Új év, új verseny – Birdie’s Resolution Contest

Nem az első alkalom, hogy benevezek Gisele-nél egy saját template megnyerésével kecsegtető versenyre. Eddig még nem nyertem, de új év, új remények, ugye.


birdiesresolution

This is not the first time that I take part on a contest at Gisele. I have never won but I hope that some day I will. New year, new hopes.

How to enter?

  1. Subscribe to the Blog via RSS or email! 
  2. Post about this contest on your blog using the banner below, and LINKING to this post with the guidelines.
  3. Come back here and leave me comment with a link to your post, and tell me what is/was your New Year’s resolution for 2010!!
  4. If you use Twitter, retweet about this Contest in Twitter to get twice the chances (and remember to leave me your twitter username in the comment)!!
  5. Only 1 comment per person, so make sure you put all the info in your comment. I will delete the extra comments and asign you all numbers for the shuffle once it closes 

Read more...

Születésnapi menü

Apu tegnap volt hetvenéves, kávéházi hangulatban ünnepeltük, bár ez a menüre annyira nem volt jellemző, a zenére inkább.
Készítettünk kacsazsírban hagymával sült hízott kacsa máját – pirítóson ettük szilvaketchuppal, zöldfűszerekkel sült kacsapecsenyét rozmaringos-fokhagymás sült krumplival és egy tortát.


JOGHURTOS-FEHÉRCSOKOLÁDÉS MÁKTORTA

A tortaalaphoz:
4 db tojás
120 g cukor
1 tasak Bourbon vaníliás cukor
4 ek víz
130 g liszt
2 tk sütőpor
1 csipet só
200 g darált mák
1 tk őrölt fahéj
½ tk őrölt szerecsendió
½ tk őrölt szegfűbors
½ tk őrölt szegfűszeg

A tortalap locsolásához:
¾ csésze eszpresszó
4 ek Amaretto

A krémhez:
2 db tojás
2 ek cukor
1 tasak Bourbon vaníliás cukor
130 g fehércsokoládé
6 lap zselatin
500 ml joghurt
400 ml tejszín


        A tortaalaphoz a lisztet összekevertem a sütőporral, a sóval, a mákkal és a fűszerekkel. A tojásokat a cukorral, a vaníliás cukorral és a vízzel habosra vertem. Majd hozzákevertem a fűszeres-mákos lisztet.
        175 °C-ra előmelegítettem a sütőt. Egy 26 cm ∅ tortaformába simítottam a masszát és 30 percig sütöttem (tűpróba). Hagytam hűlni, majd kivettem a formából és félretettem a teljes kihűlésig.
        A krémhez a tojást a cukorral és a vaníliás cukorral habosra vertem. Közben nagyon alacsony hőmérsékleten kis lábosban felolvasztottam a csokoládét – vigyázni kell, nagyon hamar megég. A zselatinlapokat pedig kb. 100 ml vízben hagytam puhulni.
        Amikor a tojásos krém elég habos és sűrű lett, belecsorgattam az olvadt csokoládét – nem is nagyon kell hűteni a fehércsokoládét, nagyon alacsony hőmérsékleten olvad – és elkevertem.
        A zselatinlapok közben megpuhultak, azt is alacsony hőmérsékleten olvasztottam fel állandóan kevergetve. Kissé hagytam hűlni, majd azt is a krémhez adtam, simára kevertem.
        A krémet a hűtőbe tettem, és kb. 5-10 percenként ellenőriztem, elkezdett-e dermedni. Minden ellenőrzésnél átkevertem, hogy nehogy csomós legyen. Amikor elkezdett dermedni – ilyenkor kissé pudingszerűen remegős kezd lenni – felvertem a tejszínt, de nem túl keményre. Tartsa meg már a formáját, de ne legyen olyan igazi kemény tejszínhab. A tejszínt ⅓-át a krémhez adtam, elkevertem, a többit pedig már óvatosan forgattam bele. Visszatettem a hűtőbe, amíg a tortalapot kettévágtam. Az alsó lapot egy tálcára tettem, tortakarikát raktam köré, meglocsoltam a kavé és Amaretto keverékének felével. Következett a krém fele. Ráraktam a másik lapot, azt egy kicsit megszurkáltam fogpiszkálóval, hogy könnyebben igya be a likőrös kávét. Ezután ráöntöttem a krém másik felét és elsimítottam. Hűtőbe tettem a krém teljes dermedéséig, ez legalább 2 óra, de jobb egy éjszakára a hűtőben hagyni.
        Leszedtem a tortakarikát, megszórtam kakaóval és csokoládéreszelékkel meg -forgácsokkal.



        Budapest Bár – Kiss Tibor, Németh Juci: Szívemben bomba van

        Read more...

        Halak tegnap este

        Tudom, hogy még kevésbé leszek népszerű, de azért most szívesen kiosztanék mindenkinek egy fenékbebillentést, aki nyekergett a hidegen. Tessék, itt a „jó” idő, lehet élvezni! Vígan tenyészik mindenféle vírus és baktérium, galoppíroznak a férgek és a hernyók, majd aztán jövőre nyáron szintén csak a sírás-rívás, ha a gyümölcsöket meg a zöldségeket felzabálják nagy kedvvel.
        Szerintem egyszerűen undorító ez a „tavasz”, bleeh. Azért lássuk be és vegyük észre, tél van, a mínuszok a normálisak. (És nem, ne érezze senki igazolva a globális felmelegedés emberi tényezőjét mint szempontot, amitől szintén epeömlést kapok egyébként.)
        A mostani meleggel mindenestre dupla munkára kényszerültem, ugyanis tök át kell rendezni a hűtő(ke)t, hogy beférjen a dermedni rendelt születésnapi torta. Nem tudom kirakni a teraszra, ahogy azt ebben az évszakban igenis kéne.

        Na jó, a kirohanás után következzen a poszt igazi témája, a két halas recept tegnapról. Mint már említettem, karácsonykor a legtöbbször pisztrángot készítek, igen jól variálható hal, ahogy a pangasius is, amelyből a másik halétel készült.
        A köret mindkettőnél vajas-petrezselymes párolt rizs volt.



        • KÉKSAJTTAL SÜLT PISZTRÁNG (4 személyre)

        • 4 db pisztráng* 
        • 8 szelet bacon
        • 4 szelet kéksajt
        • 1 gerezd fokhagyma
        • 50 g vaj
        • só**, bors

          A pisztrángokat sóztam és borsoztam kívül-belül. A fokhagymát tisztítás után vékony szeletekre vágtam. A sajtot olyan darabokra vágtam, amelyek belefértek a halak hasüregébe, pár szelet fokhagymát is tettem mindegyikbe. Egy tűzálló tál aljára fektettem 4 szelet bacont, kis darabokra vágott vajat is tettem bele, erre a halakat, majd mindegyik halra is raktam egy-egy baconszeletet és a maradék vajat elmorzsolva.
          190 °C-on sütöttem 45 percet, míg a hal bőre és a bacon ropogós nem lett.

          *A pisztrángokat tisztítva veszem, így azzal nem kell bajlódni. Kb. olyan 22-25 cm-es halakat számítsunk egy személyre.
          ** A sózásnál figyelembe kell venni a bacon és a sajt sósságát is.




          NARANCSOS-GYÖMBÉRES PANGASIUS (4 személyre)


          4 db pangasiusfilé
          1 ek vaj
          2 ek szőlőmagolaj
          3 cm gyömbér
          80-100 g fenyőmag
          1 db narancs
          1 csipet chili
          1 csipet fahéj
          só, bors
            Egy serpenyőben felforrósítottam a vajat és az olajat. Közben a halfiléket besóztam és borsoztam. Majd mindkét oldalukat pirosra sütöttem.
            Közben a gyömbért meghámoztam és nagyon vékonyan felcsíkoztam.
            Ahogy a halak második oldala is pirosra sült, rászórtam a gyömbért és a fenyőmagot, hagytam azokat  is megpirulni. Ezután ráreszeltem a narancs héját, ráfacsartam a levét, beleraktam a chilit és a fahéjat. Óvatosan, hogy a hal ne törjön össze, megrázogattam a serpenyőt, kicsit faspatulával is kevergettem, hogy a fűszerekből és a narancsléből mindenhova jusson. 1-2 perc forralás után tálalható volt.

            Read more...

            Szép ünnepeket!



            Áldott ünnepeket kívánok mindenkinek! A rendszeres olvasóimnak, és azoknak is, akik csak néha járnak erre.


            Read more...

            Kis sütik – csak semmi felhajtás

            Nem vagyok híve a nagy karácsonyi készülődésnek, főleg nem a traktának. Ha nem jöttek volna vendégek másnap, nem is sütöttem volna kis sütikéket, csak apunak a tortát a születésnapjára.
            Szenteste általában halat eszünk, legtöbbször pisztrángot, most is azt tervezek meg egy másik halételt. Ha lehet, mindenképpen könnyű vacsorát készítek – a szentesti az én reszortom mindig (mondjuk, egyszer nekiálltam egy hat fogásos kínai vacsorának – párolt, majd nyolcszor sült kacsa meg egyebek – azt hittem, kihullik a hajam, mire a végére értem...). Nem egészen értem, miért gondolják a népek, hogy szentestére és a karácsony többi napjára megnő a gyomruk befogadóképessége. Az más kérdés, hogy nyilván egy ilyen ünnepibb vacsorát kicsit jobban átgondolok, de semmivel nagyobb hűhót nem csapok körülötte, mint egy más, az év egyéb estéjén esetlegesen vacsoravendégekkel ellátott esetben.
            A fentiek fényében nem is spiláztam túl a sütikéket sem, Martha Stewart segítségével kb. 10 perc nézelődés után kiválasztottam négy három nagyon könnyen és minden faxni nélkül elkészíthető aprósüteményt.


            MANDULÁS-NARANCSOS PUFIK

            1 csésze őrölt mandula
            2 csésze liszt
            ½ tk só
            1 csipet szerecsendió
            225 g vaj
            1 csésze porcukor
            1 tasak Bourbon vaníliás cukor
            1 tk reszelt narancshéj
            porcukor a hempergetéshez
              Összekevertem a mandulát a liszttel, a sóval és a szerecsendióval. A puha vajat a cukorral és a reszelt narancshéjjal elektromos habverővel habosra vertem. A két keveréket összekevertem, majd 1 órára a hűtőbe raktam dermedni.
              A sütőt előmelegítettem 165 °C-ra, két tepsit kibéleltem sütőpapírral.
              A tésztából diónyi golyókat formáztam, a tepsire sorakoztattam, majd 20-25 percig sütöttem, míg az aljuk szép aranybarna lett.



              BORSOS-FŰSZERES KEKSZ

              2¼ csésze liszt
              ¼ tk frissen őrölt bors
              ¾ tk őrölt fahéj
              ½ tk őrölt szegfűbors
              ¼ tk frissen reszelt szerecsendió
              ¼ tk őrölt szegfűszeg
              ¼ tk szódabikarbóna
              110 g vaj
              ¾ csésze cukor
              ¼ csésze melasz
              1 db nagy tojás
              1 tasak Bourbon vaníliás cukor
              porcukor a hempergetéshez
                A lisztet elkevertem a fűszerekkel és a szódabikarbónával. A puha vajat a cukorral, a vaníliás cukorral és a melasszal habosra vertem. Hozzáadtam a tojást, azzal is simára kevertem, majd a lisztes keveréket adtam hozzá.
                A sütőt előmelegítettem 180 °C-ra, két tepsit sütőpapírral béleltem.
                A tésztából diónyi golyókat raktam egymás mellé a tepsikre tisztes távolságra, sütöttem 15 percig. Majd a sütőből kivéve félreraktam 10 percre hűlni. A porcukrot zacskóba raktam, abba a sütiket, alaposan összeráztam.



                ROZMARINGOS KEKSZ

                225 g vaj
                ¾ csésze cukor
                1 db nagy tojás
                1 tasak Bourbon vaníliás cukor
                2½ csésze liszt
                ¾ tk Fleur de Sel
                1 ek finomra vágott friss rozmaring

                A kenéshez és a hempergetéshez:
                1 tojásfehérje
                ½ csésze kristálycukor
                    A lisztet elkevertem a rozmaringgal és a sóval. A vajat habosra vertem a cukorral és a vaníliás cukorral. Majd beleütöttem a tojást, azzal is habosra kevertem. Simára kevertem a lisztes és a vajas keveréket.
                    A masszát kettéosztottam, mindegyikből egy-egy nagyjából 4-5 cm vastag hurkát formáztam folpack segítségével. 1 órára hűtőbe raktam pihenni.
                    A sütőt 190 °C-ra melegítettem elő, két tepsire pedig sütőpapírt tettem.
                    A tésztahurkákat kicsomagoltam, lekentem a tojásfehérjével, majd a nyújtódeszkára szórt cukorba forgattam. Kb. ½ cm vastagra szeleteltem és a tepsire raktam. 18-20 percig sütöttem, míg a széle aranyszínűre sült.

                    Read more...

                    Házi kolbász és sütőtök – nem egyszerre

                    Ma nem kellett elmennem itthonról, így jobban volt időm. Meg kedvem is, nagyon szeretem az ilyen szikrázó napsütéses csípős hideget, a hó is sokat lendített a látványon. Bár tanulnom kellett nagyrészt.
                    Kissé rendet raktam itt-ott, mostantól a kerttel kapcsolatos dolgok – képek, növények, tervek a saját kertre nézve – és a kultrovatok (filmek, filmajánlók, zene stb.) átköltöznek ide. Nem mostanában csináltam a másik blogot, viszont elég nehezen állt össze, mit is szeretnék vele úgy igazán, ezért vált csak most hivatalossá a léte.
                    Ezen a blogon is tervezek ráncfelvarrást, már túl sokan használják ezt a template-et. Meg valami világosra vágyom inkább. De még meg kell találnom a megfelelőt, de legalábbis kivárnom, mert tudom, hogy készül valami nagyon új a kedvenc tervezőmnél. Bár a múltkor találtam másvalakit is, aki szintén gyönyörűeket tervez, de az ő „boltja” most zárva van a bokros teendőire való tekintettel.
                    A másik blognak sem végleges a dizájnja, bár a színei tetszenek, de a template természetesen nem tökéletes, szerintem eléggé össze lett csapva. Pl. a poszt szövegeiben levő linkek színét nem tudom úgy megváltoztatni, hogy jól láthatók legyenek. Illetve ha igen, akkor az egész blogon változnak a linkszínek, azt meg nem szeretném, ugyanis az oldalelemekben meg jó lenne úgy, ahogy most van. Igazából át kéne írni a template kódját, de még mindig nem értek hozzá annyira, hogy nekikezdjek.
                    Azért jutott időm megörökíteni az erkélyen szikkadó kolbászokat és a havas kertet is.


                    Két héttel ezelőtti pénteken volt a töltés, de csak most lett olyan idő, hogy érdemes legyen kirakni szikkadni. A családban nyilván mindenki más fázisában szereti a kolbászt, anyu meg apu elég puhán, S. már kissé szikkadtabban, én meg már olyan állapotban, hogy verekedni lehet vele, nagyon vékonyra szeletelve ropinak enni kenyér nélkül.
                    Elég sokat eladtunk most belőle, így januárban megint lesz kolbászkészítés. A receptet már közöltem tavaly.

                    Az ebéd is követte a mai hangulatot, a színében mindenképp. De az illatában is. Remek érzés, amikor kint süt a nap, jó hideg van, itt bent meg száll a sütőtök, a fahéj és a szerecsendió illata.

                    SAJTTAL-SONKÁVAL RAKOTT SÜTŐTÖK ÉS KRUMPLI

                    1 db sonkatök – 2 kg-os volt
                    5-6 nagyobb krumpli
                    200 g pulykamell sonka
                    2 fej lila hagyma
                    3 gerezd fokhagyma
                    bors
                    szerecsendió
                    őrölt fahéj
                    8-10 zsályalevél
                    50 g vaj
                    200 g ementáli sajt
                    450 ml tej

                      A tököt megmostam, meghámoztam, kiszedtem a magokat és kb. 4 mm-es szeletekre vágtam. A krumplit is ilyen szeletekre vágtam hámozás után. A lila hagymát és a fokhagymát megtisztítottam, mindegyiket vékonyan felszeleteltem. A sonkát csíkokra vágtam.
                      Egy tűzálló tálat kikentem vastagon a vajjal majd következett egy réteg sütőtök, megsóztam és borsoztam, szórtam rá fahéjat és reszeltem rá szerecsendiót. Ezután a krumpliszeletek következtek, azokat is kissé megsóztam. Rászórtam a karikákra szedett hagyma és a felszeletelt fokhagyma felét, majd a sonkacsíkok jöttek és a reszelt sajt fele. Még egy ilyen réteg lett, erre raktam a zsálya felét, az egész tetejét sütőtök szeletekkel zártam le, fűszereztem, a maradék vajat rámorzsoltam, rászórtam a megmaradt zsályaleveleket, és aláöntöttem a tejet.
                      180 °C-os sütőben 1 órát sütöttem fólia alatt és még 1 órát fólia nélkül.

                      Sajnos egyáltalán nem néz olyan jól ki a fényképeken, mint amilyen finom volt.

                      Read more...

                      Csak nagyon röviden

                      Végre ideszoktak a madarak az új etetőbe, gondolom, sokat lendített az ügyön a hideg. Na meg apu direkt nem rakott É. szomszédunk 4 db etetőjébe a héten magokat. Azért apám se semmi néha... Viszont kisgonosznak se nevezném, mert ahogy megjelentek nálunk a madarak, azonnal átment és feltöltötte az etetőket hátul is.
                      Ahogy sejtettem, a remek tanfolyamom elég sok időt elvesz, de inkább energiát, meg elég béna időbeosztást is kreál. Ezért aztán lecsúsztam az egyik karácsonyi receptversenyről, pedig megterveztem rá mindent. Egyébként nem viszem túlzásba a karácsonyi készülődést, soha nem is szoktam. Általában egyszerre ötlöm ki, kinek mit szeretnék ajándékozni, mi legyen a vacsora 24-én, apu születésnapi tortája – 25-én született. Sőt most odáig jutottam, hogy a szilveszteri menü is nagyjából megvan. Remélem, meg tudjuk oldani és a vendégek tényleg vendégek lesznek, kis bloggertalálkozó elébe nézünk, ha minden igaz. És nemcsak gasztroblogírók lesznek jelen. De nem akarom elkiabálni.
                      Szóval nem nagyon főztem az elmúlt időszakban, még hétvégén sem. Ha meg igen, akkor valami olyasmit, ami már szerepelt a blogon is. Vagy ilyen nagyon egyszerű ételeket:

                      ZÖLD RIZS

                      2 ek vaj
                      3-4 gerezd fokhagyma
                      1 doboz mirelit spenót
                      só, bors
                      ¼ tk frissen reszelt szerecsendió
                      1½ csésze rizs
                      3½ csésze víz
                      150 g sajt

                        Egy serpenyőben felforrósítottam a vajat, ráraktam a finomra vágott fokhagymát, kicsit átforgattam, majd a spenót következett. Nem baj, ha nincs felolvadva, bele lehet rakni egy tömbben is, fedő alatt nagyon hamar elolvad. Megsóztam – ez is segít az olvadáson – és tekertem rá borsot, reszeltem rá szerecsendiót. Addig pároltam fedő alatt, míg a spenót elolvadt, kb. 5-6 perc. Beleszórtam a rizst, elkevertem, majd ráöntöttem a vizet. 15-20 percig főztem fedő alatt, míg a rizs teljesen megpuhult. Rászórtam a reszelt sajtot, elkevertem és fedő alatt még pihentettem 4-5 percig. Az a lényeg, hogy maradjon olyan szottyos, mint a rizottó szokott lenni, ne szívja fel az összes folyadékot a rizs.
                        Ebbe az ételbe kifejezetten trappistát szoktam használni, mert az jól nyúlik, ha megolvad, és a zöld rizs csak nyúlós sajttal az igazi. De valamelyik nap, amikor ez készült, a maradék sajokat használtam el a trappista mellett, volt itthon kevés medvehagymás és mozarella is.


                        Ez egy olyan étel, amelyről tudom, hogy nagyon sokan készítik így-úgy, én így csinálom már tizenéve, ahogy a spenótos nokedlit is, ezért sem hivatkoznék senki más receptjére. Úgyhogy ne kiáltson senki plágiumot.

                        Read more...

                        Heppiségtutiság vs. intenzív butaság

                        Már emlegettem, hogy kevesebb időm lesz egy tanfolyam miatt. Ha még csak az időm lenne kevesebb! Na de amilyen népekkel én ott találkozom, valami kegyetlen! Mindegy, nem olyan sok időt kell eltöltenem ezzel, lévén a tanfolyam intenzív, de addig is meg kell erősítenem a lelkem, de főleg a visszafogottságom, hogy ne visítsak percenként, amikor diktálásra (!) jópáran nem képesek megjegyezni három szót. Nem, nem jegyzetelni kell. Diktálnak. Amitől persze én a falnak megyek. Nem olyan könnyű a helyzet, mert az intenzivitás sajnos nem áll meg ott, hogy 4 hónap az egész, hanem jelenti az intenzív napi együttlétet is ostobáékkal. Tudom, hogy csúf dolog így emlegetni az egyszerű embertársaimat, de én a butaságtól, főleg ami aztán nagy magabiztosággal párosul, egyszerűen a falnak megyek.
                        A másik meg amit nem értek, hogy ide mindenki magától jelentkezett. Nem tartottak fegyvert senkinek a halántékához, hogy márpedig... Ehhez képest állandó nyekergés van, ha csinálni kell valamit. Szerintem ez meg még visszataszító is. Főleg, hogy fizetnek nekik mindent.
                        Mára enyhén szólva is telítődtem a vekengéssel teli butasággal és lustasággal, pedig még csak egy hét telt el. Gondoltam, nem múlhat el a nap a „heppiségtutiság” leves nélkül.
                        Egyszer – amikor még angolul lehetett csak Nigellát nézni, gőzöm nincs, melyik adón – szóval akkor, évekkel ezelőtt tanultam ezt a pofonegyszerű levest. Nagyon sokszor készítem, amikor gyors eredményre vágyom, főleg egy szikrázó napsütéses hidegben tett kiadós séta után tud nagyon jólesni például. Nigella Happiness soupnak hívta a szép sárga színe miatt, de ő sárga héjú cukkinit használt hozzá. Nekem nagyon megfelel a zöld héjú, nem találok semmi különbséget ízben, viszont én mindig enyhén csípősre csinálom, ha már lélekmelegítés minden szinten.

                        „HEPPISÉGTUTISÁG” LEVES (1 személyre)

                        1 db cukkini
                        1 ek olaj
                        1 tk kurkuma
                        ½ tk madras curry
                        1 csipet őrölt chili
                        ½ citrom reszelt héja
                        1 ek citromlé
                        2 csésze zöldségalaplé
                        ½ csésze rizs
                        só, bors
                          Az olajat egy kisebb lábosban felforrósítottam, rádobtam a kisebb kockákra vágott cukkinit. Kissé megprítottam, rászórtam a kurkumát és a curryt a chilivel együtt. Ráreszeltem a citrom héját is, ezzel jól átforgattam. Azonnal ráöntöttem a zöldségalaplevet, beleszórtam a rizst, beleöntöttem a citromlevet is, sóztam, borsoztam, és főztem közepes lángon 12 percet.

                          Read more...

                          Maradéknap

                          A mai maradék napomon próbáltam értelmesen felhasználni a hűtőben fellelhető alapanyagokat, melyek önmagukban kevésnek bizonyultak volna. Pár szelet sonka, 1 db cukkini, pár szem naspolya meg narancs... Az idő is olyan béna. Bár ma pár percre kisütött a nap, de olyan elegem van ebből nyúlós gusztustalan időből. Igaz, esténként viszont tetszik a köd, jól illik a jó pár napja tartó hangulatomhoz.
                          Kissé hiányérzetem is van mostanában. Volt egy időszak nem olyan rég, amikor tök jó filmek kerültek elém, most meg a nagy semmi. Kínomban ma megnéztem a Twilight-saga második részét, a New Moont. Khm. Ne rohanjon senki érte a moziba. Több szót nem is érdemel.
                          Zenét hallgatni valahogy mostanában nincs türelmem. Aztán teniszt néztem kénytelenkedve, mert neten kell, ugyanis csak valami marginális csatornán lehet látni a londoni vb-t. Ez is milyen már! Nem vagyok egy nagy teniszfan, na de azért ez kínos szerintem, elvégre a legjobb nyolc férfiversenyző tornájáról van szó. És nyilván akkor kezd szarakodni a netes közvetítés is, amikor a legizgalmasabb egy meccs.
                          Ahhoz képest, hogy minden egyéb más dolgon fanyalogtam ma (is), egész jó kis cuccok kerültek ki a konyhából. Pedig ilyen hangulatban veszélyes dolog sütni meg főzni, ugyanis semmi nem lesz elég jó vagy ízletes.

