Hálás poszt

Renátától érkezett a körkérdés, hogy áruljam el, miért is vagyok hálás pillanatnyilag vagy úgy általában. A hálával kapcsolatban nekem mindig vannak kétségeim, ugye az ember sokszor felteszi a kérdést, hogy az, ami éppen van, sőt mi több, örömet okoz, honnan is származik. Kinek vagy minek köszönhető. Amit én magam érek el vagy oldok meg, akkor hogy is van ez a hála-dolog? Vagyok annyira öntudatos, hogy pár ügy megoldását azért magamnak tulajdonítsam. Amikor nyilvánvaló a segítség, természetesen egyértelmű a hála érzése.

Egyébként nekem az elégedettség, uram bocsá’ a boldogság érzésével párosul leginkább.
Nem tudom, hány szempontból kell hálásnak lenni, egyelőre ennyi dolog jut eszembe:
  • amikor valaki úgy segít, hogy gőze nincs, ki vagyok
  • amikor nem „a maga módján” szeret valaki, hanem az én módomon
  • amikor igazi önzetlenséggel találkozom, nem kell, hogy rám irányuljon
  • amikor a fentiekre képes vagyok magam is
A tegnapi nap egyébként egy ideig a morfondír jegyében telt, egyfelől ez a kérdés volt a tárgy, másfelől, hogy mit kéne ebédre csinálni.
Nem vágytam semmi főttre, kifejezetten valami kenyereset szerettem volna kivételesen. Aztán eszembe jutott, hogy annak ideján az egyik VKF-re terveztem valamit, amit akkor nem valósítottam meg elfelejtés okán. Ebből kifolyólag volt a mélyhűtőben puhára főtt fehér bab. Csak ki kellett olvasztani.

FEHÉR BAB KENŐKE

2½ csésze főtt fehér bab
¼ csésze extra szűz olívaolaj
1 tk füstölt őrölt csípős paprika
1 tk őrölt kömény
1 gerezd fokhagyma
1 lime leve
bors
2 ek aprított snidling és petrezselyem vegyesen
3 lestyánlevél (nem több!)

    Só nem kellett, mert a babot annak idején sós vízben főztem meg.
    Mindent robotgépbe tettem és simára törtem. Egy tálba raktam, megszórtam a tetejét még kevés füstölt paprikával és locsoltam rá olívaolajat is. Sokmagos kenyérre kenve paradicsommal ettem.

    Aztán az ebéd után eszembe jutott még egy cucc, amiért soha nem múlón hálás vagyok. A zöldalma. Az tud segíteni elmúlasztanai a gyomorfájást, amit az utóbbi időben sajnálatos módon a hüvelyesek okoznak, pedig nagyon szeretem az ezekből készült ételeket.

    Cioara Andrei  – (2009. szeptember 17. 12:30)  
    Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
    napmátka  – (2009. szeptember 17. 15:19)  

    Megint meglepődtem a zöldalmán, pedig tudom, hogy már egyszer korábban is...
    Nagyon klassz ez a kenőke, a bab még a hüvelyesek között is külön kedvenc nálam. Megjegyzem, hogy legközelebb csináljak valami hasonlót.
    Hála: tetszik, hogy mindenki máshonnan közelít, sok szempont felmerül így.

    Makka  – (2009. szeptember 17. 15:51)  

    Lehet, hogy bármilyen másféle alma is megtette volna tegnap, már tényleg nagyon kínomban ettem meg, egyáltalán nem voltam éhes.
    Most egyébként azért van itthon zöld is, mert a Sparban kaptam 2 kilós csomagban 300 forintért.

    Megjegyzés küldése

    Related Posts with Thumbnails
    Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetők más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

      © Blogger template Shush by Ourblogtemplates.com 2009

    Back to TOP