Lucskos káposzta vagy valami olyasmi
Nagyon szeretem a savanyú káposztából készülő ételeket, kivéve a székely káposztát. Igaz, az összes pörkölttel kezdődő étellel bajom van. Illetve a paprikával, ha főzve van. Van valami olyan szaganyaga, amely engem nagyon zavar. Ez áll a sárga színű paprikára is, nemcsak a piros fűszerre. A lecsó szagával zárt térben engem vallatni lehetne.
Anyu mindig nagyon finoman készíti el a savanyú káposztás cuccokat, ma is ő csinálta az ebédet.
Az alapanyagok beszerzése – legalábbis részben az én feladatom volt tegnap. Kb. vadászni kellett csülökre. A nagy közértben, ahova járunk, gyakorlatilag mindig van bontott csülök. Hogy ne mondjam, tegnap természetesen nem volt. Volt viszont bőrös lapocka csülökkel. Vettem belőle egy darabot, de ahogy egyre többet nézegettem, annál kevésbé tetszett. El is „veszítettem” vásárlás közben, tudom, hogy nem szép dolog, de a mirelitek tetejére raktam. Aztán elmentem a henteshez, nyilván már zártak. Nem tudom, mire számítottam, elmúlt már 12 óra, de persze ilyenkor sosem nézem az időt, csak megyek... Szerencsére ez nem okoz gondot a hentesnél, annál inkább nekem az, hogy vegyem a humorát. A pasi folyton poénkodik, amire én automatikusan kikapcsolok, zombi üzemmód, és persze totál buta arcot vágok, amikor csak néz rám, mert valami relevánsat kérdez vagy mond, amire reakciót várna a szegény pára. Viszont volt nála csülök, ki is csontozta.
A húst vágd nagyobb csíkokra, de falatnyi darabokra is lehet, ha sok az időd. A megtisztított és felaprított hagymát és a fokhagymát párold meg a zsíron, tedd rá a húst, sózd és borsozd, öntsd rá a bort, majd fedő alatt párold félpuhára.
Szűrd le a káposztát, vedd ki belőle a babérleveleket, tegyél egy réteget egy nagyobb tűzálló tálba. Rendezd el a húst a káposztán, majd fedd be a káposzta másik felével, a tetejére öntsd rá a hús szaftját. Fedd le az edényt, és 180 °C-os sütőben párold kb. 1½ órát, a húsok teljes puhulásáig. Szórd bele a rizst, kicsit keverd össze, fedd le újra, és tedd visza a sütőbe még 10-15 percre.







Mi nagyon szeretjük a káposztás ételeket, viszont megint meglepődtem rajta, hogy a pörkölttel szemben ellenérzéseid vannak. Nekem a magyar konyha egyik legjobb találmánya, a hús elkészítésének egyik legfinomabb módja. Annyira gazdag ízt ad, és nemcsak frissen, sokszor hidegen is rákenegetném a kenyérkére, ha maradna belőle...
De hát nem vagyunk egyformák:)
És akkor még nem is mondtam, hogy az egyik nagy kedvencem a hortobágyi palacsinta...
A hortobágyi palacsintával már nincs gond, mert van benne tejföl. A csirkepaprikást is szeretem. Illetve csak a szaftját a nokedlivel. Amiben tejföl van, az jöhet!:)
>>