Maradéknap

A mai maradék napomon próbáltam értelmesen felhasználni a hűtőben fellelhető alapanyagokat, melyek önmagukban kevésnek bizonyultak volna. Pár szelet sonka, 1 db cukkini, pár szem naspolya meg narancs... Az idő is olyan béna. Bár ma pár percre kisütött a nap, de olyan elegem van ebből nyúlós gusztustalan időből. Igaz, esténként viszont tetszik a köd, jól illik a jó pár napja tartó hangulatomhoz.
Kissé hiányérzetem is van mostanában. Volt egy időszak nem olyan rég, amikor tök jó filmek kerültek elém, most meg a nagy semmi. Kínomban ma megnéztem a Twilight-saga második részét, a New Moont. Khm. Ne rohanjon senki érte a moziba. Több szót nem is érdemel.
Zenét hallgatni valahogy mostanában nincs türelmem. Aztán teniszt néztem kénytelenkedve, mert neten kell, ugyanis csak valami marginális csatornán lehet látni a londoni vb-t. Ez is milyen már! Nem vagyok egy nagy teniszfan, na de azért ez kínos szerintem, elvégre a legjobb nyolc férfiversenyző tornájáról van szó. És nyilván akkor kezd szarakodni a netes közvetítés is, amikor a legizgalmasabb egy meccs.
Ahhoz képest, hogy minden egyéb más dolgon fanyalogtam ma (is), egész jó kis cuccok kerültek ki a konyhából. Pedig ilyen hangulatban veszélyes dolog sütni meg főzni, ugyanis semmi nem lesz elég jó vagy ízletes.

CUKKINIS-SONKÁS-FENYŐMAGOS KENYÉR

2 csésze liszt
1 tk szódabikarbóna
1 tk só
bors
½ csésze fenyőmag
½ csésze mandula
1 db közepes cukkini
2 db tojás
100 g zöldborsos marhasonka
½ csésze joghurt
½ csésze napraforgóolaj

    A fenyőmagot száraz serpenyőben megpirítottam, hogy kiadja a kissé füstös ízét. A mandulát a barna héjával együtt robotgépben meglehetősen finomra aprítottam, a sonkát finomra vágtam, a cukkinit durvára reszeltem. Mindezeket összekevertem a tojásokkal, a joghurttal és az olajjal.
    A lisztet elvegyítettem a sóval és a szódabikarbónával, majd ez előző keverékhez adtam. Simára dolgoztam és olajjal kikent kenyérformában 180 °C-on sütöttem 80 percet.



    Amíg a kenyér sült, a hétvégén kapott pár szem naspolyát bámultam, amelyek az ebédlőasztalon voltak. Igazából enni sok volt, felhasználni meg kevés. A múltkor láttam Hugh-nál egy jó kis chutney-receptet, de ebből a mennyiségből nem volt érdemes hozzákezdeni. Aztán a szintén az ebédlőasztalon árválkodó narancsok is segítettek kicsit. Készítettem egy egyszerű lekvárt pár szem almából és a naspolyából. Olyan alma van most itthon, amit megenni nem nagyon szeretek, az íze finom, de kásás, azt meg utálom.

    NASPOLYÁS ALMALEKVÁR

    10 db alma
    300 g naspolya
    1½ narancs leve
    1 citrom leve
    1 csésze cukor
    1 tasak Bourbon vaníliás cukor

      A naspolyát ½ csésze vízzel feltettem főni. Addig főztem közepes hőmérsékleten, míg massza lett belőle, kb. 8-10 perc volt.
      Az almákat meghámoztam és durvára reszeltem, egy fazékba raktam. A naspolyamasszát szűrőn áttörtem, hogy megszabadítsam a nemkívánatos héjtól és magoktól. A gyümölcsöket összekevertem a többi hozzávalóval, majd addig főztem, míg elég sűrű lett, és az alma nem látszott benne külön. Kicsit rásegítettem turmixszal is, sima lekvárt szerettem volna. Forrón üvegekbe töltöttem, 5 percre a tetejükre állítottam őket.

      Nagyon finom illatú, meglehetősen pikáns lekvár lett.

      Read more...

      Hamupipőke és a karamellizálás

      Mostantól nagyjából március végéig nem leszek időmilliomos, még az is lehet, hogy még ritkábban fogok írni, mint mostanság. Igazából nem tudom egyelőre, milyen elfoglaltságot jelent majd ez a pár hónap időben, de az biztos, hogy napközben nem nagyon leszek itthon.
      (Egyébként azt hozzátenném, hogy amit pénteken meg lehet csinálni, azt meg lehet csinálni a hét bármely másik napján is, bármennyire is furmányosnak képzelik magukat egyesek és próbálnak akadályokat gördítgetni, de ha valaki szánalmas akar lenni, legyen, úgysem ért ennél nagyon többhöz.)

      Miután ugye ezt tudom előre, kénytelen voltam nekiállni a hétvégén diót törni, hogy majd legyen, amikor kell. Napmátkától kaptam egy nagy adagot még a nyáron, de még csak most jutottam odáig, hogy hajlandó legyek nekikezdeni a törésnek. Azért az ilyesmihez nekem erős motivációk kellenek.
      Szombaton nem volt itthon rajtam kívül senki, jó alkalom volt a hamupipőke-munkára. Egy dologban hasonlítok Hamupipőkére, nekem is elég kicsi a lábam, de ez persze nem predesztinál olyasmire, ami vele megesett.
      És ha már dió került a kezembe, meg volt itthon szép bőrös karaj, gondoltam, valami izmosabbb estebédet kap a család, mint a mostanában megszokott étkek voltak, nevezetesen például zöld rizs, amit ugyan magamnak csináltam, de rájártak egyesek – de erről majd egy következő posztban.
      Az ebéd a karamellizálás jegyében született – egyébként teljesen szándék nélkül.


      LASSAN SÜLT BŐRÖS KARAJ ALMÁS-DIÓS KRUMPLIVAL (4 személyre)

      A karajhoz:
      8 szelet bőrös karaj
      1 sonkahagyma
      6-8 gerezd fokhagyma
      só, bors
      2-3 csipet chili
      100 ml száraz fehérbor
      1 ág rozmaring

      Az almás-diós krumplihoz:
      8 db krumpli
      1 nagy alma
      1 marék dió
      1 ek vaj
      2 ek olívaolaj

          A karajszeleteket – kb. 1½ cm vastagra vágtam – egy nagy kés fokával megütögettem, de csak a húst, az illedelmes kis zsírréteget és a bőrt nem. Sóztam és borsoztam, megszórtam a chilivel is. Egy tűzálló tálba raktam a hússzeleteket egymás mellé, rászórtam a megtisztított és hosszában felszeletelt hagymát, a hámozatlan fokhagymagerezdeket, a rozmaringágról lehúzott leveleket, és aláöntöttem a bort.
          Szorosan lefóliáztam, majd 140 °C-on légkeveréses sütőben sütöttem 2 órát. Ezután levettem a fóliát és visszatettem a sütőbe 1 órára – félidőben megfordítottam a hússzeleteket.
          Közben a krumplit megtisztítottam, felkockáztam, a diót durvára vágtam. Egy serpenyőben összeforrósítottam a vajat és az olajat, ráraktam a krumplit és a közepesnél kicsit magasabb hőmérsékleten pirítottam addig, míg elkezdett színt kapni. Ezután megsóztam, ráraktam a diót és a hámozott, kockákra vágott almát. Állandóan kevergetve addig sütöttem, míg az alma is színt kapott és a dió illatos lett.


          A képen ugyan nem látszik, de így a hús felülete lesz csak mély karamell színű, a belseje hófehér marad és nem is szárad ki, amire a karaj azért erősen hajlamos. A zsíros részben levő kevés cukor és természetesen a hagymából kioldódó is szép színűre változtatja a húst.
          Ugyanez történt ugye a krumplival és az almával a serpenyőben.

          Az elfoglaltság miatt nem tudom, hogy tudok majd részt venni a két szimpatikus karácsonyi receptversenyen. Az egyik a Gasztrotippen, a másik meg hagyományosan Nemisbékánál – bár ő azzal fenyegetőzik, hogy nála ez az utolsó.

          Színes karácsony receptverseny - gasztrotipp.hu

          Read more...

          Jó nap 3.

          Szombaton szinte megint olyan volt, mint nem olyan rég, legkedvencebb barátnő plusz egy közös nagyon jó barátunk egész napra látogatott.
          Ráadásul a másik legkedvencebb barátnőm is hosszabban adott magáról hírt végre.
          A közös nagyon jó barát miatt kicsit törtük a fejünket az élelmezés miatt, nem ehet meg mindent. De aztán kiderült, hogy ez a tény őt zavarja a legkevésbé, szóval szabad volt a pálya, igaz, nem erőltettem meg magam. Nemcsak rajtam múlott, mert ugye amikor az emberhez egész napos látogatók jönnek – na jó 11-kor, de akkor is – nyilván megtalálja egy jó ismerőse, hogy elmondjon egy remek megoldást egy fennálló problémára. 8-kor. Mikor máskor? Így aztán csak 9 után tudtam átmenni a kisboltba, hátha rámtör az ihlet, és képes vagyok kitalálni valami olyat, ami nem rettent el senkit az elfogyasztástól és cukibetegek is ehetik. Hát nem tört a kis szemét. Mert az oké, hogy nagyon jó barátot nem zavarja a saját diétája, na de azért csak nem akarnám eltenni láb alól, ugye. Ellenben ismerem annyira, hogy az meg simán lehet, hogyha direkt neki főz az ember, akkor akármennyire is borzasztja a kaja, képes és megeszi, mert rosszul érzi magát, hogy jaj, most miatta ez meg az, és nem mer szólni, hogy köszi, de nem kéri.
          Ilyeténképpen a dilemma megoldotta sajátmagát, megsütöttem a múltkori narancsos-répásat – gondolván a többiekre is, inkluzíve család – meg egy sajtos muffint. Először chilis-kukoricásat akartam, de nem volt Cheddar a kisboltban, persze, miért is lett volna. Használhattam volna természetesen másféle sajtot is a kukoricásba, de így viszont előszedhettem a nyár legvégén elkészült majdnempesztót. Ebédre meg egyszerű sült csirkecombot ettünk paprikával, paradicsommal. Úgyis mint nagyjából cukibeteg kompatibilis étek.
          Egyébként tényleg kár volt aggódni kicsiségeken, mert közös nagyon jó barát is simán bedobta a fügepálinkákat és evett a répás sütiből is.

          MAJDNEMPESZTÓ

          rengeteg friss bazsalikom
          extra szűz olívaolaj
          fokhagyma
          só, bors


            Nyilván azért majdnempesztó csak, mert nem került bele szárazon pirított fenyőmag és frissen reszelt parmezán. Plusz nem mozsárban készült – miszerint pesto, azaz zúzmány – hanem turmixgépben.



            Egyszerűen nem megy ki fejemből a Julie és Julia című film. Tudom, hogy rengeteg gasztroblogger összevissza hozsannázott miatta, és külön filmnéző evéseket szerveztek, de engem elképeszt, hogy valaki attól bír híres lenni és filmalany, hogy elkészíti más receptjeit és valami idióta ideológiával köríti. Az viszont kétségtelen, hogy Meryl Streep miatt jópárszor konkrétan vinnyogtam.
            Julia Child remek asszony lehetett, a konyhája a Smithonianben megtekinthető. És nyilván érdemes végigfőzni, -sütni a receptjeit, valóban csodásak.


            SAJTOS MUFFIN

            2 csésze teljes kiőrlésű tönkölyliszt
            150 g sajt
            2 tk sütőpor
            ½ tk szódabikarbóna
            ½ tk só
            2 csipet frissen reszelt szerecsendió
            2 csipet zöldbors
            1 db tojás
            100 g vaj
            100 g krémsajt
            200 ml tej
            2 ek majdnempesztó
              A lisztet, a lereszelt sajtot, a sütőport, a szódabikarbónát, a sót, a borsot és a szerecsendiót elkevertem egy tálban.
              Egy másik, nagyobb tálba a tojás, a felolvasztott vaj, a tej, a krémsajt és a bazsalikomos mártás került, simára kevertem. Hozzáadtam a lisztes keveréket, elkevertem és papírkapszlikkal bélelt muffinformába adagoltam a tésztát.
              175 °C-ra előmelegített sütőben 30 percig sütöttem.

              Read more...

              Forró csoki fehéren

              Ma újabb darabbal bővítettem a kifejezetten magányosan élvezhető lelekmelegítő italaim repertoárját. Annak idején, amikor egyetemre jártam, a legkedvencebb barátnőmmel sokszor mentünk az Eckermannba, mert ott adtak olyan kakaós tejeskávét, aminek akkoriban nem volt párja. Legalábbis azokon a helyeken, amelyeket ismertünk. Jó nagy adag volt, egy ebédre megfelelt, és annyiba került, mint máshol egy capuccino.
              Amikor itthon készítek magamnak hasonlókat, mindig ezek jutnak eszembe, általában nagyon jól szórakoztunk ott, nyilván valami aktuális ritka remek ötletünkön röhögcséltünk. Ezekből volt mindig szép számmal. És ez máig sem változott. A forró tejes italok szeretete sem, Csupi is rendszeresen fogyaszt hasonlókat.

              Miután ma is kint császkáltam a kertben – igazából semmi elgondolásom nem volt, csak úgy kimentem levegőzni – természetesen megint sikerült jól átfáznom. Így aztán kénytelen voltam valami finom, édes, meleg italt inni.

              FORRÓ CSOKI FEHÉREN RUMMAL ÉS FAHÉJJAL

              300 ml tej
              ½ tasak Bourbon vaníliás cukor
              4 kocka fehércsokoládé
              1 tk juharszirup
              1 tk sötét barbadosi rum
              1 fahéjrúd

                A tejet egy kisebb edényben feltettem a tűzre, beleszórtam a vaníliás cukrot és a fehércsokoládét, ahogy melegebb lett, belekevertem a juharszirupot is. Majdnem forrásig hevítettem állandóan kevergetve.
                A bögre aljára öntöttem a rumot, ráöntöttem a habosodó forró csokoládét, és egy fahéjrúddal kevergettem iszogatás közben. A fahéj aromája nagyon jól beleoldódik a forró italba plusz egy kis melegítő löketet adván.

                Read more...

                Forró csokoládé bélelve

                Délelőtt megint kisütött a nap, azt gondoltam, mit nekem hideg, kimegyek és bóklászom a kertben a fényképezőgéppel, hátha találok valami megörökítésre méltót. Naná, hogy nem vettem fel semmi plusz cuccot, viszont elég sokáig jártam-keltem, sikerült jól átfázni.
                Nyilván kellett valamit csinálnom a helyzettel. Mi más következhetett volna ugye, mint egy forró csokoládé.

                NARANCSOS FORRÓ CSOKOLÁDÉ

                300 ml tej
                2 tk kakaópor
                2 kocka étcsokoládé – 70%-os
                2 tk juharszirup
                1 ek narancslikőr
                pár csík narancshéj
                  Egy kisebb lábosban odatettem melegedni a tejet, belekevertem a kakaóport, csomómentesre dolgoztam. Hozzáadtam az étcsokoládét és a juharszirupot, kevergetve majdnem forrásig hevítettem. Levettem a tűzről, belekevertem a likőrt és bögrébe öntöttem. A tetejére pár csík narancshéjat szórtam.

                  Remek kísérője volt a Dexter legújabb epizódjának.

                  Read more...

                  Chili és sütőtök

                  A mások órája
                  Vedd tudomásul.
                  Tartsd tiszteletben. Ne hidd
                  el, amit mutat.

                  Házassági emlék-mű
                  van, mikor tisztább
                  eltörni egy tányért, mint
                  elmosogatni.
                  (Fodor Ákos)

                  Igaza van Hugh-nak abban, hogy azért nagyon jók az ősszel fellelhető zöldségek, mert magukba zárták a nyár minden színét és napsugarát. A sütőtökre ez szerintem különösen igaz, gyönyörű meleg sárga színe van. És ha még egy kis jajpiros chilivel is társítjuk, a chili ereje még jobban előhozza a sütőtök édeskés ízét, minden melegségét.


                  PARMEZÁNOS-FŰSZERES SÜTŐTÖKKRÉMLEVES

                  1 kg sütőtök – tisztán mérve
                  30 g vaj
                  1 fej vöröshagyma
                  2 gerezd fokhagyma
                  1 l zöldségalaplé
                  ¼ tk fahéj
                  ¼ tk szerecsendió
                  1-2 csipet őrölt chili
                  80-100 g parmezán
                  1 piros chili
                    A parmezánt lereszeltem, a kemény szélét félretettem.
                    A vajat felolvasztottam egy nagyobb lábosban, megpároltam benne a finomra vágott vöröshagymát és fokhagymát.
                    Közben meghámoztam a sütőtököt, kimagoztam (a magokból egy jó adagot alaposan lemostam, kiszárítottam és eltettem jövőre, elültetem majd a kertben), kisebb darabokra vágtam és a megpárolódott hagymára raktam. Sóztam, borsoztam, rászórtam a fahéjat és a chilit, a szerecsendiót ráreszeltem. Így pároltam párszor megkeverve, míg kiengedte a levét. Ekkor beleraktam a sajt kemény szélét, ráöntöttem az alaplevet, felforraltam. A lábosra fedőt raktam és alacsony hőmérsékleten főztem a levest ½ óráig – a sütőtök nyilván hamarabb is megpuhul, de a sajt miatt kell ennyi idő.
                    Ezután simára turmixoltam, forrón tálaltam a tetejére apróra vágott chilit szórván.



                    Egyéb sütőtökkrémleves receptek:

                    Read more...

                    Tea az őszi napsütésben

                    Anyuék kitalálták, hogy mindenképpen pont tegnap kell átrendezni a nappalijukat, ahogy még tavasszal kitaláltam. Amikor beköltöztünk a házba, kicsit gyorsan kellett cselekedni, ugyanis november eleje volt, nagyon nyomorult idővel, semmit nem lehetett a teraszon hagyni a szitáló esőben – abban lehet igazán elázni. Így aztán a nappalijuk inkább kissé bútorraktárra hasonlított, mintsem egy kényelmes nappalira, plusz még praktikus sem volt, mert egy csomó cucc elővételét bizonyos szekrényekből csak fotelek arrébb toszigálásával lehett megoldani.
                    Tehát kitaláltam, mit hova kéne áttologatni. Igen ám, de amit az apu összerak, az össze van rakva. Komolyan mondom, szerintem 2000 év múlva a régészek azokat a cuccokat fogják megtalálni ásatásokon szinte teljes épségben, amiket az apu szerelt össze. Ugyanis ő az örökkévalóságnak dolgozik, minden hihetetlenül precíz és erős, egy képet sem hajlandó képszögre akasztani, na nem. Fúró, tipli stb. Fúráshoz szemétlapát vagy porszívó, hogy ne kelljen utána takarítani. Szóval egy kép felrakása a 3 perc helyett neki kb. olyan ½ óra, igaz, amire akasztva van, azt ki nem robbantja a falból senki ember fia.
                    Ezzel az egésszel csak azt akartam érzékeltetni, hogy a ½ napos átrendezkedés ily módon egész napossá nyúlt, a szekrények szétszedése majd összerakása okán, hogy meg lehessen mozdítani, aztán természetesen ugyanolyan szilárdan összerakni, mint az elemek átpakolászása előtti állapotban volt.
                    Tehát ma nyilván nem fogom végigtakarítani a házat. Pedig ezt terveztem, de nagyon könnyen sikerült magam lebeszélni róla, eleget létráztam meg cipekedtem tegnap. Plusz még ma is kellett, mert felhoztam egy csomó könyvet, náluk nem nagyon fért el már, itt fent meg még voltak üres polcaink. De persze ehhez természetesen át kellett rendezni kissé a könyvespolcot, ennél már csak porszívózni gyűlölök jobban.
                    De sikerült gyorsan letudnom, és mivel szépen sütött a nap, jól felöltöztem, majd kiültem a teraszra egy jó kis teával.
                    Amely teát Napmátkától irigyeltem el, picit változtattam rajta.

                    ALMATEA

                    4 db almacsutka
                    2 db alma
                    750 ml víz
                    ½ rúd fahéj
                    4 db szegfűszeg
                    2 cm gyömbér
                    2-3 ek juharszirup
                    ½ citrom leve
                      Egy kisebb nyeles lábosban a hideg vízben feltettem főni az almacsutkákat és a kisebb darabokra vágott almát a fahéjjal, a szegfűszeggel, a vékony szeletekre vágott gyömbérrel együtt. 10 perc forrás után beleraktam a juharszirupot is, majd forraltam tovább. Egy idő után megkóstoltam, de kissé ízetlennek találtam, így került bele a citromlé is. Majd beforraltam a folyadékot a felére. Leszűrtem és nagyobb pohárba öntve hosszú fahéjrúddal kavargattam, mire iható hőmérsékletűre hűlt.
                      A citromlé szerintem nagyon kell bele, mert életre kelti az almaízt és kerekebb aromához segíti a finom forró italt.
                      Remek volt a kissé bágyadt őszi napsütésben a teraszon üldögélni és az illatos forró teát iszogatni.


                      Közben azon gondolkodtam, hogy ha legközelebb almatölteléket készítek nagyobb mennyiségben, akkor a csutkákból és az alma héjából hasonló módszerrel almaszirupot fogok főzni.

                      Read more...
                      Related Posts with Thumbnails
                      Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetők más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

                        © Blogger template Shush by Ourblogtemplates.com 2009

                      Back to TOP