °C-ra előmelegített sütőben készre sütjük.

*Mielőtt még valaki azon kezdene el lamentálni, hogy mégis honnan vegyen sütőtökpürét, simán hámozzon meg egy kisebb sütőtököt, magozza ki, vágja kisebb kockákra és egy edényben fedő alatt némi vízzel párolja puhára, majd törje össze. Et voilà!

Read more...

Ez is, az is

Először is egy programajánló.
A jövő hét végén Bodrogkeresztúron Mindszent Havi Mulatságot rendeznek.


Lesz heppiség, tutiság, dőzsihabzsi, miegyéb, ahogy ez egy rendes mulatsághoz illik.
Tartok tőle, hogy mindez nélkülem, ugyanis holnaptól igencsak el leszek foglalva. Innentől nem itthon fogom tölteni az időm, hanem egy nagyon szuper kis helyen, konyhamániákusoknak kötelező.
Ez majd nyilván látszik a blogon is, nem mintha eddig naponta születtek volna posztok, úgyhogy ez nem lesz annyira feltűnő. Meg különben is szerintem az olyan ergya, amikor valaki arról ír posztot, hogy miért nem ír posztot. Who cares? A barátai meg a családja nyilván tudják, mit működik, a tök idegen olvasói meg ki tudják várni, míg olyan mondanivalója lesz, ami rájuk is tartozik. Nem kell attól tartani (és ezért állandóan zizegni) szerintem, hogy ha egyébként kedvelik a blogot, akkor elpártolnak a kedves látogatók a ritkaság miatt. Legalább minden poszt egy konkrét ünnep lesz az összes résztvevőnek.
Persze, teljesen egyértelmű, hogy nekem is nagyon jólesik, ha olvassák, amiket felrakok a blogra, ha olyat tudok produkálni, ami másnak is érdekes, és erről nagyon kedves visszajelzéseket is kapok. De hogy görcsösen hajtanék az olvasottságra, azt igazán nem mondhatom el magamról.

Már többször írtam a TV Paprikával szembeni kifogásaimról, de valamelyik nap még szánalmasak is voltak. A Facebook oldalukon írtam egy megjegyzést, hogy legyenek kedvesek szólni a fordítóiknak, miszerint a sour nem keserűt jelent – amit már napok óta tolnak szinte minden műsorban, ami nem magyar gyártású – hanem savanyút. Ez még a régi Országh-féle szótárban is így van, pedig azt az angol nyelvtanár ismerőseim szerint tuti valami szer hatása alatt állította össze a szerző. 
Egy percig sem élt a falukon. 
Meg innen üzenném az egyébként egészen szimpatikus Serényi Zsoltnak, hogy azért nem esznek a magyar emberek sokkal gyakrabban bárányhúst, mert a nagy többség nem nagyon tudja megfizetni a kilónkénti 5-7 ezer forintot.

Na, de. Tegnap voltam a Makifoodban, japán házikonyha főzőkurzuson. Igazából ezt a Gasztrotippen nyertem még tavasszal. Két tanfolyam között gondoltam választani, az egyik ez volt, a másik a késtechnika óra. De miután már régóta azon gondolkodtam, hogy át kéne térni – ha nem is teljesen – a japán konyhára, ezt választottam. Elvégre eddig is elmenedzseltem az aprítást valahogy. Jó, nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a technikámon, de elvagyok.
Csakhogy ez a szójaszószozás meg a nátrium glutamát nem nagyon hagyja. Mármint az áttérést. Sajnos a kínai étterem szindróma pár tünete engem sem kímél. Mindegy, azért kísérletezni fogok, milyen fogásokat tudok beilleszteni az étrendbe. (Mondjuk a többiek már elborzadtak a lehetőségtől. S. például töltött több hónapot kint Japánban és azalatt szívből megutálta az ottani kulináriát.)
Maki tegnap nagyon helyes volt, ahogy kissé szégyenkezve vallotta be, hogy a nátrium glutamátot sajnos nekik köszönheti a világ, 1907-ben alkotta meg ezt a mesterséges ízfokozót Dr. Ikeda Kikunae vegyész professzor.
Az íz, amelyet szeretett volna reprodukálni, az umami, az ötödik íz, és például a paradicsomban, a parmezánban és a kombuban természetes módon is megvan.
A tegnapi menüben szerepelt egy miso leves szezonális zöldségekkel, történetesen vaj/sörretek volt benne. Azán főtt rizs (ez mindig van, ha kell, ha nem), szezámos zöldbab, nyers káposzta és kushikatsu, azaz bundázott hús és zöldségek nyárson. És meglepetésként egy kis pirított lótuszgyökér is.

És én nagyon bírom Japánt, a japán embereket, a gondolkodásmódjukat, mondhatni japomán vagyok, az életem kb. felét ilyesmi közegben töltöttem, de kész vagyok azon, hogy nem bírnak nem kegyetlenkedni. És hát semmi slendriánság, nyilván.
Ami persze az elképesztősége mellett nagyon vicces bizonyos esetekben. Legalábbis szerintem. Van azért abban valami, ha a népek szigeten élnek. Nézzük csak a briteket meg az ő splendid isolation-jüket is. Már ha ez így függ össze. Bár szerintem igen.
A rizsfőzés és -evés alapszabályai közé tartozik, hogy „ha anyád éppen halni készül, akkor sem hagyod ott a fazekat”, és „ha egy szem rizs is marad a tálkádban, megvakulsz”. Mert ugye a másnapi lehetséges rossz idővel még simán megküzd az ember, sag schon.
Jó, én értem, hogy ha csinálnak valamit, azt mindig 100%-osan, egész figyelmükkel és energiájukkal, és hogy a rizs maga az élet, de azért legyenek már határok. 
Meg is született a tegnapi nap mondása: inkább disznólkodom, mint megvakulok. Valaki nem gondolta, hogy képes lenne az evőpálcikával teljesíteni a feladatot, ezért rémületében kézzel vakarászta ki az utolsó rizsszemeket a tálkájából.
Szerintem az is nagyon vicces és egyben persze jellemző is, hogy azt tartják, minél kevesebb lába van egy állatnak, annál javallottabb a fogyasztása, ha már hús. Mert ugye a nagy húsevés nem volt divat kb. a 10-es és 20-as évek tájékáig, aztán a második világháború utáni amerikai befolyásoltság és keresztény hittérítők betelepülése után lett ez igazán elterjedt. Addig a buddhizmus miatti vegetáriánus étkezés volt jellemző, plusz halak és tengeri élőlények.
Azért vannak méretbeli szabályok is, ha már négylábú, legalább kisebb legyen, tehát disznó. Ehhez képest a kobe marhával művészi szintre emelték a marhahús előállítását, mégis mire számítottunk? És innentől kezdve tök érthetővé válik a bálnaevészet is – vörös hús, lába sincs, maga a tökéletes megoldás... 

Mindenesetre nagyon jól éreztem magam, sőt nagyon szívesen járnék ilyen témájú hosszabb tanfolyamra vagy többnapos kurzusra, ha szerveznének. 



Read more...
Related Posts with Thumbnails
Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetők más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

  © Blogger template Shush by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP