Egy fejcsere rendel!
Ma vagy tegnap reggel – kissé összefolynak a napok, ez már a harmadik, hogy migrénem van – az Amanita Designnál találtam egy tök cuki játékot, de sajnos az ára túl van az egy játékra szánt összegen – játékokra, programokra meg netes dizájnra kitaláltam összeghatárokat. Nem mintha állandóan ilyesmire szórikálnám a pénzt, de néha megengedem magamnak.
Így egyelőre beértem a demóval, naná, hogy máris elakadtam, halálra tud bosszantani az ilyesmi. Különben szerintem az összes játékuk nagyon vicces.
Meg így migrénnel nem is jól látok, olyan sok értelmes dolgot nem tudok csinálni. Ugyan tegnap erőt vettem magamon és kimentem a kertbe dolgozni, azt hittem, a mozgás meg a levegő majd jó tesz. Hát tévedtem, mert ma reggel ugyanúgy keltem, ahogy lefeküdtem tegnap. Most annyira erősen nem fáj a fejem, mint általában szokott, de így a harmadik napon azért már nagyon elfáradtam tőle, és most estére fel is erősödött kissé. A legtöbbször két napig tart, intenzívebb, de akkor se fény, se hang, fekve jobban fáj, szóval nem egyszerű.
Fájdalomdíjul valami finom, puha, szottyos süteményre vágytam volna. Na persze, ha én nem sütök, akkor vágyhatok én napestig. Így nekiálltam egy répás-narancsos változatnak. Próbáltam valami nagyon egyszerűt kitalálni, halálbiztos végeredménnyel, hogy ezzel az agyszerkezettel is képes legyek megcsinálni.
SÁRGARÉPÁS-NARANCSOS SÜTEMÉNY
A tésztához:
- 175 g nádcukor
- 2 db tojás
- 120 ml napraforgóolaj
- 100 g teljeskiőrlésű tönkölyliszt
- 100 g finomliszt
- 1½ tk szódabikarbóna
- 1 tk őrölt fahéj
- ½ tk őrölt gyömbér
- ¼ tk őrölt szegfűszeg
- ¼ őrölt szegfűbors
- ¼ tk reszelt szerecsendió
- 200 g reszelt sárgarépa
- 1 db narancs héja
- 175 g mazsola
- 2 ek nádcukor
- 3 ek citromlé
- 3 ek narancslikőr
- 2 ek nádcukor
- 1 tasak Bourbon vaníliás cukor
- 250 ml tejföl
- 60 g vaj








Migrénes vagy? Üdv a klubban!
Én néha szó szerint csőlátásban vagyok, annyira fáj a fejem, hogy csak hunyorogva tudok kinézni a fejemből.
Ha kapsz valahol Panadol Ultrát, próbáld ki, nekem más nem nagyon szokott segíteni. Vényköteles, mert kodein van benne, de legalább hat...
Szepyke, te is?
Ne is mondd ezt a csőlátást, a legtöbbször a jobb szemere nem is látok rendesen ilyenkor.
Az a baj a gyógyszerrel, hogy eljön egy olyan pont, amikor tökmindegy, mit veszek be, nem segít. Sajnos vasárnap pont nem voltam itthon, amikor elkezdődött, el is jött a pont.
Mostanában elég ritkán volt, gondolom, azért nyomul most ennyire.
Jaj, az gáz! Én gyógyszer nélkül még a wc-re sem megyek, mert ahogy érzem, hogy "jön", veszem be a gyógyszert, mert ha belendül, tönkre tud tenni egy hetemet is!
És mostanában nekem is alig volt, de kb két hete, "fejnehéz" vagyok..Ez a tetű időjárás tehet róla szerintem
Csodaszép ez a süti! Szóval a migrén és a játékok miatt vártam hiába napokig az új blogbejegyzéseidet...:)
Persze addig is örömmel nézegettem ezt a cápaharcsát, ráadásul egész jó áron találtam én is!
Jobbulást kívánok!
Érdemes kipróbálnod, mert tényleg nagyon jó puha marad. Legközelebb kevésbé fogom hagyni beledőlni a mazsolát viszont.:-D
Na meg ötletnélküliség miatt is...:))
Az kétségtelen, hogy egész jól elműködtem most ezzel a migrénnel, de olyan sok dologhoz azért ilyenkor nincs kedvem, de főleg energiám, nagyon kifáraszt.
Örülök neki, hogy sikerült venned jó áron. A "jóárasítás" nagyon fontos.:) Attól olyan hatékonynak is érzi magát az ember, nem?:)