VKF és aktív felejtés
>> 2009. július 13. –
csicseriborsó,
paradicsom,
saláta,
vega
Én nem tudom, ez hogy van, de most meg tök lemaradtam a VKF-ről, pedig direkt figyeltem, mikor lesz, és mégis.
Tegnapelőtt este beáztattam az alapanyagokat a kitalált étkekhez, de tegnap annyi minden más járt a fejemben, hogy egyszerűen elfelejtettem megcsinálni, amit akartam. Bár szerintem ez már tényleg inkább az aktív felejtés kategóriájába tartozik.
Az is igaz, hogy az eredeti öteletem nem ez volt, viszont ahhoz meg nem kaptam rebarbarát, az enyém meg ugyan nagyon virgoncnak néz ki, de mégiscsak cingárak a szárak, sokra nem megyek velük egyelőre. Mondjuk, a csigák lezabálták a múltkor a leveleit, gondolom, az azért nem tett jót neki. Nem is értem a csigákat, végülis a rebarbara levele mérgező, tuti volt egy-két rossz órájuk gyomorilag. Viszont mostantól – nagyon sajnálom, de nem kerülik el a sorsukat – csigairtó van a rebarbara körül (is).
Tehát kitaláltam, hogy csinálok valamit csicseriborsóból és/vagy fehérbabból a VKF-re. Annak rendje és módja szerint be is áztattam őket szombat este, ma reggel meg, ahogy lementem a konyhába, jöttem rá, hogy ja, elfelejtettem az egészet úgy, ahogy van.
Megfőztem mindkettőt, de csak a csicseriborsót használtam fel, igazából tényleg minden jó valamire, mert így nem vekengtem azon, hogy mit találjak ki magamnak mára enni.
BAZSALIKOMOS-PARADICSOMOS CSICSERIBORSÓSALÁTA
- 1 csésze csicseriborsó
- 1 fej lilahagyma
- 2 tk Pesto Rosso
- 2 db paradicsom, kockákra vágva
- 2 ek extra szűz olívaolaj
- 2 ek balzsamecet
- 1 ek csíkokra vágott friss bazsalikom
- frissen őrölt bors
A csicseriborsót 2 éjszakás – persze elég 1 éjszaka is – áztatás után puhára főztem sós vízben. Leszűrtem és le is öblítettem, hagytam lecsöpögni, közben langyosra is hűlt.
A hagymát finomra aprítottam és hozzákevertem a többi hozzávalóval együtt a már tálba rakott csicseriborsóhoz. A tetejére tekertem borsot és 20 percre betettem a hűtőbe.
Egyébként akár még a meleg csicseriborsót is használhatjuk, mert úgy sokkal jobban magába szívja az ízeket, az a lényeg, ne hidegen használjuk ilyesmire.








Szia Makka, küldöd ezt a salátát a VKF-re? Mert még beférsz vele, de akkor dobj egy mailt!
Jaj, nagyon kedves vagy, Vesta, de nem, mert igazából nem ezt szántam oda, ezt csak úgy összedobtam.
Majd legközelebb jobban figyelek.:)
Ó, de hát miért baj, hogy nem ezt szántad, szerintem ez is megfelel a kritériumoknak! Vagy nem?
Szóval melegen keverjük hozzá a többit...jegyeztem.
Nagyon nekem való ez a salátád is, mindig elhatározom, hogy na akkor, megyek, s veszek csicseriborsót, a bevásárlólistámról meg többnyire mégis lemarad. Én is felejtek:)
Remélem, benevezted a VKF-re!
Végül nem, akármilyen kedves is volt Vesta az engedményével, merthogy tényleg nem ezt akartam.
nagyon tetszik a recept! én kicsit mindig izgulok, megpuhul-e a csicseriborsó. talán a biztonság kedvéért legközelebb majd 2 éjszakára áztatom be.
Én azt vettem észre most a csicseriborsóval kapcsolatban, hogy hiába a 2 éjszakás áztatás, ugyanúgy jó 1 óra főzés kell neki, míg megpuhul.