Pusztulat és nyáridéző menü

Szombaton hajnalban még csak aludni nem tudtam az ismeretlen kórságtól, ami köhögéssel, orrfújkálással, fejfájással járt estig. Aztán jött a pusztulat jó magas lázzal (39,3), hátfájással, izomgörcsökkel. El is gondolkodtam, hogy tényleg megöregedtem, mert annak idején egy ilyen 39-40 fokossal simán elmentem edzésre – a „karate gyógyít” felkiáltással, 19 évesen elég hülye tud lenni az ember – még Budakalászra is, akkor a XIII. kerületben laktam. Mostmár csak lefeküdni voltam képes és azon vihogni a nyomorom közepén, hogy annyira ráz a hideg a láztól, hogy velem rázkódik a bunditakaró (© S.) meg még az ágy is. Direkt nem csináltam semmit a lázzal, egyébként is nekem csak a langyos, de inkább hideg vizes zuhany segít, arra meg egyszerűen nem voltam képes. Szóval direkt nem csináltam vele semmit, ölje csak a vírusokat és a bacikat, másnapra nem akarok se köhögni, se orrot fújni 3 percenként. Végül olyan jó 2 óra elteltével kezdett lemenni a láz, talán nem volt elég hosszú, mert azóta is köhögés és orrfújás. De legalább már a fejem nem fáj, viszont hangom nem nagyon van, vicces lesz ma 2-kor tárgyalni. Majd mutogatok vagy írkálok. Illetve egy fenét, egyszer valahol azt hallottam, hogy halkan kell beszélni és akkor mindenki odafigyel az emberre. Tehát suttogni fogok.

Miután szombaton nem csináltam semmit, estére azért már enyhén szólva is kiéheztek itthon a népek, áthidaló megoldásként bedugtunk egy adag hurkát és kolbászt a sütőbe. Nem szoktam tartani semmilyen böjtös izét, de azért ezt még én is kissé túlzásnak éreztem pont most.
Vasárnap aztán, hogy kárpótoljak mindenkit itthon, kacsaalkatrészeket sütöttem és fügét pároltam hozzá vörösboros-balzsamecetes mártásban, plusz sütöttem almás-diós batyut is.

SÜLT KACSACOMB VÖRÖSBOROS-BALZSAMECETES PÁROLT FÜGÉVEL (4 személyre)
  • 4 kacsacomb
  • 1 kacsamell, kicsontozva
  • 1 nagyobb fej hagyma, tisztítva és felnegyedelve
  • 8-10 gerezd fokhagyma, hámozatlanul
  • 100 ml száraz fehérbor
  • só, bors
A párolt fügéhez:
  • 16 szem füge
  • 200 ml száraz vörösbor
  • 4-5 ek balzsamecet
  • 1-2 ek nádcukor
  • 1 kk őrölt szegfűszeg
  • 1 kk őrölt szegfűbors
  • 1 kk őrölt fahéj
  • 1 kk vaníliapor
  • ¼ kk frissen őrölt bors
Miután a füge nagyon tömény és jellegzetes izű, a kacsát csak nagyon egyszerűen szoktam elkészíteni. Jellemzőan nyáron vagy kora ősszel, fügeidényben, de tavaly kísérletképpen beraktam 3 dobozba fügéket a mélyhűtőbe, azt hittem, nem fogják bírni a fagyasztást és kiengedés után csak valami kulimász lesz belőlük, szerencsére nem ez történt.
A combok és a mell bőrét beirdaltam (a combok bőrét ott érdemes csak bevagdosni, ahol vastagabb a zsírréteg, a többi részen nem, nehogy kiszáradjon a hús), sóztam és borsoztam mindegyiket, egy tűzálló tálba raktam. Melléjük szórtam a hagymadarabokat és a fokhagymagerezdeket, alájuk öntöttem a bort. Fóliával letakarva a 200 °C-ra előmelegített sütőbe raktam. 1 óra párolás után levettem a fóliát és még kb. ½ órát sütöttem, hogy jó ropogós és piros legyen a combok és a mell bőre is.
A füge nagyon hamar kész van, kb. 10-12 perc kell neki.
A fügéket egy vastagfalú serpenyőbe raktam, beleöntöttem a bort és a balzsamecetet, beleraktam a cukrot és a többi fűszert is, majd elég magas hőmérsékleten addig forraltam, míg a sötétvörös keverék egészen sűrű sziruppá redukálódott. Közben néha óvatosan, hogy ne sérüljön meg a fügék héja – különben dzsem lesz – átkevertem.
A fügével meglehetősen laktató ez így, de a kissé konzervatívabb részlegnek csináltam még tört krumplit is, amibe belekevertem egy kevés kisült kacsazsírt és a héjukból kinyomott fokhagymagerezdeket is. A kacsamell nagyja megmaradt, szerintem vékonyra szeletelve valami kínai vagy thai ihletésű salátát készítek belőle, chilivel, limelével, friss gyömbérrel stb. az öntetben.


Az almás-diós batyu kifejezetten gyors sütemény volt, ugyanis amikor az almapálinkának vágtuk össze a több ládányi almát, ugyanazzal a lendülettel meghámoztam és lereszeltem vagy 5-6 kilót, amit aztán nem túl sok cukorral, őrölt fahéjjal, őrölt szegfűszeggel, citromlével, reszelt citromhéjjal és vaníliával összepároltam, adagokban lefagyasztottam. Volt itthon mirelit leveles tészta, így csak elő kellett venni ezeket a mélyhűtőből és a felengedés után kb. 15 perc múlva már a sütőben voltak a batyuk.

ALMÁS-DIÓS BATYU
  • 1 doboz mirelit leveles tészta (még mindig az Aldiban veszem)
  • 1 adag almatöltelék (szerintem egy dobozban nekem kb. jó 1 ½ kiló almából lehet)
  • 2-3 marék durvára vágott dió
  • porcukor a szóráshoz
A felengedett tésztát lisztezett deszkán akkorára nyújtottam, hogy mindegyik lapból (ebben az aldisban 6 külön lap van) 4 batyut tudjak csinálni. Mindegyik már elvágott lapra 1 púpozott evőkanálnyi tölteléket – almapürét és diót összekever – halmoztam, majd batyut formáltam, a tészta széleit és csúcsait összefogva alaposan összenyomtam.
Sütőpapírral kibélelt tepsibe raktam és 185 °C-ra előmelegített sütőben szép világosra sütöttem. A sütőből kivéve még forrón megszórtam porcukorral.

Read more...

Sok pici river cottage és húsvéti „sajt”

Mit csináljon az ember szombat reggel ½ 4-kor, ha elkapott valami kórságot, nem tud aludni, orrot fújkál, köhög és fulladozik, viszont azt szeretné, hogy a körülötte levők tudjanak pihenni? Először is meglepődik azon, hogy valami fura kis hangok szűrődnek be a hálóba, fülel, majd rájön, hogy ja, ezek a madarak. Aztán természetesen bevonul a dolgozószobába, magára zárja az ajtót, és netezik, kattingat, miközben próbál túlélni. Egy kis idő után megörül, hogy mások is jó korán keltek, merthogy komment érkezik az egyik posztjához, írkál a blogjába és elhatározza, hogy ma semmit nem csinál. Hacsak ki nem süt a nap, akkor kiül a teraszra gyógyulni.


A kattingatásomnak és kutatásomnak meg is lett az eredménye.

1. Találtam egy olyan oldalt, amelynek a láttán elfogott a sárga irigység, aztán ezen túllépve elhatároztam, itt az idő a cselekvésre. Egy alkalommal pont valami hasonlón lamentáltunk Eszternél, hogy „hogy jaj, milyen jó lenne” meg „így lenne értelme támogatni a hazait”.
Ez egy Egyesült Királyságban működő cucc (hiába is próbáltam beírni az én irányítószámomat), összegyűjtöttek rengeteg ellenőrzött és akár többszörösen díjazott termelőt, akiktől a neten keresztül lehet rendelni gyakorlatilag mindent, amire a konyhában szükség lehet.

Tehát kedves blogger társaim és még kedvesebb olvasóim, akiket érdekel a kiváló minőségű ételalapanyag, amit helyben helyi termelőktől tudunk beszerezni – mindenki a saját környékén, kérlek benneteket, kutatásra fel, gyűjtsük össze a beszerzési forrásokat, legyen szó bármiről. Lehetőleg olyan termelőket próbáljunk meg felkutatni, akik valamilyen ellenőrzött gazdaságot működtetnek, nem mindegy, mire adjuk ki a pénzt és mit eszünk. Tudom, hogy a „szomszéd néni/bácsi” nagyon cuki tud lenni, de valamilyen minőségi követelményt talán állítani kell. Persze nem kell kizárni senkit a dologból, ez is megbeszélés és elhatározás kérdése.
Nem gondolom, hogy nagy hirtelen meg tudnám én magam szervezni – így nem is várhatom el senki mástól sem – pl. a csomagszállítást, de annak mindenképpen lenne értelme, hogy tudjuk, hol, kinél, mit érdemes vásárolni akár a szűkebb, akár a tágabb környezetünkben.
Hozzá kell tennem, ez csak egy ötlet, többünk közreműködésére van szükség, remélem, sokaknak lesz hozzá kedve. Ilyen alapokon talán valamiféle egészséges lokálpatriotizmus is jól tudna működni.
Pl. valaki a múltkor úgy jutott el a blogomhoz, hogy házi tej beszerzési lehetőséget keresett Érden, tudok is egy helyet a Riminyáki úton (egész biztos van több is), de még nem érdeklődtem meg, honnan származik a náluk kapható tej.
Aztán, amikor összegyűjtöttünk jó pár címet és termelőt, érdemes lesz külön oldalt is készíteni, amihez szintén nem értek, természetesen. De egyelőre egy sima blog is megtenné szerintem.

2. Egyik rendszeres olvasómnál találtam egy receptet, soha életemben nem hallottam ilyenről, ő „very Hungarian thing”-nek tartja. Az illető magyar származású egyébként, gyerekkorában itt is élt, aztán valamikor a szüleivel együtt kitelepültek az USA-ba. Határozottan emlékszik, hogy kizárólag a nagymamájánál látta ezt a dolgot, soha senkinél és az édesanyja sem csinálta soha. És arra is, hogy közelharcot vívtak a lecsöpögő léért, amit eggnoghoz hasonlított ízre, csak annál sokkal könnyedebb.
Arra lennék kiváncsi, hogy bárki hallott-e ilyesmiről és vajon honnan származhat az étel, ami igazából egy édesség.

HÚSVÉTI „SAJT”
  • 12 tojás
  • 4 csésze tej
  • 1 csésze cukor – ízlés szerint lehet változtatni a mennyiségét
  • 1 ek vaníliakivonat
  • 1 csipet őrölt szerecsendió (a nagymamája fahéjat használt)
A tojásokat elektromos habverővel kell felverni, hozzá kell adni a cukrot, a tejet, a vaníliát és a szerecsendiót. Gőz fölött addig kell kevergetni, amíg a tojás gyakorlatilag megfő, kicsapódik. Majd ezt az édes „rántottát” kendőbe rakni, úgy megkötni, hogy gömb formája legyen, alaposan kicsepegtetni, legalább 3 óráig. Folpackba csomagolva hűtőben kell tárolni a tálalásig. Úgy lehet szeletelni, mint a sajtot és kb. 1 hétig áll el.
Igazából nem tudom eldönteni, hogy szeretnék-e ilyet csinálni, de mindenesetre érdekes.

Read more...

A Blogger monnyon le!

Ma végképp betelt a pohár a Blogger miatt. Már megint úgy variáltak valamit, azaz cseréltek a főoldalon és mindenhol máshol is betűtípust, hogy nem ellenőrizték minden platformon, hogy fog kinézni. Vagy a kódolást állították át talán. A Firefoxon és a Flockon kis kockák vannak a félkövér betűk helyett, a Safari 4-en meg valami rettenetes krikszkrakszok, azok is egymásra csúszva. Az angol nyelvű blogom egy kupleráj lett emiatt.

Gyakorlatilag vakon csinálom a dolgokat, na jó, mondjuk, már nagyjából tudom, mi hol van. Egyébiránt a blogon a szövegben tegnap óta az „ő” és „ű” betűk sem működnek. Ezek is, ha jól látom, kizárólag Timesban hajlandóak megjelenni, mindegy, milyen betűt szeretne használni a blogoló a blogján. Természetesen csak a megadott készleten belül, mert nem ám, hogy csak úgy válogatunk!
Egyszerűen nem fogom fel, hogy miért nem lehet valamit rendesen, mindenki megelégedésére megcsinálni. Azért az a mostani nem egy olyan rettentő nagy változtatás, amit plusz két perces ellenőrzéssel ne lehetne elvégezni. Igaz, akkor nem kellene bosszankodnia senkinek, túl szép lenne a világ, annyi boldogságtól aztán már tényleg hányingert lehet kapni.
Már régóta tervezem, hogy elköltözöm a Wordpressre, csak meg kell várnom, míg Gisele bővíti a Wordpressen használható template-jeinek repertoárját. Nem tudom, ez mikor fog bekövetkezni, sajnos. Nincs képem írni se neki, hogy esetleg gyorsítsa fel a dolgot, mert év végéig Svédországba költözik Argentínából – nem kis vállalkozás, amellett meg rengeteg munkája van. Addig is majd időről időre dühöngök egy jót, valószínűleg. Nem baj, van időm felfedezni a Wordpress rejtelmeit, mert az sem egyszerű eset, de ha egyszer megérti az ember, akkor megy, mint a karikacsapás.
Ma az egész délelőttöt azzal töltöttem, hogy végre rájöjjek, mi lett itten péntek este óta – pénteken még minden tökéletesen nézett ki. Amikor végképp meguntam az egészet, levonultam a konyhába, egyfelől kikapcsolódni, másfelől attól, hogy a gépet piszkálgatom, nem lesz ebéd, ugye.
A múltkori grissininél kitaláltam már, hogy legközelebb pestót fogok a tésztába keverni, a legközelebb ma volt. Amíg a grissini tésztája kelt, készítettem egy zellerkrémlevest is. Azt gondoltam, hogy jól illenek majd egymáshoz, a zellerkrémleves veronai (gőzöm nincs, vajon miért, még akkor tanultam valahonnan, amikor az internetnek se híre se hamva nem volt, legalábbis számomra, így a forrásra már egyáltalán nem emlékszem – nem gondoltam, hogy majd valaha nekem ilyesmire lesz szükségem, főleg nem receptek kapcsán), a grissini is alapvetően olasz cucc. A pestóról nem is beszélve.

VERONAI ZELLERKRÉMLEVES PESTÓS GRISSINIVEL

A grissinihez:
  • 500 g finomliszt
  • 1 tasak szárított élesztő
  • 175 ml házi pesto (volt benne parmezán is)
  • 2 ek só
  • frissen őrölt bors
  • 1 tk cukor
  • 300 ml tej
A zellerkrémleveshez:
  • 1 nagy zellergumó
  • 1 szál sárgarépa
  • 1 kis fej hagyma
  • ½ ek vaj
  • kb. 1 l zöldségalaplé
  • só, frissen őrölt bors
  • 200 ml tejszín
  • 2 ek reszelt parmezán

A grissinihez a tejet megmelegítettem, elkevertem benne a cukrot és a pestót. A lisztet egy tálba szitáltam, hozzákevertem az élesztőt, a sót és az őrölt borsot, majd a pestós-tejes keveréket is. Tésztává dagasztottam és letakarva hagytam 1 órát kelni langyos helyen.
Amíg a tészta kelt, elkészítettem a levest.
A zellert megtisztítottam, apró kockákra vágtam, a sárgarépát is felaprítottam. Egy fazékban felforrósítottam a vajat, megpároltam rajta a megtisztított és finomra vágott hagymát, majd a zöldségeket is. Felöntöttem a zöldségalaplével, és fedő alatt addig főztem közepes hőmérsékleten, míg a zöldségek teljesen meg nem puhultak. Beleöntöttem a tejszínt, beleszórtam a parmezánt (azért csak ennyi kell bele, mert ebben az esetben a sajt fűszerként működik), és simára turmixoltam.
A sütőt előmelegítettem 185 °C-ra, és sütőpapírral béleltem ki két tepsit.
A grissini tésztáját a duplára növés után alaposan átgyúrtam lisztezett deszkán, majd egy vastagabb hurkává sodortam. Egyenlő részekre vágtam, azokat hosszúra és vékonyra sodortam. A tepsire raktam a vékony, hosszú tésztacsíkokat, megkentem a tetejüket egy kis tejjel és 20 perc alatt pirosra sütöttem. Még langyosak voltak, amikor az asztalra kerültek a leves mellé.

Read more...

Talán még Erasztnak is ízlene...

Nem mintha a címben említett urat el akarnám kápráztatni, márcsak azért sem lenne könnyű dolgom, mert színtiszta fikció.

Apropó fikció. Annak idején az egyetemen, még a nulladik évben, éppen arra vártam, hogy elkezdődjön egy előadás, amikor felkaptam a fejem egy hátam mögött elhangzott mondatra: „Én nem olvasok fikciókat, csak szakirodalmat!” Hátranéztem, hogy vajon ki ez az elmegyenge, de legalábbis felfuvalkodott kis p.cs. Egy olyan srác volt, akivel aztán a biblioterápiás (irodalomterápiás) képzésen találkoztam újra, ahol aztán nagyon jó viszonyba kerültünk – mondjuk, az egész társaság szuper volt. Na most, a hároméves képzésen elég sok fikciót volt kénytelen olvasni, kérdeztem is tőle, hogy akkor ez most hogy van. Ő vihogott a legjobban, hogy milyen egy hülye volt.
Ma reggel azzal kezdtem, hogy kisikamikáltam a fürdőszobát, aztán jutalmul kiültem a teraszra a napsütésre olvasni. Most Borisz Akunyin van soron, pontosabban az Akhilleusz halála című regénye. Így, a harmadik Akunyin-regény olvasása során kezdek tényleg én is Erasztománná válni, Eraszt Fandorinban, az állandó főszereplőben valóban van annyi muníció, amivel leveszi az embert a lábáról. Elegáns, úri, nagyvonalú, brilliáns elme, érzékeny, van érzéke a luxushoz – szerintem az oroszoknak általában van –, japomán (ahogy én is) és teljességgel megközelíthetetlen.
Sajnos nem sokáig tartott a mai felhőtlen nap, nemcsak a szó szoros értelemében, ugyanis szegény S. elég rossz hírrel érkezett. Kénytelen voltam csinálni valami boldogsághormon elválasztást segítő sütikét.

CSOKOLÁDÉS REPEDT COOKIE
  • 170 g csokoládé
  • 100 g vaj
  • ½ csésze cukor
  • 2 tojás
  • 1 tk vaníliapaszta
  • 1 ½ csésze liszt
  • 2 ek kakaópor
  • ¾ tk sütőpor
  • ¼ tk só
  • porcukor a hempergetéshez

A csokoládét a vajjal egy kis edényben összeolvasztottam, majd félretettem kicsit hűlni. A tojásokat a cukorral nagyon habosra kevertem elektromos habverővel, beleraktam a vaníliapasztát és a langyosra hűlt csokoládékrémet, egy kicsit tovább vertem a habverővel, de már csak félgőzzel.
A lisztet elkevertem a sütőporral, a kakaóval és a sóval, majd a csokis krémhez adtam. Alaposan összekevertem. A masszát 1 ½ órára a hűtőbe raktam dermedni.
A sütőt 185 °C-ra előmelegítettem, két tepsire sütőpapírt tettem.
A tésztából kis golyókat formáltam, kicsit ellapogattam, meghempergettem a kisebb tálba szórt porcukorban, és a tepsire raktam őket nem túl közel egymáshoz. 12 perc alatt készre sütöttem. Amikor letelik a 12 perc, még nagyon puhácskák az igen látványos cookie-k, de ahogy hűlnek, a szélük megszilárdul, és lehet tálra rakosgatni őket.
Nagyon-nagyon finom ez a süti, a széle ropogós, a közepe lágy, az aljára meg rákaramellizálódik a porcukor, mindezzel együtt egyáltalán nem édes. Ja, és nem utolsó sorban nagyon fotogén darab.
A receptet a Canelle et Vanilla blogon találtam. Azon receptek közé tartozik ezen a blogon, amelyet különösebb frusztráltság nélkül is elkezd az ember.

Read more...

Visszavonhatatlanul tavasz van

Szombaton és ma délelőtt is kimentem a kertbe kicsit szétnézni, mi nő, mi nem. Hogy állnak a fűszernövények – nőnek, mint amit húznak – mi történt a fürtöshangámmal meg a cranberryvel. A fürtöshangáról azt hittem, teljesen megadta magát. Ugyanis mindenütt azt olvastam, hogy nem hullajtja el a levelét, viszont késő ősztől egész télen át szép bordók a levelei, nyáron pedig élénk zöldek és sárgásak. Ez valóban így volt, nyáron zöld és sárgás, ősszel bordóra váltott. Aztán egyszer csak elszáradt, ledobta a leveleit, ősszel tetszhalott lett ezek szerint, merthogy most nagy örömömre tele van kis élénk színű rügyekkel. A cranberryről nincsenek örömteli híreim, úgy tűnik, vége szegénynek. A medvehagyma sem hallat magáról, sajnos, meggyőződésem, hogy apu a kert őszi átalakításánál kiszedte a földből a gumóját. De szerinte nem, mindegy, majd meglátom. Bár szerintem már kéne neki mutatkozni.


Fürtöshanga


A tulipánok már az utolsó nagy hó előtt is kibújtak, most így néznek ki. Azt hiszem, van közöttük nárcisz és jácint is, azokat nem én ültettem, ezért vagyok kissé bizonytalan.



Bent is volt mit fényképezni, kihajtott az egyik avokádómag a négyből, szombat óta háromszor akkora lett.




Egy kerti lakóra mindenesetre már bejelentettem az igényemet, mindenben szeretem a bordós-pirosasat, gyümölcsökben és növényekben. Egy japán juhart már kaptam múlt évben, most egy bordó selyemakácra (Albizia julibrissin Summer Chocolate) fáj a fogam, de nagyon.

De láttam már ilyen színű bodzát is, gyönyörű finom rózsaszín a virágja, és bordó levelű mogyorót is. A legközelebbi kertemben biztosan lesz mindegyikből, a piros bogyós gyümölcsök összes fajtáról nem is beszélve.

Miközben kint mászkáltam a kertben, azon morfondíroztam, mit kéne főzni, rémlett egy nagyon ígéretes tavaszváró paradicsomos bableves, amit Napmátkánál fedeztem fel. Szét kellett néznem a kamrában, mivel nagyon ritkán főzök babot, így szárazbab nem nagyon fordul elő nálunk csak úgy. Azon gondolkodtam, hogy semmi gond, ha nincs bab, csicseriborsó van dögivel, azzal fogom csinálni. De aztán találtam egy fél zacskó bio óriás fehérbabot, azzal készült. Kár, hogy a múltkor nem maradt a teljes kiőrlésű lisztből készült tésztából, színben sokkal jobban mutatott volna a fehér bab mellett a levesben.

PARADICSOMOS BABLEVES
  • 300 g óriás fehérbab, egy éjszakára beáztatva
  • 4 gerezd fokhagyma, finomra vágva
  • 2 ek olívaolaj
  • 1 bazsalikomos paradicsom konzerv
  • 1 kis csokor bazsalikom, felaprítva
  • 1-2 csipet fahéj
  • 1 kk füstölt őrölt paprika
  • 1 tk őrölt paprika
  • só, frissen őrölt bors
  • 1 zöldségleveskocka
  • 2 marék tészta, külön főzve
  • 1 kis csokor petrezselyem, felaprítva

A beáztatott babot ráraktam az olajon megfuttatott fokhagymára, alaposan átkevertem. Lehúztam a fazekat a tűzről és belekevertem a fűszerpaprikákat, a fahéjat és a tűzre visszatéve felöntöttem annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Fedő alatt főztem közepes lángon, míg a bab félig megpuhult. Ezután hozzáadtam a leveskockát, a felaprított paradicsomot a konzervből, sóztam, borsoztam, beleraktam a bazsalikomot és még egy kis vizet, mert az előző adagot eléggé elfőtte. Fedő alatt addig főztem, míg a bab teljesen megpuhult. Ez a fehér bab elég sok főzési időt igényel, majdnem dupla annyit, mint a normál méretű babok. A végén a petrezselymet is belekevertem.
A külön megfőzött tésztával forrón tálaltam.
Nagyon jó kis egytál étel, én elég sűrűre főztem, nem volt rajta túl sok lé.

Read more...

Ribizlidzsem Camparival

Megint előbb járt az egerem, mint az eszem, az előbb elfelejtettem a Camparis ribizlidzsem receptjét. Nem egy bonyolult darab, viszont nagyon-nagyon finom. Jól jött ez a mai sütés, mert így kiderült számomra, hogy a ribizlidzsem éppen kifogyóban, kell majd csinálnom.


RIBIZLIDZSEM CAMPARIVAL
  • 1 kg piros ribizli (de lehet vegyesen is)
  • 750 g cukor
  • 1 tasak Dr. Oetker 3:1 dzsemfix
  • 2 tk vanília paszta
  • 100 ml Campari
A ribizlit alapos mosás után lecsöpögtetem, és egy villa segítségével leszedem a száráról, majd egy fazékba rakom. A zseléfixet elkeverem 2 ek cukorral és a gyümölcshöz adom a vanília pasztával együtt. Hirtelen felforralom, majd állandó keverés mellett hozzáadom a többi cukrot is. Kevergetve forralom még 1-2 percig. Leveszem a tűzről, hozzákeverem a Camparit, és azonnal kis dzsemes üvegekbe töltöm.

Read more...

Tavaszi szél vizet áraszt

Nem úgy tűnik, hogy már tavaszi a szél, viszont bitang erős. A szomszédban a nagy fenyőfák derékszögben hajladoznak, kissé félelmetes, az ember nem tudja, mikor adja meg magát valamelyik.

Ma megint nagyon rámjött a sütögethetnék, csináltam két teasüteményt, egy ujjlenyomatosat és egy faék egyszerűségű másikat, közben meg kitaláltam, hogy régen volt grissini, így abból is készült egy adag.

FŰSZERES GRISSINI
  • 450 g finomliszt
  • 1 tasak szárított élesztő (Haas-féle gluténmentes volt itthon)
  • 300 ml tej
  • 1 tk cukor
  • 50 g vaj
  • 1 ½ ek só
  • 1 tk fokhagymasó
  • 1 tk szárított oregánó
  • 1 tk szárított bazsalikom
  • ½ tk rozmaring, finomra vágva
  • 1 kk frissen őrölt bors
  • 1 tojásfehérje a kenéshez
  • 2 ek szezámmag a megszóráshoz

A lisztet tálba szitáltam, hozzáadtam a sót, a fokhagymasót, a fűszereket és az élesztőt, alaposan elkevertem. Közben megmelegítettem a tejet, beleszórtam a cukrot és a vajat is beleraktam, hogy olvadjon el. A tejes keveréket a liszteshez öntöttem, összegyúrtam tésztává, amit aztán lefedve meleg helyen hagytam kelni 1 órát.
Az 1 óra letelte után enyhén lisztezett deszkán alaposan átgyúrtam, kettéosztottam. A feleket kövérebb hurkává alakítottam, amelyekből aztán szeleteket vágtam. A levágott darabokat hosszúra és vékonyra sodortam, sütőpapírral bélelet tepsire sorakoztattam. Mindegyiket megkentem tojásfehérjével és megszórtam szezámmaggal, majd a 200 °C-ra előmelegített sütőben kb. 18-20 perc alatt pirosra sütöttem.

DIÓS UJJLENYOMAT TEASÜTEMÉNY
  • 225 g vaj
  • ½ csésze cukor
  • 2 tasak vaníliás cukor
  • 2 tojás
  • 1 csipet só
  • 2 csésze finomliszt
  • 2 marék dió, durvára aprítva
  • ¾ csésze pikáns dzsem









A vajat a cukorral és a vaníliás cukorral nagyon habosra vertem, hozzáadtam a tojások sárgáját, és azokkal is tovább vertem még vagy 2 percet.
A lisztet elkevertem a csipet sóval, majd a vajas keverékhez adtam, simára kevertem. A tésztát ½ órára a hűtőbe raktam kicsit dermedni.
A sütőt 180 °C-ra előmelegítettem, két tepsit kibéleltem sütőpapírral.
A tésztából diónyi golyókat formáztam, elég megtermett diókat képzeltem el. Aztán a félrerakott tojásfehérjébe mártottam, majd a durvára vágott dióba hempergettem őket. A mutatóujjammal megnyomtam a közepüket – óvatosan kell csinálni, különben szétmegy a süti – és a kis mélyedésekbe camparis ribizlidzsemet és fügedzsemet kanalaztam.
15-20 perc alatt megsütöttem.
Ennek a sütinek az a tulajdonsága, hogy amikor a dió már megpirult rajta, akkor is még mindig úgy érzi az ember, hogy a tészta még nagyon puha, sőt mintha még nem sült volna meg. Pedig ennyi idő elég neki, az a lényeg, hogy nem szabad forrón piszkálgatni – akármilyen kóstolásra csábító az illata – meg kell várni, amíg teljesen kihűl a tepsin, és akkor a szétmorzsolódás veszélye nélkül lehet átrakosgatni egy tálra.

A receptet Elise blogján találtam.


A FAÉK EGYSZERŰSÉGŰ TEASÜTEMÉNY
  • 2 csésze finomliszt
  • 1 tk sütőpor
  • ¼ tk őrölt gyömbér
  • ¼ tk őrölt fahéj
  • ¼ tk só
  • 115 g vaj
  • ⅔ csésze cukor
  • 1 nagy tojás
  • 2 ek tej
  • 1 tk vaníliakivonat
  • ¼ csésze fügedzsem

A sütőt előmelegítettem 180 °C-ra, két tepsire sütőpapírt tettem.
A lisztet összekevertem a sóval, a sütőporral és a fűszerekkel.
A vajat a cukorral habosra kevertem, beleraktam a tojást, azzal is vertem még egy kicsit. Majd a tej és a vanília kivonat következett, azokkal is alaposan elkevertem. A fűszeres lisztet a vajas keverékhez adtam, simára dolgoztam.
Két teáskanál segítségével kis halmokat raktam a tepsikre, 10 perc alatt megsütöttem.

Read more...

Reform közeli ebéd

Először is elnézést az állandó olvasóktól, de sajnos át kellett alakítanom ezt a kis kütyüt, mert a Blogger valamit variált és tök ronda lett az állandó olvasós modul, így viszont nem látszik mindenki úgy, mint eddig. Ami csak azért nagyon érdekes, mert az angol nyelvű blogomon meg nem kellett semmit piszkálgatni, ott teljesen normálisan megmaradt mindenki, csak a widget változott meg.

Végre befejeztem a könyvjavítást. Igazából nagyon szeretem ezt csinálni, de attól azért simán égnek áll a hajam, amikor elküldenek egy jó 500 oldalas kéziratot hétfő délután, hogy akkor jó lenne péntekre. Nem lufi ez, kérem, hogy felfújjuk, azt' kész van! És általában meg is csinálom a kért határidőre, bár első pillanatban valóban reménytelennek tűnnek a dolgok. Egy hete a gép előtt gubbasztottam reggeltől estig, a vállam és a hátam kissé kivan. Most nagyon kéne egy Jean-Pierre-féle masszázs. Jean-Pierre egy munkatársam és orvos. A hétvégén ismerkedtünk meg, elképesztő figura, hihetetlen energiával, és ahogy ezt a bizonyos masszázst csinálja, az tanítani való. Olyan elmélyültséggel és intenzitással, hogy perceken belül folyik róla a víz, pedig a mozdulatai könnyűek, finomak és puhák, a masszírozó eszközt szinte a saját súlyától hagyja dolgozni.
Ha már masszázs nincs, egy reformszerű ebéddel és egy kis vörösborral lazítok. Egyáltalán nem szeretem a bort, nem még a vöröset, attól ugyanis nem bírok aludni. Az is igaz, hogy az alvásomat szinte minden meg tudja zavarni, évek óta összevissza alszom, az utóbbi majdnem egy évben meg aztán pláne. Ráadásul teljesen összevissza is kajálok. Éppen ma határoztam el magam, hogy ezzel csinálok valamit. Valójában meglenne rá a módszer, csak elhatározás kérdése tényleg a dolog. Egyébként is kezdeni akarok magammal valamit, mert ami most van, az nem állapot.
Ez a mai ebéd is ennek a „jó lenne valami rendszer”-nek a jegyében született. Pedig igazság szerint egyáltalán nem szeretek pl. reggelizni, mert akkor úgy érzem, hogy egész nap ennem kell. Ebédelni sem, mert akkor utána már nincs kedvem semmit sem csinálni, mármint valami produktívat. Akárhányszor belegondolok, mindig arra jutok, hogy az „éhezés” az, ami nekem természetes állapot lenne, akkor sokkal tevékenyebb vagyok, mint evés után. Valószínűleg ez abból adódik, hogy 7 éves koromig gyakorlatilag semmit nem ettem. Szó szerint kell venni, tényleg semmit. Persze tudom, hogy ez a környezet kontrollálásáról szólt, nem voltam kibékülve a világgal, túl sokat voltam kórházban egyedül, akkoriban még nem volt lehetőség szülővel kórházazni.
Emlékszem életem első igazán jó étvággyal efogyasztott kajájára. Szintén kórház, anyuék jöttek látogatni, hoztak magukkal egy befőttes üvegben húslevest tésztával, zöldségekkel, mindennel. Meg egy fél grillcsirkét. Simán benyomtam az egészet. Anyu nagyon aggódott a nagy öröme mellett is – végre eszik a gyerek! –, hogy most meg az evéstől leszek beteg. Manapság nem tudnék ilyen mennyiséget megenni egyszerre, a rosszullét garantálva lenne. Az viszont érdekes, hogy főzőcskézni meg a konyhában sertepertélni anyu mellett mindig nagyon szerettem, már pár éves koromban is. Egyébként nagyon sokszor van olyan, hogy a főzés kedvéért főzök, nem eszem az ételből, amikor kész van, hanem vagy berakom a mélyhűtőbe, vagy csak nézem a többieket. Amíg egyedül laktam, sokszor hívtam barátokat, hogy egyék meg a cuccokat. De főleg S.-nek főztem akkoriban mindig, amikor nálam volt, mert tudtam, hogy akkor evett egyáltalán valami normális ennivalót, amikor én főztem neki. Elég válogatós, viszont én bármit elé rakhatok azóta is, mindent szeret, még a halat is megeszi, pedig azt nem nagyon komálja egyéb esetekben. A csokoládés cookie-tól egész egyszerűen elájult, mondjuk süteménnyel elég könnyű elkápráztatni. Pedig azt hittem, nem tudom utolérni az anyukáját, aki valami elképesztően jól süt úgy, hogy tejfehérjeérzékeny, nem bír megenni semmi tejes-vajas dolgot, se kefír, se joghurt, se sajt, soha nem kóstolja meg, amit készít, és mégis hihetetlenül finomakat lehet nála enni.
Nem biztos, hogy a borozgatás a legjobb kezdet a reformozásra, de az ebéd, amit készítettem, szinte sikoltott a vörösbor után – dió, fenyőmag, angol zeller... Ha most lenne egy kis fagyi itthon, az maga lenne a tökély, de nincs sajnos. Fagyiból bármikor bármennyit meg tudok enni kanállal. Ha tölcséres-nyalós megoldásban utazom, akkor max. 3 gombóc.


DIÓS-ZELLERES FUSILLI (2 személyre)
  • 250 g fusilli, teljes kiőrlésű lisztből
  • 2 marék dió
  • 1 marék fenyőmag
  • 6 vékony szelet bacon
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 piros chili
  • 6-8 szál angol zeller
  • 1-2 ek olívaolaj
  • só, frissen őrölt bors
  • 2-3 ek reszelt parmezán

Vizet forraltam, sóztam és al dente főztem benne a tésztát.
Közben a durvára vágott diót és a fenyőmagot szárazon megpirítottam egy wokban, majd egy tányérra raktam. A helyükre raktam a nagyon keskeny csíkokra felvágott bacont, és pirosra sütöttem. Öntöttem hozzá egy kevés olívaolajat és a felszeletelt fokhagymát a chilivel együtt átforgattam-pirítottam benne.
A felszeletelt angol zellert is hozzáadtam, nagyon kevés sót raktam hozzá és megborsoztam. 2-3 perc kavargatás után visszaszórtam a megpirított diót és fenyőmagot, a leszűrt tésztát is hozzáadtam, alaposan átkevertem.
Tálaláskor megszórtam a finomra vágott zsenge zellerlevelekkel és kevés parmezánnal.

Read more...
Related Posts with Thumbnails
Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetők más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

  © Blogger template Shush by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP