Csendes-ülős

Szenya egy idő lett, hideg van, esik az eső. Ez olyan csendes-ülős nap lett. Az ebéddel igazodtam a hangulathoz. Egyszerű, de szívet melengető kell ide, gondoltam. Valami könnyű főzelék, mellé valami ropogós.


KARALÁBÉFŐZELÉK
  • 4 db nagyobb zsenge karalábé
  • 1 ek vaj
  • 1 tk Natúr vega-mix
  • 100 ml tejszín
  • 200 ml tejföl
  • 1 ek liszt
  • só, bors
  • 1 csokor petrezselyem
A karalábékat meghámoztam, és kisebb kockákra vágtam. A felolvasztott vajon kicsit átpároltam, majd felöntöttem annyi vízzel, hogy éppencsak ellepje. Beleszórtam az ételízesítőt és a sót, lefedve kb. 10 percig főztem közepes lángon, nem kell a teljes puhulásig főzni.
A tejszínt és a tejfölt elkevertem a liszttel csomómentesre, raktam bele frissen őrölt borsot, és behabartam vele a főzeléket. Felforraltam, és a legvégén adtam hozzá a durvára vágott petrezselymet.

A valami ropogósat a rántott csirkeszárny képviselte. A rántott csirkeszárny nálunk a sztárkaja, bármikor meg tudjuk enni.

Zenék esős délutánokra.




A felvételen Philippe Jaroussky énekel, Christina Pluhar és zenekara kíséri. Sajnos ezt a koncertet kétszer is elszalasztottam a Mezzon.

Read more...

XXV. VKF és legyen nekünk gyereknap

Nem tudom, lehet-e ilyet csinálni, de miután csak későn vettem észre a VKF-kiírást, kicsit korán posztoltam egy krumplis receptet, amivel viszont szívesen részt vennék a versenyen. Megjegyzem, most sem a kiírást találtam meg, pedig mindennap látogatom a gasztrogyűjtőt, hanem Napmátka blogját olvasva tűnt fel néhány napja, hogy lesz a dolog.


Tehát akkor ez lenne az én pályaművem:

A poszt ezen a linken található: Fokhagymás-tejfölös újkrumpli nokedlivel

Nagyon bírom, hogy lehet az ember akárhány éves, de attól még a szüleinek mindig gyerek marad. Ez persze bizonyos esetekben igen frusztráló tud lenni, nem úgy gyereknap alkalmából. Főleg, ha gasztroajándékokkal lepik meg az ember lányát. A Culinarisból.


Zellermag, évekre elég lesz. Zöld bors, amihez kell majd egy külön borsörlő. Vaníliaesszencia, mert nem volt paszta, illetve csak olyan, ami tényleg botrányosan drága. Mindenesetre most elhatároztam, hogy itthon fogok gyártani esszenciát, ennyi pénzből tízszeres mennyiséget tudok kihozni.
És két igen finom csokoládé. Az egyik jázmin teás és ibolyakivonatos, a másik pedig kávés-kardamomos. Mindkettő tejcsokoládé. Természetesen már megkóstoltuk mindegyiket, próbáltam ízlésesen visszacsomagolni, hogy valahogy mutassanak a képen. A kávés-kardamomos finom vörösborral annak ellenére, hogy nem keserűcsokoládéból készült, a másik meg csak úgy magában isteni.
Most, hogy már lassan 1 éve megvan a fényképezőgépem, kezdek rájönni, hogy kell használni, még a végén egész jó képeket fogok majd csinálni. Persze nem ártana megjegyezni, melyik képet milyen zoommal készítettem, hogy később már ne csak kísérletezzek, hanem tudatosan használjam, de mindennek eljön az ideje.

Read more...

Savanyúság reggelihez

Van itt ez a befőzési szezon. Ugye az ember próbálja megőrizni valamilyen eljárásokkal a nyáron termő jóságokat. Egyik ezek közül a savanyítás.

Előre kell bocsátanom, hogy nem szeretem az ecetes savanyúságokat, plusz nem reggelizem soha.
Illetve az ecetet nem szeretem. Kivétel a balzsamecet. Aztán van egy pár borecetet vagy almaecetet rafináltan felhasználó recept, amitől viszont le vagyok ájulva – hogy ne mondjam, Delia Smith találmányai. Ezek általában gyümölcsös dolgok. És van ez a savanyúság, amit kifejezetten vajas kenyérhez ajánlanak. És valóban! Friss – esetleg még langyos – sokmagos rozskenyér megkenve vajjal, mellette ez a nagyon fűszeres és rendkívül bonyolultnak tűnő cucc! Valami mennyei. Pedig ecet van benne, igaz, almaecet – a receptben eredetileg apple cider vinegar. De nem az a lényeg ebben az esetben. Hanem az ízharmónia. Hiába van a lében az arányokhoz képest meglehetősen sok cukor. Nem úgy a savanyúságosnál kapható cuccokban. Vagy túl ecetes, vagy túl édes, vagy túl sós. Ez aztán nem!

SAVANYÚSÁG VAJAS KENYÉRHEZ
  • 1 kg uborka
  • 2 fej hagyma
  • 50 g só
  • 350 ml almaborecet (sima almaecetet használtam)
  • 350 g nádcukor
  • 2 ek fehér mustármag
  • 2 tk zellermag
  • ½ tk kurkuma
  • ½ tk egész feketebors
Az uborkákat tisztítás után 3-4 mm-es szeletekre vágtam, a hagymát először félbe, majd vékony szeletekre. Rászórtam a sót, alaposan összekevertem egy nagyobb tálban. Tányért tettem rá, majd súlyt – a dögnehéz kőmozsaram éppen megfelelt a célnak. Így hagytam állni 3 órát. A teraszon, mert ez nem a zárt tereknek való illat.
Ezután szűrőbe öntöttem, és folyó hideg víz alatt leöblítettem, hagytam lecsöpögni. Amíg az uborka csöpögött, az ecetet összekevertem a cukorral és a fűszerekkel, felforraltam – ez sem zárt térnek való szag. Beleraktam a hagymás uborkát, újra felforraltam, és azonnal le is húztam a tűzről. Üvegekbe raktam úgy, hogy a lé teljesen ellepje. (Maradt egy kis lé, azt eltettem a következő adaghoz, jó lesz kiegészítésnek.)
Hűvös helyen 1 hónapig hagyom állni, hogy a fűszerek íze jól átjárja a zöldségeket, a kurkuma meg is festi, az uborka és a hagyma viszont megtartja a ropogósságát. Az ecet megszelídül, minden átveszi minden másnak az ízét egy kerek egészet alkotva.
Emlékszem, amikor először csináltam, végigkajtattam az egész várost, mire találtam egy eldugott virágüzletben zellermagot. Manapság már minden utcasarkon kapni.


A recept a Fűszerenciklopédiából való.

Read more...

Ronda, de finom

Az úgy kezdődött, hogy feltétlenül valami eperlekvárosat akartam csinálni. Először azt találtam ki, hogy valami habos-krémes, réteges pohárkrémet, aztán meggondoltam magam, legyen keksz. Jó, de akkor mi illene az eperhez? Igen, a fehércsokoládé. Egy egyszerű csokoládés cookie-ban helyettesítem a keserűcsokoládét fehérrel, és máris elértem a tökélyt. Elkezdtem kiméricskélni a hozzávalókat, elővettem a fehércsokoládét... A mennyiség ⅓-a volt a szekrényben. Hogy az a...! Pedig meggyőződésem volt, hogy rengeteg van itthon, ezért sem vettem a múltkori bevásárlásnál direkt. Pedig csak én használom édességekbe. Hacsak... valaki meg nem dézsmálta. Egyelőre a nyomozás áll, a keresztkérdéseimmel meg kell várnom, hogy hazaérjenek a gyanúsítottak.


EPRES-CSOKOLÁDÉS COOKIESZENDVICS
  • 2¼ csésze liszt
  • ¾ csésze barnacukor (olyan mászós)
  • ¾ csésze cukor
  • 115 g vaj
  • 2 db tojás
  • 1 tk vaníliapaszta
  • ½ tk só
  • ¾ tk szalakáli
  • 100 g fehércsokoládé
  • 200 g keserűcsokoládé
  • eperlekvár

A tojásokat kikevertem a cukrokkal, beleraktam a vaníliapasztát és a felolvasztott vajat. Ezekkel is alaposan elkevertem.
A lisztbe raktam a szalakálit, a sót és az apróra vágott csokoládékat. Ezt a keveréket a vajashoz adtam.
A sütőt 185 °C-ra melegítettem elő, két tepsire sütőpapírt tettem.
A tésztából két teáskanál segítségével kis halmokat raktam a tepsikre, és kb. 12-15 perc alatt aranybarnára sütöttem. Amikor kihűltek, kettőt-kettőt eperlekvárral ragasztottam össze.



Read more...

Tészták 30 percben 1.

Imádom a tésztákat. Annyira, hogy simán sós vízben megfőzve, kis vajjal meglocsolva is megeszem. Na, de azért úgy még jobban, ha van rajta valami. Ez az új sorozat az olyan receptek gyűjteménye lesz, amelyek valóban elkészíthetők 30 perc vagy még kevesebb idő alatt. Merthogy olyanok is vannak szép számmal. Ezeket én általában ebédre szoktam csinálni és olyankor, amikor egyedül vagyok itthon.


FŰSZERES-TONHALAS FUSILLI (2 személyre)
  • 250 g fusilli
  • 1 tonhalkonzerv (natúr lében)
  • 2 ek olívaolaj
  • 5 szál újhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 tk szardíniapaszta
  • 1 db jalapeño (eltett)
  • 3-4 ek száraz fehérbor
  • ½ lime leve
  • 4 db aszalt paradicsom
  • 2 db paradicsom
  • ½ marék fekete olívabogyó
  • 1 marék zöld olívabogyó
  • 1 marék bazsalikom
  • 1 ek mentalevél
Amíg a tészta főzővize felforr, előkészítem a hozzávalókat.
Az újhagymát és a fokhagymát vékonyan felszeletelem. Aztán a jalapeñot és az olívabogyókat. Kockára vágom a paradicsomokat, az aszalt paradicsomot felcsíkozom.
Amikor a tésztát bele tudom rakni a forrásban lévő sós vízbe, az olajat felforrósítom egy serpenyőben, rádobom a hagymát és a fokhagymát, kissé átpirítom. Rányomom tubusból a szardíniapasztát, átkeverem. Erre jön a tonhal, kissé széttördelem a fakanállal. Majd a jalapeño, a lime leve, az aszalt paradicsom, a bor és az olívabogyók meg a felkockázott paradicsom. Összerottyantom. Amikor a tészta majdnem megfőtt a kívánt állagúra – al dente – nem túl gondosan lecsöpögtetve szűrőkanállal átszedem a serpenyőbe és még egy kis főzőlevet is adok hozzá. Mostmár a tésztával együtt rotyogtatom a tonhalas keveréket, míg az összes víz elpárolog alóla – 1-2 perc. Közben ollóval rávagdosom a friss fűszernövényeket. Azonnal tálalható.

Read more...

Eperlekvár levendulával is

Tényleg felkerekedtem délben a legnagyobb melegben, hogy megnézzem, milyen az az eper, amit 350,-Ft-ért adnak itt a közeli zöldségesnél. Már csak azért is kíváncsi voltam, mert ahol eddig néztem epret, min. 700-800,-Ft között volt az ára. Meg azért is, mert valahogy soha nem volt bizalmam ehhez a zöldségeshez. Az eper pici volt, nagyon homokos-földes, de már a bejáratnál éreztem az illatát, úgyhogy vettem 3 kilót.

Aztán miután már itthon odatettem a bolognai ragut és megfőztem egy tökfőzeléket – mielőtt még valaki nagyon megrémülne, ezt a kettőt nem együtt fogyasztjuk majd – hozzákezdtem az eperlekvárhoz. Meglepő módon 20 perc alatt végeztem a tisztítással – azt hittem, kihullik a hajam, mire kicsumázom.

EPERLEKVÁR
  • 3 kg eper
  • 1 kg befőzőcukor*
  • 1 tasak pektin (Haas-féle Quittin 2:1)
  • 2 tk vaníliapaszta
  • 100 ml Crème de Cassis
  • 2 tk szárított levendulavirág a lekvár ⅓-ához
A levendulával ízesített lekvárnak a tetejére is szórtam egy csipet virágot.

Az epret megtisztítottam, többször is megmostam. Egy nagyobb fazékban összekevertem a cukorral, a pektinnel és a vaníliával. Felforraltam, közben turmixszal összetörtem darabosra. Még forraltam 1-2 percet, levettem a tűzről és hozzáadtam a Crème de Cassis-t (nem bántam volna, ha eperpálinka lett volna), majd üvegekbe töltöttem.
Az utolsó ⅓-hoz kevertem a levendulavirágot, azt is üvegekbe raktam. Ha nem vettem volna figyelembe, hogy nemcsak magunknak készítem a lekvárt, akkor három részre osztom, és a második ⅓-ba bazsalikomot teszek, az eperdzsem azzal is mennyei.

*A befőzőcukorban van citromsav, így azt vagy citromlevet nem kellett külön használnom.

Sajnos az alul levő üvegekhez a tetők már nagyon megviseltek, egy ideig lehetett pótolni, de én már régóta nem találok ilyen tetőket külön.

Read more...

Rózsalekvár és vegaebéd

Tegnap megcsináltam a rózsalekvárt, amit elképzeltem. Csak rózsasziromból fűszerekkel. A rendelkezésre álló legillatosabb rózsánkból.


Sajnos nem tudtam jobb képet csinálni, mert akárhogy helyezkedtem, mindig ellenfény volt, az egyik oldalon megközelíthetetlen, pont az egyik füves terasz szélén vannak a nagy rózsabokraink.

Lekopasztottam, amiért ma reggel meg is kaptam a beosztásomat. Mondjuk, nem tudom, mire kellett volna még várni, a szél már tegnap is vitte a szirmokat a teljesen elnyílt virágokról. De éreztem, hogy ez lesz. Néha, amikor bekövetkezik, amire számítok, megnyugszom tőle, de a legtöbbször sokkal jobban felbosszant, mintha nem jutna eszembe előre.
Különben tegnap arra kellett rájönnöm, hogy szinte csak rózsaszín, pink és ezek árnyalatiban vannak virágaink. Egyáltalán nem valami tervezés eredménye, valahogy mindig ezekhez a színekhez nyúlok először a kertészetekben, pedig nincs ilyesfajta mániám. Azt hiszem, eljött a tervezés ideje.

Ez csak délelőtt tartja nyitva a virágait, ahogy rásüt a nap, bezáródnak.


Az egyik óriásivá nőtt leanderünk.


Na, azért van egy-két fehéren virágzó növény is elvétve. A másik leander.


Ez pl. egész télen zöld volt.


Egyik újabb szerzeményem a kis kertben.


A bejárati ajtó mellett mindkét oldalon ilyen kis muskátli van. Az a tulajdonsága, hogy egy ideig azt hinni róla, mini állómuskátli, de aztán egyszer csak leborul és futóvá „alakul” rengeteg virágot hozva.

De visszatérve a rózsalekvárra. A múltkor már készítettem egy almásat, de már akkor elgondoltam, hogy olyat szeretnék, amiben nincs más, csak rózsaszirmok és fűszerek.

RÓZSALEKVÁR
  • 25 db rózsa
  • 1,2 liter víz
  • 1 csésze cukor
  • ½ tasak citromsav*
  • 1 tasak pektin
  • 1 tk vanília kivonat
  • ½ tk frissen porrá tört kardamom
  • 2 cm fahéj
*Azért használtam a por alakú citromsavat, mert a múltkori tapasztalataim alapján a citromlé gátolja a zselésedést, ebben az esetben meg semmi pektint tartalmazó gyümölcsöt nem használtam, ami rásegített volna a tasakosnak. Egyébként a citromsav segít megőrizni a gyümölcsök szép színét a dzsemekben, akár hosszú állásban is.


A rózsákról leszedtem a szirmokat, egy rozsdamentes fazékba raktam, és a forrásban levő vízbe áztattam. Lefedve addig hagytam állni, amíg ki nem hűlt, ez kb. 3-4 órát vett igénybe.
Ezután belekevertem a cukrot, a citromsavat, a pektint és a fűszereket, felforraltam. Addig főztem, míg a rózsaszirmok teljesen átlátszóak nem lettek, nagyjából 30 percig. Kivettem a fahéjdarabot és összeturmixoltam. A turmixolás előttig nagyon szép rózsás színe volt, utána ezt elvesztette, nem mondom, hogy csúnya lett, de lehetett volna sokkal szebb is. Mivel meg akartam tartani a szirmokat – ezért sem áztattam egy éjszakán át – nem szűrtem le, hanem inkább a turmixolást választottam, ugyanis akkor nem lekvár lett volna az eredmény, hanem zselé. De ezzel együtt elégedett vagyok a végeredménnyel, mert finoman érezni a fűszereket és a rózsa illatos aromáját.


Miközben a rózsaszirmok áztak, készítettem egy kedvemre való ebédet. Régebben a Sparban lehetett kapni tök jó minőségű és nem elvetemült áron 1 kg-os kiszerelésben barna, jázmin és basmati rizst, de ezt valamiért beszüntették. Most be kell érnem a ½ kilóssal, igaz, az bio.



BARNA RIZS PIRÍTOTT ZÖLDSÉGEKKEL
  • 1 csésze barna rizs
  • 1 közepes padlizsán
  • 2 közepes cukkini
  • 1 sárgarépa
  • 1 petrezselyemgyökér
  • 1 fej hagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2-3 ek olívaolaj
  • 4 db aszalt paradicsom
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 marék menta
  • 1 marék bazsalikom
  • só, bors
A rizst 2 csésze sós vízben megfőztem kb. 50 perc alatt.
Közben ráérősen felkockáztam a zöldségeket. Az olajon megpároltam a megtisztított és apróra vágott hagymát és fokhagymát. Ráraktam a kockára vágott zöldségeket, a finoman felcsíkozott aszalt paradicsomot (a piacon vettem a magosnál, beleraktam olajba, de lassan 1 év után is kemény maradt), és barnára pirítottam nagyjából 15 perc alatt közepes hőmérsékleten, csak pirítás után sóztam. A friss zöldfűszereket durvára vágtam.
A rizs alatt még volt egy kevés víz, azzal együtt a zöldségekhez adtam, hogy legyen miben feloldódnia a serpenyő alján levő pörzsanyagoknak, amelyek aztán az étel szép fényes-sötét színét adták, ez a víz kb. 1 perc alatt el is párolgott. Rászórtam a fűszereket, alaposan összekevertem. Hagytam langyosra hűlni, úgy tálaltam.



Most pedig veszem a kosaramat és elmegyek a közeli zöldségeshez, hogy megnézzem, milyen minőségű epret adnak 350,-Ft-ért, ha rendben van, ma még eperdzsemet is készítek.

Read more...

Nyári tejfölös krumplis ételek

Tavaly novemberben anyu vett tíz tuját, azt hitte, leyland ciprust szerez be, merthogy azt szeretett volna. Meglehetősen kicsik voltak, szerintm azért is tudta eltéveszteni. Az az érdekes, hogy a családban senki nem szereti a tujákat, ez egy közös pont. Erre van tíz. Ötöt apu már elültetett úgy két hónapja. De ott volt még a másik öt is, azzal is kellett valamit kezdeni. Annak ellenére, hogy ki nem állhatom őket, azt mégsem hagyhattam, hogy csak úgy elpusztuljanak. Úgyhogy ma nekiálltam az ültetésnek. Miután a jobb oldali szomszédaink úgy döntöttek, hogy lomtárnak használják a felénk eső házfaluk előtti kis kertrészüket, úgy döntöttem, elfalazom őket az utálatosan nagyra növő tujákkal. Nem tudom, mikor óhajtják majd eltakarítani a szétszedett irodai székeket és kanapét. Valószínűleg addigra a tuják megnőnek, mire megint lomtalanítás lesz. Egyébként elég fura család, együtt lakik egy nagymama, rengeteg gyerek meg unokatestvér a csatolt részeikkel, mindegyik külön lakásban, azt hiszem, hatban. S.-sel mindig azon vihánckodunk, hogy mekkora lakások lehetnek, mert a ház csak egy kicsivel nagyobb, mint a miénk. Szellemháznak hívjuk, mert szinte soha nem látjuk a benne lakókat, pedig van egy kisgyerek is, de az sincs soha kint a kertben. Néha az öreg néni tevékenykedik a kertben, de ennyi.

Ebben a kertben ásni nem egy leányálom – feltöltött területen vagyunk, jó kavicsos a föld – az öt lukat jó két órán keresztül ástam. Eléggé ki is tikkadtam, nem voltam hajlandó bonyolult főzésbe kezdeni utána, megint elővettem az én újkrumplis ételemet. Anyu anyja csinált ilyet gyakran, de ő paprikás krumpliból indult ki. Anyu is sokszor készíti, az egyik kedvencem, viszont újabban sajnos egyáltalán nem tudom megenni a paprikás ételeket, fáj a gyomrom utánuk. Mondjuk, annyira nem meglepő ez, soha nem szerettem a paprikát, azt a sárgát, amit mindenütt lehet kapni. Állítólag van valami közvetlenül a héja alatt, ami sok embernek irritálja a gyomrát. Az viszont érdekes, hogy a csípős paprikát simán meg tudom enni és chilit is elég sokat használok. Mindegy, az élet egy rejtélyes hősköltemény...

FOKHAGYMÁS-TEJFÖLÖS ÚJKRUMPLI NOKEDLIVEL
  • 8 közepes krumpli
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 ek vaj
  • nokedli 2 tojásból
  • 400 ml tejföl
  • 1 csokor petrezselyem
  • só, bors
A vajon megpároltam a finomra aprított fokhagymát, rádobtam a felkockázott krumplit, kicsit átpirítottam, majd felengedtem annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Sóztam és borsoztam, fedő alatt majdnem készre főztem. Elég hamar megvolt, úgyhogy a nokedlivel sietni kellett.
A majdnem megfőtt krumplihoz kevertem a tejfölt, beleraktam a nokedlit, pár percig összeforraltam. A legvégén adtam hozzá a finomra vágott petrezselymet.
Szerintem igazi jó kis nyári étel.


Van még egy étel, egy leves, amit csak nyáron szoktam csinálni, ez is a nagyanyámtól származik.
Rizst főzök sós vízben, és amikor már félig megpuhult, hozzáadom a kockára vágott krumplit. Amikor puhára főttek, nagyon pici liszttel elkevert tejföllel behabarom, aztán jégbe hűtöm, nagyon hidegen jó igazán.

Read more...

Ráncfelvarrás! – Win a Blog Revamp!

1000birdies

Mióta blogom van, Gisele Jaquenod Birdie-template-jeit használom. Az előző is az ő dizájnja volt, ahogy a mostani is.
Gis most újra versenyt hirdetett, amelynek a győztese saját blogdizájnt kap tőle.
Ugyan nem olyan régen váltottam dizájnt, de már régóta szeretnék egy sajátot, ugyan meg is lehetne fizetni, de így sokkal izgalmasabb és méltóbb is valahogy a blogoláshoz, ha a baráti látogatások miatt kaphatnék egy ilyet.
Kérlek, segíts nyerni, csak hagyj egy kommentet ehhez a bejegyzéshez!

Since the beginning of my blog I’ve used Gisele Jaquenod’s free blog templates, the previous one was Birdie’s Secret Garden and now the Meet the Chef.
I love them and I’d love to get an own beautiful, cute and unique design from her. Now I’ve got the chance because Gisele is offering up a chance to win a free blog revamp.
Click here to get to her blog to learn more.

Read more...

Kis puffogás és rózsalekvár

Fantasztikus helyen lakom, itt folyton valamit kikapcsolnak. Akkor is, ha fizet az ember. Én mindig kifizetem a szolgláltatásokat, ehhez képest a T-Home-mal folyton küzdeni kell, elképesztő egy bagázs. Rajtuk kívül itt nem lehet más szolgáltatót választani. Nem sérülnek így a fogyasztói érdekek? Tudom, hülye kérdés.

Kb. 3 hete kint üldögéltem a teraszon – pihentem egy kicsit a kertészkedésben – látom, hogy felkúszik egy fickó az utcában szemben levő oszlopra és machinál. Apu meg a garázs előtt csinált valamit. A pasi is látta, hogy itthon vagyunk. Egyszer csak eszembe jutott, hogy gyanús ez nekem, feljöttem, hát naná, hogy nem volt net meg telefon. Betelefonálok a központi ügyfélszolgálatra, hogy akkor most mi van. Kedves fiú közli, hogy itt éppen pont karbantartás van, ez egy pár óra, de utána minden tökéletes lesz. Mondjuk, a tökéletes szót semmiképp nem használnám az említett szolgáltatóval kapcsolatban.
Másnap reggel sincs se net, se telefon. Ez egy szombat volt, reggel 8-kor telefonálok megint az ügyfélszolgálatra, hogy akkor tessenek azonnal intézkedni, mert ha én fizetek egy átalánydíjat, akkor ők meg szolgáltassanak 24 órában, ez ilyen egyszerű. Délután kijött ugyanaz a fickó (!), aki felkúszott előző nap az oszlopra és közölte, hogy azért kötötték ki (!) a netet egy kukk nélkül, mert állítólag a környéken zavartuk mások netezését, merthogy nálunk 4 tévé van. Mi van???

Amikor ideköltöztünk, immár 2 és ½ éve, bejelentettük, hogy nálunk bizony ennyi tévé lesz használatban, úgy csinálják meg a kábeles cuccokat, hogy az jó legyen. Persze, hogy nem úgy csinálták meg.
Szóval a fickó felment megint az oszlopra, visszamachinálta, amit vissza kellett, bejött, kicserélt egy szűrőt, és minden rendben lett. Közben állítása szerint megrázta az áram, merthogy valamelyik tévé „220-at küld vissza a vezetékekbe”. Ezt már tényleg nem kommentáltam. Ha így van, hogy bizonyos tévék 220-at küldözgetnek ide-oda, akkor azt kell gondoljam, helyettem állt bosszút valamelyik készülékünk. Mondjuk, azt nem értem, hogyha a tévé zavarta szerintük a környék netezését, akkor miért a netünket kapcsolták ki, miért nem a tévét, de azt hiszem, nem kell logikát keresni ezeknél.
Az az igazság, hogy nem nagyon tudok erre mit mondani.

Ma meg, ahogy az előző posztot írtam, egyszer csak áram nem volt. A múlt héten előre bejelentett karbantartást végzett az ELMŰ, egy teljes napig. Így sikerült ezek szerint.
Ugye ilyen esetben megadnak egy elég hosszú időszakot, de soha nem használják ki az időt. Mi is arra számítottunk, hogy olyan 3-½ 4 felé már lesz áram. Ezzel szemben ½ 6-kor telefonáltunk az ügyfélszolgálatra, hogy tudnak-e mondani időpontot, mikor lesz végre áram. Az ügyfélszolgálatos némber meg volt sértődve, hogy mit telefonálgatunk, éppen el akarják hárítani a hibát a kollegák, legyünk türelemmel. Megkérdeztem, hogy milyen hibát, amikor állítólag karbantartást végeztek, csak nem a kedves szerelő kollegák csináltak valami galibát. Erre szó nélkül letetette a telefont. Hát így működnek ELMŰ-ék is. Ja, és ami még nagyon szép elektromoséknál, hogy rengeteg bejelentés érkezett a fogyasztóvédelmisekhez a számlájukat illetően. Hogy nincs részletezve, és az emberek szeretnék tudni, mire mennyit fizetnek. Erre elektromos szóvivő vagy ki azt bírta mondani, hogy azért nem részletezik a számlákat, mert az emberek úgysem értik, mi van rajta és csak bosszankodnának. Én egyszer betelefonáltam nekik, hogy ugyan meséljék már el, mi minden szerepel a számla összegében, na akkor megtudhattam, hogy a fogyasztás kb. az összeg 40%-át teszi ki, az összes többi valamilyen tök homályos, felderíthetetlen elnevezéssel bíró valamilyen költség. Így aztán nem csodálkozom a remek módszerükön, azaz a nem részletezésen, a népek még a végén forradalmat csinálnának, hogy mit is fizetnek elektromos áram fogyasztása címén.
A T-Home és az ELMŰ is monnyon le!

Napmátka útmutatásai alapján ma rózsalekvárt csináltam, ami leginkább rózsás almalekvár, de inkább dzsem. Nagyon finom íze van, főleg, ha az ember almadzsemet szeretne kicsit megbolondítva. Szerintem túlságosan dominál benne az alma íze, legközelebb másképp csinálom, csak rózsasziromból fűszerekkel. Ez szerintem anyuéknak nagyon fog ízleni, merthogy olyan nagy újdonság nincs benne.

RÓZSÁS ALMADZSEM
  • 18 db nagy rózsa
  • 2 alma
  • 1 csésze cukor
  • 5 ek citromlé
  • 1 tasak pektin
  • 2 tasak Bourbon vaníliás cukor

Tegnap a rózsaszirmokat leszedtem a virágokról. Az almákat meghámoztam és lereszeltem. Ráöntöttem 1½ liter vizet, majd felforraltam. Beleraktam a szirmokat, és letakarva 1 éjszakára állni hagytam.
Ma reggel belekevertem a cukrot és a pektint a vaníliás cukorral, felforraltam az egészet. Magas lángon forraltam 2-3 percig, közben merülő mixerrel turmixoltam rajta egy kicsit, nem tetszettek a halott színű rózsaszirmok benne. A végén beleraktam a citromlevet és kis üvegekbe töltöttem.
Nagyon finom illatú kis dzsem lett belőle.
Ez a rózsa, amiből csináltam, nem extrém illatos, de van egy másik rózsabokrunk, amin nagyon illatosak a virágok, majd abból csinálom az alma nélküli, igazi rózsadzsemet. És hát kíváncsi vagyok a mostanában vásárolt futórózsákra is majd meg az angol rózsára is. Ezek egyelőre még csak bimbósak.

Read more...

Ígéretek

Tényleg nagyon el vagyok maradva a posztolással, sajnos nemcsak ezen a blogon, hanem az angolon is. Az az igazság, hogy nagyon lusta vagyok angolul írni, sajnos kiderült számomra, hogy borzasztó sokat felejtettem, és amíg nem használtam a nyelvet, az idő is eljárt az angol tudásom felett. Mondhatni, rendkívül korszerűtlen. Azért kb. 18 év az 18 év. Jó, annyira nem gáz, mint Kossuthé lehetett, amikor elkezdett Amerikában szónokolni, de azért én érzem ezt a problémát nagyon is. Írt is egy nagyon kedves nő Finnországból, hogy ugyan fordítsam már le neki az orgonás posztomat, mert náluk most kezd tavaszodni, 17 °C van, és nyílnak az orgonák. Megígértem neki, hogy többi ehető virágos posztot is felrakom majd az angol blogra, de persze még mindig nem, pedig szegény minden egyes nap meglátogatja a blogot.


Megígértem Napmátkának is, hogy beszámolok a házisajtomról.


Elkészülte után egy héttel meg is kóstoltuk, de nem volt nagyon ízletes, egyáltalán nem voltam elégedett. Gondoltam, még hagyni kell állni a finom fűszeres olajban. Eltelt azóta jó sok idő, de sajnos a sajt íze nem sokban változott, kissé ízesebb lett, de nem olyan mértékben, ahogy azt vártam.
A tanulság az, hogy még krémsajt állapotában kell ízesíteni sokkal bátrabban. Sőt azt is gondolom, hogy nem feltétlenül kell golyókká formálni, hanem csak fűszeres krémsajtot érdemes csinálni belőle, esetleg követni Napmátka módszerét, azaz még további préselési procedúrának alávetni a már megfűszerezett és formára alakított sajtot. Vagy ha golyózok legközelebb, akkor valószínűleg ugyanolyan fűszereket fogok beletenni, mint az olajába, hogy sokkal intenzívebb ízhatást tudjak elérni.
Persze egyáltalán nem rossz, sőt. Viszont ez egy kissé bonyolult módja annak, hogy nagyon finom fűszeres olajat készítsünk. Merthogy a két különböző ízesítésű olaj meg pazar.
A másik tapasztalatom pedig az, hogy sokkal finomabb és könnyebb a sajt is, ha a ráöntendő olaj nagyobb részt napraforgó- vagy kukoricacsíraolaj és a kisebb rész olívaolaj csak.

Hétvégén meg azt ígértem meg a családnak, hogy főzök tárkonyos ragulevest hétfőn vacsorára. Na, ezt nem lehetett nem betartani. Nem szoktam dicsekedni, ha valami szerintem iszonyat jól sikerül, de ez a leves tényleg nagyon-nagyon finom lett. Én pukkadásig ettem magam vele.

TÁRKONYOS BORJÚRAGULEVES
  • 700-800 g borjúlábszár
  • 2 kisebb fej hagyma
  • 1 ek vaj
  • 2 ek olívaolaj
  • 4 szál sárgarépa
  • 3 szál petrezselyemgyökér
  • ½ zellergumó a zöldjével együtt
  • ½ karalábé
  • 100 g zöldborsó
  • 2 közepes krumpli
  • 3-4 ág tárkony
  • 1 babérlevél
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 ek liszt
  • 200 ml tejszín
  • 1 citrom leve
  • só, bors
A finomra vágott hagymát megpároltam a felforrósított vaj és olaj keverékén. Rádobtam a kis kockákra vágott húst és fehéredésig pirítottam. A tárkony ⅔-át finomra aprítva rászórtam, felöntöttem 2½ liter vízzel, hozzáadtam a babérlevelet, sóztam, borsoztam, és fedő alatt elkezdtem közepes lángon főzni majdnem a teljes puhulásig. Ekkor adtam hozzá a megtisztított és felkockázott zöldségeket – mindenből újat használtam. Beleraktam a finomra vágott zellerzöldet és a petrezselyem felét is. Amikor a zöldségek is majdnem megpuhultak, a tejszínt kikevertem a liszttel, ezzel sűrítettem be egy kicsit a levest. Hozzáadtam a citrom levét és a maradék finomra vágott tárkonyt meg a petrezselymet.

Read more...

„Olyan kerek túrósat...!”

A tegnapi kérdésre, mármint hogy mit csináljak vacsorára, a férfirészleg kijelentette, hogy olyan kerek túrósat, mint a múltkor. Egy ideig halvány lila gőzöm sem volt, miről van szó. Majd rávezető kérdéseket tettem fel.


– Hogy nézett ki?
– Tudod, abban a fehér fodros tányérban (!) volt benne. Abban a nagyban. És cikkekre vágtad és hidegen is finom volt.
– Jaaaa, hogy a quiche!
– Hogy a mi?!

Próbáltam érvelni, hogy ugyanolyan nem lesz, merthogy éppen nincs itthon cukkini, de azt mondták, nem baj, legyen valami hasonló. A lényeg, hogy kerek legyen és fodros tányérban, a tetején legyen sajt, meg legyen ugyanolyan jó illata, mint a múltkor.
Szétnéztem, mit találok a hűtőben, mit lehet összedobálni. Volt egy fél kiló barna csiperke, túró, tejszín, tejföl stb. A teraszon nőnek a fűszerek, mint a gaz. Baj nem lehet. Azon azért kicsit elgondolkodtam, hogy estére mennyire lesz nehéz egy gombás-túrós töltelék, de ha ezt rendeltek, nincs mit tenni.

GOMBÁS-TÚRÓS QUICHE

A tésztához:
  • 225 g liszt
  • 100 g vaj
  • ½ tk só
  • 4 ek hideg víz
A töltelékhez:
  • 500 g gomba
  • ½ marék szárított vegyes erdei gomba kevés forró vízbe áztatva
  • 250 g túró
  • 4 db tojás
  • 200 ml tejszín
  • 200 ml tejföl
  • 1 marék reszelt tilsiti sajt
  • ½ marék reszelt parmezán
  • só, bors
  • tárkony, borsikafű, kakukkfű, medvehagyma, petrezselyem
A fodros „tányér”.

A tésztához a lisztet és a nagyon hideg kis kockákra vágott vajat robotgépben morzsásra forgattam. Hozzáadtam a vizet és összegyúrtam. Letakarava ½ órára a hűtőbe raktam.

Közben a gombát megtisztítottam, felszelteltem és kevés vajon elkezdtem pirítani. Amikor már kezdett összeesni, hozzáraktam a felaprított erdei gombát az áztatólével együtt. Magasabb fokozatra kapcsoltam a tűzhelyet, sóztam és borsoztam. Kb. 6-7 perc alatt teljesen elpárolgott a gomba leve.

A tésztát kivettem a hűtőből, nagyjából kör alakúra nyújtottam és egy kerek sütőformába fektettem. A múltkor már bevált nagyobb fémtálat raktam rá, alatta sütőtpapír, miután villával megszurkáltam a tésztát. 230 °C-os sütőben 10-12 percet sütöttem.

A túrót elkevertem sóval, borssal, a finomra vágott zöldfűszerekkel, hozzáadtam a tojásokat, a tejszínt és a tejfölt. Beleraktam a pirított gombát, és az egészet a félig sült tésztába öntöttem.
A reszelt sajtokkal megszórva 180 °C-os sütőben 45 percet sütöttem.

Read more...

„Hagyományos” vs. „újdonság”

Az utóbbi időben jól lemaradtam a posztolással. Pedig a konyhai üzem nem állt le.

A szombat a hagyományok jegyében telt. Anyu mondja mindig, hogy amit ő főz, az hagyományos, amit meg én, az újdonság. Tehát szombaton beálltam a sorba, az anyu által készített halászlé mellé „tésztát” csináltam. A nagypapám hívta mindig így a süteményt, főleg azokat, amelyek valami tartalmasabb leves mellé készültek.
A „tészta” egy kelt tésztából készült csiga volt, egyszer már csináltam ezt, akkor mindenki odavolt érte, főleg S. Mielőtt összeköltöztünk volna, soha nem evett kardamomos dolgot, el volt tőle bűvölve teljesen. Valahogy bele akartam a tésztába applikálni az akácszirupot, de rosszul kezdtem a dologhoz, ugyanis a felmelegített tejbe öntöttem, azt viszont összrántotta a benne levő citromlé miatt. Így aztán azt a fura állagú dolgot kiöntöttem, és maradtam az alapreceptnél, amit Nemisbékánál találtam egyszer. Utólag persze ki bírtam találni, hogy nem kellett volna összeöntözgetni a tejet meg a szirupot, hanem félig-meddig összegyúrni a tésztát a tejjel, aztán mehetett volna bele a szirup, de akkor promt csak arra tudtam gondolni, hogy ez szirupozás sem volt egy nyerő ötlet. De azért nem egy igazi konyhai katasztrófa szerencsére.

KARDAMOMOS-FAHÉJAS CSIGA

A tésztához:
  • 600 g liszt
  • 1 db tojás
  • 125 g vaj
  • 100 g porcukor
  • 1 tasak szárított élesztő
  • 250 ml tej
  • 1 kk só
  • 2 kk őrölt kardamom
A töltelékhez és a szóráshoz:
  • 2 ek őrölt fahéj
  • 6 ek porcukor
  • olvasztott vaj megkenni a lapokat
  • porcukor a szóráshoz

A lisztet egy tálba szitáltam, hozzáadtam az élesztőt, a sót, a cukrot és a mozsárban frissen megtört kardamomot. A tejet felmelegítettem, és a lisztes kupac közepébe készített mélyedésbe öntöttem, majd beleütöttem a tojást is. Addig dagasztottam, míg szép fényes, rugalmas lett a tészta és elvált a kezemtől. (Ha valakinek ugyanúgy ínhüvelygyulladása van, mint nekem, nem ajánlom a dagasztást... Pedig, ha lehet ilyet mondani, a kelt tészta tök szexis cucc. Azért így belegondolva, mostanában annyi nyavalyám van, hogy kezd igazán unalmassá válni.)
A tésztát letakarva a duplájára kelesztettem.
Ezután 4 részre osztottam, mindegyiket egyenként közel szabályos téglalappá nyújtottam, megkentem az olvasztott vajjal – nem sajnálva az anyagot – és megszórtam a porcukorral elkevert fahéjjal. Majd a téglalapokat szorosan feltekertem a hosszanti oldalukon kezdve, aztán kis trapézokat vágtam, szélesebb részükkel ültetettem a sütőpapírral bélelt tepsire. A tetejüket is megkentem az olvasztott vajjal, aztán félreraktam pihenni a csigákat 20 percre, közben előmelegítettem a sütőt 180 °C-ra.
20 perc alatt szép aranyszínűre sültek, még melegen megszórtam porcukorral. Eszméletlen finom illata volt, ahogy körülültük az asztalt a teraszon.

Read more...

Tej, illat, eper, kesztyű

Ma reggel azzal kellett szembesülnöm, hogy van itthon 3 liter tej, aminek ma jár le a szavatossága. Morfondíroztam, hogy mi legyen vele. Radikális megoldást kerestem, az összes tejet egyszerre kell felhasználni. Na, de palacsintát nem voltam hajlandó nekiállni sütni, ennyi tejből elég sokáig tartana. Ugyan el lehetne rakni a kisült palacsintákat kiadagolva a mélyhűtőbe – milyen jó is az, amikor csak úgy elő lehet venni és kisvártatva felhasználni –, de amikor a lelki szemeim előtt megjelent reggel 9-kor, hogy délután 5-kor még mindig kanalazom a palacsintatésztát a serpenyőbe, az élettől is elment a kedvem.

Aztán a mentő ötlet megérkezett, dulce de leche! A múltkor vettem egy üveggel, és csak úgy magában bekanalazgattam. És ugyan olvastam mindenfelé a neten, hogy konzerves sűrített tejből csinálják otthon a népek, de úgy döntöttem, a tej is ugyanolyan jó lesz. Félretettem holnap reggelre egy tejeskávényit, a többit pedig megcsináltam dulce de leche-nek.

DULCE DE LECHE
  • 2,5 liter tej
  • 500 g cukor
  • 50 g vaj
Mindent összekevertem és egy nagyobb lábosban feltettem a tűzre. Beállítottam a tűzhelyet, hogy szép lassan forrjon, és otthagytam 2½ órára. Persze azért néha megkavargattam. Amikor elkezdett besűrűsödni, már nem lehetett magára hagyni, kavargatni kellett, és próbálni elkerülni a köpködését. Kb. 3 óra alatt teljesen besűrűsödött, azonnal üvegbe raktam.


Amíg készült a dulce de leche, gyerekkorom illata rémlett fel, anyu rengetegszer csinált reggel karamellás tejet, mielőtt iskolába mentem volna.

Az eper meg nem kerülte el a sorsát.


Jaj, az eperről jut eszembe. Már régóta kerestem olyan kertészkedős kesztyűt, amelynek az ujja végei gumisak. Ugyanis a mostani kesztyűm nemcsak hogy már kezd szétmenni, de át is ázik, és a legrosszabb, hogy amikor csinálok valami földeset, átmegy rajta a föld meg a por és a körmöm alá rakódik. Igen ám, de elég kis méret kell kesztyűből – megjegyzem, nem extra kicsi – és megsem találtam, csak nagyokat. A múlt héten, amikor a rhododendronokat sikerült vennünk, végre találtam jó méretű kesztyűt, mit sem sejtve bedobtam a bevásárló kocsiba. Aztán fizetéskor a pénztáros elkezdett lelkendezni, hogy jaj, milyen jó eper illata van a kesztyűnek. Ja, mert gyerekkesztyű. Most tényleg azt gondolják, hogy radírszagú kesztyűvel kell rávenni a gyerekeket a kertészkedésre? Nálunk most ez az illat lengi be a kerti szerszámokat...
Az az igazság, hogy ebben az ominózus kertészetben találtam tök helyes virágocskás ültető lapátot meg kis gereblyét, hozzá ugyanolyan mintás metszőollót. Rém giccsesek, de nekem kifejezetten tetszenek. Ha már illatos a kesztyűm, direkt illenének hozzá...
Azt hiszem egyébként, hogy kezd a mániámmá válni a virágminta, mert ezért a kertészpapucsért is odavagyok:

Read more...

Még egy ehető virágos poszt

Ha egy üzlet beindul... Régen sütöttem kekszet. Most, hogy egyedül vagyok itthon, gyorsabban el tudok készülni minden kissé pepecs munkával. Arról nem is beszélve, hogy nem hajolnak át a vállam fölött, hogy „mit teszel bele”?, és „ezt miért teszed bele”? Ha egyedül vagyok, jobban lehet alkotni.


LEVENDULÁS-RIBIZLIS KEKSZ (kb. 25-30 db)
  • 250 g liszt
  • 145 g vaj
  • 150 g cukor
  • ½ tk sütőpor
  • 1 csipet só
  • 1 db tojás
  • 1 db tojássárgája
  • 1 lime reszelt héja
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 tasak Bourbon vaníliás cukor
  • 1 ek szárított levendulavirág
  • 2-3 ek ribizlidzsem
A puha vajat habosra kevertem a cukorral, a vaníliás cukorral és a reszelt citrus héjakkal. Hozzáadtam a tojást és a tojássárgáját, ezekkel is alaposan kikevertem.
A liszthez adtam a sütőport, a sót és a levendulát, majd a lisztes keveréket a vajashoz adtam.
20 percre betettem a hűtőbe dermedni, majd két kisebb hurkát csináltam, fóliába csomagolva visszatettem a hűtőbe 1 órára. Szerintem jobb, ha több időt van a hidegen, mert elég lágy tészta, így egy kicsit nehéz volt vele bánni. Meg sem próbáltam kinyújtani és szép formás kekszeket gyártani belőle.
A sütőt 180 °C-ra előmelegítettem, két tepsire sütőpapírt tettem.
A tésztahurkákat éles késsel 3-4 mm-es szeletekre vágtam, a tepsire sorakoztattam.
A kekszeket 10-12 perc alatt megsütöttem, ha a széle egy kis színt kap, akkor már jó.
A ribizlidzsemet kentem 2-2 keksz közé.

Read more...

Még mindig virágok, még mindig a konyhában

Tegnap S.-sel átmentünk a törzshelyünkre délután, itt van tőlünk két utcára. Egy elég jó étterem, bár még enni nem ettünk ott. Mindig csak inni ugrunk át valamit. Hangulatos hely, saját tóval, aranyhalakkal, teknősökkel. Elég jó italválasztékuk van, ugyanis szivarklubot is működtetnek, ahhoz meg elengedhetetlen a minőségi italválaszték.

Tegnap málnapálinkát kóstoltunk. Nagyon finom málnaillata van, tényleg igazi málnautóízzel, az ital tapad a pohárra és kristálytiszta. Sajnos nem figyeltem eléggé, honnan hozatják a pálinkákat, merthogy van nekik vagy 6-7 fajta. S. megkóstolta az ó-szilvát is. Picit belenyaltam, mert a szilvapálinka erős illatát nem nagyon szeretem, de ennek nem a megszokott szaga volt, hanem finom gyümölcsös illat, mintha egy finom befőttet vagy kompótot szagolna az ember. Az íze is hasonlóan kellemes.
S. gyakorlatilag vett egy házat a szüleinek. Az anyukája már évek óta le akart költözni Tiszagyendára, arra vártak, hogy eladják a zsámbéki lakást, de nem sikerült. Aztán mostanában az apukájának is volt egy elég ijesztő rosszulléte, amin valószínűleg úgy felizgatta magát a mamája, hogy aztán ő következett, két hétig rettentő magas vérnyomással kóválygott szegény. Van egy óriási kert fent a Nyakason – gyönyörű helyen, kilátással az egész medencére és közvetlenül a romtemplomra –, amit ketten művelnek meg, de most már nem bírják fizikailag. Az apukája is akkor lett rosszul, amikor két napot megállás nélkül dolgoztak fent a szőlővel.
Így aztán a múltkor S. ment fel és vágta le a füvet, közben megbeszélte a papájával, hogy nem kell ezen sokat gondolkodni, van egy nagyon jó ház Gyendán, vegyék meg, ő segít.
Mit mondjak, a mamája másnapra meg is gyógyult. Csütörtökön mennek aláírni az adásvételi szerződést. Valószínűleg júliusban már ott is fognak lakni. Egy kicsit sajnálom, hogy elmennek, mert eddig elég hamar át lehetett hozzájuk menni, innentől ez már nem lesz olyan egyszerű. De az a lényeg, hogy rém boldogok az egésztől. És ott majd nem akarják talán egy nap alatt megművelni a 400 négyszögöles telket, mint ahogy itt tették fenn a hegyen az 500-zal.

A múltkor megfogadtam, hogy a legközelebbi virágozás a konyhában már csak a rózsa lesz, de nem tudtam ellenállni a hátsó szomszédunktól átnövő bodzának és a gyönyörű és illatos virágjainak.



Szedtem egy kis kosár virágot, amíg nincs itthon senki, mert kissé unja a család a sziszifuszi virágocskázásaimat.

Majd csináltam egy szirupot.

BODZASZIRUP
  • 60 db bodzavirág
  • 1½ liter víz
  • 9 ek cukor
  • 2 tasak Bourbon vaníliás cukor
  • ½ tasak gyümölcspektin
  • 1 lime leve
  • ½ citrom leve

A virágokat ollóval levágtam a zöld szárukról, nagyon rázogatni sem kellett őket, teljesen tiszták voltak, elég jó szél fúj már 3-4 napja.
Egy rozsdamentes fazékba raktam, ráöntöttem a vizet, rászórtam a cukorral elkevert pektint és a vaníliás cukrot, felforraltam. Kicsit lejjebb kapcsoltam a tűzhelyet, és addig forraltam, míg a virágok teljesen összeestek és elvesztették a színüket. Ekkor szűrővel kihalásztam az összeset, kinyomkodtam, és a visszamaradt levet beforraltam. Nem egészen 1 liternyi lett a végén. Hozzáadtam a citromok levét és üvegekbe szűrtem.

Eredetileg nem szörpnek szántam, de kimaradt egy kevés az üvegekből, azt felöntöttem egy kis vízzel, finom lett.

Eddig azért sem akartam foglalkozni a bodzával még virágkorában, mert akartam csinálni bodzalikőrt és bodzadzsemet. Viszont közben megtudtam, hogy a bodzában cián van, ami csak 50 °C-os hőmérsékleten tűnik el belőle, a likőrt meg nem melegítéssel akartam készíteni, szóval azt kihagynám, mielőtt megmérgezem a családot, és bekerülök a Fókuszba.
A dzsemmel ilyen módon nem lesz gond, és ahhoz elég is lesz az a bogyómennyiség, ami a még majd most nyíló virágokból lesz.

Apropó bogyók. A piros áfonya bokorkán már látszanak az áfonyakezdemények.


A rebarbara is elkezdett hajtani. Eddig kicsit szomorúan nézett ki, picit meg is ijedtem, hogy nem lesz belőle semmi, de láthatóan nem lesz baj.

Read more...

A kert a találkozások helye – különösen egy bizonyosé

Ahogy ez már megszokott, időről időre nem receptes posztot írok, hanem kerteset, elvégre a blog alcímében szerepel a kert. Azt is többször említettem szerintem, hogy amikor majd saját kertem lesz, nem egészen így fog kinézni, nem mintha ez a mostani nem lenne szép, egyelőre viszont nemcsak az én ízlésem alapján döntjük el, mi történjen. Az is biztos, hogy mióta itthon vagyok (nem történhetett velem jobb dolog az utóbbi időben, mint a rettenet munkahelyről való megszabadulás), egy kicsit azért átvettem a hatalmat és sokkal többet dolgozom a kertben, ami azért nagyobb cselekvési szabadságot biztosít a számomra, és lehetőséget a változtatásra. Igaz, csak kis lépésekben. Na, de hát Rómát sem egy nap alatt építették. Sosem gondoltam volna, hogy pár növény miatt büszkeséget fogok érezni, és tessék, most azt érzek.



A rózsalonc, mióta átültettem, látványosan fejlődik.




Tudtam, hogy a rhododendronok hihetetlenül látványosak lesznek.


Ezt a harangvirágot egy másikkal együtt eredetileg az erkélyre vettük S.-sel, ládában voltak. Aztán kiültettük a kis kertbe. Igazán jót tett nekik.


A francia levendula is a kis kert egy újabb dísze, mellette van egy angol fehér levendula is, ha virágzik, bemutatom.


Ahogy a garázstól a lépcsőn elindulunk, ez a muskátli fogad.


Utána pedig ez a kis sárga, szinte világít az árnyékomban, ahogy fényképeztem.


Tovább a lépcső mellett.

Ma Napmátka nekemszegezte a kérdést, hogy vajon hol lehet damaszkuszi rózsát kapni. Ahogy elkezdtem rózsák után kutatni a neten, hogy válaszolni tudjak neki, egy csodás blogra bukkantam, a címe Kerti napló. Lenyűgöző a tárgyi tudás és a kompetencia, ahogy a blog írója bemutatja a kertjét, a növényeit. Az meg különösen, ahogy fotózza őket. Rengeteg igen hasznos információt halmozott fel, minden növényszerető és kertet művelő embernek ajánlani tudom ennek a blognak az alapos tanulmányozását.
Mélyen megérintett az a tisztaság, az a harmónia és az a nyugalom, amely a szövegből és a képekből áradt. Ráadásul a blog írójának egyik szakmája az, amit én is tanultam, a férjének pedig az a szakterülete, ami az én egyik szerelmem, a barokk kor művészete. Sajnos a művészettörténeti blog spanyolul íródik, ezen a nyelven meg nem tudok. Egyszer elkezdtem tanulni, de azt hiszem, csak 3 órát vettem. Igazából a gimnáziumi történelemtanárom ajánlotta fel, hogy aki szeretne, az tanulhat tőle spanyolul, de nem a megbízhatóság szobra volt, így elmaradtak az órák.
Visszatérve a kertes blogra, mindig nagy örömmel tölt el, ha ilyen mélységű szaktudással és alapos hozzáállással találkozom.

Read more...
Related Posts with Thumbnails
Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetők más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

  © Blogger template Shush by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP