Tegnap S.-sel átmentünk a törzshelyünkre délután, itt van tőlünk két utcára. Egy elég jó étterem, bár még enni nem ettünk ott. Mindig csak inni ugrunk át valamit. Hangulatos hely, saját tóval, aranyhalakkal, teknősökkel. Elég jó italválasztékuk van, ugyanis szivarklubot is működtetnek, ahhoz meg elengedhetetlen a minőségi italválaszték.
Tegnap málnapálinkát kóstoltunk. Nagyon finom málnaillata van, tényleg igazi málnautóízzel, az ital tapad a pohárra és kristálytiszta. Sajnos nem figyeltem eléggé, honnan hozatják a pálinkákat, merthogy van nekik vagy 6-7 fajta. S. megkóstolta az ó-szilvát is. Picit belenyaltam, mert a szilvapálinka erős illatát nem nagyon szeretem, de ennek nem a megszokott szaga volt, hanem finom gyümölcsös illat, mintha egy finom befőttet vagy kompótot szagolna az ember. Az íze is hasonlóan kellemes.
S. gyakorlatilag vett egy házat a szüleinek. Az anyukája már évek óta le akart költözni Tiszagyendára, arra vártak, hogy eladják a zsámbéki lakást, de nem sikerült. Aztán mostanában az apukájának is volt egy elég ijesztő rosszulléte, amin valószínűleg úgy felizgatta magát a mamája, hogy aztán ő következett, két hétig rettentő magas vérnyomással kóválygott szegény. Van egy óriási kert fent a Nyakason – gyönyörű helyen, kilátással az egész medencére és közvetlenül a romtemplomra –, amit ketten művelnek meg, de most már nem bírják fizikailag. Az apukája is akkor lett rosszul, amikor két napot megállás nélkül dolgoztak fent a szőlővel.
Így aztán a múltkor S. ment fel és vágta le a füvet, közben megbeszélte a papájával, hogy nem kell ezen sokat gondolkodni, van egy nagyon jó ház Gyendán, vegyék meg, ő segít.
Mit mondjak, a mamája másnapra meg is gyógyult. Csütörtökön mennek aláírni az adásvételi szerződést. Valószínűleg júliusban már ott is fognak lakni. Egy kicsit sajnálom, hogy elmennek, mert eddig elég hamar át lehetett hozzájuk menni, innentől ez már nem lesz olyan egyszerű. De az a lényeg, hogy rém boldogok az egésztől. És ott majd nem akarják talán egy nap alatt megművelni a 400 négyszögöles telket, mint ahogy itt tették fenn a hegyen az 500-zal.
A múltkor megfogadtam, hogy a legközelebbi virágozás a konyhában már csak a rózsa lesz, de nem tudtam ellenállni a hátsó szomszédunktól átnövő bodzának és a gyönyörű és illatos virágjainak.
Szedtem egy kis kosár virágot, amíg nincs itthon senki, mert kissé unja a család a sziszifuszi virágocskázásaimat.
Majd csináltam egy szirupot.
BODZASZIRUP
- 60 db bodzavirág
- 1½ liter víz
- 9 ek cukor
- 2 tasak Bourbon vaníliás cukor
- ½ tasak gyümölcspektin
- 1 lime leve
- ½ citrom leve
A virágokat ollóval levágtam a zöld szárukról, nagyon rázogatni sem kellett őket, teljesen tiszták voltak, elég jó szél fúj már 3-4 napja.
Egy rozsdamentes fazékba raktam, ráöntöttem a vizet, rászórtam a cukorral elkevert pektint és a vaníliás cukrot, felforraltam. Kicsit lejjebb kapcsoltam a tűzhelyet, és addig forraltam, míg a virágok teljesen összeestek és elvesztették a színüket. Ekkor szűrővel kihalásztam az összeset, kinyomkodtam, és a visszamaradt levet beforraltam. Nem egészen 1 liternyi lett a végén. Hozzáadtam a citromok levét és üvegekbe szűrtem.
Eredetileg nem szörpnek szántam, de kimaradt egy kevés az üvegekből, azt felöntöttem egy kis vízzel, finom lett.
Eddig azért sem akartam foglalkozni a bodzával még virágkorában, mert akartam csinálni bodzalikőrt és bodzadzsemet. Viszont közben megtudtam, hogy a bodzában cián van, ami csak 50 °C-os hőmérsékleten tűnik el belőle, a likőrt meg nem melegítéssel akartam készíteni, szóval azt kihagynám, mielőtt megmérgezem a családot, és bekerülök a Fókuszba.
A dzsemmel ilyen módon nem lesz gond, és ahhoz elég is lesz az a bogyómennyiség, ami a még majd most nyíló virágokból lesz.
Apropó bogyók. A piros áfonya bokorkán már látszanak az áfonyakezdemények.
A rebarbara is elkezdett hajtani. Eddig kicsit szomorúan nézett ki, picit meg is ijedtem, hogy nem lesz belőle semmi, de láthatóan nem lesz baj.
Read more...
PDF
bejegyzés
