Hamupipőke és a karamellizálás

Mostantól nagyjából március végéig nem leszek időmilliomos, még az is lehet, hogy még ritkábban fogok írni, mint mostanság. Igazából nem tudom egyelőre, milyen elfoglaltságot jelent majd ez a pár hónap időben, de az biztos, hogy napközben nem nagyon leszek itthon.
(Egyébként azt hozzátenném, hogy amit pénteken meg lehet csinálni, azt meg lehet csinálni a hét bármely másik napján is, bármennyire is furmányosnak képzelik magukat egyesek és próbálnak akadályokat gördítgetni, de ha valaki szánalmas akar lenni, legyen, úgysem ért ennél nagyon többhöz.)

Miután ugye ezt tudom előre, kénytelen voltam nekiállni a hétvégén diót törni, hogy majd legyen, amikor kell. Napmátkától kaptam egy nagy adagot még a nyáron, de még csak most jutottam odáig, hogy hajlandó legyek nekikezdeni a törésnek. Azért az ilyesmihez nekem erős motivációk kellenek.
Szombaton nem volt itthon rajtam kívül senki, jó alkalom volt a hamupipőke-munkára. Egy dologban hasonlítok Hamupipőkére, nekem is elég kicsi a lábam, de ez persze nem predesztinál olyasmire, ami vele megesett.
És ha már dió került a kezembe, meg volt itthon szép bőrös karaj, gondoltam, valami izmosabbb estebédet kap a család, mint a mostanában megszokott étkek voltak, nevezetesen például zöld rizs, amit ugyan magamnak csináltam, de rájártak egyesek – de erről majd egy következő posztban.
Az ebéd a karamellizálás jegyében született – egyébként teljesen szándék nélkül.

LASSAN SÜLT BŐRÖS KARAJ ALMÁS-DIÓS KRUMPLIVAL (4 személyre)

A karajhoz:

• 8 szelet bőrös karaj
• 1 sonkahagyma
• 6-8 gerezd fokhagyma
• só, bors
• 2-3 csipet chili
• 100 ml száraz fehérbor
• 1 ág rozmaring

Az almás-diós krumplihoz:

• 8 db krumpli
• 1 nagy alma
• 1 marék dió
• 1 ek vaj
• 2 ek olívaolaj
• só

A karajszeleteket – kb. 1½ cm vastagra vágtam – egy nagy kés fokával megütögettem, de csak a húst, az illedelmes kis zsírréteget és a bőrt nem. Sóztam és borsoztam, megszórtam a chilivel is. Egy tűzálló tálba raktam a hússzeleteket egymás mellé, rászórtam a megtisztított és hosszában felszeletelt hagymát, a hámozatlan fokhagymagerezdeket, a rozmaringágról lehúzott leveleket, és aláöntöttem a bort.

Szorosan lefóliáztam, majd 140 °C-on légkeveréses sütőben sütöttem 2 órát. Ezután levettem a fóliát és visszatettem a sütőbe 1 órára – félidőben megfordítottam a hússzeleteket.

Közben a krumplit megtisztítottam, felkockáztam, a diót durvára vágtam. Egy serpenyőben összeforrósítottam a vajat és az olajat, ráraktam a krumplit és a közepesnél kicsit magasabb hőmérsékleten pirítottam addig, míg elkezdett színt kapni. Ezután megsóztam, ráraktam a diót és a hámozott, kockákra vágott almát. Állandóan kevergetve addig sütöttem, míg az alma is színt kapott és a dió illatos lett.

A képen ugyan nem látszik, de így a hús felülete lesz csak mély karamell színű, a belseje hófehér marad és nem is szárad ki, amire a karaj azért erősen hajlamos. A zsíros részben levő kevés cukor és természetesen a hagymából kioldódó is szép színűre változtatja a húst.

Ugyanez történt ugye a krumplival és az almával a serpenyőben.

Az elfoglaltság miatt nem tudom, hogy tudok majd részt venni a két szimpatikus karácsonyi receptversenyen. Az egyik a Gasztrotippen, a másik meg hagyományosan Nemisbékánál – bár ő azzal fenyegetőzik, hogy nála ez az utolsó.