Egy vacsora, amely jutalmat érdemelt

Tegnap anyu hazaállított egy óriási csokor medvehagymával, ugyanis ő még nem evett és kérte, hogy rittyentsek valamit belőle. Amióta együtt lakunk, nem csináltam medvehagymás ételt, nem járok annyit piacra, sajnos itt nincs olyan jó piac, amit elvártam volna egy ekkora helytől. Tavaly ugyan vettem egy tövet, el is ültettem várván, hogy majd jól elterjed, de nem nagyon jött be a számításom.

Az jutott eszembe, hogy a medvehagyma tipikusan az a hozzávaló, amelytől ihletet lehet nyerni, és ami köré fel lehet építeni heti menüsorokat is akár. Márcsak azért is, mert ez a csokor, amelyet anyu hozott, tényleg óriási volt.

Kimentem a kertbe fényképezni, hátha megszáll az ihlet tényleg, és sikerül vacsorára valami a szüleim által is ehető medvehagymás cuccot kitalálnom és előállítanom. Igazából nem konzervatívak az ételekkel kapcsolatban, de kevésbé viselik az erősebben fűszerezett fogásokat, mint mi. Apu pl. kifejezetten utálja a csípőset.

Ahogy csellengtem a kertben és fényképezgettem, a kerti fűszerek segítettek is kiötleni a vacsorát.

Pl. a borsikafű.

A tárkony.

És a snidling. A snidlinget azért választottam, mert a medvehagyma ugyan átható fokhagymaillatú, de az íze jóval enyhébb, szerintem a sima hagyma túlzottan dominált volna mellette.

A fukszia meg csak úgy szép volt.

A tulipánokat az utolsó pillanatban kaptam el, pár nap és elhullajtják a szirmukat.

Nemsokára lesz cseresznye.

És füge is.

Bár az egy kicsit még odébb van.

Vacsorára quiche-t készítettem. Ritkán jut eszembe valami franciásat csinálni, nem rajongok enyhén szólva a francia konyháért, bár a vidéki, egyszerű ételek ott is remekek, ezt el kell ismerni. Ez a quiche is rém egyszerű, szerintem egészen könnyű étel ahhoz képest, mi minden volt benne. És nem utolsó sorban sikerült megnyerni anyuékat a medvehagymának, meglepő módon apukámat kiváltképp.

TÚRÓS-CUKKINIS QUICHE KERTI FŰSZEREKKEL (4-6 személyre)

A tésztához:

• 225 g liszt
• 100 g vaj
• ½ tk só
• 4 ek jéghideg víz

A töltelékhez:

• 3 közepes cukkini
• 1 marék medvehagyma
• 250 g túró
• 1 kisebb csokor snidling
• 3-4 ág borsikafű
• 1 ág tárkony
• só, bors
• 1 csipet frissen reszelt szerecsendió
• 4 db tojás
• 200 ml tejszín
• 100 g sajt (ementálit és medvehagymásat használtam vegyesen)

A cukkiniket durvára reszeltem és egy kevés sóval összekeverve egy szűrőbe raktam, hogy kicsepegjen a leve.

A tésztához a nagyon hideg vajat felkockázva a liszttel együtt robotgépbe raktam, addig nyomogattam a gombját, míg morzsásra keverte. Ekkor hozzáadtam a sót és kanalanként a vizet – nem biztos, hogy ennyi víz kell a tésztába, ezért csak kanalanként szabad adagolni. A robotgép nem állítja össze a tésztát, de arra jó, hogy a kézmelegtől nem olvadozik időnek előtte a vaj.

Kiszedtem a morzsás állagú tésztát egy tálba, összegyúrtam. Ennek is az a titka, mint a muffinnak, nem szabad túlzottan kidolgozni, azaz sokáig gyúrni a tésztát, nem baj, ha maradnak benne kisebb lisztes, fehér foltok.

A tálba tettem a gömböccé formált tésztát – elég keménynek kell lennie – és ½ órára a hűtőbe raktam.

A ½ óra letelte után enyhén lisztezett felületen nagyjából kör alakúra nyújtottam a tésztát – nem kell aggódni, úgysem fog sikerülni szabályosra. Belecsúsztattam a kerek formába, és a kilógó részeket levágva kiegészítettem ott, ahol kissé hiányos volt. Megszurkáltam villával, tettem rá sütőpapírt, és mivel nem volt itthon se bab, se kerámiagyöngy a vaksütéshez, egy fémtálat raktam rá.

230 °C-ra előmelegített sütőben sütöttem 10 percet.

Közben elkészítettem a tölteléket. A cukkinit alaposan kinyomkodtam. A medvehagymát finom csíkokra vágtam, a fűszereket felaprítottam. Ezeket összekevertem a túróval, sóztam és borsoztam, belereszeltem a szerecsendiót.

A tojásokat felvertem a tejszínnel, és a túrós keverékhez adtam. Majd az egészet a sütőből kivett tésztaalapba öntöttem. A tetejét megszórtam a durvára reszelt sajttal és 195 °C-on 45 percig sütöttem.

Annyira ízlett mindenkinek, hogy holnap megkapom a régen áhított bordó selyemakácot jutalmul és köszönetképpen. Juhé!

Read more...

Egyszerűség, óh!

Mostanában semmilyen kacifántos étel vagy ételkiegészítő nem készül nálam. Így aztán a dizájnváltásba menekültem. Egészen sok időt el lehet piszmogni az ilyesmikkel. Gisele frissítette az előzőleg használt templatet, és mivel nem voltam képes megérteni, hogy lehet simán, mindenféle veszteség nélkül azt használni, gondoltam, ha úgyis egy csomót kell vele foglalkozni, akkor már váltok egy másikra. Kár, hogy ilyen bonyolult – legalábbis számomra –, mert akkor elég sűrűn váltogatnám, annyi szépet csinál.

Egyfelől hétvégén anyu vállalta magára a főzést – én nem voltam itthon, másfelől meg inkább kint voltam kertészetekben, aztán a kertben. Pl. a Sieberz-ben, hogy az mekkora csalódás volt! Először is azt képzeltem róla, hogy marha nagy területen van, de szerintem tök kicsi, illetve egészen átlagos méretű. Aztán meg azt nézegettem, hogy ha azokat a ványadt növényeket rakják csomagba és küldik el a szegény pára megrendelőknek, akkor szép kertje azoknak nem lesz, csak jó nagy költségük. Egyszer én a Bakkerrel jártam meg, de pár e-mail után visszautalták a pénzt.

Mindenesetre azért sikerült venni két piros áfonyát meg a helyszínen mellékelt képen gyönyörű angol rózsát, kíváncsi vagyok, milyen lesz. A tő egészen ígéretes, de addig nem tudom elültetni, amíg apu nem vágja le a tavaly elszáradt cseresznyefa maradékát.

Van még mellettük egy cranberry is, láthatóan nagyon igyekszik, de hogy mi lesz belőle, nem tudom, tavaly sem sikerült neki valami nagy mutatvány. Azon gondolkodtam, hogy szerintem magányos, mert mindenütt azt olvastam, hogy 1 m²-re 6 db cranberry kell.

Apropó „azt olvastam”. A múltkor teljesen megrémültem, hogy nem jó földbe ültettem a kefevirágot, ezen az oldalon próbálják félrevezetni az olvasókat. Aztán elkezdtem gondolkodni, hogy én még ezt nem hallottam, miszerint savanyú talaj kell neki. Anyuéknak volt a telken, de ők sem emlékeztek rá. Aztán úgy döntöttem, hogy megnézem még egy helyen, ha ott is az van, nincs mese, földet kell cserélni. Fellapoztam az Angol Királyi Kertészeti Társaság kézikönyvét, abban egy kukk nincs savanyú földről, inkább nekik hiszek.

A hétvégén és tegnap is a tejföl nagy szerepet kapott a főzésnél és az evésnél. Anyu töltött káposztát főzött, azt nem tudom megenni tejföl nélkül. Aztán főzött még tejfölös-nokedlis paprikás krumplit, ez az egyik kedvencem, de újabban nem tudom megenni – ó, dehogynem! Szóval azért van vele gondom, mert ég utána a gyomrom. Nem tudom, hogy a hagyma-paprika-tejföl együtt vagy külön-külön, de egészen rossz utána. Én szoktam ezt csinálni „fehéren”, paprika nélkül és a hagyma helyett fokhagymát használok, a végén petrezselymet szórok rá.

Valami rejtélyes oknál fogva anyu a múlt héten vett egy fél rúd borjúpárizsit, amit nagyon furcsán lehetett csak vágni, mert olyan puha volt. Amikor ilyen felvágott/sonka túlvállalásunk van, mindig gezemice tésztát szoktam csinálni. Összeszedtem most is a hűtőben levő sonkaféléket – csirke, pulyka – meg ezt a párizsit, felkockáztam, kevés olajon pirosra sütöttem, adtam hozzá egy nagy pohár tejfölt, borsot és egy kis chili fűszerkeveréket. Megfőztem 500 g fodros nagykocka tésztát, leszűrtem, összekevertem a sonkás-tejfölös keverékkel, és tűzálló tálban 200 °C-on sütöttem jó ½ órát.

Azért gezemice tészta, mert olyan 12-13 évesen, amikor elkezdtem teljesen önállóan főzni – azért csak akkor, mert addig nem mertem meggyújtani a gázt a tűzhelyen, ezért aztán általában hidegen ettem meg mindent délután a suli után, ez a szokásom máig is megmaradt, képes vagyok szinte bármit hidegen megenni – egyszer anyu hazaszólt, hogy kitalálhatnék valamit vacsorára. Megnéztem, mit találok, volt otthon minden már említett cucc meg kínai gombakonzerv. Mire hazajöttek, kész is volt, és nagyon ízlett nekik. Amikor apu kérdezte, hogy ezt hogy hívják, gondolkodás nélkül rávágtam, hogy gezemice tészta. Azóta is ezzel a névvel illetjük az ilyen mardékokból készült ételeket.

Read more...

Új dizájn

Lecseréltem a templatet. Természetesen újra Gisele munkája tetszett meg. Még van vele egy kis munka pl. a linklisták, kedvenc blogok stb. rendezése. Remélem, nemcsak én leszek vele elégedett, hanem a kedves olvasóim is.

Read more...

Orgonaszezon

Szezonja van az orgonának. Eddig egyáltalán nem érdekelt, de Napmátka bogarat tett a fülembe az orgonás megoldásaival. Egyszer, nagyon sok évvel ezelőtt csináltam rózsaszirupot, azt hiszem, az volt az, de olyan mély nyomokat nem hagyott bennem. Arra emlékszem, hogy rengeteg lett, több befőttes üveggel, viszont hogy milyen receptet követtem, azt lelövetés ígérete mellett sem tudnám. Plusz nem igazán használtam semmire sem. Ezzel az egésszel csak azt akartam jelezni, hogy az ehető virágokból készült szirupok, zselék és egyebek nem ismeretlenek számomra, csak valahogy nem jutott eszembe ilyeneket csinálni. Pedig most aztán igazán jó helyzetben vagyok, körbevesznek a kertek mindenféle számos módon felhasználható növénnyel és virággal. Most derült ki, hogy az egyik egészen kedves szomszédunknál van rengeteg ibolya és bodza is.

Tegnap délelőtt még azt gondoltam, minimum lopnom kell majd orgonát a szomszédoktól, mert nekünk nincs. Kunyerálni nem volt kedvem, mert akkor magyarázkodni kell, hogy mit akarok vele, és egyáltalán nem vagyok olyan viszonyban a szomszédokkal, hogy ilyen intim ügyeket megbeszéljek velük, mint az illatos cukor meg az orgonazselé.

Aztán jött a korszakalkotó ötlet, hogy áttelefonálok én a barátnőmnek, neki mindig mindenféle virágja szokott lenni. Orgonája is van, természtesen. Mondta is, hogy jó, ha megyek, mert legalább elhozom a nekem ígért enciánt és leandert. Nagyon szépségesek, de még nem igazán fotóképesek, nem látványosak, még csak növendékek, szerintem pár hét, és érdemes lesz majd mutogatni őket. Addig is az új szerzemény, a kefevirág.

A Callistemon citrinus avagy Hosszúlevelű kefevirág (angolul Crimson Bottlebrush vagy Lemon Bottlebrush) a Mirtuszfélék családjába tartozó Callistemon nemzetség egyik tagja. Ezek többsége Ausztráliából származik, a mérsékelt régióból. Leggyakrabban 2-4 méter magasra növő karcsú törzsű fa vagy terjedelmes bokor. Az enyém ez utóbbi lesz. Ha a levelét megdörzsöljük, enyhe citromillatot áraszt. A leggyakoribb színváltozat ez a vörös, de van mályva, rózsaszín, sőt majdnem teljesen fehér színű virággal is.

Jól bírja a napot, savanyú és elég laza talajt igényel. Magról is szaporítható.

Most, hogy ezt itt leírtam, rá kellet jönnöm, banyek, én nem savanyú talajba ültettem át szegényt, pedig még direkt vettem is. Azt hiszem, ezt a földcserét majd akkor oldom meg, amikor nem lesz itthon senki, mert különben mi lesz így a reputációmmal...

Tehát szereztem orgonát, egy jó nagy adagot, nem tudtam, mennyire lesz szükségem.

Azt hittem, mire annyi virágot leszedegetek, amennyi kell, megőszülök. De meglepően gyorsan ment. Illetve ment volna, ha nem lett volna olyan ragadós a rengeteg nektártól mindenütt. De így sem volt vészes egyáltalán, összesen talán 2 ½ óra kellett a megfelelő mennyiségű virág lecsipegetéséhez.

Elkészült az illatos orgonás cukor és az orgonazselé is.

ORGONAZSELÉ

• 4 csésze orgonavirág
• 3 csésze forrásban levő víz
• 1 tasak bourbon vaníliás cukor
• ½ tasak pektin (Haas-féle 3:1 zselésítőt használtam)
• 4 ek citromlé
• 1 csésze cukor

Az orgonavirágot egy szélesszájú üvegbe raktam és ráöntöttem a forrásban levő vizet. Rátekertem az üvegre a tetejét, és 6 órát állni hagytam hűvös helyen.

Ezután leszűrtem, a felfogott levet egy rozsdamentes kisebb edényben összekevertem a pektinnel, a vaníliás cukorral és a citromlével. Elkezdtem melegíteni állandó kevergetés mellett. Amikor felforrt, hozzáadtam a cukrot, majd amikor a cukor teljesen elolvadt, magas hőmérsékleten forraltam 1 percig. Ezután lehúztam a tűzről, és kis üvegekbe töltöttem. Nekem 4 db 125 ml-es üveggel lett.

Read more...

Házi sajt, csirke, fűszerek

Tegnap volt anyu születésnapja, de ő már előző este szerette volna látni az ajándékát. Már nagyon régóta szeretett volna egy ilyen növényt, viszont ez nem olyan régen derült ki.

Így a tegnapelőtti vacsora előlépett születésnapivá, viszont sajnos így nem kapott tortát, mert azt frissen akartam csinálni neki tegnapra. Nem baj, pezsgőztünk.

Vacsorára Nigella lassan sült fokhagymás-citromos csirkéjét készítettem. Azért ezt találtam ki, mert egy olyan vacsora kellett, ami mellett elég sok idő van, ugyanis a sajtprojekt a befejezéséhez érkezett.

Napmátka és Fűszeres Eszter útmutatásai alapján álltam neki az egésznek. Most a hűtőben érnek a sajtgolyók kétféle fűszerezéssel. Az egyik bors, szegfűbors, friss kakukkfű és rozmaring ízesítést kapott.

A másik pedig bors, szegfűbors, fahéj, chili és fokhagyma társaságában várja a jó sorsát.

Házi tejet vettem, 3 litert, de abból megittam két pohárnyit mézzel, mert akkor még mindig nagyon köhögtem a múltkori nyavalyából kifolyólag. Tehát kb. 2,4 liter tejből készült, és az ünnepek előtt kezdtem el.

HÁZI SAJT FŰSZEREKKEL

• 2,4 liter házi tej
• 1 pohár biojoghurt
• 2 tk só
• 300-400 ml olívaolaj és napraforgóolaj vegyesen

A fűszerezéshez:

• egész bors
• szegfűbors
• chili
• fokhagyma
• egész fahéj
• friss kakukkfű
• friss rozmaring

A tejet felmelegítettem, de nem forróra. Habverővel belekevertem a joghurtot, majd letakarva a konyhában hagytam 3 napig. Ennyi idő alatt megalvadt. Késsel összevagdostam, kevertem bele 2 tk sót és sűrű szövésű anyagba raktam, batyut csináltam belőle. Miután a hűtőben nem nagyon akart elférni úgy, hogy fakanálra akasszam a batyut, egy párolófazékba raktam, a felső pároló alkalmatosságba, úgy csöpögött 3 napig. Ezután szorosabbra kötöttem, így már elfért a fazékban fakanálra akasztva, hogy ne érjen le az alja, csöpögött további 4 napig.

Olajos kézzel golyókat formáltam belőle, olajba mártott teáskanállal adagoltam. Üvegekbe olajat öntöttem, raktam bele a kiválasztott fűszerekből és az elkészült golyókat belesorakoztattam, de nem túl sűrűn. Felöntöttem annyi olajjal, hogy ellepje, még raktam a tetejére fűszereket is.

LASSAN SÜLT FOKHAGYMÁS-CITROMOS-KAKUKKFÜVES CSIRKE (4 személyre)

• 16-20 alsócomb
• 1 citrom
• 2 fej fokhagyma
• 150 ml száraz fehérbor
• 1 marék friss kakukkfű
• só, bors, olívaolaj

A csirkecombokat egy tűzálló tálba raktam, a citromot 8 darabba vágtam, a fokhagymákat gerezdjeire szedtem, és a hús mellé/közé rakosgattam. Aláöntöttem a bort, meglocsoltam olajjal. Sóztam, borsoztam és a kakukkfüvet is rászórtam. Szinte légmentesen letakartam alufóliával, 160 °C-ra előmelegített sütőben pároltam 2 órát. Ezután levettem a fóliát, a sütőt felvettem 200 °C-ra és sütöttem ¾ órát, hogy alaposan megpiruljon.

Krumplipürét készítettem hozzá, belekevertem az istenire sült, kinyomkodott fokhagymát is.

Az egyik legjobb csirkeétel, amit valaha ettem, megunhatatlan.

Read more...

Ötletelés először üres, majd tele hassal

Ma, ahogy ebéd után az erkélyen üldögéltem nagyon jóllakva, és próbáltam olvasni a vakítóan szikrázó napsütésben, elgondolkodtam, hogy nekem bizony hiányérzetem van. Egyfelől pl. nincs itthon mécses – micsoda háztartás, ó, borzalom!, mindjárt lehet miért az IKEÁ-ba menni. Anyámnak úgyis kell valami spéci habverő, amit én ott vettem. Ahogy ezt leírtam, jött az IKEA Family hírlevél – ördögi. Már megint tök jó kis csetreszeket lehet kapni.

Másfelől oké, hogy vár a sajtprojekt a hűtőben, még van két napja a csöpögés miatt, de már lassan egy hete nem ültettem semmit. Addig gyűrtem a dolgot, míg kitaláltam, hova lehetne ültetni és mit. Csodák csodájára mindenki, tényleg mindenki azonnal azt mondta, hogy OK, tök jó ötlet. Nem sűrűn van ilyesmi. Mármint, hogy azonnal, „na jó, de...” kezdetű mondatok nélkül elfogadják az ötleteimet.

Aztán az is eszembe jutott, hogy a barátnőm hétfőn ajánlott fel egy bordó leandert és egy enciánfát, ami szuper, mert azokkal is foglalkozni kell majd. Szerencsére ő is növényőrült, lehet vele cserélgetni, viszont ő tényleg ért is a dologhoz. Plusz keramikus is, lehet két ok miatt is irigyelni. Aztán van még egy rém jó fej kislánya is, ha átjön, azonnal „sakkosat” akar játszani (rút módon most hazudtunk neki a sakkal kacsolatban), esetleg körbeszaladgálni a házon. Vagy legurul a füves dombon, majd megpróbál erre rávenni mindenki mást is.

L.: J...s, gyere te is gurulj le!

Én: Nem hinném, az csak gyerekeknek való.

L.: De apa is mindig legurul!

Én: Na persze, mert apád egy nagy gyerek!

L. (nevet): Kár, hogy nálunk nincs lejtő, csak az utcán, de ott nem jó gurulni, mert kemény. Most bemegyek a S. bácsihoz (apám), elbújok, és te meg gyere be, és mondd azt újra, hogy „hol ez a gyerek?”, jó?

Bementem, mondtam. Nagyon nevetett.

Három hete halt meg a nagymamája, akivel nagyon szoros kapcsolatban voltak.

L.: A nagyikám azért halt meg, mert elfolyt a vére?

Barátnőm: Nem, a szíve volt beteg.

L.: Akkor az én nagyikám miért nem kaphat szívet, mint az az ötéves gyerek a tévében? (L. maga is ötéves.)

A barátnőm elmagyarázta neki, hogy az időseknél ez már másképp van.

L.: És akkor a nagyikám most azzal van együtt, aki a gyűrűt adta neki? Az vigyáz rá? (A soha nem ismert nagyapja, a születése tájékán halt meg.)

Fehér és rózsaszín leanderünk van, szerintem már említettem, mekkora nagy darabok. Meglehetős küzdelem felrángatni őket a garázsból a teleltetés után, hátha még akkora dézsában is lennének, amekkorát megérdemelnek..., anyám! A múltkor, amikor a növénybeszerzési körúton voltam, az egyik New Gardenben nézegettem leandereket, fele akkorák, mint a mieink, 65.000,-Ft-ba kerültek! Gondoltam, ha nagyon rossz lesz a helyzet, lesz mihez nyúlni, van, aki a családi ezüstöt teszi pénzzé, nekünk meg van leanderünk.

Ebédre, azt hittem, hogy valami nagyon könnyűt találtam ki, mégis meglepően jóllaktam tőle. Bár az is lehet, hogy csak nagyon jólesett, és észrevétlenül is kicsit többet ettem a szokásosnál. Tipikus „mi van itthon, mit lehet összedobálni egy tálba” étel.

TONHALAS-CUKKINIS KUSZKUSZ (2 személyre)

• 1 csésze kuszkusz
• 1 közepes cukkini
• 1 tonhalkonzerv (natúr lében)
• 350 ml zöldségalaplé
• ½ piros kaliforniai paprika
• ½ citrom leve
• 1 gerezd fokhagyma
• 1 kis csokor snidling
• ½ marék friss menta
• só, bors, olívaolaj
• 10-12 db olívabogyó
• 1 késhegynyi őrölt füstölt paprika

A kuszkuszt egy tálba szórtam és ráöntöttem a majdnem forrásban levő zöldségalaplevet, letakartam.

Egy serpenyőben 1-2 ek olívaolajra dobtam a feldarabolt cukkinit a felszeletelt fokhagymával együtt. Magas hőmérsékleten pirítottam 4-5 percig. Én szeretem, ha a fokhagyma is megpirul kissé, nem kell félni, nem lesz keserű. Kevés sót és borsot raktam rá. Azért csak pirulás után sózom a cukkinit, mert akkor nem dobja ki a levét és nem puhul kencésre. Hozzáadtam a tonhalat, majd a vékony csíkokra vágott paprikát is. Ezekkel már csak összekevertem, azonnal levettem a tűzről és a kuszkuszhoz adtam.

A zöldfűszereket felaprítottam – mindkettőt frissen vágtam a teraszon – azok is a kuszkuszba kerültek az olívabogyókkal együtt. Alaposan összekevertem az egészet. Meglocsoltam a citromlével és egy kis olívaolajjal, a tetejére őrölt füstölt paprikát szórtam. Langyosan a legfinomabb.

Read more...

A jelszó: könnyedség

Tegnapra már kicsit elegünk lett a nagy ünnepi étkekből, közöltem is a családdal, hogy ne nagyon számítsanak, csak valami salátára. Aztán anyu megszánta a népeket és kitalálta, hogy csináljunk rántott kacsamájat. Aztán már csak azért is megnyugodott mindenki, mert desszertnek készítettem egy fehércsokoládés-kardamomos tiramisut, azzal bizony el lehet telni. Szerintem „egytálétel”.

A salátát és a rántott májat nem hiszem, hogy nagyon részletezni kell. A lényeg, hogy a májat már csak az elkészülte után sózzuk, de valószínűleg nyitott kaput döngetek, mert ezt úgyis mindenki tudja. Viszont rendkívül balesetveszélyes rántott májat sütni, ugyanis köpköd az istenadta, most megúsztam, de volt olyan, hogy a nyakamon olyan égési sérülések voltak a forró olajtól, hogy amikor kissé megbarnult, tökre úgy nézett ki, mintha fojtogatási nyom volna. Volt egy-két kínos percem néhány pillantástól pl. bevásárlás közben. Plusz még fájt is, nemcsak hülyén néztem ki.

A salátába gyakorlatilag raktam minden olyan zöldséget, amit találtam itthon, természetesen a fej jégsalátán kívül. Répa durvára reszelve, piros kaliforniai paprika és retek felcsíkozva, újhagyma, paradicsom, egy kis fűszersó (mostanában a Kotányi egészen ígéretes sókínálattal rendelkezik) és pár evőkanálnyi olívaolaj. Nem spiláztam túl.

A kígyóuborkáról leszoktam, mert folyton hal íze van, az olívabogyóról meg simán elfelejtkeztem, de nem kaptam szemrehányást, hogy miért nincs benne.

Panírozás közben azon morfondíroztam, hogy csak sikerült elszúrni az Értelem és érzelem szinkronját. Egyfelől Edward magyar hangja minden volt, csak nem a figura. Azaz a kissé állandóan zavarban levő, tétova férfi, aki nem nagyon találja a szavakat. Persze ennek is megvan a maga oka, nem azt akarom mondani, hogy egy komplett idióta. A szinkronhang duzzadt az életerőtől és szilárd öntudattól valamint a magabiztosságtól, ha ez nem lenne képzavar.

Másfelől meg egyszerűen nem tudom, honnan szedte a dramaturg vagy a szinkronrendező, hogy Willoughby nevét Vilbinek kell ejteni. Én tudom, hogy egy állandó küzdelem az idegen nevek megfelelő kiejtése, de most igazán nem kellett volna egy pillanatot sem vekengeni ezen és választani egy totál hülye, nem létező megoldást. Elég lett volna kicsit belehallgatni az eredeti szövegbe és rögtön lehetett volna tudni, hogyan is ejtik a jó angolok. Mindegy, azért így is megnéztem az egészet és örültem, hogy a harmadik részben már nem nagyon van színen a szerencsétlen pára, így nem kell azt éreznem, hogyha még egyszer azt mondják, Vilbi, visítok.

Az is igaz, hogy a nehézségek elviselésében nagy segítségemre volt a tiramisuadagom másik fele.

FEHÉRCSOKOLÁDÉS-KARDAMOMOS TIRAMISU (6 személyre)

• 200 g fehércsokoládé
• 500 g mascarpone
• 3 tojás
• 3 ek cukor
• 24 db babapiskóta

A kardamomos kávéhoz:

• 350 ml erős presszókávé
• 75 ml rum (Bacardi 151)
• 1 tk kardamommag

A csokoládét gőz felett felolvasztottam és félretettem hűlni.

A tojásokat szétválasztottam, a fehérjéből kemény habot vertem, a sárgákat a cukorral pedig addig vertem habverővel, míg teljesen sápadt és habos lett. Belekevertem a mascarponét, majd az olvadt csokoládét. A krémet fellazítottam a fehérjehab jó harmadával, utána óvatosan belekevertem a többi habot is.

Poharakba 2-2 babapiskótát törtem, erre egy jó adag krémet kanalaztam, majd megismételtem úgy, hogy a poharakban maradjon legalább 2 cm hely. Hűtőbe raktam ½ órára. Nem szabad agyonhűteni.

A kávéhoz a kardamommagot mozsárban finom porrá törtem és összekevertem a 6 személyre elég darált kávéval, így csináltam erős presszókávét. Belekevertem a rumot, és forrón a krém tetejére öntöttem, kicsit állni hagytuk, hogy a kávé beleolvadjon a krémbe és elérje a piskótadarabokat és pohár alját is.

Maradt a kávéból, ma reggel azzal csináltam a tejeskávémat, mennyei volt!

Read more...

Filmajánló az ünnepekre

Mától kezdve 3 részben (ma, holnap és holnapután) az M2-n 19:30-tól megnézhetjük az Értelem és érzelem 2008-as BBC-feldolgozását Hattie Morahannel (Elinor) és Dan Stevensszel (Edward), a forgatókönyvet Andrew Davies írta. Marianne-t Charity Wakefield, a jó Willoughbyt pedig Dominic Cooper (a Mamma Mia! igen megértő vőlegénye, Sky) játssza.

Sajnos a szinkronizálás miatt nem hallhatjuk majd Hattie Morahan csodás beszédhangját, ajánlanám mindenkinek az eredetit feirattal, de ez a mostani is jobb, mint a semmi. Claire Skinner mint Fanny Dashwood nagyon jó, elképesztően tenyérbemászó, ahogy beszél, a hajszerkezete meg külön megérne egy esszét.

Napsugaras, szép ünnepet kívánok mindenkinek!

Read more...

Ebben a jó időben már egy normális cím se jut eszembe...

Az utóbbi időben nem sokat tartózkodtam a konyhában, viszont annál többet a kertben. Ez a jó idő meghozza a kedvem mindig az ilyesmihez, azonnal rámjön a kertészetekbe mászkálás is, természetesen. Nekem nem szabad kertészet, konyhás bolt és írószerbolt (kár, hogy nem lehet mártogatós tollal blogot írni) közelébe menni... Ja, és a könyvesboltok, azok is veszélyesek.

Elég sokat kellett dolgozni kint, ültettem pár új növényt. Az erkélyre is be kellett szerezni jó párat, mert egy-két ládából valamiért kihaltak a növények. Egyszerű muskátlikat vettem, de abból jó sokat és többfélét, volt mit ültetgetni, el is ment vele egy nap. Érdekes, hogy ugyanúgy kiszárad a kezem a kertészkedéstől még kesztyűben is, főleg a körömágy, mint amikor lovagolni jártunk S.-sel. Akkor is hiába kenegettem a nap végén a kezem, csak akkor jött rendbe, amikor hazajöttünk a pl. 8-10 napos bakonyi lovastúrák után. Kellett pár nap. De nem bántam egyáltalán, mert a lovak körül lenni és a lovaglás iszonyat jó dolog. A kertben és az istálló környékén nem zavar egyedül, ha koszos vagyok. Volt olyan, hogy nagy éjszakai eső után mentünk ki kocsival az erdőbe hajtani, csak a fogunk volt fehér, úgy felverte a sarat a lovak patája.

S. továbbra is jár lovagolni rendszeresen legalább kétszer egy héten – rendőrlovakat treníroz, ő képes felkelni 4 után nem sokkal, nekem az maga a rettenet. Ha nem lenne nehéz igazán jó lovardát találni – a jó lovarda nemcsak a jó lovakból és jó tartásukból áll, hanem az odajáró népek „minőségéből” is, meg mondjuk, azt sem bánnám, ha nemcsak a lehúzásra mennének a legtöbben – én is beiktatnám, most már van rá időm napközben is. Itt a közelben van egy lovarda, de ott meg nemezsapis a tulaj, azt kihagynám...

Rendbe szedtem a kis kertet is. Megtaláltam az elvileg tönkrement medvehagymát is, igaz, nem reprezentálja túl magát.

Az őszirózsa próbálta elnyomni, amit apu ősszel ráültetett véletlenül, de most kíméletlenül kiszedtem a környékéről, úgyis terjed, mint a veszedelem.

Egy új szerzemény a kis kertbe, Azalea japonica.

Szépen lesz a fügefán is termés.

Így aztán nem nagyon jutott idő nagyobb főzésekre, leginkább salátákon éltem, persze nem felejtkezvén el a többiekről, akiknek kissé izmosabb kaja kell, de ezek mind olyanok voltak, amiket az ember nem rak fel egy blogba, hacsak nem főzőiskolát akar nyitni – csirkepaprikás, túrós tészta, krumplis tészta stb.

Na, a saláták mellé nekem jutott karamellkrém is.

Sajnos vettem egy üveggel. Sajnos fel is bontottam.

És a legnagyobb sajnálatomra el is fogyott. Csak úgy kanállal...

Na jó, nem egyszerre.

Azért közben megkezdtem a készülődést az ünnepekre is, ez főleg Pepper doki által közzétett Bailey's elkészítését jelentette. S. szerint jobb, mint az igazi, de persze szerinte, amit én csinálok, mindig jobb, mint az „igazi”. Már ezért megérte. De valóban nagyon finom.

Ma egy kicsit jobban megerőltettem magam, megfőztem a sonkát – a saját pácolásúból egy jókora darabot, a tojásokat a sonka levében, és egy kalácsot is sütöttem. Egyszer egy barátnőmtől kaptam a receptet, szerintem ez a világ legegyszerűbb kalácsa, kalácsban faék egyszerűségű és elronthatatlan. Könnyű és foszlós lesz.

HÚSVÉTI KALÁCS

• 500 g liszt
• 1 tasak szárított élesztő
• 1 csipet só
• 3 ek cukor
• 1 tasak vaníliás cukor (nem vanilincukor)
• 250 ml tejszín
• 2 tojás
• 1 tojásfehérje
• 1 marék mazsola

A kenéshez:

• 1 tojássárgája
• 1 ek tejszín

A lisztet kelesztőtálba szitáltam, hozzáraktam a sót, az élesztőt, a cukrot és a vaníliás cukrot, alaposan összekevertem. Beleütöttem a tojásokat, és a fehérjét, majd a felmelegített tejszínt is beleöntöttem és beleszórtam a mazsolát is. Addig dagasztottam, míg a tészta elvált a kezemtől. Pici lisztet szórtam a tetejére és letakarva egy jó 1 órát hagytam kelni meleg helyen.

Ezután alaposan megdögönyöztem a tésztát, kettéosztottam ⅓-⅔ arányban. Mindkét darabból hármas fonatot készítettem. Értelemszerűen lesz egy nagyobb és egy kisebb fonat. A nagyobbra fektettem a kisebbet, sütőpapírral bélelt tepsire raktam. A tojássárga és tejszín keverékével alaposan megkentem és langyos helyen hagytam pihenni további ½ órát. Közben előmelegítettem a sütőt 190 °C-ra. Mielőtt beraktam sülni, újra megkentem. 40 perc sütés után ilyen lett:

Read more...

Erős idegzet és vacsora 10 perc alatt

Második napja a kertben és a teraszon rendezkedem. Felcipeltük a két böhöm nagy leandert a garázsból, kitaláltam, mit hova fogok átültetni, amikor majd a tulipánok elvirágoztak, addig nem lehet őket bolygatni, pedig nem jó helyen vannak szegények.

A teraszon, ami több mint 60 nm-es, van egy kis kert. Ezt a kis kertet, ahogy ideköltöztünk, én rögtön füvészkertnek akartam kialakítani, természetesen mindenféle virággal díszítve. De anyuék leszavazták az öteletet. Erre találtuk ki S.-sel, hogy akkor külön lesznek a fűszernövények. Igaz, azt is úgy terveztük, hogy szerzünk két vagy három jó nagy kőedényt Kajászóról, de aztán ezt nem tudtuk megoldani, így maradt a ládákban és cserepekben való nevelgetés. Nem volt azzal sem gond, az öntözés nem olyan egyszerű úgy, de nem vészes.

Tavaly tavasszal aztán nem bírtam tovább a káoszt a kis kertben, átalakítottam az egészet, legyen valami ritmusa, és egy kis egyensúly sem árt. Közben megérkeztek a tulipánhagymák és azok is odakerültek, viszont most nagyon máshol kellene lenniük, de már megkezdtem az újabb alakítást, és el is fogadtattam mindenkivel, hogy lesz, mi hova kerül. A tárkonyt, a mentát, az oregánót nem ültetem oda ki, mert nagyon terjednek és csak beterítenék az egészet.

A tulipánokkal más konfliktus is szokott lenni. Én azt szeretem, ha vázába lehet őket rakni, apu meg azt bírja, ha a szárukon virágoznak el, szerintem az meg úgy ronda. Főleg, amikor már semmi szirom, csak az a szerencsétlen szár körülötte a levelekkel.

Ahogy járkáltam mindenfelé, ezt a kerti lakót találtam. Csak erős idegzetűeknek, nem mindenki bírja az ilyesmit.

Nagyon vicces, ahogy bárki közeledtére villámgyorsan eltűnik a lyukban (nem volt könnyű a fényképezés sem emiatt), pedig marha nagy. Az ember nem is gondolná, hogy ezzel a testmérettel csak úgy ugrándozik, valami fogalmam van a rovarok fura keringési rendszeréről, nem könnyű az életük és gyakorlatilag teljes lehetetlenség az, amilyen gyorsan tudnak mozogni. Próbáltam megtalálni, pontosan milyen pók ez, de nem jártam sikerrel. Ha valaki tudja, megörvendeztethetne.

Az egész napos kertezés után nem nagyon volt kedvem túl nagy főzést csapni, így aztán egy rettenet egyszerű tésztát csináltam tényleg 10 perc alatt.

RUCOLÁS TAGLIATELLE FENYŐMAGGAL (4 személyre)

• 500 g tagliatelle
• 8 szelet bacon
• 3-4 marék fenyőmag
• 2-3 ek olívaolaj
• 1 gerezd fokhagyma
• 2 piros chili
• 1 csomag rucola
• frissen őrölt bors
• parmezánforgácsok a tálaláshoz

A tésztát bő sós vízben megfőztem, közben a többi is elkészült.

Először a száraz serpenyőben világosra pirítottam a fenyőmagot. Amíg pirult, nagyon finom csíkokra vágtam a bacont, finomra aprítottam a chilit és a fokhagymát. Amint a fenyőmag színt kapott, ráraktam a bacont, az olívaolajat, a chilit és a fokhagymát. Pirítottam pár percig, ráraktam a rucola felét. Ahogy ez összeesett, lehúztam a tűzről a serpenyőt, belekavartam a leszűrt tésztát és a többi rucolát, tekertem rá egy kis borsot. Tálaláskor zöldséghámozóval farigcsáltam a parmezánból, kevés olívaolajjal meglocsoltam.

Érdemes bele rakni reszelt citromhéjat és egy nagyon kevés citromlevet is.

Javában megy az American Idol 8. szériája, szerintem az egyetlen érdekes versenyző Adam Lambert. A Motown-fordulóban ezt a számot választotta:

Smokey Robinson is ott volt, ő és a The Miracles volt az eredeti előadó, a Full Metal Jacket című filmben is az ő változatuk hallható.

Adam Lambert képes volt a country-fordulóban is hallgatható előadást csinálni Johnny Cashből. Simon Cowell előre szenvedett a countrytól, na de ő angol. Valószínűleg az amerikaiakon kívül kevesen bírják viselni a műfajt.

Sajnos a YouTube-on az összes ilyen videóról lehagyják a zsűri mondókáját, pedig azzal együtt érdekesek igazán. Főleg a már említett Simon Cowell mondatai. Neki egyébként a Teletubbies say „Eh-oh!” című lemez kiadásában vastagon benne volt a keze, mondhatni.

Read more...