Újabb krémleves

Tegnap a leandereké volt a főszerep. Ugyanis itt volt az ideje, hogy a teraszról bevigyük őket a a tárolóba. Ugyan kibírnak pár napos enyhe mínuszokat, de éppen volt időnk, és főleg kedvünk a dologhoz. Előbb azért elég sok ágat levágtunk mindkettőből – van még egy kezelhető harmadik is, amelyet csak lecipelni kellett.
A másik kettő akkora, hogyha átültetnénk a nagyságuknak megfelelő méretű cserépbe, csak daruval lehetne mozgatni őket. Pedig szerintem nem lehet elkerülni majd ezt a következő tavasszal, mert akkor búcsút inthetünk nekik, ki fognak dögleni. Gyakorlatilag nincs rajtuk már föld, csak gyökérrel van tele a cserepük. És érdemes lenne, mert ugyan meglehetős anyagi ráfordítás egy ilyen átültetés, de ekkora méretű leanderek olyan 60 000,- és 80 000,- között kaphatók kertészetekben.
Elég sokáig kint grasszáltam a teraszon, jól átfújt a szél, szóval nagyon jólesett egy újabb forró és sűrű krémleves.

ALMÁS-GYÖMBÉRES ZELLERKRÉMLEVES

800 g zeller
4 db alma
1 ek olívaolaj
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
½-1 tk őrölt gyömbér
1-2 tk durva só
frissen őrölt fehérbors
1 liter zöldségalaplé
kevés durvára vágott petrezselyem

A zellert és az almát meghámoztam, az almának kivágtam a magházát, majd mindkettőt kisebb kockákra vágtam.
Egy fazékban felforrósítottam az olajat, nagyjából 5 percig pároltam rajta a megtisztított és durvára vágott hagymát és fokhagymát.
Beleraktam a darabolt zellert és almát, rászórtam a fűszereket, átforgattam, kicsit pirítottam még, majd ráöntöttem az alaplevet.
Felforraltam, mérsékeltem a hőt és a fazekat lefedve 30 percig főztem közepes hőmérsékleten, míg az alma és a zeller is teljesen puha lett.
Ezután simára turmixoltam, és tálaláskor megszórtam a petrezselyemmel.


Ez a leves igazából minden mentes, se tej, se tejszín, se liszt vagy más sűrítő anyag nincs benne, a gyömbér miatt pedig plusz melegítő hatású. Beleférhet mindenféle diétába, bár a cukorbetegeknek az alma miatt érdemes számolgatni.

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails
Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetők más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

  © Blogger template Shush by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP