Ribizlis-mandulás sütemény

Ma elkezdtem az idei adag bodzapezsgőt, de csak 1,2 kg cukrot tettem vele. A múlt hét végén ittuk meg a tavalyiból az utolsó üveggel, nagyon jót tesz neki a hosszú érlelés a hűtőben. Hugh szerint ugyan 10 nap múlva a palackozás után lehet inni. Ez kétségtelen, akkor is jó, bár az én ízlésemnek túlontúl édes. De egy olyan jó fél év múlva a cukor már átalakul alkohollá – tehát lesz ereje is – és az édesség átvált muskotályos ízbe, amit azért én sokkal jobban tudok üdvözölni.
Ebben az évben azt hiszem, hogy a bodza lesz az egyetlen ehető virág ételekben, ugyanis apu levágta az akácfáról azokat az ágakat, ahonnan létráról tudtam eddig szedni virágot, az orgona meg elvirágzott már. A rózsáink a múlt évben az állandó monszunban nagyon megviselődtek, azoknak kell még egy kis idő, míg teljes pompájukban tudnak nyílni. Biztató a helyzet, csak az ez állandó erős szél ne lenne. Ma séta közben találtunk egy nagyon jó telket, ahova lehetne építkezni és talán nem is olyan szélcsatornában van, mint a mostani házunk. Bár állítólag ez csak az én fixa ideám, mármint a szélcsatorna. Mondjuk szerintem nekem már szélfóbiám van. Utálom az ilyen időt, széttép mindent a szél, a palántáim alighogy kicsit rendbe jönnének, rögvest jön egy-két ilyen szar nap, biztos, ami biztos, letördeli a leveleket például a paprikákról.
Jövő hétre is ki kéne találni valami bodzásat – remélem, lesz még felhasználható virág –, de cukibeteg desszertnek kéne lennie...


RIBIZLIS-MANDULÁS TORTA

200 g vaj
200 g nádcukor
1 tasak Bourbon vaníliás cukor
½ tonkabab reszelve
4 db tojás
100 ml tej
175 g liszt
85 g darált mandula
½ tk sütőpor
300 g fagyasztott ribizli
2 ek lapmandula a tetejére



A sütőt 160 °C-ra előmelegítettem, egy 22 cm-es kerek tortaformát kikentem vajjal.
A puha vajat habosra vertem a cukorral, a vaníliás cukorral, a tonkababbal, majd egyenként hozzáadtam a tojásokat, miközben tovább működött a habverő.
A lisztet összekevertem a mandulával és a sütőporral, aztán a vajas keverék tetejére szórtam. Erre a ribizli került, kicsit összekevertem a liszttel, és csak azután a kevertem simára a masszát. Az egészet az előkészített formába simítottam, megszórtam a tetejét a mandulával és kb. 80 percig sütöttem.
Nagyon könnyű és egyáltalán nem száraz sütemény, kifejezetten ilyen hülye időjárásra való, szobába bezárt délutánokra.


erős ildikó  – (2011. május 15. 21:32)  

Hajjaj, máris kísértésbe estem...

Makka  – (2011. május 15. 21:54)  

És ha liszt nélkül csinálod csak mandulával? A cukor akkor is sok? Mert akkor paleo, de inkább hívjuk gluténmentesnek. :-))

erős ildikó  – (2011. május 16. 10:08)  

Nekem így is megehető (mint tudod), van, ami csak páromnak készül (lásd tegnapi vagdalt), van, ami csak nekem:) Itt az ideje összeszednem a hozzávalókat... Egy-két változtatás lesz (méz, esetleg zabliszt, meg kaptam valami vaníliás szójatejet, ami magában úgysem az igazi), szóval meglátjuk, hogy alakul.

Ízlésszindróma  – (2011. május 22. 22:01)  

Hűű, de nagyon szép lett ez a sütike:)) nyúlkálnék utána, de hát ez a fránya képernyő:)))

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails
Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetők más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

  © Blogger template Shush by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP