Még jó, hogy van miből élni ebben a melegben is, mármint blogilag

Dögmeleg van, nem tudom, Gabah hogy értékelné ezt a kitételt. Abban teljesen igaza van, hogy amíg ilyen sütis meg sültes posztok születnek, amilyenek, nincs is olyan meleg. Egyeseknek.
Próbálom én is túlélni a hőséget, leginkább úgy, hogy délutánonként felülök a 29 fokos szobában a szobabiciklire és tekerek 35-40 percet, közben jól kiizadok. Igazi biciklire ugye ebben a hőségben nem ül földi halandó. (Egyébként gondolkodtam azon, hogy kihurcolom a szobabringát az erkély azon részére, ahol délután árnyék van, de sajnos a szomszédaink, akiket a 3 év alatt, mióta itt lakunk, egyszer sem láttam, mostanában – nyilván azóta, mióta ez a korszakalkotó ötletem megszületett – állandóan kint kolbászolnak a kertjükben, közönséggel meg nem jó.)
Na most ez segít is kb. addig, míg ülök a bringán – közben olvasok, mert egyébként a szobabiciklizés kész halál –, aztán elmegyek fürdeni és megiszom a jó nagy pohár jéghideg mézes tejet.
Ja, és nem főzök. Nem is sütök. Hideget eszünk. Már aki. Mert én azt sem nagyon.
Olyamisre hajlandó vagyok, amit csak berakok a sütőbe majd jó messzire kerülöm a konyhát, míg megy a sütő. Pedig a konyha egész viselhető hőmérsékletű lenne főleg a fenti szobákhoz képest, nyilván működő sütő nélkül.
A következő süteményt még A Nagy Hőség beállta előtt készítettem.



RIBIZLIS-TÚRÓS PITE

A pâte brisée-hez:
250 g finomliszt
175 g vaj
1 db tojás
1 ek nádcukor
½ ek víz

A töltelékhez:
500 g túró
3 db tojás
5 ek nádcukor
2 ek narancsvirágvíz
2 ek keményítő
1 tasak Bourbon vaníliás cukor
350 g ribizli – fekete és piros vegyesen

A szóráshoz:
8-10 mentalevél
3 ek nádcukor


A pitetésztához az összes hozzávalót a robotgépbe tettem és morzsásra forgattam, majd kiszórtam a lisztezett konyhapultra és összegyúrtam. Kinyújtottam és egy 26 cm ∅ kapcsos, kerek tortaformába igazgattam.
A töltelékhez a túrót elkevertem a cukorral, a vaníliás cukorral, a narancsvirágvízzel, a keményítővel és a tojások sárgájával. A tojásfehérjét kemény habbá vertem, az ⅓-t a krémhez kevertem, a többit óvatosan beleforgattam.
A túrókrémet a pitetésztába töltöttem, a tetejére szórtam a ribizlit. A mentát nagyon finomra aprítottam, összekevertem a cukorral, a gyümölcsre szórtam.
200 °C-ra előmelegített sütőben sütöttem 50 percet.

Gabah  – (2010. július 16. 5:44)  

:-))) Napok óta a sarokban árválkodó szobabicikli jár az eszemben! Ti. hogy ha már úgyis izzadunk, nem lenne mindegy ha tekernék is 35 fokban? Egy gondom van csak: Anna az utóbbi napokban rám van tapadva -szó szerint- így nem tudok biciklire pattanni....úgyhogy most irigyellek! ;-)
Egyébként a sütő még messze a legjobb megoldás ebben a melegben: nem párásít, és ahogy írtad, ott lehet hagyni!

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails
Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetők más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

  © Blogger template Shush by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP