Kis sütik – csak semmi felhajtás
Nem vagyok híve a nagy karácsonyi készülődésnek, főleg nem a traktának. Ha nem jöttek volna vendégek másnap, nem is sütöttem volna kis sütikéket, csak apunak a tortát a születésnapjára.
Szenteste általában halat eszünk, legtöbbször pisztrángot, most is azt tervezek meg egy másik halételt. Ha lehet, mindenképpen könnyű vacsorát készítek – a szentesti az én reszortom mindig (mondjuk, egyszer nekiálltam egy hat fogásos kínai vacsorának – párolt, majd nyolcszor sült kacsa meg egyebek – azt hittem, kihullik a hajam, mire a végére értem...). Nem egészen értem, miért gondolják a népek, hogy szentestére és a karácsony többi napjára megnő a gyomruk befogadóképessége. Az más kérdés, hogy nyilván egy ilyen ünnepibb vacsorát kicsit jobban átgondolok, de semmivel nagyobb hűhót nem csapok körülötte, mint egy más, az év egyéb estéjén esetlegesen vacsoravendégekkel ellátott esetben.
A fentiek fényében nem is spiláztam túl a sütikéket sem, Martha Stewart segítségével kb. 10 perc nézelődés után kiválasztottam négy három nagyon könnyen és minden faxni nélkül elkészíthető aprósüteményt.
MANDULÁS-NARANCSOS PUFIK
- 1 csésze őrölt mandula
- 2 csésze liszt
- ½ tk só
- 1 csipet szerecsendió
- 225 g vaj
- 1 csésze porcukor
- 1 tasak Bourbon vaníliás cukor
- 1 tk reszelt narancshéj
- porcukor a hempergetéshez
- 2¼ csésze liszt
- ¼ tk frissen őrölt bors
- ¾ tk őrölt fahéj
- ½ tk őrölt szegfűbors
- ¼ tk frissen reszelt szerecsendió
- ¼ tk őrölt szegfűszeg
- ¼ tk szódabikarbóna
- 110 g vaj
- ¾ csésze cukor
- ¼ csésze melasz
- 1 db nagy tojás
- 1 tasak Bourbon vaníliás cukor
- porcukor a hempergetéshez
- 225 g vaj
- ¾ csésze cukor
- 1 db nagy tojás
- 1 tasak Bourbon vaníliás cukor
- 2½ csésze liszt
- ¾ tk Fleur de Sel
- 1 ek finomra vágott friss rozmaring
- 1 tojásfehérje
- ½ csésze kristálycukor









