Vöröslencse-leves

Eljött az ideje a jó kis tartalmas leveseknek, krémleveseknek. Bár igazából engem nem szokott érdekelni, hogy milyen évszak van, ha szeretnék valamit enni, akkor eszem. Az viszont kétségtelen, hogy ilyenkor nagyon jól tudnak esni ezek a sűrű, szinte kásaszerű levesek.
A minap találtam Heidinél egy receptet, amely faék egyszerűségével rögtön levett a lábamról már olvasva is. Persze nem volt itthon elég vörös lencse, amiről viszont azt hittem, hogy már egy gasztronómiai alapvetés, minden boltban lehet kapni. Főleg itt az utca végén 2 percre levő éppen felújított Sparban. De nem. Külön zarándoklatot kellett érte rendezni, de sebaj. Vörös lencse mindig kell.

VÖRÖSLENCSE-LEVES

1⅓ csésze vörös lencse

½ csésze rizs

2 ek olívaolaj

2 fej lilahagyma

7 csésze zöldségalaplé

½ tk őrölt füstölt csípős paprika

1-2 csipet őrölt chili

só, bors

A tálaláshoz:

2-3 ek világosra pirított lapra vágott mandula

4-5 ek vékonyan felkarikázott olívabogyó

A felforrósított olívaolajon karamellizáltam a finomra aprított lilahagymát, majd ráöntöttem a zöldségalaplevet. Felforraltam, beleszórtam a lencsét és a rizst, hozzáadtam a paprikát és a chilit, kicsit sóztam és borsoztam.

½ órát főztem alacsony hőmérsékleten fedő nélkül. Majd forrón tálaltam minden adagot megszórva a mandulával és az olívabogyóval – apu megkérdezte, mik ezek a tömítő alátétek(?!).

Az eredeti receptben barnarizzsel készül, ahhoz nem kell annyi folyadék, nem szívja úgy fel, mint a fehér rizs. És legközelebb nem felejtem el a fetát sem, mert kíváncsi vagyok, azzal pluszban milyen.

Az biztos, hogy amilyen egyszerű, olyan finom. És baromira tartalmas.