Torta sütés nélkül

Tegnap jól időzítettem mindennel – kerti munkák, filmnézés, tekerés a szobabringán stb., mert mire S. hazaért, már lehetett is volna enni a sütit. De előbb azért átmentünk a törzshelyünkre és ott vacsoráztunk, mert felhívott útközben, hogy mikor érkezik és nehogy nekiálljak kaját csinálni.


SZEDRES MASCARPONETORTA SÜTÉS NÉLKÜL

Az alaphoz:
80 g amaretti
150 g teljes kiőrlésű keksz
150 g vaj
2 ek Amaretto

A krémhez:
2 db tojás
2½ ek porcukor
1 tasak Bourbon vaníliás cukor
250 g mascarpone
100 g fehércsokoládé
1 tasak Dr. Oetker Instant Zselatin Fix
250 ml tejszín

A tetejére:
500 g szeder

Az amarettit és a kekszet robotgépbe tettem, összetörtem. A vajat felolvasztottam, és az Amarettóval együtt a kekszmorzsához kevertem.
Egy tálra tortakarikát raktam, a vajas kekszet egyenletesen elosztva lenyomkodtam, hűtőbe raktam, amíg elkészítettem a krémet.
A tojásokat szétválasztottam. A fehérjét kemény habbá, a sárgáját habosra vertem a cukorral és a vaníliás cukorral. Közben alacsony hőmérsékleten felolvasztottam az összetört csokoládét.
A cukros tojásba kevertem a mascarponét, majd a csokoládét és a zselatinport. A tojáshab ⅓-át a krémbe kevertem, a többit óvatosan beleforgattam.
A tejszínt nem túl kemény habbá vertem és a krémhez adtam.
A kekszalapot kivettem a hűtőből, a krémet rásimítottam, és a tetejét kiraktam a gyümölccsel.
Visszatettem a hűtőbe, amíg a krém már elég szilárd lett ahhoz, hogy a tortakarikát eltávolíthassam – minimum 2 óra kell hozzá.


Tegnap megnéztem az új Polanski-filmet, Szellemíró (The ghost writer) a címe, Ewan McGregor a főszereplő. Nagyon vicces, már ha ilyet lehet mondani egy politika thrillerre, de szerintem Polanskinál  alapvetés a groteszk humor és egyébként is ez egy kamaradráma. 
Ewan McGregor és Olivia Williams – Lang feleségét játssza – egyik jelenéténél például hangosan felröhögtem. Ezzel együtt nem vihogtatja a nézőt, hanem csak olyan kis csiklandós érzést kelt, hogy mindjárt nevetünk, de aztán annyira mégsem – elvégre komoly dolgokról van itt szó, kérem – az utóérzés mégis az, hogy egy vicces filmet láttunk, bárhogy is végződjön a történet.
Azért nem nagyon akarok bármi közelebbit is írni, mert rögvest poént lőnék le, és aki csak ezután szeretné megnézni, még a végén esetleg meggyűlölne.
Polanskit lehet utálni azért, amiért perbe fogták, de a zsenialitását elvitatni nem lehet, pedig sokan megpróbálják, és a berlini fesztivál zsűrijét is azzal vádolják, hogy a fődij nekiítélésével nem a filmet honorálták, hanem kiálltak a rendező mellett. 
Remek a színészvezetése, például közepesnek tartott színészeket egészen új szintre hozott, mint például Pierce Brosnant, aki a volt miniszterelnököt, Langot játssza és Kim Cattrallt is, aki meg Lang titkárnőjét. A két ember közötti viszonyt a nőből érezzük meg igazán, pedig soha semmilyen manifeszt jelet nem láthatunk. Persze a miniszterelnökné, Ruth beszólásai sem hagynak kétséget bennünk.
Ewan McGregor is nagyon jó, ahogy nem igazán tudjuk, mikortól lett hirtelen olyan elkötelezett, hogy nyomozgasson, elvégre az elején nem volt semmi kedve az egészhez és még a nagy honorárium sem tudta jókedvre deríteni, valóban nem lehet olyan nagyon felemelő hülye politikusok memoárjait nyomdaképes állapotba hozni.
A néző tökéletesen tisztában van az idő múlásával, én például nem úgy feledkeztem bele, hogy ne érzékeljem, mindjárt lesz megoldás, de aztán mégis csalódott voltam, hogy máris vége. Még elnézegettem volna egy jó ideig.
És Eli Wallach rettentően megöregedett.

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails
Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetők más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

  © Blogger template Shush by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP