Mimóza

Attól, hogy én nem eszem szénhidrátot, legalábbis megpróbálom elkerülni a nagyját, persze nem lehet a családot sütemények nélkül hagyni.
Volt itthon pár darab mandarin, először majdnem mandulás tortát készítettem, de azt most nem találtam eléggé az évszakhoz illőnek, bár egyéb esetekben engem az ilyesmi nem zavar. Aztán volt a hűtőben egy kis pezsgőmaradék is, pár napja bontottuk fel az üveget.
Eszembe jutott, hogy régebben, amikor elég sokat jártunk Bécsbe, mindig Mimózát ittunk – száraz pezsgő plusz narancslé 2:1 arányban. Igazából nem tudom, hogy tényleg létezik-e ez az elnevezés erre koktélra, valamiért mi ennek hívjuk.
Szóval ez a koktél adta az ötletet a tegnapi sütihez.
Ráadásul – miután már megint megszólalt hajnalban ez a rohadt riasztó  és felkeltett, majd nem tudtam visszaaludni – a blog a Facebookra is felkerült. Lehet rajongani. Nem tudom, ez a fészbuk még több éves használat után is kusza nekem kissé.


MIMÓZA SZELET

A piskótához:
5 db kis tojás
5 ek cukor
1 tasak Bourbon vaníliás cukor
5 ek víz
5 ek liszt
1 tasak sütőpor

A krémhez:
500 g túró
200 ml tejföl
5-6 ek cukor
1 tasak bourbon vaníliás cukor
200 ml tejszín

A zseléhez:
2 tasak Haas világos tortazselé
300 ml mandarinlé
200 ml száraz pezsgő
4 ek cukor
1 ek narancsvirágvíz

        A piskótához a tojásokat szétválasztottam. A fehérjéket nagyon kemény habbá vertem. A sárgáját fehérre habosítottam a cukorral, a vaníliás cukorral, ezután beleöntöttem a vizet, azzal is felvertem. A lisztet átszitáltam a sütőporral, majd a sárgájás krémhez kevertem továbbra is az elektromos habverőt használva alacsonyabb fokozaton. A fehérje ⅓-át spatulával a lisztes krémbe kevertem, majd a többit már csak óvatosan beleforgattam.
        Négyszögletes kapcsos tortaforma aljába sütőpapírt tettem, belesimítottam a tésztát és 180 °C-ra előmelegített sütőben készre sütöttem, kb. 25 perc volt. A sütőből kivéve hagytam teljesen kihűlni.
        A krémhez a túrót és a tejfölt elkevertem a cukrokkal. A tejszínt félig felvertem.
        A zseléhez a zseléport elkevertem a cukorral, hozzáadtam a mandarinlevet, a pezsgőt, majd felforraltam, 15 másodpercig forraltam – a zacskón levő utasításnak megfelelően. Hozzáadtam a narancsvirágvizet, és állandóan kevergetve kihűtöttem nagyjából. A még folyékony zseléből 150 ml-nyit a túrókrémhez adtam, gyorsan elkevertem, a félig felvert tejszínt is hozzáadtam, simára kevertem. Közben állandóan figyelni kellett a zselére, nehogy megszilárduljon itt-ott.
        A túrókrémet a piskótára kentem, a tetejére öntöttem a zselét, és az egészet 2 órára a hűtőbe raktam.

        Read more...

        Itt meg hirtelen nyár lett

        Mégis mit tehet az ember, ha kap egy nagy vödör éppenhogy kiolvadt fagyasztott málnát a szomszédjától (eredeti forrás a cukrászda)?
        Szomszéd becsönget, hogy beszélt apámmal, mert azt gondolta, mi tuti örülnénk egy nagyobb mennyiségű málnának, viszont apu közölte vele, hogy ő nincs itthon, én igen, és különben is én vagyok a konyhatündér.
        Valóban, mit lehet tenni? Először is örülni, aztán kutakodni a kedvelt gasztroblogokon valami jó ötlet után, amely kifejezetten 5 kg málna felhasználására utal, de ilyen dimenzióban csak lekvárok és dzsemek fellelhetők. Tehát befőzni váratlanul. A család és a szomszédság örömére. Vajon Egerszalókon milyenek lehetnek a szomszédok?

        TAVASZI RÓZSABORSOS MÁLNALEKVÁR

        5 kg málna – szigorúan fagyasztott, ami már kiolvadt
        1,5 kg cukor
        1 ek vaníliapaszta
        1 ek rózsabors
        100 ml Crème de Cassis 

          A gyümölcsöt egy nagyobb fazékba öntöttem, hozzáadtam a cukrot, a mozsárban porrá tört borsot és a vaníliát meg a szirupot is. Kb. a ¾-ére forraltam be addig, míg már bőrösödött. A végén hozzáadtam a likőrt – málnapálinka híján – majd kiforrázott üvegekbe töltöttem.



          Mára az egyik kedvencemből – Purcell Dido és Aeneas című operájából egy részlet. Egyik este éppen azt az előadást néztem meg a Mezzón, amelyből a részlet van. Stéphanie D’Oustrac volt látható Dido szerepében, a Les Arts Florissants zenekart William Christie vezette.
          Stéphanie D’Oustrac-ot szeretem, a hangját is, de ebben az előadásban néha olyan egzaltált tekintettel nézett a világba, hogy sokszor inkább Ophélia jutott eszembe, attól tartottam, mindjárt befekszik itt nekem a vízbe. Ezzel együtt azért elég sokat adnék, ha egyszer élőben láthatnám a zenekart és a Christie-vel dolgozó énekeseket. 

          Dido panasza

          Az én fülemben inkább a Janet Baker-féle előadás van lévén, hogy az volt az első barokk operalemez, amit valaha vettem. Nem mondom, nem a legújabb cucc a barokk piacon.

          Read more...

          Mínusz szénhidrát

          Mostanában szénhidrátmentesen étkezem. A kenyér elhagyása egyáltalán nem okoz veszteséget, eddig sem ettem belőle sokat, annál inkább a tésztáé, na meg a fagyié. A csokoládé, a cukor, a rizs, a krumpli meg a sütemények sem hiányoznak, bár az is igaz, hogy egy-két évvel ezelőttig tőlem simán elvoltak a csokoládék táblaszámra a szekrényben hosszú időkig – amíg S. rájuk nem lelt és kérdezte meg, hogy ugyan kinek tartogatom ezeket, mert ha senkinek, akkor ő rávetné magát a hesszanyagra – viszont mostanában simán felbontom. Ahonnan ugye nincs visszaút.
          Egyszer egy héten fogok enni szénhidrátot, igen, tésztát, fagyit és süteményt is. A tésztákat majd nem szottyos-tejszínes mártásokkal.
          Sajnos Csupi szerint a pattogatott kukorica, 0%-os zsíros is szénhidrát, pedig szerintem nem is eledel.
          Ez az egész egyébként arra is jó, hogy nem kell mindig főtt ételt ennem, amire egyáltalán nem vágyom, elvagyok nélküle akár hetekig is. Tök jól elvagyok 2-3 hasábokra vágott répával és fűszeres sajtkrémmel. Különben a répa remekül tömít, nemcsak azért, mert sokat kell rágni, hanem az édessége miatt is.

          Tegnap a mínusz szénhidrát jegyében tofut készítettem. Egyébként már jó pár hete motoszkál bennem a tofuevés, régebben elég sokat vettem belőle. De folyton elfeljetettem megnézni vásárlások alkalmával. Tegnap a hentes mellett kéznél levő bioboltba viszon kifejezetten ezért mentem be. Nem, nem vagyok biomániákus és vega meg vegán sem. Nem is értem pl. azt, hogy ha valaki elkötelezte magát a vegán étkezés mellett, akkor mit kepeszt a húsvéti sonka illúziója után. Hol van az előírva, hogy húsvétkor sonka vagy sonkaszerű cucc legyen az asztalon? Mondjuk, én szeretem, ha minden az, ami. Nem valami szerű, mert az nem az.

          TOFU PIRÍTOTT ZÖLDSÉGEKKEL

          300 g tofu
          2 kisebb cukkini
          ½ padlizsán
          ¼ piros kaliforniai paprika
          1 piros chili
          2 cm gyömbér
          1 fej lilahagyma
          2 gerezd fokhagyma
          2 ek szójaszósz
          ¼ tk rizsborecet
          3-4 ek szójaolaj
          só, bors
            A tofut kb. 1 cm-es kockákra vágtam és a wokban felforrósított olajban kissé megsózva pirosra sütöttem. Ezt azért érdemes így csinálni, mert ebben az állapotában a tofu már nem törékeny, szépen megtartja a formáját, nem fog eltűnni a kevergetés közben. Különben úgy is nagyon finom, ha bő forró olajban pirosra sütjük – eközben kissé pufi lesz – kiszedve lecsöpögtetjük és úgy adjuk az ételhez. Szerencsére olyan szerkezete van, hogy ezek után a kezelések után is képes magába szívni minden ízanyagot igen hamar.
            Ezután rádobtam a finomra vágott lilahagymát, a fokhagymát, a chilit és a gyömbért, összekevertem, hagytam kissé továbbpirulni. 
            A zöldségeket is kockára vágtam, a tofuhoz adtam. Hagytam pirulni őket állandó kevergetés közben. Majd kissé sóztam, elég sok borsot tekertem rá. Ráöntöttem a szójaszószt és a rizsborecetet (elég jó ropogósan tartja a zöldségeket, bár ez a padlizsánra nem igaz), hozzáadtam a szintén kockákra vágott paprikát. A színe és a kissé édeskés íze miatt tettem bele.
            Ha lett volna itthon korianderzöld, raktam volna rá azt is. És ha éppen szénhidrátos nap lett volna, rizstésztával eszem.

            Read more...

            A túrós feladat

            Ma fellázadtam, úgy döntöttem, nem vagyok hajlandó belenézni egy könyvbe sem tanulás céljából. Az volt a program – lévén, hogy szinte minden szombat délelőtt egyedül vagyok itthon –, hogy mindenféle zenéket hallgatok és közben játszom. És próbálok valami túrósat kitalálni. Ami édes. Ezt azért megkaptam feladatban.
            A játéknak megint hajtépkedés lett a vége, ugyanis még egy tavaly beszerzett darabot szerintem nem lehet végigjátszani, bár a honlapján mutogatják a végső megoldást, de embert még nem láttam, aki befejezte volna. Persze azt gondoltam, majd én leszek az első hosszú idő után, pihentettem az ügyet tavaly óta, most megint előszedtem – nem szeretem a befejezetlen ügyeket –, de ugyanott akadtam el, ahol a múltkor. Tuti szarul van megírva a program. Mást nem tudok elképzelni. Még jó, hogy voltak más lehetőségeim is. 
            Aztán egy csomó zenét kiírtam CD-re, hogy lent a konyhában is lehessen hallgatni, ami éppen eszembe jut. Ez egyébként egy állandó probléma, hogy mi van lent és mi van csak fent, miért kell újra felzarándokolni, amikor már végre lecuccoltam. Merthogy ilyenkor lehurcolom a telefonomat – sose hívnak, kizárólag csak akkor, ha véletlenül elfelejtem levinni – a fényképezőgépet, a kis cetlire jegyzetelt recepteket, esetleg a szakácskönyveket, hogy bemutathassam adott esetben az alternatívákat, amelyekből választhatnak a családtagok stb., stb. Ezt a választósdit különben be fogom rekeszteni. Mert nem ismernek határokat néha.



            ÁFONYÁS-TÚRÓS PITE

            A pâte brisée-hez:
            250 g finomliszt
            175 g vaj
            1 db tojás
            1 ek cukor
            ½ ek víz

            A töltelékhez:
            500 g házi túró
            3 db nagy falusi  tojás
            350 g fagyasztott áfonya
            5 ek cukor
            1 tasak Bourbon vaníliás cukor
            2 ek keményítő


                A tésztához robotgépbe tettem a hozzávalókat – a vajat hidegen kis kockákra vágva – és morzsásra kevertem, majd kézzel összállítottam. Enyhén lisztezett felületen kinyújtottam nagyjából kerekre és egy piteformába raktam. A formába igazítottam a tésztát, a kilógó széleket levágtam.
                A maradék ment a mélyhűtőbe a többi ilyen kis gombóchoz. Kb. 4-5 maradék kitesz egy adagot. Nagyon szeretem ezt a tésztát, márcsak azért is, mert nem kell ez a hűtőben pihentetés hozzá, hogy aztán tök nehéz legyen kinyújtani, nem törik, nem szakad, azt csinálja, amit szeretnék, például szépre sül vaksütéses macera nélkül is.

                A sütőt 200 °C-ra állítottam.
                Amíg a sütő melegedett, a túrót elkevertem a tojások sárgájával, a cukorral, a vaníliás cukorral, a sziruppal és a keményítővel. A tojásfehérjéket kemény habbá vertem. A hab ⅓-át belekevertem a túrókrémbe, hozzáadtam az áfonya nagyját és a maradék tojáshabot is. Óvatosan összeforgattam. Az áfonyát azért csak a legvégén adtam a krémhez teljesen fagyott állapotban, hogy ne fesse meg már előre – ez a sütés közben úgyis elkerülhetetlen, de szerettem volna, ha nemcsak lila lesz a krém.
                A gyümölcsös-túrós keveréket a pitetésztába töltöttem, majd rászórtam a maradék áfonyát. Az előmelegített sütőben 1 órát sütöttem.
                Hagytam langyosra hűlni, és csak közvetlenül a tálalás előtt szórtam rá kevés porcukrot.

                *Az akácszirup eredetileg zselének készült volna, de folyékony maradt. És miután önmagában is elég fűszeres és intenzív íze meg aromája van, a túrós krémet nem kellett nagyon fűszerezni.

                Read more...

                A vadvirágos rét és a kelt tészta

                Az utóbbi időben nem sok időm volt blogolni, de hogy őszinte legyek, nem is nagyon volt miről. A legtöbbször olyan ételeket készítettem, amelyek már szerepeltek a blogon, leginkább ugye az időhiány miatt. Vagy olyan egyszerűket, hogy nem lenne képem kinevezni receptnek. Ilyen időszakokban egyáltalán nem szeretek azon gondolkodni, mit főzzek, ami először eszembe jut, vagy könnyű elkészíteni, vagy van hozzá itthon minden, az lesz az ebéd vagy a vacsora.

                Egyébként még ez sem igaz annyira, hogy ne volna időm. Merthogy filmet nézni természetesen van. Valamelyik nap sikerült hozzájutnom a Pippa Lee négy élete (The private lives of Pippa Lee) címűhöz. Az a film szerintem csúcs. Robin Wright Penn szuper színésznő, szeretem a gesztusait és az arcjátékát, ebben filmben különösen. Emlékszem, amikor először lett kábeltévénk, elég sokat néztem a német RTL-t, ott futott egy sorozat, kb. mint a Dallas és a Dinasztia ötvözete, Santa Barbara címmel, remek volt, mit mondjak. De németül legalább kihívás volt. Na abban játszott Robin Wright, még Penn nélkül.
                A film Rebecca Miller (Arthur Miller lánya) regényéből készült. Ő írta a forgatókönyvet is, és rendezte is. Az egészről Csehov jutott eszembe, aki a saját bevallása szerint nem drámákat, hanem vígjátékokat írt, hát, tényleg nem lehet tudni, hogy az ember nevessen vagy sírjon Pippán meg az életein. Mindenesetre én jó párszor eldöntöttem, voltak olyan jelenetek, amikor konkrétan vinnyogtam a röhögéstől.

                Ma is ment a szenvedelgés, hogy mi legyen a kaja. Nem vágyik egyikünk sem nehéz ételekre, leginkább a zöldséges fogások mennek mostanában meg a hal és a csirke.
                Szóval mindenki csak vekengett, hogy mit nem enne, arról senki nem tudott kinyögni egy szót sem, hogy viszont mit igen.
                Így aztán pizzát kaptak. Mióta itt lakunk, nem csináltam pizzát, pedig mint minden kelt tésztás cuccot, ezt is szeretem készíteni. Nem sok dologban szeretek topicskolni ételkészítés során, de a kelt tészta dagasztása egészen más. Nagyon jó érezni, ahogy a ragacsos izé egyszer csak finom, sima, rugalmas tésztává alakul. Aztán kelés után megint egy más textúra, laza, könnyen formálódik a kezem alatt, de mégis valahogy olyan önálló.
                Ezzel együtt például étteremben sosem kérnék pizzát – ilyen erővel lehetne zsíros kenyeret is – szerintem az egész pizza-kérdés túl van spilázva, egyáltalán nem olyan nagy cucc, mint amekkora felhajtás van körülötte már jó régóta.
                Azt gondolhatnánk, hogy jaj, kelt tészta, az milyen sokáig tart. Valóban nem készül el 15 perc alatt maga az étel, viszont a kelt tésztával való foglalatoskodás nagyjából 10 perc. A keléshez kell csak idő, de azalatt meg lehet csinálni bármit. Például azon gondolkodni idióta újság idióta körkérdésének a hatására, hogy mit jelent nekem március 15-e.
                Hát, nagyjából ezt: Lovasi András Kossuth-díjat, Kiss Tibor, Farkas Róbert és Csík János a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét kapja. Valami ilyesmiről szól szerintem ez a nemzeti ünnep, nem az utcán való gyülizésről meg ordibálásról.


                SPENÓTOS PIZZA MAZSOLÁVAL ÉS FENYŐMAGGAL

                A pizzatésztához:
                3½ csésze finomliszt
                1 csésze rétesliszt
                1½ csésze víz
                42 g élesztő
                1 tk só
                ½ ek cukor
                2 ek extra szűz olívaolaj

                A tetejére:
                500 g mirelit spenót
                50 g vaj
                só, bors, szerecsendió
                150 g sajt
                1 marék mazsola
                1 marék fenyőmag

                    Először a spenótot egy szűrőbe raktam egy tálba, hogy amíg kiolvad, csöpögjön ki a leve. A mazsolát langyos vízbe áztattam.
                    Ezt a tésztát mindig a tiszta konyhapulton (kő) szoktam összegyúrni. 
                    A liszteket átszitáltam, rászórtam a sót, és a közepébe jókora mélyedést csináltam.
                    A vizet felmelegítettem kézmelegre, belemorzsoltam az élesztőt, elkevertem a cukorral, kevés lisztet szórtam a tetejére és letakarva hagytam állni 10-15 percig, míg már buborékokat vetett. Aztán ezt az egészet a lisztkupac közepébe öntöttem, rálocsoltam az olajat, és belülről kifelé haladva elkezdtem először csak keverő mozdulatokkal összeállítani. Egy idő után, amikor már szinte az összes lisztet felvette a tészta, addig gyúrtam, dagasztottam, míg telejesen sima és rugalmas nem lett. Enyhén lisztezve és letakarva meleg helyen hagytam kelni 1 órát.
                    Egyébként ebből a mennyiségből két nagyobb pizzát lehet csinálni, én most csak a felét használtam fel, a többit dögönyözés nélkül beraktam a mélyhűtőbe.
                    A vajat egy kisebb serpenyőben felolvasztottam, hozzáadtam a lecsöpögtetett spenótot, sóztam, borsoztam, adtam hozzá szerecsendiót is. Nem kell főzögetni, csak kissé átmelegíteni, hogy a vajjal el lehessen keverni.
                    A pizzatésztát jól átdögönyöztem, kihúzogattam, kb. ½-1 cm vastagra, nem szeretjük a papírvékony pizzát. Nagyjából kerekre alakítottam, a szélét kicsit felhajtottam, rákentem az ízesített spenótot, megszórtam a lereszelt sajttal, rászórtam a lecsepegtetett mazsolát és a fenyőmagot. 225 °C-ra előmelegített sütőben sütöttem 20-25 percet.



                    És ha már emlegettem Farkas Róbertet, ugyan se Kiss Tibi, se Lovasi, viszont Frenk. Aki kb. úgy bolond, ahogy a többiek. A jóisten is kuplék és sanzonok előadására teremtette, ahogy kinéz, mindenképp.

                    Budapest Bár és Frenk: Gyűlölöm a vadvirágos rétet
                    A kuplé dalszerzője Polgár Tibor, a szövegírója pedig Széky S. Dénes volt.

                    Read more...
                    Related Posts with Thumbnails
                    Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetők más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

                      © Blogger template Shush by Ourblogtemplates.com 2009

                    Back to TOP