A gróf csokitortája

Tulajdonképpen hegyekben áll itthon a tea. Régebben rengeteg teát ittam, ennek megfelelően vásároltam is jobbnál jobbakat, de egy idő után olyan tüneteim lettek tőle, mint amikor egy alkesz még nem kapta meg a napi adagját reggel, remeg mindenem és alig tudok lábra állni. Kezdődött ez a fekete teákkal, gondoltam, oké, akkor legyen csak zöld. De aztán azoktól is. Az ötórai teát sem nekem találták ki, mert ha du. 4 után teázom, hajnal 4-kor még tuti nem alszom. Ahogy a vörösbortól sem tudok aludni, de ez mellékszál. Vicces, mert a kávétól ilyen bajaim nincsenek.
Így hát egy teljes polc tele van velük az egyik konyhaszekrényben. A vendégeimnek szoktam kínálgatni, de közülük is elég kevesen teáznak, szóval valami új módszert kellett találnom a felhasználásukra. Nem mondom, hogy az alábbi egycsapásra megoldja a teamennyiség redukálását, de kezdetnek megfelel.

EARL GREY CSOKOLÁDÉTORTA

2 g Earl Grey tea
75 ml sűrített tej
125 g csokoládé (72%)
¼ tk vaníliapaszta
100 g vaj
1 csipet só
4 db kisméretű tojás
125 g nádcukor
70 g őrölt mandula


A teafüvet a felforrósított sűrített tejbe áztattam.
A sütőt előmelegítettem 180 °C-ra, egy 17 cm-es kerek kapcsos tortaformát kibéleltem sütőpapírral úgy, hogy a peremétől legalább 5 cm-rel túlnyúljon.
A csokoládét, a vajat, a sót és a vaníliát összeolvasztottam alacsony hőmérsékleten, belekevertem a tojások sárgáját, a teás sűrített tejet (ahogy volt) és a mandulát.
A tojásfehérjéket habosra vertem, majd kanalanként hozzáadva a cukrot tovább vertem, míg szép fényes kemény hab lett belőle. Egy jó nagy kanálnyi habbal fellazítottam a csokoládés-mandulás keveréket, majd az egészet a tojáshabhoz adtam és összeforgattam.
A masszát az előkészített formába töltöttem, beraktam a sütőbe és 35 percig sütöttem. A közepe remegős maradjon, nem szabad túlsütni, hogy ne legyen száraz, hanem jó szottyos legyen a belseje.
Kivettem, hagytam a formában kihűlni, majd óvatosan tálra raktam, lehúztam róla a sütőpapírt. Kicsomagolás és hűlés után a sütemény teteje kissé beesik, az oldala is megroggyan.
Megszórtam kakaóval és porcukorral.
Kevés vaníliás cukorral kevert félig felvert tejszínnel érdemes tálalni.



Eredetileg GoodFood recept.

Zsiri  – (2011. április 14. 16:10)  

Hmm, jó csokis, nagyon guszta :)

Bianka  – (2011. április 14. 16:15)  

Ezt is elmentem nagyon finom lehet

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails
Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetők más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

  © Blogger template Shush by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP