Csak egy dolgot szeretnék tudni

...egyelőre. Mi a jó bánatért kínálja fel a Blogger a Google rendszeres olvasós widgetben azt, hogy be lehet állítani a színeket, ha állandóan visszafeketéz mindent, amit már megcsináltam? A „Bejelentkezés” undormány kékjéről nem is beszélve.

Read more...

A Nagy Vegetáriánus Kihívás

Reggel bejelentettem a családnak, hogy ma a vega kihívás napja van, ne számítsanak semmi alkoholosra, nincs hagyma sem amellett, hogy hús természetesen nem lesz. Legalábbis én nem főzök olyat. Lehaltak és fellázadtak. Hogy én ezt nem gondolhatom komolyan. Pedig de. A hagymán akadtak ki a legjobban, hogy az miért.

Mondtam nekik, hogy nem kell azért teljesen elkeseredni, mert majd kitalálok valami desszertet, persze azt nem közöltem velük, hogy ez is a kihívás jegyében lesz, mindent nem kell tudniuk.
Tényleg kihívás volt. Akármit kitaláltam, minden úgy kezdődött volna, hogy hány hagymát kell felaprítani. Pedig a vega chili con carnét kipróbáltam volna most szívesen, de hát ugye abba tényleg kell jó adag hagyma.
Aztán valószínűleg a világ legegyszerűbb ötlete jutott eszembe, nem kell itt agyonbonyolítani a dolgokat, van itthon mindenféle alapzöldség, abból kell valamit rittyenteni. Viszont jó fűszeres fogásra fájt a fogam.

ZÖLDSÉGEK FŰSZERES BUNDÁBAN

sárgarépa, zeller, karalábé, krumpli hasábokra vágva
brokkoli rózsáira szedve
olaj a sütéshez
kevés liszt a zöldségek meghempergetéséhez
    A fűszeres bundához:
    1 tk kömény
    2 tk fekete mustármag
    1 db szárított chili
    1 tk egész feketebors
    1 csésze liszt
    ¾ csésze kukoricaliszt
    ½ tk kurkuma
    2 tk só
    1½ csésze víz (ha nem veganap van, sör)
      A köményt, a mustármagot, a chilit feldarabolva a feketeborssal együtt mozsárban porrá törtem, hozzáadtam a kukoricaliszttel, a sóval és a kurkumával elkevert liszthez. Beleöntöttem a vizet, és simára kevertem. A galuska- és a palacsintatészta közötti állagúnak kell lennie. Félretettem, míg a zöldségeket megtisztítottam és feldaraboltam.
      Az olajat egy mélyebb serpenyőben felforrósítottam (kb. 4-5 cm magasan legyen az olaj), közben a zöldségeket – lehetőleg egyszerre sütvén az egyformákat – lisztbe, majd a fűszeres masszába forgattam. Az olajban pirosra sütöttem.
      Ha nem ilyen abszolút veganap van, tuti csinálok hozzá valamilyen joghurtos mártogatót, pl. snidlinggel, mentával, 1-2 tk citromlével.

      A bundatészta hamarabb elfogyott, mint a zöldségek, ezért a maradék krumplit fűszersóval ízesített lisztbe forgattam, és úgy sütöttem meg a bő, forró olajban pirosra.

      A desszerten is morfondíroztam egy kicsit, honnan kezdjem. Aztán ahogy jöttem-mentem a kamrában, megláttam a kb. 1 hete vett kókusztejet.

      KÓKUSZTEJBE’ RIZS

      1½ csésze rizs
      2 csésze víz
      1 csipet só
      400 ml kókusztej
      1 csésze cukor
      2 db egész kardamom
      2 cm fahéjdarab
      2 ek rózsavíz
      5-6 ek eperdzsem
      1 tk rózsabors a mozsárban megtörve
        A rizst a vízzel, a kardamommal, a fahéjjal és a csipet sóval lefedve feltettem főni. Ahogy félig elfőtte a levét, ráöntöttem a kókusztejet, beleöntöttem a cukrot és a rózsavizet, alaposan elkevertem, és olyan alacsony fokozatra kapcsoltam a tűzhelyet, hogy csak duzzadjon a rizs, ne főjön. Továbbra is letakarva. Még elég szottyos volt, amikor teljesen elzártam alatta a tűzhelyet, hagytam langyosra hűlni a fedő alatt.
        Poharakba egy réteg rizst raktam, erre 1-2 ek eperdzsemet, amit megszórtam kevés összetört rózsaborssal. Erre megint rizst tettem, aztán következett a rózsás dzsem, majd megint rizs. A tetejére szórtam még kevés rózsaborsot.

        Read more...

        Lényegtelen?

        Napmátka hívott játszani. Azt hiszem, ez sokkal nehezebb kör, mint a titkoskodás volt. Valójában sokkal nagyobb kitárulkozás, mint amikor titkokat árultunk el magunkról.
        Nem tudom, van-e olyan, ami bennünk vagy rajtunk lényegtelen. És mindjárt 6.
        Hacsak azt nem gondoljuk valamiről, hogy az. Gondolni meg mindent lehet. Csak azt ne higgyük, hogy annak nincs következménye.

        Lényegtelen, ha elveszítek valamit, mert úgyis visszatalál hozzám, ami az enyém. A lényeg ebben a lényegtelenségben, hogy nekem nem kell erőfeszítést tenni, minden és mindenki tudja a dolgát.

        Lényegtelen, hogy sokan azt hiszik, nem érdekli őket, mit tartanak róluk. Abban a pillanatban, ahogy ez a dacos mondat megfogalmazódik, bizony már lényegessé is vált. Lehet azt hinni, hogy „csak saját magamnak akarok megfelelni”. Valóban?
        Persze értem, miről van szó, de akkor inkább fogalmazzunk úgy, „szeretnék megfelelni olyan elvárásoknak, amelyek találkoznak az enyéimmel”. Viszont ezen dologozni kell, pontosan tudni kell, kik vagyunk és mit akarunk. Meg kell találni a miénkkel egyezőket, energiát kell befekteteni, tanulni kell. Ja, hogy a munka magunkon kemény? Aki csak saját magának akar megfelelni, nem való emberek közé. De ez is lényegtelen.

        Lényegtelenek a mániáim. Egészen addig, míg olyan helyzetbe kerülök, hogy kielégíthetem őket. Mint pl. a filmek. Vagy a kertészetekben való nemcsak mászkálás és gyönyörködés, hanem vásárlás is. Esetleg könyvek, szép írószerek megvétele és használata, vagy ami még ennél is üdítőbb, a konyhába való nagyon fontos dolgok megtalálása és beszerzése mint pl. fakanalak különböző hangulatokhoz.



        Lényegtelen, hogy mennyi idő telik el. Az már nem, hogy hogyan. Hogy mi történik közben és mi az eredmény.

        Lényegtelen, hogy hol vagyok, ha velem van az az ember, akit én választottam. Ezért aztán nem is vonzanak a távoli más helyek, nem vagyok oda az utazásért, lenni szeretek valahol vagy valamiben, nem haladni felé.

        Lényegtelen, hogy mihez fohászkodunk, ha nem hallgattatunk meg.

        És hogy kiről szeretnék megtudni teljesen lényegtelen dolgokat?
        Pl. Nokedliről, aztán Csupiról, akit ugyan elég jól ismerek, de hogy mit tart lényegtelennek magában vagy magán, azt nem tudom.

        Read more...

        Szent Iván éjszakája

        A nyári és a téli napforduló az emberiség két olyan természeti ünnepe volt ősidőktől fogva, amelynek emlékeit napjainkig őrizzük, a kereszténységet megelőzően sokkal korábban is ünnepelték már az emberek közös játékokkal, tűzgyújtással, jövendőmondással. A nyári napforduló vagy nyárközép napja a Nap évenként ismétlődő (látszólagos) útjának egyik fontos állomása. A Nap, amely a téli napfordulótól kezdve fokozatosan egyre magasabbra emelkedik az égen, ezen a napon éri el pályájának csúcsát. Ez a nap a Nap életének felezőpontja, amit majd a hanyatlás féléves periódusa követ.
        Szent Iván hava (Nyárelő, Napisten hava) Junónak, a Holdistennőnek a hónapja, aki a házasság által megszentelt szerelem pártfogója s a családi áldás istenasszonya. Ő védi az asszonyokat, kiket egészséggel és szépséggel ruház föl. A művészetben úgy ábrázolják, mint a házasság harmóniájában kifejlett női szépséget. Kedvenc madara a páva. Júniusban az éjszakai féltekén leghosszabbak a napok. Ezen a napon minden megtörténhet. Szent Iván éjszakája varázslatos éjszaka.

        Országok, népek, hagyományok

        A finneknél ezt az ünnepet Juhannus ünnepének hívják. A finn családok ilyenkor egész éjjel fent vannak, senki nem alszik. Aki teheti, kimegy a mökkijébe (nyaraló), vízre szállnak a saját kis tavukon, és együtt, vidáman ünneplik az év legvilágosabb napját. Közös vacsorákat rendeznek, kiülnek a tópartra (délen hegy nemigen van, oda nem lehet), és együtt lesik majd ünneplik az újra felbukkanó napot.
        Egy 16. századi krónikából megtudhatjuk, hogy Németország szinte minden településén örömtüzeket gyújtottak Szent János napjának előestéjén. A környék apraja-nagyja összegyűlt egy-egy ilyen tűz körül, ahol énekkel és körtánccal múlatták az idõt. Az emberek üröm- és verbénafüzéreket aggattak magukra, a tüzet pedig a kezükben tartott szarkalábcsokron keresztül nézték, abban a hitben, hogy ez megőrzi szemük épségét az elkövetkezendő egy évben. Hajnaltájt az ürmöt és a verbénát bedobálták a tűzbe, a következõ szavak kíséretében: Hagyjon el minden balszerencsém és égjen el ezekkel.
        Németország egyes vidékein a gyerekek házról-házra járva gyűjtötték össze a tüzelőt a Szent János-éji örömtűzhöz. Azt gondolták, hogy aki nem járul hozzá a közös tűzhöz, annak a vetésén nem lesz áldás, különösen a kendere marad csökött. Ezen az éjszakán sok gazda kioltotta a tüzet házi tűzhelyén, s egy olyan zsarátnokkal gyújtotta meg újra, amely a közös nyárközépi máglyáról származott. Számos helyen úgy hitték, hogy aki átugorja a tüzet, azt nem gyötri majd a hátfájás aratáskor.
        Bajorország egyes vidékein az öregek az örömtűzből származó botokat dugdosták a földbe, abban a reményben, hogy ez magasabbra növeszti majd a lent. Ez a szokás minden bizonnyal összefügg azzal a hagyománnyal, hogy a nyárközépi tűz lángjainak magassága meghatározza a len és a kender magasságát. Sok helyen a tűz átugrálásával ugyancsak a növények növekedését próbálták meg serkenteni.
        Baden környékén úgy vélték, hogy azoknak a fiataloknak a szülei fogják a legbővebb termést betakarítani, akik a legmagasabbra ugrottak a Szent János-napi tűz fölött.
        Lotharingia: Nagy halom szalmát gyűjtöttek össze egy domb tetején, majd egy hatalmas fakereket építettek, amit beburkoltak szalmával. A kereket úgy tették irányíthatóvá, hogy egy hosszú, mindkét oldalon messzire kiálló tengelyrudat illesztettek bele. Éjfél felé lángra lobbantották a kereket, és örömujjongásokkal kísérve elindították lefelé a lejtőn. A mellette futó legényeknek az volt a feladatuk, hogy a tüzes monstrumot egy közeli folyóba tereljék. Ha ez sikerült, a környék lakói bőséges szüretre számíthattak abban az évben. Talán mondanunk sem kell, hogy a lejtõn leguruló tüzes kerék a Napot jelképezi, amely a nyári napforduló után életének hanyatló periódusába lép.
        Franciaország keleti részén valaha a dombok tetejérõl égõ kerekeket gurigáltak a Moselle-folyóba.
        Az Egyesült Államokban élő hopi indiánok a nyári napforduló idején visszaviszik a szellemeket ábrázoló figurákat, a kachinákat föld alatti termeikbe, ahol a téli napfordulóig pihennek. Az indiánok ezt hazatérési ceremóniának hívják.
        A voladorok tánca: valaha a mexikói napkultusz részét képezte ez a rituális tánc. Egy harminc méter magas rúd csúcsáról fejjel lefelé lógva, a levegőben táncos mozdulatokat tesz négy férfi. A tartókötél a derekukhoz van erősítve.

        Ez a mutatvány konkrétan életveszélyes, egyszer a Spektrumon ecsetelték, hányan haltak meg benne.
        Mexikóban vizet öntenek magukra az emberek a testi-lelki megtisztulás rítusaként. Régen összegyűjtötték a jótékony hatású harmatot, majd meghempergőztek a nedves fűben.
        Hatalmas tüzeket raknak Európa számos táján, így Portugáliában és Lappföldön is. A máglyáknak varázserőt tulajdonítanak: megtisztítanak és védelmeznek a boszorkányoktól, betegségektől, kártékony rovaroktól és a rágcsálóktól. A községek lakói összegyűlnek és körültáncolják a tüzet. Minél magasabbra ugranak, annál bőségesebb lesz a termés.
        Ezen az éjjelen a víz természetfeletti erőt kap. Az olaszok ilyenkor nagy fürdést rendeznek.
        Svédországban a nyárközépi máglyákat általában a keresztutakon lobbantották lángra. A tűz táplálásához kilencféle fára volt szükség. A falusiak egy bizonyos fajta mérges gombát dobáltak a lángok közé, hogy megtörjék a manók és más természetfeletti lények hatalmát, amelyek a néphit szerint ezen az éjszakán a legaktívabbak. A régi svédek ugyanis azt tartották, hogy a nyári napforduló éjszakáján megnyílnak a hegyek, és a föld mélyének lakói elözönlik a fenti világot. (A régi kelták Hallowe’en éjszakájáról gondolták ugyanezt.)
        Csehországban a szerelmesek koszorúkat dobáltak át egymásnak a nyárközépi tűz fölött. Amikor a lángok lelohadtak, minden pár kezet fogott, és háromszor átugrott a tűzön. A hagyomány szerint akik ezt megtették, hamarosan összeházasodtak, ráadásul egy évre védettséget szereztek a lázzal járó betegségekkel szemben. A megpörkölt koszorúkat hazavitték; egy részével megfüstölték a házat és az istállót, hogy biztosítsák az emberek és az állatok egészségét, a többit pedig egy éven át megőrizték. Vihar idején egy keveset mindig elégettek belőle a tűzhelyen, és közben imádkoztak, hogy a vihar ne tegyen kárt a házban és a termésben.
        Portugáliában a nyári napforduló ünnepe a Santos Populares, vagyis a népszerű szentek ünnepségsorozat egyik elemeként vonult be a köztudatba. Az ünnepsorozat egyik legérdekesebb és egyben régi hagyományokat idéző pillanata, amikor Lisszabonban két-háromszáz szerelmespár egyszerre mondja ki egymásnak a boldogító igent. Ők ugyanis ilyenkor emlékeznek meg Szent Antalról is, aki a házasságközvetítés szentje. A szerelmesek ilyenkor bátran vallanak szerelmet kiszemeltjüknek egy cserép bazsalikom és egy szerelmes vers kíséretében.
        Keresztelő Szent János ünnepén Portóban tele vannak az utcák ünneplő emberekkel, akik virágzó fokhagyma csokorral vagy kisebb méretű műanyag kalapáccsal veregetik meg finoman a mellettük elhaladókat, s ezzel szerencsét kívánnak nekik. Az idősebbek szerint így próbálják meg visszaterelni egymást a helyes útra. Természetesen az ünnep elmaradhatatlan kelléke a vidám tánc és az éjszakai tűzijáték a Douro folyó felett.
        Spanyolországban, a valenciai tartományban és különösképpen Alicante város környékén az emberek korábban a város helyett a tengerparton ünnepelték a nyári napfordulót Szent János napján. Napnyugta után máglyákat gyújtottak, majd a tűzrakásokat körbetáncolták, miközben petárdákkal durrogtattak, végül pedig a tengerben úsztak a kora hajnali órákig.
        Alicante városban a legfontosabb helyi ünnepé vált Las Hogueras néven. Ezen az éjszakán itt városszerte több méter magas, művészien elkészített papírmasé figurákat állítanak, amelyeket június 24-én éjfélkor meggyújtanak. A színes figurák sokszor szatirikus megjelenésűek, nem egyszer a helyi viszonyokat és ismert személyiségeket kritizálják.

        Az ünneplés azonban nemcsak délen hagyomány. Svédországban nem Szent Ivánhoz kötik az év leghosszabb napját, hanem Keresztelő Szent Jánoshoz. A Midsommar – amely mindig a június 20–26-a közötti szombatra esik – nem véletlenül nagy ünnep: nyúlfarknyivá válnak az éjszakák, bőségesen kárpótolva őket a téli sötétségért. Itt az év leghosszabb napja késő májustól kora augusztusig tart, amikor az északabbi területeken egyáltalán nem megy le a nap.

        Európa sok más vidékéhez hasonlóan Csehországban is sokáig eleven volt a kátránnyal bekent kerék magaslatokról való legurításának szokása. Ezenkívül a fiúk összegyűjtötték az elnyűtt seprűket, majd szurokba mártották és meggyújtották őket. A lángoló seprűket azután a levegőbe dobálták, vagy körbefutották velük a szántóföldeket. A seprűk csonkjait a veteményeskertek földjébe dugdosták, hogy megóvják a növényeket a bogaraktól és a férgektől.
        A nyárközépi tűz különféle maradványait Európa szerte kitűnő amulettnek tartották. A hamuját a földekre szórták, hogy távol tartsa a kártevőket; a félig elégett nagyobb faágakat az eresz alá vagy a tetőszerkezethez erősítették, hogy megoltalmazza a házat a villámcsapástól és a tűzvésztől; az elszenesedett kisebb gallyakat pedig előszeretettel alkalmazták az emberek és az állatok ellen irányuló rontás elhárítására. Az állatok rontástól való megóvásának egy másik elterjedt módja az volt, hogy a nyájat vagy a csordát keresztülhajtották a kialvófélben levő tűzön vagy a kialudt tűz hamuján.

        Litvániában másnap reggel azok a legények, akik a Szent Iván-éji tüzet táplálták, nagy mennyiségű tejet és tejterméket kaptak a tehenes gazdáktól, hálából, amiért újabb egy évre sikerült megakadályozni a fekete boszorkányokat a tej elrablásában. Szintén általános volt a nyárközépi tűzben megégett gyümölcsök gyógyító erejébe vetett hit.
        Angliában az emberek a Szent Iván-éji máglyáról hozott fáklyával gyújtottak tüzet házaikban az ünnep alkalmából. Az ország egyes részein az emberek úgy hitték, hogy az almatermés tönkremegy, ha nem gyújtanak Szentiván napján tüzet. A nap tetőpontja az a szertartás volt, mikor fiatalok és idősek egyaránt lobogó diszkoszkorongot hajítottak az ég felé, valamint lobogó kerekeket gurítottak a dombokról. Ezekkel az égő kör alakú formákkal köszöntötték a napot. Napjainkban Szentiván napja sokszor összekapcsolódik nálunk a szerelmesek fesztiváljával, úgy hiszik, ilyenkor nagyobb esélye van az álmok megválósulásánek A páfrány jelenléte ebben a kultúrában is fontos, azt mondják csak Szentiván napján virágzik.

        Június 24-én, a nyári napforduló idején, Szent Iván éjszakáján is országszerte fellobognak a tüzek. A fiatalok a tűz körül szerelemet varázsoltak, más helyeken pedig - fittyet hányva minden tűzvédelmi elvnek - akinek egy kis energia szorult a lábába, átugrott a tűzön. A hiedelem szerint ezen a napon virágzik a páfrány, és aki ezt a ritka virágot megleli, azt a szerencse és boldogság is megtalálja hamarosan. A páfrány virágát vagy magját egykor egész Európában láthatatlanná tevő varázsszernek tartották. A néphit szerint azonban szinte lehetetlen megszerezni a páfrány virágát, mert a bimbó fakadását kísérő mágikus fuvallat mély álmot bocsát az emberre.
        Sokan úgy tudják, hogy abban a pillanatban, amikor a virág kinyílik, odarepül egy apró madár, és elragadja az ember elől. Mások viszont azt tartják, hogy maga az ördög szakítja le a virágot, mivel nem akarja, hogy más is rendelkezzen az általa birtokolt mágikus erővel.
        A Szent Iván éjjelén gyűjtött gyógynövényeknek is különleges erőt tulajdonítottak. Ilyenkor úgy hitték, hogy az összes jó és gonosz erő mozgásban van, ezért ezt az éjszakát mágikus tevékenységek űzésére alkalmasnak tartották. Elsősorban azonban mulattak, hintáztak és táncoltak a tűz körül. A legények nyírfaágat vittek választottjuk ablaka alá, a leányok pedig növények segítségével igyekeztek megjósolni, ki lesz a jövendőbelijük. Szent Iván-napjával véget értek a mezei munkák és kezdetét vette a kaszálás ideje.

        A Szent Iván-éji tűzgyújtás - leginkább ez is a Naphoz, a fényhez kötődő szertartás - örömtűz. Az év leghosszabb napján fénymegtartó, mágikus erővel ruházták fel, sőt gyógyító erőt is tulajdonítottak neki. A tűznek továbbá tűzvész ellen védő funkciója is volt.

        A tűz körül elfogyasztott cseresznye a gyermekáldást segítette elő. A gyermekeknek Szent Iván-i almát szórtak, hogy ne betegedjenek meg. A tűz mellett jövendöltek és boszorkánykodtak is. A János-napi dalokban (a refrénben a "jaaniku" szó ismétlődik) a gyermekektől az aggastyánokig mindenkit a tűz mellé hívtak. A távol maradók szántóit gazossá, őket magukat álmataggá és a munkához erőtlenné átkozták. A tűz köré gyűlőknek valamit fel kellett áldozniuk: a lángok közé faágakat, szőttest, gyapjút, pamutot vagy ételeket vetettek.

        János nap éjjelén a növények titokzatos és mágikus erővel bírnak, amiből az emberek is részesülhetnek, ezért János napkor gyógynövényeket gyűjtöttek. A csodálatos erejű virágokból - amelyekből 7 vagy 9 különböző fajtának kellett lennie - koszorút fontak, amit a szántó vagy az állatok gyarapításának mágiájához, a jövendölésben és a szerelmi mágiában használták fel. Különleges erővel bírt János nap éjjelének harmatja is: az észtek ma is hisznek ennek egészségmegőrző hatásában. A mezőkről gyűjtött János napi harmatot életvíznek tartották: az ezzel való mosdás meggyógyította a szem és borbetegségeket. A lányok hitték, hogy a János napi harmat megőrzi fiatalságukat és szépségüket.
        A nyári ünnep egyik szimbóluma volt és ma is az a kitakarított szobába vitt nyírfa ág és annak lágyan kesernyés ünnepi illata. A világos János napi éjjelen a lányok ablaka alá vagy a csűr bejárata elé a szerelem jeleként nyírfaágakat hordtak.

        A János napi éjjel a mező és állatállomány mágiájának éjszakája volt. Titokzatos cselekedeteket folytattak, hogy biztosítsák maguknak a több tejet és a gabonatermést. Titokban más istállójában jártak fejni, a jobb gabonatermést az idegen földekről a gabonafejekkel vagy a szalma összefonásával lopták el. A titokzatos tetteknek külön erőt adott, ha meztelenül cselekedték.

        A János nap június 24-én tradicionálisan a holtakról való megemlékezés napja is. A templom és a temető felkeresése után gyakran a rokonokhoz és barátokhoz utaztak vendégségbe.

        Június 21. a nyári napforduló szinte az összes kultúrában a Nap, és ennél fogva a fény diadalának ünnepe volt, amely a pogány ember hiedelmei szerint a világosság és a sötétség állandó harcán alapult. A természettel összhangban élő, kereszténység előtti ember a nyárközépi tűzgyújtással elsősorban a Napot kívánta megsegíteni a sötétséggel vívott küzdelmében, a tűz fényének erejével pedig az ártó szellemeket igyekeztek minél messzebb űzni.

        A sötétség és az ahhoz kapcsolódó rontó hatások így egy időre – még ha csak egyetlen éjszakára is – de elveszítették hatalmukat az ember felett. Bár a kereszténység elterjedése után a Nap megsegítésének motívuma a mindinkább háttérbe szorult, a tűzünnep mégis megőrizte korábbi szimbolikáját és mágikus karakterét, mivel a tűz gyakorlati hasznával együtt már a régi korok emberei számára is nélkülözhetetlen erőt képviselt.

        A naptárreformok miatt mégsem 21-én ünnepelünk

        A nyári napforduló az évnek az a jellegzetes időpontja, amikor a Nap az égbolton a legmagasabb delelési ponton áll. A Föld – különösen az északi félteke – ilyenkor terményekben bővelkedik, szépsége és ereje teljében van. Egyféle csúcspont ez, hiszen a nappalok a következő napfordulóig innentől már csak rövidülhetnek. Ezen a napon – június 21-én – az év leghosszabb nappalát és legrövidebb éjjelét élhetjük meg évről évre.
        Szent Iván éjjele mégsem június 21-ére, hanem június 24-ére esik, ennek oka azonban a tropikus időszámítási mód sajátosságában és a tényleges naptári évek közti különbségben, illetve az egykori naptári reformokban rejlik. Így a nyári napforduló napja és megünneplése időben napjainkra már elvált egymástól. A nyár csillagászati értelemben vett kezdete korábban valóban Szent Iván napra, azaz június 24-ére esett, de erre ma már az eltolódás miatt három nappal korábban, június 21-én kerül sor. Évszázadok, vagy egy évezred múlva a napfordulók még korábbi dátumra fognak esni.

        A holtak a Tejúton távoztak

        A nyári napforduló már a neolitikus idők óta jelentőségteljes nap az emberiség történetében. A kelták, a germánok, a szlávok és az északi népek többsége már a kezdetektől megünnepelte ezt, mint ahogy ezt ma is teszik. Papjaik, druidáik a Föld és az Ég nászának tartották e különös napot, s ennek megfelelően is tisztelegtek előtte.

        A korai pogány népek spirituális vezetőinek némelyike hitte, hogy a leghosszabb nap éjjelén révületbe esve képessé válhatnak arra, hogy testüket elhagyva a Tejúton keresztül eljussanak a holtak birodalmába, az alsóvilágba. Ennek a páratlan utazásnak az volt a célja, hogy a holtakkal érintkezve útmutatást és segítséget kérjenek többek között a jövőről, a termésről, a gyermekáldásról, a viszályokról, vagy az istenek megbékítésének módjáról.

        Keresztelő Szent Jánost ünnepeljük

        Mivel a keresztényi logikába is beleillett a fény és a sötétség küzdelme, ezért a kereszténység végül ezt a napot Keresztelő Szent János napjává tette. Az Iván elnevezés a régi magyar Jovános, Ivános alakból ered, illetve a János névnek a szláv formájából.

        Európa szerte – különösen az északi és a szláv népek – gyakorolták Szent Iván varázslatos éjszakáján a mágikus praktikákat, amelyek a megtisztulással, gyógyítással, az egészség megőrzésével, szerelemmel, a házassággal és a termékenységgel voltak szoros kapcsolatban.

        Nem volt ez másképp a magyar néphagyományban sem, s a tűz nem véletlenül vált a világosság, a tisztaság, az egészség, a szenvedély, az elevenség, a szerelem és az örök megújulás jelképévé a magyar hiedelemvilágban is. A nyári napfordulóra eső Keresztelő Szent János ünnepe az 5. században vált elterjedtté, s a keresztény ünnep magába olvasztotta mindazokat a hiedelmeket és rítusokat, amelyek korábban a különböző népeknél a nyári napfordulóhoz kapcsolódtak.

        Szent Iván napi magyar népszokások

        A Szent Iván naphoz fűződő hiedelmek és szokások egyrészt a szomszédos népektől, másrészt egyházi közvetítéssel kerültek hozzánk. A magyar szokások szerint régen a június hónapot is Szent Iván havának nevezték. A nyárközépi tűzgyújtást, illetve a tűzcsóvák forgatását – népies nevén lobogózást – főleg Nyitra megyében Szent Iván napi dalok éneklése kísérte.

        A tűz körül álló asszonyok különféle illatos füveket, virágokat füstöltek, s ezeket később fürdők készítéséhez használták fel. Hegedűs megemlíti még, hogy gyógyító hatást tulajdonítottak a tűzbe vetett almának is, mondván, aki abból eszik, nem betegszik meg. Baranya megyében a sírokra is tettek a sült almából, míg Csongrád megyében azt tartották, hogy a tűzbe dobott alma édes ízét az elhunyt rokonok is megízlelhetik.

        Szerelmi praktikák és jóslások is fűződnek e naphoz. A szalmából és a többféle fából megrakott tűz fölött a hagyomány szerint a lányok átugráltak, amíg a fiúk azt figyelték, ki mozog közülük a legtetszetősebben. Az ugrások magasságából és irányából persze sokféle jövendölést lehetett kiolvasni.

        Tegnap este nem csináltam semmilyen varázslatot, nem gyújtottunk tüzet, pláne nem bűvöltünk. Mondjuk, annyiban volt mégis varázslat, hogy olyan fél nyolc környékén szépen sütött a nap, és zuhogott az eső. Ekkor indultam el a zölddiót leszedni a Nocinóhoz.
        Eredetileg azt terveztem, hogy az utcánkban levő diófát fogom megdézsmálni. De azt egy idő után egyre kínosabbnak éreztem, hogy egy olyan fáról szaggassak le cuccot, ami nem előttünk nő.
        Aztán múlt pénteken – megint átmentünk S.-sel – nézegettem, hogy a törzshelyünk előtt is van egy hatalmas diófa igen szép terméssel. De aztán ezt az ötletet is elvetettem, felhívtam a barátnőmet, hogy van-e diófájuk. Szerencsémre nekik mindenük van.
        Tehát átmentem, a zuhogó esőben. És simán eláztunk a dió szedése közben úgy, hogy addigra elállt az eső.
        A Nocino receptjét 3 évvel ezelőtt találtam valahol. Nagyon megtetszett a hagyományokhoz való ragaszkodás a dologban, ahogy az olaszok készítik ezt a likőrt.
        Modena tartományban népszerű ez nagyon, szinte minden család készít, mindegyik családnak megvan a saját titkos hozzávalója, titkosak a hozzávalók arányai és az is, hogy mennyi ideig milyen módszerrel készítik.
        Egy Modena melletti kis városban, Spilambertóban alapították a Nocino Szövetséget, tagjai kizárólag nők. Ez a szövetség minden évben megrendez egy versenyt, ahol kiosztják az év legjobb Nocinójáért járó díjat.

        Ebben az évben nem tudtam 96%-os alkoholt venni, de Szepyke és Nemisbéka is megnyugatott, hogy vodkával is tök jó lesz. Nagyon kíváncsi vagyok, mert annak idején alkohollal csináltam, úgy nagyon-nagyon finom volt és nagyon-nagyon erős.
        Úgyhogy ez most nem Modena környéki Nocino lesz, hanem itteni. A módszeren nem változtatok.
        A diót azért kell ezen a varázslatos éjszakán szedni, mert ilyenkor a leglédúsabb – állítják az olaszok. A többi mágiáról nem is beszélve, még az is lehet, hogy megláthatjuk a páfrányt virágozni, a kis madár meg nem fogja tudni, mi az eredeti szándékunk, ugyanis a diószedés lehet csak álca...

        NOCINO

        Eredeti összetevők:
        • 30 szem zölddió
        • 1½ liter 96%-os alkohol
        • 750 g cukor
        • 10 g fahéj
        • 10 g szegfűszeg
        • 1 db citrom héja
        • 400 ml víz
        És az én változatom:
        • 60 szem zölddió
        • 3,5 liter 40%-os vodka
        • 1,5 kg cukor
        • 20 g fahéj
        • 20 g szegfűszeg
        • 2 db citrom héja
        • 2 tk vaníliaesszencia
        • 300 ml víz
        • gumikesztyű
        A vaníliaesszenciát azért raktam bele, mert annak idején elfelejtettem cukrot venni, és nem volt otthon elég. Viszont volt otthon megszáradt vaníliarúddal összerobotolt nádcukor és abból csináltam a szirupot. A vanília igen jót tett szerintem a likőrrel.
        A diók mosása után gumikesztyűt húztam (amit egyébként utálok, de másképp nem lehet elkerülni, hogy a dió kb. 2 hétre elintézze az ember kezét), mindegyiket hosszában felnegyedeltem egy éles késsel. Nem egyszerű művelet, de ha figyelünk, lehet látni a diókon hosszanti irányban egy vonalat, amelynek a mentén könnyebb felvágni, és ha már félben vannak, akkor már el lehet velük bánni.
        Mindent felesben két nagy (4250 ml-es) befőttes üvegbe raktam. Ráöntöttem a vodkát, beleraktam üvegenként 500 g cukrot, és felkevertem, hogy a cukor el tudjon olvadni. Szorosan rátekertem az üvegekre a tetejüket, és kiraktam őket a napra.
        A 300 ml vízből és 500 g cukorból szirupot készítettem. Ez azért kell, hogyha esetleg az üvegben nem lepné el a diókat teljesen a folyadék, fel lehessen tölteni.
        Így aztán majd 2 hónapig érlelődnek a napon, amikor is be kell őket venni, ráönteni a szirupot, és tovább állni hagyni. Ekkorra már egészen mély olajzöld színe lesz.
        Egészen az őszi nap-éj egyenlőségig, azaz szeptember 22-éig. Akkor majd leszűröm, és üvegekbe töltöm. A hagyományok szerint ilyenkor levitték a pincébe, hogy 1 évet állni tudjon. Na ezt majd meglátom... Mondjuk, pince nincs, van mire fogni. Annak idején is csak 2 hetet tudtam elrakni, mert S. fantáziáját annyira izgatta, hogy nem volt mit tenni, felbontottunk egy üveggel „csak” kóstolásra, és aztán szépen sorban a többit.
        A likőr jéghidegen a legfinomabb, evés után lezárásnak remek. Kesernyés, édes, erős, nagyon fűszeres, szinte zsibbasztja az ember nyelvét a fahéj és a szegfűszeg alkoholban oldott ereje. Nem tipikus „likőrke”, avagy konty alá való.
        A régiek a leszűrés után a visszamaradt diót és fűszereket feltöltötték finom fehérborral, hogy különleges vermuthot csináljanak belőle. Lehet, hogy azt is megpróbálom majd.


        Közvetlenül az összekeverés után ilyen színe volt, de estére már elkezdett egészen besötétedni. Most konkrétan patakzik rajta és alatta a víz, úgy ömlik az eső.
        Az eső ma este 8 előtt megint nagyon szép volt, sütött a nap, közben ömlött. Az erkélyre szerencsére éppen nem csapott be, kiültem és csak néztem.

        Read more...

        Piros bogyók, dzsemek, párnák

        Szerintem már említettem, hogy a piros bogyós gyümölcsöknek nem nagyon tudok ellenállni – a színük, az illatuk, az ízük miatt – mondjuk, nem is akarok. Olyanok, mint a fokhagyma, ahogy az illik szinte mindenbe, ami nem sütemény, a piros bogyósok meg mindenbe, ami sütemény vagy édesség. Sajnos, egyelőre a kertben csak két kis piros áfonya bokor van. Lesz kb. fél maréknyi áfonya rajtuk, már pirosodnak a szemek. Szerintem már azt is említettem többször, hogy ha majd lesz saját kertem, ültetek mindegyikből, ami csak megél ezen az éghajlaton.

        De amíg nincs ilyesmire lehetőségem, marad a piac mint beszerzési forrás, esetleg a jótékony szomszédok adományai.
        Tegnap vettem a piacon 2 kiló málnát és 2 kiló piros ribizlit.
        Dzsemes üvegek persze nem voltak, így addig kellett megoldani a problémát, mire a málnadzsem kész lett.



        MÁLNADZSEM
        • 2 kg málna
        • 1 kg befőzőcukor
        • 1 tasak Haas Qittin 3:1
        • 4 tasak Bourbon vaníliás cukor
        • 100 ml Crème de Cassis
        Szerencsére a málnával nincs szinte semmi macera, ahogy az ember hazahozza, lehet is beleönteni a fazékba. Rászórtam a cukrot, a vaníliás cukorral elkevert pektin, felforraltam. Magas lángon főztem 2 percig, lehúztam a tűzről, beleöntöttem a likőrt, és a dzsemes üvegekbe töltöttem.


        WHISKYS RIBIZLIDZSEM
        • 2 kg piros ribizli
        • 1, 2 kg befőzőcukor
        • 1 tasak Haas Quittin 3:1
        • 2 tk vaníliaesszencia
        • 200 ml whisky
        A ribizlit megmostam, a gyümölcsöt leszedtem a száráról, fazékba raktam. Rászórtam a cukrot, a pektint, hozzáadtam a vaníliát. Felforraltam, és magas lángon főztem 2 percig. Lehúztam a tűzről és belekevertem a whiskyt. Dzsemes üvegekbe töltöttem.


        Eredetileg a camparis ribizlidzsememet akartam megcsinálni abban a hitben, hogy van itthon egy egész üveg Campari egy dobozban. Aztán kiderült, hogy a doboz üres. Így aztán annak a whiskyjéből használtam, aki visszatette az üres dobozt a szekrénybe.

        És ha már így benne voltam a konyházásban, meg különben is már napok óta valami spenótosra vágytam, készítettem spenótos párnákat is.

        SPENÓTOS PÁRNÁK
        • 1 doboz mirelit leveles tészta
        • 500 g fagyasztott spenót
        • 30 g vaj
        • 1 gerezd fokhagyma
        • só, frissen őrölt bors, frissen reszelt szerecsendió
        • 150 ml tej
        • 4 ek keményítő
        • 1 db tojás
        • 1- 2 ek szezámmag
        • kevés liszt
        A leveles tésztát és a spenótot is kiengedtem. A spenótot egy szűrőben, hogy a felesleges lé kicsepegjen belőle.
        A vajat felforrósítottam, ráreszeltem a fokhagymát, ráraktam a lecsepegtetett spenótot, és felforraltam. A tejet elkevertem a keményítővel, a spenóthoz adtam, és besűrítettem. Sóztam, borsoztam, belereszeltem a szerecsendiót. Féretettem hűlni.
        A tésztát enyhén lisztezett deszkán vékonyra nyújtottam, és kb. 13 x 13 cm-es négyzetekre vágtam. A tojást felvertem kissé egy kenőecsettel, és a tésztadarabok széleit körben megkentem. Mindegyikre raktam 1 ek-nyi spenótot, a tésztát a töltelékre hajtva a széleket alaposan összenyomkodtam. Sütőpapírral bélelt tepsibe raktam őket, megkentem a tojással a tetejüket, megszórtam a szezámmaggal, és 180 °C-ra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt pirosra sütöttem.

        A kép kissé hevenyészve készült, mert sietnem kellett zölddiót szedni.

        Read more...

        Felhívás Vegavarázsnál

        Június 27-én A Nagy Vegetáriánus Kihívás Napja lesz. Csatlakozni Vegavarázsnál lehet.


        Júniusban Vegavarázsnál:

        Read more...

        Főszerepben a házi tejtermékek + segítség! segítség!

        Abban szeretnék tőletek segítséget kérni, hogy ha likőrt csinálnék, de nem vagyok hajlandó 3 liter 96%-os alkoholt megvenni min. 24.000,-Ft-ért, viszont használnék bele 38%-os vodkát, akkor mennyi vodka kell? A recept megkíván még 800 ml vizet és 1,5 kg cukrot is. Próbáltam az alkoholtartalmat befolyásoló tényezőket összeszedni.


        Megcsináltam a szokásos quiche-t, már csak azért is, mert a hátsó szomszédunknak megígértem, hogy kap kóstolót az állandó cukkiniszállítmányok fejében. Tegnap megbeszéltük, hogy ma ebédre átviszem neki, de a rossz idő miatt nem volt kedve tovább maradni, elment haza. Mindegy, a quiche tésztája már a hűtőben pihent, a cukkini lereszelve, besózva csöpögött, nem volt visszaút. De soknak találtam a túrót – még maradt egy jó adag a pénteken gyártott háziból – és a cukkinit is. Házi tejszínt is raktam a quiche töltelékébe. Érdekes, hogy amennyire zsírosnak és nehéznek tűnik első látásra, az étel mégsem lesz nehéz, sőt az az érzésem, hogy sokkal jobban is emészthető, mintha bolti tejtermékeket használnék. A mostanában házhoz hozott tejjel készült reggeli kávémmal sem leszek torkig tele.
        Így aztán ezeket a maradékokat kevés reszelt krumplival kiegészítve, lepényeket sütöttem ebédre.


        KAPROS-TÚRÓS-CUKKINIS KRUMPLILEPÉNYEK PARADICSOMSALÁTÁVAL

        A krumplilepényekhez:
        • 2 közepes cukkini, durvára reszelve
        • 4 db krumpli, durvára reszelve
        • 100 g túró
        • 2 tk Natúr vega-mix
        • ½ kk őrölt füstölt paprika
        • 1 ek kapor, finomra vágva
        • 1 tk borsikafű
        • 2 db tojás
        • 5-6 ek Ziegler-féle sajtos morzsa
        • só, frissen őrölt bors
        • olaj a sütéshez
        A paradicsomsalátához:
        • 6 db paradicsom
        • 2 ek szilvás balzsamecet
        • 3 ek olaj a sütésből
        • kevés durvára vágott borsikafű és petrezselyem
        A cukkinit reszelés után kissé besóztam és egy szűrőben hagytam állni ½ órát. Ezután alaposan kinyomkodtam, majd egy nagyobb tálba raktam. Hozzáreszeltem a krumplit, és belekevertem a többi hozzávalót is. A masszát kb. 10 percig pihentettem.
        Egy serpenyőben egyszerre 1-2 ek olajat hevítettem, evőkanálnyi adagokat raktam bele a masszából, ellapítottam, és mindkét oldalukat pirosra sütöttem. A quiche tetejéről lemaradt reszelt sajttal szórtam meg. Nem tudom, mi volt ma, de mindent túlméreteztem.
        Miközben a lepények sültek, a paradicsomokat felkockáztam, meglocsoltam a serpenyőből kivett forró olajjal és a balzsamecettel. Tálaláskor rászórtam a durvára vágott zöldfűszereket.

        Read more...

        Meggy továbbra is

        Továbbra is érkeznek a meggyszállítmányok. Ma is magoztam vagy 5 órát. De már nem csinálok vele semmit, csak beteszem a mélyhűtőbe. Egyfelől marhára herótom van a magozástól és nincs kedvem további műveleteknek alávetni a meggyet, másfelől elfogytak az üvegeim, amelyeket befőzéshez lehet használni. Harmadrészt már hely sincs nagyon, ahova az esetlegesen kész dzsemet vagy befőttet rakni lehetne.

        Azért egy kevéssel megerőltettem magam. Már a hét elején is terveztem süteményt meggyel, de nem volt itthon túró, és vásárolni is elfelejtettem. Szerdán aztán vettem a házhozszállítós tejestől 5 liter tejet, 3-ból csináltam tegnap túrót – kb. 600 g lett. Így végre megsütöttem a több napja tervezett sütit.

        HABOS-TÚRÓS PITE ILLATOS MEGGYEL TÖLTVE

        A tésztához:
        • 120 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
        • 1 ek nádcukor
        • ½ tasak Bourbon vaníliás cukor
        • 70 g vaj
        Az illatos meggytöltelékhez:
        • 500 g meggy
        • 6 ek nádcukor
        • 1½ tasak Bourbon vaníliás cukor
        • 2 narancs leve
        • 2 ek narancsvirágvíz
        • 1 csipet fahéj
        • 3 ek keményítő
        • 1½ ek víz
        A habos túrókrémhez:
        • 2 db tojás
        • 40 g vaj
        • 5 ek nádcukor
        • 1 tk vaníliaesszencia
        • 250 g túró
        • 4 ek tejföl
        • 4 ek tejszín
        • 2 ek keményítő
        • 3-4 ek lapra vágott mandula


        A tésztához megpuhítottam a vajat, egy tálba raktam, hozzáadtam a lisztet, a cukrot és a vaníliás cukrot, összegyúrtam, gömbölyűre formáltam, és 20 percre betettem a hűtőbe.
        Közben a meggyet egy kisebb lábosban felforraltam a cukorral, a vaníliás cukorral, a narancslével, a narancsvirágvízzel és a fahéjjal. Ahogy felforrt, hozzáadtam a vízzel elkevert keményítőt, besűrítettem és félreraktam hűlni.
        A krémhez a vajat a cukorral, a vaníliaesszenciával és a tojások sárgájával habosra vertem robotgéppel. Hozzáadtam a tejszínt, a tejfölt és a túrót, ezekkel is simára kevertem. Majd beleszitáltam a keményítőt, elkevertem.
        A tojásfehérjét kemény habbá vertem, kb. az ⅓-át beleraktam a krémbe, fellazítottam vele. Majd a maradékot már óvatosan forgattam bele.
        Egy kapcsos tortaformába nyomkodtam a tésztát úgy, hogy az oldalára is felhúztam körben.
        Rászórtam 1 ek mandulalapot.
        Beleraktam a kissé kihűlt meggyet, elsimítottam. Majd a habos túrókrém következett, erre pedig a maradék mandula.
        200 °C-ra előmelegített sütőben sütöttem 25 percet, mérsékeltem a hőt 180 °C-ra, és sütöttem további 50 percig.

        Read more...

        Illatos meggy

        Azt hiszem, ma végképp elegem lett a magozásból erre az évre. Anyu mindenkinek szólt, hogy szeretne meggyet, hol lehet szépet kapni. Erre a legtöbben hoztak egy rakatot. Volt, aki ládaszám. Anyu befőttet csinált belőle. A meggyet kimagozta, lecukrozta, kb. 2:1 arányban, hagyta állni lefedve egy éjszakát. Másnap felforralta, azonnal levette a tűzről. Befőttes üvegekbe kanalazta, mindegyiknek a tetejére csurgatott egy kis rumot, és lezárta.

        Az utolsó adag tegnap érkezett, azt én vettem ma kezelésbe. Sajnos nem lehet akárhol magozni, mert spriccel, mindent összefest. Azaz tök kényelmetlen egy gyümölcs, legalábbis a feldolgozhatóság szempontjából. Komolyan mondom, a múltkori virágozás sokkal viselhetőbb volt. A végén már annyira untam az egészet, hogy arra gondoltam, így ahogy van dobozokba rakom és lefagyasztom, de aztán a győzött a jobbik énem. Na mindegy, kibírtam, most egy évre elfelejtkezem róla.

        AKÁCILLATÚ MEGGYDZSEM
        • 5 kg meggy
        • 2 kg befőzőcukor
        • 1 tasak Haas Quittin 3:1
        • 4 tasak Bourbon vaníliás cukor
        • 300 ml akácszirup
        • 150 ml Maraschino
        A meggyet alaposan megmostam, kimagoztam és egy nagyobb fazékba raktam. Rászórtam a befőzőcukrot, a vaníliás cukorral elkevert pektint, ráöntöttem az akácszirupot.
        Felforraltam, de közben mixerrel összetörtem, hogy kisebb gyümölcsdarabok legyenek majd a dzsemben.
        Ahogy felforrt, magas hőmérsékleten forraltam 1-2 percig, majd lehúztam a tűzről. Belekevertem a Maraschinót, és azonnal dzsemes üvegekbe töltöttem.


        A kész dzsem illata és színe kárpótolt minden magozási mizériáért.

        Read more...

        Szomszédolás, gyümölcsszedés

        Hétvégén a szomszédunknál voltunk elég sok időt. Egy nagyon kedves nyugdíjas nő, rettentő fiatalos. Képes áttelefonálni, hogy kell-e valami a kertből, mert van cukkini, fekete ribizli stb. Őrült nagy kertje van, meglehetősen romantikusan „berendezve”. Ez csak azt akarja jelenteni, hogy nem sok rendszert lehet felfedezni a kertben, ahol talál egy kis helyet, oda ültet valamit, legyen az zöldség vagy virág. A káosz viszont nagyon rövid idő alatt átlátható és nagyon rendben is tartja, egy szál gazt nem lehet találni. Van nála minden, gyümölcsök, zöldségek, virágok. Kis tavat is épített. Mindezt gyakorlatilag egyedül. Itt nőtt fel, imád itt lenni, az anyukája nem olyan régen halt meg 93 évesen, valószínűleg az emlékei tartják itt. A férje nagyon ritkán jön el, mert nem szereti nézni, mennyit dolgozik a kertben. Ahelyett, hogy segítene neki... De hát ő nem az a kerti pasi, inkább horgászni szeret.
        Mi segítettünk neki leszedni a rengeteg meggyét meg cseresznyéjét. Sajnos a cseresznye teljesen reménytelen közvetlen felhasználás szempontjából – megjegyzem, nálunk is – szinte minden szemben van kukac. Egyik nap még jó volt, de akkor még nem volt elég érett, aztán másnap már bekukacosodott. Nem baj, kitaláltuk, hogy megmossuk, kicsit beáztatjuk, hadd tisztuljanak, aztán beraktuk hordóba. Lesz belőle pálinka. Azon vihogtunk, hogy nekünk gyakorlatilag mindenről a pálinka jut eszünkbe, mintha olyan iszákosak lennénk, pedig a látszat nagyon is csal. Én még életemben nem láttam az aput és az anyut még csak kapatosan sem. Én sem ittam még soha annyit, hogy megártson. Van egy pont, aminek elkövetkezte után egyszerűen nem tudom lenyelni az alkoholt. S. meg kifejezetten jól bírja az italt, de ő sem viszi egyáltalán túlzásba soha. Rajta csak azt lehet látni, hogy kicsit összeszűkül a szeme. De ezt csak az veszi észre rajta, aki igazán jól ismeri.
        Ez a szomszédunk elmesélte, hogy akitől vettük a házat, teljesen tönkretette a talajt, mert a feltöltéseket valami sóderrel oldotta meg, nem termőfölddel – szerintem a sóder drágább pedig. Pedig itt a környéken kifejezetten jó minőségű föld van. Ezért aztán nálunk igen korlátozottan lehet ültetgetni dolgokat. Vannak olyan foltok, ahol a fű sem nő rendesen, pedig már egy csomószor beszórtuk fűmaggal, rendszeresen öntözünk. Szerintem oda kiöntöttek valamit az építkezés alatt és kiégeti.
        Eggyel több ok, hogy eladjuk a házat.
        Anyu meg legálisan tudott így nem csinálni semmit. Ugyanis leállítottam, mert kiderült a múltkori térdröntgen alkamával, hogy nem porckopása van, hanem levált egy kisebb darab csont a bal térdében, ami aztán beékelődött az ízületébe. Nem lehet elkerülni a műtétet. Szerintem szegénynek azóta jobban fáj a térde, mióta ezt tudja.
        Sajnos anyu nem képes megülni a fenekén, ideges, ha tétlenségre van ítélve. Bármi is legyen az ok. Kicsit próbálkozott vele, hogy találjon valami kezelést, ami szerinte segít, de mondtam neki, hogy minél előbb túl van ezen a kis műtéten, annál jobb, mert ahogy próbálja kímélni a bal térdét a terheléstől, a jobb lábát veszi nagyon igénybe és nem kell, hogy annak is baja legyen a féloldalas járástól esetleg a csípőízületével együtt.

        Az egész kertezéshez meg szüreteléshez valahogy nem tudtam elképzelni nehéz ennivalót, így kitaláltam, hogy valami vegásat csinálok. Bár, miután ecseteltem, mi lesz benne és felajánlottam a választást, a férfirészleg bacont kért a töltött tökök tetejére mondván, „legyen valami rendes íze”.

        GOMBÁS RIZZSEL TÖLTÖTT ZSENGE TÖK
        • 3 db kisebb tök
        • 1 ek vaj
        • 600 g barna csiperke
        • 1 marék szárított rókagomba
        • 1 fej hagyma
        • 2 gerezd fokhagyma
        • 1¼ csésze rizs
        • só, bors
        • 100 ml száraz fehérbor
        • 3 ág tárkony
        • 6 ág borsikafű
        • 8-10 ág kakukkfű
        • 4 szelet bacon
        • 2 vastag szelet sajt

        A tököket megmostam, félbevágtam, meghámoztam, és karalábévájóval kiszedtem a belsejüket. Picit kiolajozott tűzálló tálba raktam.
        A szárított gombára kevés forrásban levő vízbe öntöttem, letakarva hagytam állni 30 percig. Közben a csiperkét megtisztítottam és kisebb kockákra vágtam. A felforrósított vajon megpároltam a finomra vágott hagymát és fokhagymát, majd rádobtam a gombát. A rókagombát is felaprítottam, és a többi gombához adtam. Pirítottam kb. 8-10 percig, utána sóztam, borsoztam, ráöntöttem a szárított gomba áztató levét és a bort meg a tökök apróra vágott kivájt belsejét. Beleszórtam a rizst, adtam hozzá annyi vizet, hogy éppencsak ellepje. Addig főztem, míg a rizs felszívta az összes folyadékot. Közben a zöldfűszereket megmostam, leszedtem a leveleket a szárakról és finomra vágtam. A kész gombás rizshez adtam.
        Ezzel a gombás rizzsel megtöltöttem a fél tököket – ami kimaradt, melléjük kanalaztam, négyre bacont tettem, kettőre meg egy-egy vastagabb szelet sajtot.
        185 °C-ra előmelegített sütőben 45 percig sütöttem.

        Read more...

        Tészták 30 percben 2.

        Mindenütt befejeződött a sorozatidény, de azért mostanában is lehet csemegékre bukkanni. Pl. a Showtime új eredeti szériája, a Nurse Jackie, főszereplő Edie Falco. Egyelőre még csak a pilotot láttam, de nagyon ígéretes. Ahogy a Showtime saját gyártásainál megszokhattuk, ez is meglehetősen cinikus. Kíváncsi vagyok, mit tudnak kihozni egy újabb kórházas sorozatból.
        Aztán találtam egy másikat is a BBC One-on, Hope Springs a címe. Négy rovott múltú angol nőszemély kalandjai egy eldugott skót felföldi faluban. 3 millió fontot loptak az egyikük férjétől és ahelyett, hogy Barbados-on landoltak volna, kénytelenek voltak a hamis útlevelek hiányában északi irányba elindulni. A filmben a romantika mellett azért szép számmal hullanak az emberek.

        Az ilyen néznivalók előtt érdemes a gyorsan összedobható tészták közül csinálni egyet, mire az aktuális epizód lejön a netről, készen is van. Aztán lehet a gép elé ülni egy tányérral, lábat asztalra rakni és jól szórakozni.

        Valamelyik nap szereztem woktésztát, ami nagyon hasznos dolog, mert nem kell főzni, elég egy kevés folyadék hozzá, és 4-5 perc múlva készen van.

        KÍNAI GOMBÁS CSÍPŐS-SAVANYÚ TÉSZTA
        • 250 g woktészta
        • 50 g vegyes szárított gomba (pl. shiitake, fafülgomba, fodros rezgőgomba, ezüst rezgőgomba)
        • 2 db piros chili
        • 2 gerezd fokhagyma
        • 16 szem gyöngyhagyma – ecetes
        • 2 ek olaj
        • ½ csésze zöldborsó
        • 300 g brokkoli
        • 3 ek szójaszósz
        • 1 tk szezámolaj
        • só, bors

        A gombát annyi forrásban levő vízbe raktam, amennyi ellepte. Letakarva hagytam állni 20 percet.
        Közben mindent a kezem ügyébe készítettem, mert amikor a gomba eleget ázott, már csak 5-6 perc kellett és kész volt az étel.
        Egy wokban felforrósítottam az olajat, rádobtam a felaprított fokhagymát és chilit, átpirítottam. Beleraktam a gyöngyhagymát – ez adja az enyhe savanyú ízét az ételnek – azzal is átkevertem. Következett a borsó és a brokkoli meg a lecsöpögtetett gomba. Kicsit pirítottam, aztán rászórtam a tésztát is. Öntöttem rá kb. 200 ml vizet, beleraktam a szójaszószt, sóztam, borsoztam. Állandóan kevergetve hagytam, hogy a tészta felszívja az összes folyadékot, ez tényleg kb. 5 percig tartott csak. A végén rácsepegtettem a szezámolajat. Ha lett volna itthon friss korianderzöld, biztos rakok rá, mert nagyon szeretem a friss ízét.

        Read more...

        7

        Szepyke bedobott egy hetest. Mármint hogy áruljak el magamról hét dolgot.


        1. Unatkoztam az iskolában.

        Végtelenül. A gimnáziumban már odáig fajult a helyzet, hogy fizikailag voltam rosszul, ha unatkozni kellett, vagy ha olyan óra volt az első, ami ilyen szempontból viselhetelen volt, simán csak később mentem be.
        Elsőben – mármint általánosban – sosem voltam képes felfogni, minek valamit 70-szer megcsinálni, ha előszörre is értem. Ezért aztán kitaláltam egy módszert, amivel ki lehetett tölteni az időt, ha bármi kérdésem felmerült, sosem tettem fel a kezem – olyan méltóságon alulinak is éreztem – hanem megvártam, míg a válasz megérkezett. Erre ugyan néha elég sokáig kellett várni, akár napokat is, ahogy haladtunk tovább az adott témában, de abban biztos lehettem, hogy megérkezik. Szóval megtanultam várakozni, máig nem idegesít, ha sorban kell várnom, vagy ha dugó van és araszolok a kocsival. Olyan nincs, hogy ne legyen vége.
        Az ismétlés ilyetén erőltetésével annyira leszoktattak róla, hogy semmit nem voltam hajlandó gyakorlatilag kétszer megcsinálni sokáig. Manapság is direkt oda kell figyelnem erre. Annak idején azt gondoltam, ami nem megy elsőre, azt minek erőltetni. Valahol már említettem, hogy zongoráztam. 7 évesen (hogy hű legyek a heteshez) kezdtem el, a gyakorlás mint olyan, ebben is a halálom volt. KisMakka leült a pianínójához a szobájában, jobb kézzel, majd bal kézzel, aztán összejátssza, ennyi. Mit kell ezen annyit vekengeni? Ez igen könnyen ment, és ebből kiindulva azt gondoltam, mindennel el lehet járni így, ami megy elsőre, az ok. Tehát a lehető legtöbb dolgot elsőre kell megjegyezni, megcsinálni, megtanulni – nincs több lehetőség – fejlesztettem tovább az igen veszélyes módszert.
        Különben lehet, hogy ma is zongoráznék, ha tovább bírtam volna a büdi szolfézstantónéni szagát. Mondjuk, maga a szolfézs is maga volt a halál, lásd unalom. A zongorázás vicces volt, kivéve, amikor pl. négykezest kellett játszani egy másik kislánnyal a Zeneakadémián valami hülye koncerten (a kislányt a Kocsis úgy jellemezte, hogy „nekem tehetséges gyerek kell, nem szorgalmas”, amikor voltunk nála meghallgatáson), amiért ráadásul anyu puccba vágott és különben is úgy éreztem, nem lehet a kiscsaj mellett elférni, mert annyira hajladozik. Ma sem bírom ezt a manírt a zongoristáknál. Lehet torna nélkül is jól zenélni. Na, meg azt is elpróbáltuk, hogy kimegyünk a színpadra, meghajolunk stb. Lehaltam.
        Aztán ott volt, hogy menjek a konzervatóriumba, merthogy „100 évben egyszer születik egy ilyen gyerek” – a zongoratanárnőm rém lelkes volt miattam. Mi van??? Ezek be akarnak engem konzervezni? Jó, 8 évesen kicsit ijesztő volt, hogy be akarják zárni valami ismeretlen helyre az embert.
        Tehát, mivel untam a szolfézst és büdi is volt, egyszer csak, pár év után közöltem a zongoratanárnőmmel meg mindenkivel, hogy akkor én itt ezt a zongoradolgot most abbahagynám. Kitört a parasztgyalázat, az anyám és a zongoratanárnő zokogott, az apám kiabált, hogy fejezzük be a veszekedést, mert nem tud rajzolni a vizsgáira. De hajthatatlan voltam.

        2. Nem szeretek versenyezni

        Utálom a versenyzést, versengést, de főleg azt, amikor versenyeztetnek.
        Így nem lett belőlem híres jégtáncos. Sem.
        Egyik télen kitaláltam, hogy ki kéne próbálni a korcsolyázást, olyan 10 éves lehettem. Anyu kivitt a Ligetbe, szereztünk valakit, aki valamennyi pénzért megtanított korcsolyázni 1 óra alatt. Aztán közölte, hogy szerinte járjak edzésre. Mondtuk, jó. Bevitt a jég közepére, ahol akkor még elkerítve volt egy kisebb pálya. Bemutatott egy bácsinak minket. Onnantól korcsolyaedzésre jártam. A bácsi – ahogy később kiderült, az Engiék első edzője volt – szerzett nekem párt is, este 10-kor kezdődött a páros edzés, mert csak akkor volt hely a Millenárison. A srác akkor 17 volt, én 11. Tehát leginkább csak vihogtunk. Aztán jött a bűvös szó, menjünk versenyezni. Azonnal közöltem, hogy szó nem lehet róla. A következő jeges idényben nem szóltak, mikor kezdődnek a jégen az edzések.

        3. Amire nincs amnesztia: a buta és egyben szorgalmas emberek

        Ennél félelmetesebb és veszélyesbb párosítás nincs is a világon szerintem. Az olyanok is idetartoznak, akik nem látnak az ostobaságuktól és az arroganciájuktól, mert azt gondolják, van egy valaha megtanult szakmájuk, és annak vélt magasából bármit meg tudnak magyarázni vagy cáfolni. Van, akit a tudás korlátoz és korlátolttá tesz. Persze mindez nem akadályoz meg abban, hogy vitába szálljak az ilyenekkel. Illetve nem is vita ez, szimpla kérdések feltevése csupán. Színtiszta időpocsékolás, de akkor sem lehet hagyni csak úgy mindent.
        Tapasztalatom szerint a legtöbb ilyen ember ráadásul még bosszúálló is. Lehetne azt mondani, hogy szánalmas és nem kell velük foglalkozni, de sajnos a szorgalmasságukból adódóan mindenütt ott vannak és tevékenykednek.

        4. Szeretem az ékszereket

        Annyira, hogy még ötvösnek is hajlandó lettem volna lenni, elmentem a Pénzverdébe felvételizni is. Nem vettek fel, ami nem volt tragédia számomra, azért azzal tisztában vagyok, hogy az ilyen irányú kreativitásom véges. Csak szerettem volna az anyag közelében lenni.
        Az ékszerek nekem a gyűrű-karkötő-fülbevaló hármasát jelentik – és semmi szintetikus. Mást nem nagyon hordok, és ezeket sem feltétlenül egyszerre. A nyakamon nem viselek el semmit, se garbót, se láncot. Sálat igen, de csak nagyon nagy hidegben.
        Szeretnék valamit, amiben a brillt és a fekete gyémántot kombinálták.

        5. Egy dolog, amiben biztosan jó vagyok

        A szándékok felismerése. Ja, meg abban is, hogy első látásra elég sok dolgot le tudok írni emberekről. Ezzel sokat játszottunk egy barátommal. Az akkori munkahelyén rengeteg ember dolgozott – szálloda. És elég sokat bejártam hozzá, lévén, hogy S. is ott dolgozott, a barátom főnöke volt. Azzal szórakoztunk, hogy beültem az irodába, jöttek-mentek a népek, és a barátom néha rámutatott valakire, hogy akkor mit gondolok róla. Sokszor azt is megmondtam, milyen kocsija van az illetőnek. A barátom állandóan kész volt, hogy áruljam el, hogy csinálom, de tényleg nem tudom. Valószínűleg azért van ez nekem, mert 1-től 7 éves koromig rengeteget voltam kórházban – akkor még nem laktak bent a szülők – és egyedül kellett „helytállnom” a világban. Az állandó monitorozása a környezetemnek létszükségletté vált és így maradtam. Pl. idegen helyen nem tudok sokáig csukott szemmel létezni, ha vannak idegenek is körülöttem – régebben a kozmetikusnál azonnal elkezdett csípni a szempillafesték, de ott, ahol nem is érte a bőrömet.
        A szándékok felismerése meg nagyon hasznos a mindennapi életben, pl. a közlekedésben. Az emberek nagyon figyelmetlenek, de ezzel a módszerrel már elég sok balesetet elkerültem. Szerintem pontosan lehet tudni, hogy ha valaki be fog vágni az ember elé jelzés nélkül.
        Van egy sorozat, Lie to me a címe, Tim Roth a főszereplő. Krimiszerű, a hazugsággal foglalkoznak, kiszűrik a hazugokat illetve a hazugságokat. Elég jó a sorozat abból a szempontból, hogy bemutatja a mikrogesztusokat, arckifejezéseket, amelyekből következtetni lehet (tudományos alap Paul Ekman). Egyébként nap mint nap megtesszük tudattalanul, viszont szinte tökéletesen dekódolunk, a nonverbális jelzéseket sokkal régebb óta használjuk, mint a verbálisakat. Az egy másik kérdés, mennyire vagyunk hajlandók tudomást is venni ezekről a jelzésekről, sokszor a kényelem hajtja az embereket, meg nem jó leleplezni egy szerettünket esetleg.

        6. Nagyon szeretek lakberendezni

        Már többször megtörtént, hogy beléptem egy-egy barátom történetesen új lakásába és azonnal elkezdtem magyarázni, mit hova kéne áthelyezni. A legjobb az egészben, hogy megcsinálják. De ami még jobb, hogy nagyon szeretik az új helyzetet.
        Nem olyan régen költöztünk ide, ebbe az új házba, de ha tehetném, már átvariálnék mindent. Legfőképpen a konyhát, természetesen. De a legjobb lenne ezt a házat eladni és újat építeni. Pl. ilyet.

        7. Ha nem mondhatom meg, amit gondolok, elkezd szorítani a torkom. Egyszer még pánikrohamot is kaptam egy ilyen helyzet miatt. Úgy éreztem, mindjárt megfulladok.
        Nagyon tudom utálni azt a valakit vagy valamit, aki vagy ami megakadályoz adott esetben.

        És a hét ember, akit szeretnék játékba hívni: Napmátka, Gabah, Vegavarázs, Hanczur, Renata, Csupi, Ízlésszindróma.

        Read more...

        Retroebéd

        Úgy emlékszem, a 80-as évek végén vagy a 90-es évek elején volt a főzésben nagy divat a csőben sütés, besamellel, sajttal. Akkoriban volt egy nagy kedvencünk csirkemell és brokkoli párosítással. Lehet, hogy táplálkozástanilag rendkívűl korszerűtlen és népszerűtlen, de én kifejezetten szeretem a besamel ízét, ahogy minden értelemben összefogja a többi hozzávalót sülés közben.

        És szeretem a vastagon szórt reszelt sajt réteget, ami először olvad, aztán ropogósodik, a színe aranybarna lesz. Az olvadt és ropogós részek az étel elkészültével is megmaradnak.


        CSIRKEMELL BROKKOLIVAL CSŐBEN SÜTVE (4 személyre)
        • 2 nagy csirkemellfilé
        • 1 kg brokkoli
        • 30 g vaj
        • 600 ml besamel (60 g vaj + 60 g liszt + 600 ml tej)
        • só, bors, szerecsendió
        • 200 g reszelt trappista
        A csirkemellet csíkokra vágtam hosszában, besóztam. A felforrósított vajon hirtelen pirosra sütöttem minden oldalukat. Egy nagyobb tűzálló tálba fektettem a húst, amire csak úgy nyersen ráraktam a brokkolirózsákat.
        A besamelhez felforrósítottam a vajat ugyanabban a serpenyőben, amelyben a csirkét sütöttem, hozzáadtam a lisztet, kicsit összepirítottam. Beleöntöttam a hideg tejet, csomómentesre kevertem. Ízesítettem sóval, frissen őrölt borssal, és frissen reszelt szerecsendióval. Besűrítés után még forrón a brokkoli tetejére öntöttem. Megszórtam a reszelt sajttal és 175 °C-ra előmelegített sütőben sütöttem 1 órát.


        Néha a szórólapokból is lehet hasznos információt szerezni. Pl. mostantól házhoz hozzák a tejet nekünk. Pénteken találtuk a postaládánkban ezt a szórólapot, felhívtuk a rajta szereplő telefonszámot, szombaton reggel itt volt a friss, garantáltan biotej, 160,-Ft/liter. Nincs lefölözve, rengeteg tejszín leszedhető róla. Egyelőre csak 3 litert vettünk, de azt hiszem, többet is fogunk, mert akkor itthon fogok túrót is csinálni. A tejszínből vaj lesz, mert ahhoz nagyon zsíros, hogy pl. édességbe használjam.

        Ma kaptam egy érdekes növénykét. Nematanthus a neve, hívják még aranyhalvirágnak is, tulajdonképpen ámpolnanövény. A csuporkafélék (Gesneriaceae) családjába tartozik, szukkulens, eredeti élőhelye Dél-Amerika keleti része. A kolibrik szeretnek táplálkozni a nektárjával.

        Litográfia John Gould Trochilidae monográfiájából. London, 1849–61


        Sajnos nem sikerült jobb képet csinálni a növényről.

        Read more...

        Madarak a kertben

        Ma hajnalban 4 óra tájban valami éktelen hangra ébredtem, mintha valaki egy repedt fazekat kapirgálna. Nem tudtam elképzelni, mi a bánat lehet. Félvakon kikászálódtam az ágyból, hogy megnézzem, mi az. Az erkély korlátján egy mátyásmadár szórakoztatta magát. Szerettem volna lefényképezni, de teljesen egyértelmű volt, hogyha megmozdítom a függönyt, elrepül.


        A mátyásmadár vagy szajkó eléggé egy fura teremtmény.

        Találtam róla egy nagyon találó leírást a huszadikszazad.hu-n, a cikk 1919 szeptemberében jelent meg.

        Valódi komédiás, mindig ugrál, izeg-mozog és röpköd, civódik vagy enyeleg társaival, szóval mulat, de sohase feledkezik meg a szükséges óvatosságról. A galambnagyságu madár főszine barnás-szürke, rozsdavörös, ibolyás szinvegyülékkel; evezőtollai fehér, fekete és égszinkék sávokkal tarkázottak.

        Honos egész Európában és a nagyobb lombos és fenyőerdőkben minduntalan fölhangzik éktelen rikácsolása, mellyel a csöndet megbontja. A ölyvsikoltásig, sőt a kopócsaholásig is, minden állat hangját a megtévesztésig tudja utánozni és ha sajátos, megmagyarázhatatlan hangokat hallunk a fák koronáiban, egészen bizonyos, hogy a csacsogó szarka mesterkedik ott.

        Sajnos, ez a szép, tréfás és mulatságos madár megtéveszt bennünket külsejével és sok vonzó tulajdonságával. Csaló, amely nem érdemli meg jóindulatunkat, mert alattomban garázda zsivány. Mindent evő és egyuttal kegyetlen pusztítója a madárfészkeknek is. Kezdve az egéren és az apró fiatal madarakon, le egészen a legkisebb rovarokig, alig van élőlény, amelyeknek ne kellene tőle rettegnie.

        Pusztítja a tojásokat, gyümölcsöket, bogyókat, nem kíméli a veteményes kerteket se, de legnagyobb károkat az apró vadakban és különösen a hasznos, éneklő madarakban tesz, mert a költésüket, fészküket állandóan veszélyezteti. Tervszerűen átkutatja a fákat, bokrokat és minden fészket kiméletlenül kifoszt. Sokszor megfigyelték, hogy rigót, fiatal foglyokat, fácánokat, pár napos süldő nyulakat gyilkolt meg.

        De a szajkónak is van ellensége; leggonoszabbak a héja meg a karvaly, de a vándorsólyom is vadászik rá, éjjel pedig a baglyok járnak utána, míg fészkét a nyest fosztogatja. Egyéb ellensége nem igen van s mivel az pedig nem válogat, nem csoda, hogy elszaporodik. Az emberrel szemben nagyon elővigyázó, fölötte van és félénk; a vadász gyakran ingerli, megtréfálja és elbolondítja, de sokszor bosszantja is, mert szavával fölriasztja és óvatosságra inti a többi állatot.

        Többnyire véletlenül és nem rendszeresen fogják, de az öregen fogottak nem valók kalitkába, mert sohase szelídülnek meg. Azok ellenbe, amelyiket fiatalon, a fészekből szednek ki, könnyen fölnevelhetők, hamar kezesek lesznek és sok mulatságot szereznek gazdájuknak. Egyes szavakat, sőt rövid nótákat is eltanulnak és bolondos mókákkal szórakoztatnak. De más madarakkal nem szabad őket összezárni, mert gyilkos természetüket az alkalom legott fölébreszti és megölik fogolytársukat.


        Tényleg ilyen gonosz. Megfigyeltem, hogyan üldözi a rigókat, zaklatja őket folyton. Szegény rigópár próbálta elterelni az akácfán levő fészek közeléből.
        A rigókról találtam egy érdekes cikket a minap, képesek az arcfelismerésre. Pont nemrég, olyan két hete, amikor füvet nyírtam, azon gondolkodtam, hogy tuti megtanulták a rigók, amelyek a kertben szoktak ugrándozni és élelmet keresni, hogy mi nem zavarjuk őket, nem is szállnak el, egészen közel lehet hozzájuk menni. Szoktam nekik köszönni is. Ez akkor is érvényes, amikor a fűnyíró éppen zúg, az sem riasztja őket igazán.

        Rigók: léprigó, szőlőrigó, énekes rigó, fenyőrigó, feketerigó.

        A telken volt több nagy fa, azok egyikén fészkelt egy sárgarigó pár. Gyönyörű madár a hím. A tojó teljesen jelentéktelen, akár összekeverhető a közönséges énekes rigóval, legalábbis nekem az ilyen könnyen megy.


        A telkünktől nem messze volt egy gyurgyalag-kolónia, azok tényleg csak távcsővel voltak megfigyelhetők, színpompás madarak azok is.


        Egyik nap meg a legmagasabb fenyőfa legtetején egy kakukk ült pár percig. A jellegzetes hangját hallatta. Csodálkoztam is nagyon, mert úgy tudom, hogy a kakukk kerüli a lakott területeket.

        A madarazás, de főleg a takarítás befejezése után (végre!), sütöttem egy fűszeres kekszet a múltkorihoz hasonló zöldségeleveshez.

        PARMAZÁNOS-FŰSZERES KEKSZ
        • 150 g liszt
        • 115 g vaj
        • 2 tk madras curry
        • 75 g parmezán, reszelve
        • 2 tk mák
        • 1 tojássárga
        • 1 tk nigella, azaz feketehagymamag
        • 1 tk köménymag, a tetejére
        Robotgép tartályába szitáltam a lisztet és a curryport. Hozzáadtam a hideg, kis kockákra vágott vajat. Majd morzsásra forgattam. Egy tálba szórtam a vajas morzsát, hozzáadtam a mákot, a hagymamagot, a reszelt sajtot és a tojássárgáját. Kemény tésztát gyúrtam belőle, 4 részre osztottam, mindegyiket kisebb hurkává alakítottam, és folpackba csomagolva 30 percre a hűtőbe raktam.
        A sütőt előmelegítettem 190 °C-ra, két tepsit kibéleltem sütőpapírral.
        A kis hurkákból 3-4 mm-es szeleteket vágtam, amiket aztán vékonyra lapogattam kézzel a tepsin. (Nehezen kezelhető tészta, nem érdemes a kinyújtással vesződni.) Megszórtam kevés köménymaggal, és 20 perc alatt ropogósra és aranybarnára sütöttem.

        Read more...

        Lassú főzés

        Szeretek a sütőben főzni. Ezt azt jelenti, hogy elég alacsony hőmérsékleten nagyon sokáig készül az étel. De ez nem jelenti azt, hogy sokáig kellene vele foglalkozni, csak összeállítom és mehet a sütőbe. Pl. a bolognai ragut szoktam ezzel a módszerrel készíteni. Ebből mindig egy nagyobb adagot főzök – keveset nem is lehet vagy érdemes – aztán elosztva lefagyasztom. A múlt héten csináltam, ma felhasználtam egy zöldséges rakottashoz az egyik adagot.

        De szoktam ezzel a módszerrel almás párolt káposztát is készíteni vagy sült húsokat. Így készülnek a szerintem legfinomabb egytál ételek is.

        BOLOGNAI RAGU
        • 600 g darált sertéshús
        • 600 g darált marhahús
        • 6 ek olívaolaj
        • 2 fej hagyma
        • 4 gerezd fokhagyma
        • 150 g bacon
        • 2 konzerv darabolt paradicsom
        • 2 tubus sűrített paradicsom
        • 400 ml testes vörösbor
        • 1 csokor friss bazsalikom
        • ½ szerecsendió – frissen reszelve
        A sütőt előmelegítettem 140 °C-ra.
        Egy nagyobb öntött vas edényben felhevítettem az olajat, beleraktam a finom csíkokra vágott bacont és pirosra sütöttem. Ezután a finomra vágott hagyma és fokhagyma következett, ezeket 2-3 percig pároltam. Erre raktam a darált húst, és két fakanál segítségével addig kevergettem, míg „morzsás” lett és megpirult.
        Ráraktam a paradicsomot és a sűrített paradicsomot meg a bort. Sóztam és borsoztam, belereszeltem a szerecsendiót. Utoljára belekevertem a nem túl finomra vágott bazsalikomot is, hagytam felforrni. Majd beraktam a sütőbe fedő nélkül 3 órára. Ezzel a módszerrel gyönyörű koncentrált, mély, sötét színe lesz és nagyon jól elpárolog a leve.
        Az autentikus ragu bolognesebe raknak csirkemájat is, de azt hiszem, amikor első alkalommal csináltam, nem volt otthon, nem használtam, és így szoktam meg.

        BOLOGNAI RAGUVAL RAKOTT CUKKINI ÉS PADLIZSÁN
        • 500 g bolognai ragu
        • 3 db cukkini
        • 1 db padlizsán
        • 2 kis marék rizs
        • 500 ml besamel
        • ¼ szerecsendió frissen reszelve
        • 2 marék reszelt parmezán
        • só, bors
        A cukkiniket és a padlizsánt hosszában felszeleteltem. Egy tűzálló tál aljára fektettem a cukkiniszeletek felét, picit megsóztam és megborsoztam. Rákanalaztam a bolognai felét, megszórtam az egyik marék rizzsel. Erre raktam a padlizsánszeleteket, azokat is megsóztam és megborsoztam. Majd következett a bolognai ragu másik fele, a másik marék rizs, és a maradék cukkiniszeletek.
        Besamelt készítettem 50 g vajból, 50 g lisztből és 500 ml tejből – a vajat felforrósítottam, beleraktam a lisztet, elkevertem, kicsit átpirítottam, felöntöttem a hideg tejjel, és állandó kevergetés mellett besűrítettem. A kész besamelt kicsit megsóztam, megborsoztam, belereszeltem a szerecsendiót, és beleraktam a frissen reszelt parmezán felét. Összekevertem, és a cukkini tetejére öntöttem. A parmezán másik felével megszórtam, és 180 °C-ra előmelegített sütőben 1 órát sütöttem.

        Read more...

        Amikor az eperszezon az utolsókat rúgja...

        ...mindenképpen kell csinálni valami habos-krémes epres desszertet.

        Úgy látszik, már tendencia lett, hogy többet is posztolok egy nap. Pedig időm több nem lett, inkább csak rájöttem az ízére a dolognak, azt hiszem. Meg mostanában tényleg sokat vagyok napközben egyedül, ilyenkor sokkal jobban be tudom osztani, mikor mit csináljak. Nem állnak elő nekem ötletekkel. Mondjuk, azt sosem viseltem jól, ha beosztották az időmet. Ez ugyan nem programkészítési ügy, de pl. most az agyamra megy, hogy anyám képtelen csöndesen kinyitni és bezárni a nappalijuk ajtaját. Ilyenkor szoktunk „ó, borzalom” pillantással összenézni S.-sel. Azt egyébként egy kivételes tehetségnek tartom, hogy valaki hangosan tudjon KINYITNI egy szobaajtót. Itt ülök a dolgozóban, ami pont szemben van a lépcsővel, magamra zárhatnám az ajtót, de azt meg nem nagyon bírom, egy idő után nem kapok levegőt, pedig nincs klausztrofóbiám. Erre az ajtócsapkodósdira azért vagyok szerintem különösen érzékeny, mert 1½ éves koromig anyu fura – na jó, nevezzük a nevén: elképesztően hülye – nővérééknél laktunk (a többi nővére és bátyja teljesen normális). Aki a kedves férjével folyton veszekedett, ajtót csapkodott. Meg egyébként mindent csapkodott, ami a keze ügyébe került. Nagyjából, mondjuk, olyan problémája volt, amitől neki mindenképp csapkodnia kellett, hogy elég korán járt dolgozni, de csak 6 órát. Meg a munkaköre sem volt kimerítő. Tehát elment 6-ra, megjegyzem, folyton elkésett. Aztán 12-kor letette a lantot, hazatért és lefeküdt aludni, merthogy ő milyen fáradt. Este 8-kor feleszmélkedett, és rájött, hogy mennyi az idő, majd felhúzta magát rajta. És akkor következtek a megjegyzések plusz mindenféle edénycsapkodások, hogy ő aztán soha nem tud egy rohadt műsort megnézni a tévében, mert neki főznie kell. Amit úgy magunk között tényleg jobb lett volna hanyagolnia. Ja, azt még nem is mondtam, hogy mindehhez volt két meglehetősen kiskorú gyermeke. Akiket anyámék láttak el, míg anyuci „kialudta” magát.
        Anyu mesélte, hogy néha az volt az érzése, ki fogok esni a kiságyból alvás vagy csak úgy levés közben, annyira össze tudtam rázkódni az ijedségtől a hirtelen hangokra.
        Egyébként anyám ezen nővére, ha az ember éppen nagyon a humoránál van, tök szórakoztató tud lenni. Konkrétan vinnyogni szoktam a röhögéstől, amikor előadja valami régebbi vagy újabb kalandját. Egyéb esetekben az az ember érzése, hogy gyilkolászás esetén simán felmentenék a bíróságon, ha meghallják, miért követte el a tettet.

        Délután már éreztem a hidegfrontot, ilyenkor olyan vagyok, mintha ketaminnal szedáltak volna le. Mindenestre próbáltam úgy csinálni, mint aki magánál van, és képes egy egyszerű epres desszertet összedobni.

        EPRES-JOGHURTOS DESSZERT
        • 15 db babapiskóta
        • 400 g joghurt
        • 400 ml tejszín
        • 1 tasak Bourbon vaníliás cukor
        • 1 tasak zselatin
        • 150 ml akácszirup
        • 4 ek whisky
        • 6 ek cukor
        • 600 g eper
        A babapiskóták felét egy nagyobb tál aljára tördeltem, a feldarabolt eper felét rászórtam, és meglocsoltam 2 ek whiskyvel.
        A krémhez – ami egy tejszínes-joghurtos krém klasszik – összekevertem a joghurttal a cukrot és a vaníliás cukrot, beleöntöttem az akácszirupot is.
        A zselatint elkevertem 4 ek hideg vízzel, hagytam állni pár percig, majd a tűzre tettem felolvasztani. Amikor felolvadt, a joghurtos keverékből hozzáadtam 2 ek-nyit, elkevertem – így nem lesz a desszertkrém zselatinbogyós – majd a joghurthoz adtam.
        A tejszínt félkeményre vertem habverővel és a joghurthoz kevertem. Ennek a krémnek a felével beborítottam a babapiskótás-whiskys epret. Még egy réteg következett, aztán 2 óra állás a hűtőben. Aztán a kóstolás. A többiek szerint máskor is hidegfront előtt készítsek desszertet.

        Read more...

        Ebéd közben kerti tervek

        Igaza van Napmátkának – aki egyébként a mai ebédemet ihlette –, hogy az embernek sosem a VKF-re van ötlete, pedig azt mondják, a határidő a legjobb múzsa, hát nem tudom... Mára már eszembe jutott egy csomó jó kis krumplis étel, egyszerű is és különleges is, mindegy, esetleg majd legközelebb. Nem mintha elégedetlen lennék a pályaművemmel, az legalább az én találmányom, persze nem a legbonyolultabb étel, ez is igaz.

        Reggel elvittem anyut egy térdröntgenre – van szegénynek egy elég csúnya kopása a balban, és meglehetősen fájdalmas néha neki a járás. Alapvetően tök normális a helyi rendelőintézet, akármit kellett eddig ott intézni, sosem vártunk sokat. A gyógyító személyzet meg tök kedves. Nem úgy anyu körzeti orvosa, az a nő egy katasztrófa. Lassú, szerinte a kamillatea is az ördögtől való, csak a gyógyszer lehet hatékony, és anyu bármilyen kérdéssel ment hozzá eddig, szerinte a „cukortól lehet”. Én tudom, hogy az enyhe diabétesz is nagyon szerteágazó tüneteket tud produkálni, de ez már tényleg túlzás. Úgyhogy anyám már csak beutalóért megy hozzá, amikor arra van szüksége meg a gyógyszereit felíratni.
        Az elmúlt pár bevásárláskor minden alkalommal vettem egy jégsalátát, lassan már nem fér más a hűtőbe. Néha eléggé rá tudok kattanni egy kajára, aztán hetekig vagy hónapokig felé sem nézek, eszembe sem jut, hogy olyat vagy hasonlót egyek. Szerintem ez történt a salátával is, eddig egy csomót megettem, sokszor csak pusztán salátalevelet eszem valami mellé. Azért is szeretem ezt a jégsalátát, mert jó ropogós, nem lesz olyan hamar ványadt, mint a többi fajta.
        Tehát pusztítani kell a salátákat, nehogy megromoljanak. Ez volt az alap az ebédötlethez, na jó, de mi legyen mellé vagy bele. Krumpli valahogy, abból is van itthon egy rakat.

        KERTI FŰSZERES KRUMPLILEPÉNYKÉK SALÁTÁVAL

        A lepénykékhez:
        • 1 kg krumpli
        • 5 ág borsikafű
        • 1 csokor snidling
        • ½ csokor petrezselyem
        • 3 szál zellerzöld
        • 1 marék medvehagyma (összevágva volt a mélyhűtőben)
        • ¼ tk őrölt csípős füstölt paprika
        • 1 tojás
        • 3 ek Ziegler-féle sajtos morzsa
        • só, bors
        • olaj a sütéshez
        A salátához:
        • ½ fej jégsaláta
        • 2 újhagyma
        • 2 db paradicsom
        • 1-2 ek fűszeres olaj
        • 1 ek balzsamecet
        A krumplit meghámoztam, felkockáztam és kissé sós vízben puhára főztem. Leszűrtem, egy tálban villával összetörtem, és összekevertem a finomra vágott zöldfűszerekkel, a többi fűszerrel, a tojással meg a sajtos morzsával.
        Serpenyőben 1 ek olajat hevítettem, amibe két olajozott evőkanál segítségével evőkanálnyi adagokat raktam – egyszerre négyet – mindegyiket ellapítván kis lepénnyé, aranybarnára sütöttem mindkét oldalukat.
        Közben a salátához felvágtam a hozzávalókat, picit sóztam és borsoztam, majd meglocsoltam a fűszeres sajtgolyók készítésekor keletkezett olajjal és a balzsamecettel.


        Ezt eszegetvén a teraszon kitaláltam, mi lesz a menet a kertben a héten.
        1. Először is kell füvet nyírni. Azt kell minden két hétben, a mostani esős időjárás aztán meg is gyorsította a növését. Bár inkább egy fűnyírás, mint egy porszívózás. Hogy én azt mennyire utálom! De ezen a héten a takarítás elől sem menekülök.
        2. A kis kertet megint kezelésbe kell venni. Tavaly elszórta a magját a porcsinka, rengeteg kikelt. Eddig már kiszedtem jó sokat, de megint nőtt egy csomó. Amit most kiszedek, azokat elültetem a lépcső melletti kavicsos részre, ott aztán szórikálhatják a magjukat. Ott van még pár sziklakerti növény, amiket szintén ráncba kell szedni.
        3. El kell ültetnem a chiliket, amelyeket szombaton vettem a piacon. Végre belátta apu, hogy a peronoszpórával fertőzött őszirózsát nem feltétlenül kéne tovább tartogatni egy jó nagy cserépben, mert a végén még megfertőz mást is. Gőzöm nincs, honnan lett ez az őszirózsa pont peronoszpórával (az egyik volt nagymarosi telekszomszédunk úgy mondta, peramaszpóra, bár ő azt is mondta, hogy sardonnai) fertőzött, de már tavaly is így nézett ki, akkor apu lepermetezte, de most tavasszal ugyanúgy nőtt ki. Tehát a földet is ki kell dobnom, és a kaspót is fertőtleníteni kell, mielőtt mást ültetek bele. A chiliknek pont jó méretű lesz.

        Read more...

        Végre egy jó zöldségleves

        Mindjárt más kedve kerekedik az embernek, ha kisüt a nap. Ugyan kissé felhős az ég, de ezek a felhők szép fehérek, nem olyan szürkék, mint tegnap voltak.

        A tegnapi napot más is beárnyékolta, Nadal kikapot a RG-on, apunak ez bizony pár percnyi szomorúságot okozott, anyu meg tisztára felhergelte magát a meccs alatt. Ma meg azon lamentáltak, hogy akkor kapjon már ki a Federer is, hadd legyen a verseny innentől kezdve teljesen nyílt. Utoljára az egyetem alatt néztem teniszt, de szerintem csak azért, mert a RG és a Wimbledon is pont mindig vizsgaidőszak alatt volt, akkor meg minden más sokkal, de sokkal érdekesebb, mint a tanulás. Azóta viszont kiválóan tudok rajta aludni, kevés unalmasabb dolog van a tévében, főleg, ha Horvát Mariann közvetít, illetve az meg azért nem unalmas, mert a végletekig fel tud bosszantani az arrogáns butasága. S. meg már a tenisz hallatán is totál ki tud bukni, hogy mennyire unalmas már, és azonnal elkapcsol a környékről is. Viszont ő meg a kerékpárt szereti, ott aztán tényleg nem történik semmi, hacsak nem számítjuk az ifjú Knézy és kommentátortársa ökörködését, amin ők maguk viháncolnak a legjobban. De azt meg kell adni, hogy rengeteg érdekes dolgot elmondanak a versenyzőkről, a versenyekről, sőt még a helyszínekről is.
        Annak viszont örültem, hogy a Szávay jól elverte a Venus-t, aki a nővérével együtt ősbunkó. Sajnos ez a Szávay nagyon hullámzó teljesítményt nyújt, meccseken belül is megfigyelhető. Igaz, a mostani verseny előtt valami lázas betegséggel küzdött, nem volt túl jó kondícióban, hogy Cibulkovát is megverje, és továbbjuthasson. Azért néha kénytelen vagyok szembesülni, mi történik a teniszversenyeken, mert anyuék nagy kedvvel nézik az összeset, és ha lent vagyok a konyhában főzni, akkor én is élvezhetem az előadást.

        Szombaton felkeltem jó korán, hogy ki tudjak menni a helyi piacra, elég alaposan be is vásároltam. Pl. találtam termelői, kapirgálós tyúktól származó tojást 30,-Ft-ért szemben pl. a Lehelen kapható legolcsóbb 36,-Ft-os árral. Szerintem minden zöldség olcsóbb volt, mint a benti piacokon. Talán kivétel az eper, viszont az meg a legjobb, amit eddig ebben az évben vettünk. Bár az az adag, amit lekvárnak csináltam meg, szintén nagyon finom volt.
        Ilyen piacozás eredményeképpen lehet szerintem igazi jó nyári, sűrű zöldséglevest főzni. Csak azért írom le a receptet, hogy kiderülhessen, tényleg mennyire egyszerű, a hozzávalók gyakorlatilag bármilyen zöldséggel helyettesíthetők. A lényeg, hogy ilyenkor minden összetevő új legyen: a hagyma, a fokhagyma stb., és nem szabad semmit agyonfőzni.

        ZÖLDSÉGLEVES
        • 2-3 ek olívaolaj
        • 1 fej hagyma
        • 3 szál sárgarépa
        • 3 szál petrezselyemgyökér a zöldjével együtt
        • 1 db zeller a zöldjével együtt
        • 1 db karalábé
        • 4-5 levél kelkáposzta
        • 500-600 g zöldborsó – tisztítás után mérve, tisztítás előtt ez 1 kg
        • 4 db krumpli
        • 4-5 ág borsikafű
        • 4-5 ág oregánó
        • 2 tk Natúr vega-mix
        • 3-4 gerezd fokhagyma
        • só, bors
        A zöldségeket megtisztítottam és felaprítottam: a répákat hosszában félbe, aztán felszeleteltem, a zellert és a karalábét a krumplival együtt kockákra, a zeller zöldjét keskenyebb csíkokra. A felhevített olívaolajra raktam a megtisztított és vékonyan felszeletelt hagymát, kicsit átpároltam. Ezután következtek a felaprított zöldségek, picit átpirítottam az egészet. Felengedtem vízzel, nem kell hozzá túl sok víz, csak lepje el a zöldségeket, nem szeretjük, ha a végén a sok lében csak úszkálnak. Ez főleg akkor fontos, ha nem dúsítjuk semmivel a levest, mert a zöldségek kissé összeesnek a főzés hatására. Lehet dúsítani pl. tésztával, gríznokedlivel vagy esetleg karikára vágott virslivel.
        Sóztam, borsoztam, beleraktam a kerti fűszerek szárakról leszedett leveleit is, a vega-mixet, felforraltam, majd a falatnyi darabokra vágott kelkáposztát szórtam bele. Kb. 8–10 perc szelíd forralás után gyakorlatilag kész volt. Lehúztam a tűzről, és belekevertem a petrezselyemzölddel együtt finomra vágott új fokhagymát is.


        Read more...
        Related Posts with Thumbnails
        Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetők más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

          © Blogger template Shush by Ourblogtemplates.com 2009

        Back to TOP