                          CUKKINIS-SONKÁS-FENYŐMAGOS KENYÉR

                          2 csésze liszt
                          1 tk szódabikarbóna
                          1 tk só
                          bors
                          ½ csésze fenyőmag
                          ½ csésze mandula
                          1 db közepes cukkini
                          2 db tojás
                          100 g zöldborsos marhasonka
                          ½ csésze joghurt
                          ½ csésze napraforgóolaj

                            A fenyőmagot száraz serpenyőben megpirítottam, hogy kiadja a kissé füstös ízét. A mandulát a barna héjával együtt robotgépben meglehetősen finomra aprítottam, a sonkát finomra vágtam, a cukkinit durvára reszeltem. Mindezeket összekevertem a tojásokkal, a joghurttal és az olajjal.
                            A lisztet elvegyítettem a sóval és a szódabikarbónával, majd ez előző keverékhez adtam. Simára dolgoztam és olajjal kikent kenyérformában 180 °C-on sütöttem 80 percet.



                            Amíg a kenyér sült, a hétvégén kapott pár szem naspolyát bámultam, amelyek az ebédlőasztalon voltak. Igazából enni sok volt, felhasználni meg kevés. A múltkor láttam Hugh-nál egy jó kis chutney-receptet, de ebből a mennyiségből nem volt érdemes hozzákezdeni. Aztán a szintén az ebédlőasztalon árválkodó narancsok is segítettek kicsit. Készítettem egy egyszerű lekvárt pár szem almából és a naspolyából. Olyan alma van most itthon, amit megenni nem nagyon szeretek, az íze finom, de kásás, azt meg utálom.

                            NASPOLYÁS ALMALEKVÁR

                            10 db alma
                            300 g naspolya
                            1½ narancs leve
                            1 citrom leve
                            1 csésze cukor
                            1 tasak Bourbon vaníliás cukor

                              A naspolyát ½ csésze vízzel feltettem főni. Addig főztem közepes hőmérsékleten, míg massza lett belőle, kb. 8-10 perc volt.
                              Az almákat meghámoztam és durvára reszeltem, egy fazékba raktam. A naspolyamasszát szűrőn áttörtem, hogy megszabadítsam a nemkívánatos héjtól és magoktól. A gyümölcsöket összekevertem a többi hozzávalóval, majd addig főztem, míg elég sűrű lett, és az alma nem látszott benne külön. Kicsit rásegítettem turmixszal is, sima lekvárt szerettem volna. Forrón üvegekbe töltöttem, 5 percre a tetejükre állítottam őket.

                              Nagyon finom illatú, meglehetősen pikáns lekvár lett.

                              Read more...

                              Hamupipőke és a karamellizálás

                              Mostantól nagyjából március végéig nem leszek időmilliomos, még az is lehet, hogy még ritkábban fogok írni, mint mostanság. Igazából nem tudom egyelőre, milyen elfoglaltságot jelent majd ez a pár hónap időben, de az biztos, hogy napközben nem nagyon leszek itthon.
                              (Egyébként azt hozzátenném, hogy amit pénteken meg lehet csinálni, azt meg lehet csinálni a hét bármely másik napján is, bármennyire is furmányosnak képzelik magukat egyesek és próbálnak akadályokat gördítgetni, de ha valaki szánalmas akar lenni, legyen, úgysem ért ennél nagyon többhöz.)

                              Miután ugye ezt tudom előre, kénytelen voltam nekiállni a hétvégén diót törni, hogy majd legyen, amikor kell. Napmátkától kaptam egy nagy adagot még a nyáron, de még csak most jutottam odáig, hogy hajlandó legyek nekikezdeni a törésnek. Azért az ilyesmihez nekem erős motivációk kellenek.
                              Szombaton nem volt itthon rajtam kívül senki, jó alkalom volt a hamupipőke-munkára. Egy dologban hasonlítok Hamupipőkére, nekem is elég kicsi a lábam, de ez persze nem predesztinál olyasmire, ami vele megesett.
                              És ha már dió került a kezembe, meg volt itthon szép bőrös karaj, gondoltam, valami izmosabbb estebédet kap a család, mint a mostanában megszokott étkek voltak, nevezetesen például zöld rizs, amit ugyan magamnak csináltam, de rájártak egyesek – de erről majd egy következő posztban.
                              Az ebéd a karamellizálás jegyében született – egyébként teljesen szándék nélkül.


                              LASSAN SÜLT BŐRÖS KARAJ ALMÁS-DIÓS KRUMPLIVAL (4 személyre)

                              A karajhoz:
                              8 szelet bőrös karaj
                              1 sonkahagyma
                              6-8 gerezd fokhagyma
                              só, bors
                              2-3 csipet chili
                              100 ml száraz fehérbor
                              1 ág rozmaring

                              Az almás-diós krumplihoz:
                              8 db krumpli
                              1 nagy alma
                              1 marék dió
                              1 ek vaj
                              2 ek olívaolaj

                                  A karajszeleteket – kb. 1½ cm vastagra vágtam – egy nagy kés fokával megütögettem, de csak a húst, az illedelmes kis zsírréteget és a bőrt nem. Sóztam és borsoztam, megszórtam a chilivel is. Egy tűzálló tálba raktam a hússzeleteket egymás mellé, rászórtam a megtisztított és hosszában felszeletelt hagymát, a hámozatlan fokhagymagerezdeket, a rozmaringágról lehúzott leveleket, és aláöntöttem a bort.
                                  Szorosan lefóliáztam, majd 140 °C-on légkeveréses sütőben sütöttem 2 órát. Ezután levettem a fóliát és visszatettem a sütőbe 1 órára – félidőben megfordítottam a hússzeleteket.
                                  Közben a krumplit megtisztítottam, felkockáztam, a diót durvára vágtam. Egy serpenyőben összeforrósítottam a vajat és az olajat, ráraktam a krumplit és a közepesnél kicsit magasabb hőmérsékleten pirítottam addig, míg elkezdett színt kapni. Ezután megsóztam, ráraktam a diót és a hámozott, kockákra vágott almát. Állandóan kevergetve addig sütöttem, míg az alma is színt kapott és a dió illatos lett.


                                  A képen ugyan nem látszik, de így a hús felülete lesz csak mély karamell színű, a belseje hófehér marad és nem is szárad ki, amire a karaj azért erősen hajlamos. A zsíros részben levő kevés cukor és természetesen a hagymából kioldódó is szép színűre változtatja a húst.
                                  Ugyanez történt ugye a krumplival és az almával a serpenyőben.

                                  Az elfoglaltság miatt nem tudom, hogy tudok majd részt venni a két szimpatikus karácsonyi receptversenyen. Az egyik a Gasztrotippen, a másik meg hagyományosan Nemisbékánál – bár ő azzal fenyegetőzik, hogy nála ez az utolsó.

                                  Színes karácsony receptverseny - gasztrotipp.hu

                                  Read more...

                                  Jó nap 3.

                                  Szombaton szinte megint olyan volt, mint nem olyan rég, legkedvencebb barátnő plusz egy közös nagyon jó barátunk egész napra látogatott.
                                  Ráadásul a másik legkedvencebb barátnőm is hosszabban adott magáról hírt végre.
                                  A közös nagyon jó barát miatt kicsit törtük a fejünket az élelmezés miatt, nem ehet meg mindent. De aztán kiderült, hogy ez a tény őt zavarja a legkevésbé, szóval szabad volt a pálya, igaz, nem erőltettem meg magam. Nemcsak rajtam múlott, mert ugye amikor az emberhez egész napos látogatók jönnek – na jó 11-kor, de akkor is – nyilván megtalálja egy jó ismerőse, hogy elmondjon egy remek megoldást egy fennálló problémára. 8-kor. Mikor máskor? Így aztán csak 9 után tudtam átmenni a kisboltba, hátha rámtör az ihlet, és képes vagyok kitalálni valami olyat, ami nem rettent el senkit az elfogyasztástól és cukibetegek is ehetik. Hát nem tört a kis szemét. Mert az oké, hogy nagyon jó barátot nem zavarja a saját diétája, na de azért csak nem akarnám eltenni láb alól, ugye. Ellenben ismerem annyira, hogy az meg simán lehet, hogyha direkt neki főz az ember, akkor akármennyire is borzasztja a kaja, képes és megeszi, mert rosszul érzi magát, hogy jaj, most miatta ez meg az, és nem mer szólni, hogy köszi, de nem kéri.
                                  Ilyeténképpen a dilemma megoldotta sajátmagát, megsütöttem a múltkori narancsos-répásat – gondolván a többiekre is, inkluzíve család – meg egy sajtos muffint. Először chilis-kukoricásat akartam, de nem volt Cheddar a kisboltban, persze, miért is lett volna. Használhattam volna természetesen másféle sajtot is a kukoricásba, de így viszont előszedhettem a nyár legvégén elkészült majdnempesztót. Ebédre meg egyszerű sült csirkecombot ettünk paprikával, paradicsommal. Úgyis mint nagyjából cukibeteg kompatibilis étek.
                                  Egyébként tényleg kár volt aggódni kicsiségeken, mert közös nagyon jó barát is simán bedobta a fügepálinkákat és evett a répás sütiből is.

                                  MAJDNEMPESZTÓ

                                  rengeteg friss bazsalikom
                                  extra szűz olívaolaj
                                  fokhagyma
                                  só, bors


                                    Nyilván azért majdnempesztó csak, mert nem került bele szárazon pirított fenyőmag és frissen reszelt parmezán. Plusz nem mozsárban készült – miszerint pesto, azaz zúzmány – hanem turmixgépben.



                                    Egyszerűen nem megy ki fejemből a Julie és Julia című film. Tudom, hogy rengeteg gasztroblogger összevissza hozsannázott miatta, és külön filmnéző evéseket szerveztek, de engem elképeszt, hogy valaki attól bír híres lenni és filmalany, hogy elkészíti más receptjeit és valami idióta ideológiával köríti. Az viszont kétségtelen, hogy Meryl Streep miatt jópárszor konkrétan vinnyogtam.
                                    Julia Child remek asszony lehetett, a konyhája a Smithonianben megtekinthető. És nyilván érdemes végigfőzni, -sütni a receptjeit, valóban csodásak.


                                    SAJTOS MUFFIN

                                    2 csésze teljes kiőrlésű tönkölyliszt
                                    150 g sajt
                                    2 tk sütőpor
                                    ½ tk szódabikarbóna
                                    ½ tk só
                                    2 csipet frissen reszelt szerecsendió
                                    2 csipet zöldbors
                                    1 db tojás
                                    100 g vaj
                                    100 g krémsajt
                                    200 ml tej
                                    2 ek majdnempesztó
                                      A lisztet, a lereszelt sajtot, a sütőport, a szódabikarbónát, a sót, a borsot és a szerecsendiót elkevertem egy tálban.
                                      Egy másik, nagyobb tálba a tojás, a felolvasztott vaj, a tej, a krémsajt és a bazsalikomos mártás került, simára kevertem. Hozzáadtam a lisztes keveréket, elkevertem és papírkapszlikkal bélelt muffinformába adagoltam a tésztát.
                                      175 °C-ra előmelegített sütőben 30 percig sütöttem.

                                      Read more...

                                      Forró csoki fehéren

                                      Ma újabb darabbal bővítettem a kifejezetten magányosan élvezhető lelekmelegítő italaim repertoárját. Annak idején, amikor egyetemre jártam, a legkedvencebb barátnőmmel sokszor mentünk az Eckermannba, mert ott adtak olyan kakaós tejeskávét, aminek akkoriban nem volt párja. Legalábbis azokon a helyeken, amelyeket ismertünk. Jó nagy adag volt, egy ebédre megfelelt, és annyiba került, mint máshol egy capuccino.
                                      Amikor itthon készítek magamnak hasonlókat, mindig ezek jutnak eszembe, általában nagyon jól szórakoztunk ott, nyilván valami aktuális ritka remek ötletünkön röhögcséltünk. Ezekből volt mindig szép számmal. És ez máig sem változott. A forró tejes italok szeretete sem, Csupi is rendszeresen fogyaszt hasonlókat.

                                      Miután ma is kint császkáltam a kertben – igazából semmi elgondolásom nem volt, csak úgy kimentem levegőzni – természetesen megint sikerült jól átfáznom. Így aztán kénytelen voltam valami finom, édes, meleg italt inni.

                                      FORRÓ CSOKI FEHÉREN RUMMAL ÉS FAHÉJJAL

                                      300 ml tej
                                      ½ tasak Bourbon vaníliás cukor
                                      4 kocka fehércsokoládé
                                      1 tk juharszirup
                                      1 tk sötét barbadosi rum
                                      1 fahéjrúd

                                        A tejet egy kisebb edényben feltettem a tűzre, beleszórtam a vaníliás cukrot és a fehércsokoládét, ahogy melegebb lett, belekevertem a juharszirupot is. Majdnem forrásig hevítettem állandóan kevergetve.
                                        A bögre aljára öntöttem a rumot, ráöntöttem a habosodó forró csokoládét, és egy fahéjrúddal kevergettem iszogatás közben. A fahéj aromája nagyon jól beleoldódik a forró italba plusz egy kis melegítő löketet adván.

                                        Read more...

                                        Forró csokoládé bélelve

                                        Délelőtt megint kisütött a nap, azt gondoltam, mit nekem hideg, kimegyek és bóklászom a kertben a fényképezőgéppel, hátha találok valami megörökítésre méltót. Naná, hogy nem vettem fel semmi plusz cuccot, viszont elég sokáig jártam-keltem, sikerült jól átfázni.
                                        Nyilván kellett valamit csinálnom a helyzettel. Mi más következhetett volna ugye, mint egy forró csokoládé.

                                        NARANCSOS FORRÓ CSOKOLÁDÉ

                                        300 ml tej
                                        2 tk kakaópor
                                        2 kocka étcsokoládé – 70%-os
                                        2 tk juharszirup
                                        1 ek narancslikőr
                                        pár csík narancshéj
                                          Egy kisebb lábosban odatettem melegedni a tejet, belekevertem a kakaóport, csomómentesre dolgoztam. Hozzáadtam az étcsokoládét és a juharszirupot, kevergetve majdnem forrásig hevítettem. Levettem a tűzről, belekevertem a likőrt és bögrébe öntöttem. A tetejére pár csík narancshéjat szórtam.

                                          Remek kísérője volt a Dexter legújabb epizódjának.

                                          Read more...

                                          Chili és sütőtök

                                          A mások órája
                                          Vedd tudomásul.
                                          Tartsd tiszteletben. Ne hidd
                                          el, amit mutat.

                                          Házassági emlék-mű
                                          van, mikor tisztább
                                          eltörni egy tányért, mint
                                          elmosogatni.
                                          (Fodor Ákos)

                                          Igaza van Hugh-nak abban, hogy azért nagyon jók az ősszel fellelhető zöldségek, mert magukba zárták a nyár minden színét és napsugarát. A sütőtökre ez szerintem különösen igaz, gyönyörű meleg sárga színe van. És ha még egy kis jajpiros chilivel is társítjuk, a chili ereje még jobban előhozza a sütőtök édeskés ízét, minden melegségét.


                                          PARMEZÁNOS-FŰSZERES SÜTŐTÖKKRÉMLEVES

                                          1 kg sütőtök – tisztán mérve
                                          30 g vaj
                                          1 fej vöröshagyma
                                          2 gerezd fokhagyma
                                          1 l zöldségalaplé
                                          ¼ tk fahéj
                                          ¼ tk szerecsendió
                                          1-2 csipet őrölt chili
                                          80-100 g parmezán
                                          1 piros chili
                                            A parmezánt lereszeltem, a kemény szélét félretettem.
                                            A vajat felolvasztottam egy nagyobb lábosban, megpároltam benne a finomra vágott vöröshagymát és fokhagymát.
                                            Közben meghámoztam a sütőtököt, kimagoztam (a magokból egy jó adagot alaposan lemostam, kiszárítottam és eltettem jövőre, elültetem majd a kertben), kisebb darabokra vágtam és a megpárolódott hagymára raktam. Sóztam, borsoztam, rászórtam a fahéjat és a chilit, a szerecsendiót ráreszeltem. Így pároltam párszor megkeverve, míg kiengedte a levét. Ekkor beleraktam a sajt kemény szélét, ráöntöttem az alaplevet, felforraltam. A lábosra fedőt raktam és alacsony hőmérsékleten főztem a levest ½ óráig – a sütőtök nyilván hamarabb is megpuhul, de a sajt miatt kell ennyi idő.
                                            Ezután simára turmixoltam, forrón tálaltam a tetejére apróra vágott chilit szórván.



                                            Egyéb sütőtökkrémleves receptek:

                                            Read more...

                                            Tea az őszi napsütésben

                                            Anyuék kitalálták, hogy mindenképpen pont tegnap kell átrendezni a nappalijukat, ahogy még tavasszal kitaláltam. Amikor beköltöztünk a házba, kicsit gyorsan kellett cselekedni, ugyanis november eleje volt, nagyon nyomorult idővel, semmit nem lehetett a teraszon hagyni a szitáló esőben – abban lehet igazán elázni. Így aztán a nappalijuk inkább kissé bútorraktárra hasonlított, mintsem egy kényelmes nappalira, plusz még praktikus sem volt, mert egy csomó cucc elővételét bizonyos szekrényekből csak fotelek arrébb toszigálásával lehett megoldani.
                                            Tehát kitaláltam, mit hova kéne áttologatni. Igen ám, de amit az apu összerak, az össze van rakva. Komolyan mondom, szerintem 2000 év múlva a régészek azokat a cuccokat fogják megtalálni ásatásokon szinte teljes épségben, amiket az apu szerelt össze. Ugyanis ő az örökkévalóságnak dolgozik, minden hihetetlenül precíz és erős, egy képet sem hajlandó képszögre akasztani, na nem. Fúró, tipli stb. Fúráshoz szemétlapát vagy porszívó, hogy ne kelljen utána takarítani. Szóval egy kép felrakása a 3 perc helyett neki kb. olyan ½ óra, igaz, amire akasztva van, azt ki nem robbantja a falból senki ember fia.
                                            Ezzel az egésszel csak azt akartam érzékeltetni, hogy a ½ napos átrendezkedés ily módon egész napossá nyúlt, a szekrények szétszedése majd összerakása okán, hogy meg lehessen mozdítani, aztán természetesen ugyanolyan szilárdan összerakni, mint az elemek átpakolászása előtti állapotban volt.
                                            Tehát ma nyilván nem fogom végigtakarítani a házat. Pedig ezt terveztem, de nagyon könnyen sikerült magam lebeszélni róla, eleget létráztam meg cipekedtem tegnap. Plusz még ma is kellett, mert felhoztam egy csomó könyvet, náluk nem nagyon fért el már, itt fent meg még voltak üres polcaink. De persze ehhez természetesen át kellett rendezni kissé a könyvespolcot, ennél már csak porszívózni gyűlölök jobban.
                                            De sikerült gyorsan letudnom, és mivel szépen sütött a nap, jól felöltöztem, majd kiültem a teraszra egy jó kis teával.
                                            Amely teát Napmátkától irigyeltem el, picit változtattam rajta.

                                            ALMATEA

                                            4 db almacsutka
                                            2 db alma
                                            750 ml víz
                                            ½ rúd fahéj
                                            4 db szegfűszeg
                                            2 cm gyömbér
                                            2-3 ek juharszirup
                                            ½ citrom leve
                                              Egy kisebb nyeles lábosban a hideg vízben feltettem főni az almacsutkákat és a kisebb darabokra vágott almát a fahéjjal, a szegfűszeggel, a vékony szeletekre vágott gyömbérrel együtt. 10 perc forrás után beleraktam a juharszirupot is, majd forraltam tovább. Egy idő után megkóstoltam, de kissé ízetlennek találtam, így került bele a citromlé is. Majd beforraltam a folyadékot a felére. Leszűrtem és nagyobb pohárba öntve hosszú fahéjrúddal kavargattam, mire iható hőmérsékletűre hűlt.
                                              A citromlé szerintem nagyon kell bele, mert életre kelti az almaízt és kerekebb aromához segíti a finom forró italt.
                                              Remek volt a kissé bágyadt őszi napsütésben a teraszon üldögélni és az illatos forró teát iszogatni.


                                              Közben azon gondolkodtam, hogy ha legközelebb almatölteléket készítek nagyobb mennyiségben, akkor a csutkákból és az alma héjából hasonló módszerrel almaszirupot fogok főzni.

                                              Read more...

                                              Mindenszentek

                                              A hagyomány szerint november elseje mindenszentek napja, amikor a szentekről, a mártírokról és a paradicsomban üdvözültekről emlékezik meg a nyugati keresztény világ, míg november másodika a halottak napja, amikor az elhunytakról, illetve a hagyomány szerint mindazon halottakról emlékezünk meg, akik még nem üdvözültek a mennyországban. Az ünnepet a nyugati keresztény egyházban 609-től (más források szerint 610-től) május 13-án, illetve Pünkösd utáni első vasárnap tartották. Ezt a dátumot tette át III. Gergely pápa (731-741) november elsejére, hogy az ünnep egybeessen az aratás végét és az óévet ünneplő kelta pogány samhainnal, melynek mai legfontosabb leágazása a halloween.

                                              Közép- és Kelet-Európa legnagyobb részén, így Magyarországon is mindenszentek napján az emlékezők kilátogatnak a sírokhoz, rendbehozzák és virággal díszítik azokat, illetve gyertyát gyújtanak a halottak emlékére. Kisebb falvakban, illetve településeken nálunk is él még számos népi hagyomány. Sok helyen például a Mindenszentek hetében munkatilalom volt, így tilos volt télire káposztát gyalulni, mert úgy tartották, hogy megromlik. Egy hiedelem szerint, aki virágot szakított más sírjáról, azt elvitte a halott, az égő gyertyát pedig nem volt szabad más sírjára tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére.

                                              A november 2-ai halottak napja a mindenszenteknél jóval későbbi eredetű: Szent Odiló clunyi apát 998-ban vezette be emléknapul a Cluny anyaház alá tartozó minden bencésházban. Hamarosan a renden kívül is megülték, és a XIV. század elejétől Róma is átvette. A halottakról, elhunyt szeretteinkről való megemlékezés és az értük való közbenjárás a purgatórium katolikus hittételén alapszik: azoknak, akik Isten kegyelmében hunytak el, de törlesztendő bűn és teher van még lelkükön, Isten színe előtt tisztulniuk kell.

                                              Gyönyörűek a temetők ilyenkor este, ahogy a rengeteg mécses és gyertya ég.

                                              De nem mindenhol boronganak a halottak napján. Mexikóban több napig ünnepelnek emlékezvén a nagyrabecsült halott rokonokra. Ünnepély keretében hívják vissza őket a másvilágról, hogy abban a kis időben „együtt” lehessenek velük újra.
                                              Az ünnep két napja alatt az indián, illetve főként azték hagyományok keverednek a változó helyi kultúrákkal, valamint a keresztény szokásokkal. Maga a dátum is utóbbi hatás jele az erősen katolikus Mexikóban, hiszen az aztékok eredetileg augusztusban, ráadásul egy egész hónapon keresztül ülték (táncolták) az ünnepet.

                                              A Los Dias de Muertos a halottakról szól, ám közel sem olyan gyászos, mint a halottakkal kapcsolatos egyéb események. A színpompás ünnepély elveti azt a feltételezést, hogy a másvilágra költözöttek halálukkor humorérzéküket és ízlelőbimbóikat is elvesztették. Nagyon is evilági, érzéki örömöket kínálnak az élő ismerősök az eltávozottaknak: pompás fogások, illatos füstölők, állandó hangzavar, átszellemült tánc és komoly alkohol-mennyiség várja a sírból fellátogatókat.
                                              A fesztivál általában október 28-án kezdődik, és egybeesik a Mindenszentek napjával (november 1.), illetve a keresztény halottak napjával (november 2.). Az Egyesült Államokban ugyanekkor ünnepelt Halloweenhez hasonlóan a Halottak Napját nem egyetlen közösségi eseményként kell elképzelni: sokkal inkább szűk körben tartott ünnepségek tömegéből áll össze; valamilyen formában szinte minden mexikói részt vesz benne. A Halottak Napja általában három napig tart és – bár az ünnepi rítusok országszerte eltérőek – a lényeg, hogy a halottat étellel, itallal, virágokkal, füstölőkkel és más ajándékokkal várják vissza a család otthonába. A halottak az általános hiedelem szerint szívesen veszik a meghívást, és élvezik, hogy leszármazottaik körében tölthetnek egy-két napot. A Los Dias de Muertos alkalmából nemcsak a holtak kapnak ajándékokat: az élők is meglepik egymást. A gyerekek kis, névre szóló cukorkoponyákat kapnak – a Dia de los Difuntos alkalmával, azaz a koponyák éjszakáján – míg a barátok csontvázakat és egyéb memento morikat vásárolnak egymásnak. A családi körben megült ünnep fényét a legkisebb falutól a legnagyobb városig parádék és tűzijátékok emelik tovább. Országszerte színdarabokat adnak elő – a halál főszereplésével – és szépségversenyt rendeznek a halottaknak szánt ajándékokból. A halál ellepi egész Mexikót; az újságok, kirakatok és tévéműsorok ontják a csontvázakat. A Halottak Napját támogatja az állam – néha még pénzzel is –, az iskolákban is tanítják, és az újságok is címlapon ünneplik: „Los festejos tenen como finalidad fortalecer las traditions y costumbres de nuestra Mexicanidad” („Az ünnep mindenek felett álló célja a mexikóiságunkat jelentő hagyományok és szokások megerősítése”).
                                              Az ünnep védjegye a mereven vigyorgó táncoló csontváz, amely arra emlékezteti Mexikó népét, hogy „vegyék észre a bőr alatt a csontot”. Az életet idéző ezernyi pózban ábrázolt, vidáman grimaszoló csontváz révén az emberek – akik végső soron folyvást a halál árnyékában élnek – kifigurázzák az életüket kitöltő megannyi véges, hiú, triviális elfoglaltságot. Az ünnep idején Mexikót szó szerint elöntik a csontvázak. A férfiakat formálók elegáns öltönyt viselnek, és leginkább James Bondra hajaznak: túlvilági, halálosztó 007-es ügynökök. A catrinának nevezett női változat mostanában karcsú és ellenállhatatlan, de a töretlen népszerűségű női ábrázolásokon végigkövethetjük az elmúlt száz év összes divathullámát. A női csontvázakat mindig az aktuális nő ideálról mintázták: az Edward-kori kalapos-krinolinos csábítóktól kezdve a miniszoknyás, vörösre lakkozott körmű femme fatale-ig, a legkülönbözőbb formákban jelent meg.
                                              Mára én is egy Mexikóban ilyenkor tálalt kalácsot vagy édes kenyérfélét választottam elkészíteni. Igaz, eltekintettem a hagyományos díszítéstől, nem raktam a tetejére a tésztából készült koponyákat és könnycseppeket.



                                              MEXIKÓI HOLTAK KENYERE

                                              3 db csillagánizs
                                              6 ek víz
                                              675 g finomliszt
                                              115 g cukor
                                              ¼ tk só
                                              175 ml meleg víz
                                              25 g élesztő
                                              115 g vaj
                                              3 db tojás
                                              4 ek narancslikőr
                                              1 narancs héja
                                                A csillagánizsokat a 6 ek vízzel 3 percig forraltam, hogy a végén 3 ek-nyi folyadék maradjon. Félretettem hűlni.
                                                A lisztet egy nagyobb tálba szitáltam, hozzákevertem a sót és a cukrot. A meleg vízben feloldottam az élesztőt, majd a liszt közepébe készített mélyedésbe öntöttem, a tetejére szórtam a lisztből. Letakarva 30 percig hagytam dolgozni az élesztőt, akkor jó, ha buborékokat vet.
                                                A tojásokat felvertem, hozzákevertem a felolvasztott vajat, a csillagánizsos vizet – csillagánizsok nélkül – a narancslikőrt és a finomra aprított narancshéjat (a narancsot zöldséghámozóval vékonyan meghámoztam, majd nagyon finomra aprítottam).
                                                A tojásos keveréket a liszthez öntöttem,  majd addig dagasztottam a tésztát, míg elvált az edény falától és a kezemtől is. Ez kb. 10 perc. Fényes, finom, selymes, de lágy tésztát kell kapni.
                                                Egy 26 cm ∅ kapcsos tortaformába raktam a tortaforma méretére igazított tésztakorongot, letakarva meleg helyen 1½ órát kelesztettem. Addig kell keleszteni, míg a tészta eléri a forma szélét, azaz nagyjából a duplájára.


                                                A sütőt előmelegítettem 190 °C-ra, így sütöttem a kenyeret 45 percig. Azonnal kivettem a formából, tálra raktam és megszórtam porcukorral.



                                                A receptet a Kenyérenciklopédiából vettem, már 7-8 éve mindig ezt sütöm ezen a napon.

                                                Read more...

                                                A józan, ámde ösztönös vásárló

                                                Na ma már nem vagyok roki fejileg, talán ki tudok préselni magamból egy pár értelmesnek tűnő választ a tudatos vásárlós körkérdésre, mellyel Napmátka dobott meg.
                                                Miután ezeken a szempontokon vásárlások alkamával a legkevésbé gondolkodom, bevallom, elolvastam egy pár ebben a témában született bejegyzést gasztroblogok szerte.
                                                Rá kellett jönnöm, hogy ahogy jópáran értelmezik a tudatos vásárlást, na attól vagyok én igen messze. Kérdések merültek fel bennem – amelyeknek lustaságom okán nem vagyok hajlandó utánajárni – miszerint mennyire fedik egymást fogalmilag a tudatos, a környezettudatos és hasonló megfogalmazású vásárlások. Tartok tőle, hogy csak nagyon kis mértékben. De miután mindenki nagy kedvvel mosta össze a tudatos vásárlást a környezettudatossággal 100%-ig, én sem fogom különválasztani a szempontokat.

                                                Na, lássuk a tudatos vásárló 10 pontból álló kiskátéját!

                                                1. Írd össze, mire van szükséged! Csak azt vedd meg, amire ténylegesen szükséged van, ne azt, amit el akarnak neked adni. A nagy bevásárló központok és a reklámok profi módon csábítanak a felesleges pénzköltésre.

                                                Életemben nem írkáltam bevásárló listát. Soha nem receptek vagy mik alapján indulok vásárolni, hagyom magam meglepni, hátha találok valami érdekeset, amiből lehet majd otthon a konyhában ötletelni. Arra meg azért simán lehet emlékezni, ha pl. mosószerért vagy ilyesmiért indulok el otthonról.
                                                Mindent megveszek, amire szükségem van, és elég kevés olyasmit, amire nincs. Akkor is megveszem, amire szükségem van, ha ügyes a reklámja. Azért lássuk be és vegyük észre, a reklámok nem feltétlenül az ördögtől valók, fel lehet fogni információs adatbázisnak is.
                                                Az alapélelmiszerek – olaj-, liszt-, cukor-, só-, tészta-, számomra elég kiterjedt fűszerkészlet stb. – kifogyására is lehet emlékezni, feltöltésüket beszerzéssel megoldani listák nélkül is.

                                                2. Menj a piacra vagy helyi boltba! Így vásárlásoddal a helyi kisvállalkozókat, a helyi gazdaságot támogatod, amitől a te jóléted is függ. A multinacionális üzletláncok profitja kikerül a helyi gazdasági körforgásból.

                                                Akkor vagyok hajlandó a helyi boltba menni, ha az ár-érték arányba nekem belefér. Nem érdekel, kit támogatok és milyen bonyolult rendszeren keresztül, ha szar minőséget akar rámsózni a helyi kereskedő, bizony máshova megyek.
                                                De ha már itt tartunk, számomra sokkal több értelme van a fair trade-nek, ami ugye azt jelenti, hogy a vásárló és a termelő – bármilyen földrajzi elhelyezkedésű termelő – közé minél kevesebb, lehetőleg 0 számú köztes állomás legyen beiktatva, akár a helyi kereskedő legyen is az. Nem fogom telesírni a párnám a helyi kisvállalkozóért, a helyi termelő már sokkal jobban érdekel. Nyilván elég sok „helyi” termelő kisvállalkozó is egyben, de nem az a fő szempont az én esetemben, hanem az áruja, amit kínál. Annak legfőképpen is a minősége, aztán az ára. Sokkal jobban megbízom abban, akiről tudom, hol lakik, mert el lehet menni a házához vagy a kertjéhez, esetleg az istállójához, ahonnan közvetlenül lehet hozzájutni az engem érdeklő termékekhez. Pl. ugye meg lehet kérdezni, mivel eteti a csirkéjét, a tyúkját, a tehenét. És meg is nézhetem.
                                                Piacolni kifejezetten szeretek, illetve szeretnék, de a helyi piac enyhén szólva is elkeserítő. Igaz, vehetek élő kismalacot, kiscsirkét, kislibát, sőt galambot is, de sajnos nem ezek az igényeim. Az alapzöldségeket és -gyümölcsöket természetesen megtalálom, de kizárólag szombaton. Pedig nem a világ végén lakom, de valamiért ebben a 60 000-es (vagy több? nem tudom) városban nem tartják fontosnak a jó piac meglétét. De persze ez a probléma is áthidalható, mert nagyon sok dolgot veszek háztól még olcsóbban, mint a piacon. Csak ezeknek a beszerzési forrásoknak ugye utána kell járni, meg kell találni – persze nagy segítségemre vannak a reklámok pl. szórólapok formájában. Viszont cserébe egy csomó mindent házhoz szállítanak külön felár nélkül.

                                                Viszont az én személyes jólétemet nem látom összefüggeni pl. a szomszédaiméval. Pedig tök közel vannak és helyi vállalkozók. Valahogy úgy gondolom, leginkább rajtam múlik. Persze itt is az a kérdés, kinek mit jelent a jólét. Valószínűleg nekem nagyon mást, mint a kérdést megfogalmazónak.

                                                3. Vigyél magaddal táskát, szatyrot! Ne fogadj el zacskót mindenhol. Egyrészt pénzt adsz érte feleslegesen, másrészt szemét lesz belőle, ami terheli a környezetet, sőt a szemétdíjat is te fizeted.

                                                A legtöbbször viszek vásárló alkalmatosságot, de ha olyan helyen vásárolok, ahol jár a nejlonzacskó, nem dobom vissza, jó lesz itthon szemetesnek, arra nem kell külön pénzt kiadni.

                                                4. Menj gyalog vagy tömegközlekedéssel! A mozgás egészséges és ingyen van. Ha tömegközlekedéssel utazol, tizenötször kevesebbet szennyezed a környezeted, mintha autóval közlekednél, és jóval olcsóbb is.

                                                Eszemben nincs gyalog vagy tömegközlekedéssel bevásárolni menni. Egyfelől a távolság miatt, másfelől meg cipelje a 20-30 kilós csomagokat, akinek két anyja van. Plusz nekem közlekedni a helyi viszonylattal jóval drágább, mint autóval, nem jár semmilyen kedvezmény.
                                                Amíg a Móricznál laktam, nyilván gyalog mentem a 3 percre levő piacra meg Kaiser’s-ba, de ez elmúlt, és akkor is rühelltem a cipelést.
                                                Ha mozgásra vágyom, megoldom célzottan, márcsak a hatékonyság jegyében is.


                                                5. Vegyél helyi termékeket! Keresd a lakóhelyed közelében készülő dolgokat, ezáltal a helyi gazdaság fenntartásához és fejlődéséhez járulsz hozzá és csökkented a szállítással járó környezetterhelést is. Minél távolabbról jön, annál többet szennyez.

                                                Fentebb ezt már nagyjából megválaszoltam, de azért megnézném a tudatost, aki a magyarországi helyi termelésből képes kávét, teát, kb. minden fűszert, sajtokat stb. – melyeket olyan előszeretettel használ, fogyaszt – megvenni.

                                                6. Válaszd az egyszerű, környezetbarát csomagolást! Ne dőlj be a szép külsőnek. A drága csomagolást Te fizeted meg, holott neked csak a termékre van szükséged. Kettőt fizetsz egyet kapsz! Keresd a visszaváltható, újrahasznosított, egyszerű csomagolást.

                                                Milyen is az egyszerű, környezetbarát csomagolás? Netán papírzacskó? Ha újrafelhasznált, oké. De valóban az? Bioboltokban miben vannak a cuccok? Csak nem celofánban vagy nejlonzacskóban? Jé, nahát! Lehet, hogy lebomlós fajtájúak. Attól meg jóval drágábbak is. Kettőt vettem egy meglehetősen magas árért? Nem mintha nem vásárolnék sokszor bioboltban. Szeretem a hangulatukat.
                                                Inkább ignoráljuk a csomagolást és rakjunk be mindent úgy a magunkkal vitt, néhány százszor használt, rendkívül higiénikus szatyrunkba, ahogy a jóisten megadta – kenyér, krumpli stb. Na erre is kíváncsi lennék!
                                                Tudom, hogy vannak olyan helyek – bizony leginkább a sátáni multik –, ahol van lehetőség a vizespalackokat zsugorítva visszaváltani, de az eszébe jutott-e valakinek a nagyon tudatos vásárlók közül, hogy egy palack ásványvíz előállításához 12 másik liter vízre van szükség?
                                                Szerintem érdemesebb inkább megkeresni egy jó minőségű vízszűrő rendszert és a csapvizet ihatóvá alakítani. Ez számomra sokkal tudatosabb vásárlás, mint bubimentes vizet venni, „mer’ az milyen jó az egészségnek”.


                                                7. Kerüld a vegyszereket! Kerüld a nem természetes alapanyagokból, gyárilag előállított, vegyszerezett, félkész élelmiszereket. A vegyszerek ártanak az egészségednek.

                                                Ne legyenek kétségeink, gyakorlatilag minden, amit megeszünk, megiszunk, vegyszerrel, de legalábbis kémiailag kezelt. Amely kémiai kezelések sokszor megváltoztatják az élelmiszerek ilyen-olyan szerkezetét, tápértékét stb. Szóval sok sikert a kerüléshez. Viszont valóban nem egészségesek, lehet törekedni a minél kevesebb vegyszer bevitelére, de a nullára lehetetlen redukálni.
                                                Pl. félkész ételeket szinte soha nem veszek, de csak azért, mert szerintem nem finomak. És főzni különben is sokkal érdekesebb.


                                                8. Vegyél idényzöldséget és -gyümölcsöt! Az üvegházi, vegyszerezett, több ezer kilométert utaztatott, mesterségesen érlelt, agyoncsomagolt és tartósított áruk jelentős környezetterhelést okoznak és csak a szemnek szépek.

                                                Ez így rendben is van, de a narancs is idénygyümölcs, legalábbis ott, ahonnan érkezik, azzal mi legyen?

                                                9. Kerüld az egyszer használatos és felesleges dolgokat! Az egyszer használatos termékek előállítása majd kidobása energiapazarlással és felesleges környezetterheléssel jár. Elektromos fogkefe, konzervnyitó és kenyérszeletelő? Ugyan már…

                                                Tessék ezt pl. egy kisgyerekes anyukának mondani pelus-ügyben... Vagy a nőknek ugye minden hónapban...
                                                Vagy mi van a szeletelt felvágottakkal a felvágottas pultnál (betartván az előrecsomagolt áruk ignorálását)? Megvárjuk, míg a kisasszonyok szépen, nagy műgonddal felszeletelik minden vásárlónak a csúcsminőségű késeikkel?


                                                10. Olvasd el a címkéket! Nézd meg: ki állítja elő a terméket, honnan jött, mit tartalmaz, mibe csomagolják, hová kerül? Ha nincs is tökéletes termék, válaszd a lehető legjobbat. Az vagy, amit eszel.

                                                Mindig elolvasom, mert érdekel, meddig tartható el az adott termék. És az is, hogy mit tartalmaz.

                                                Read more...

                                                Egy fejcsere rendel!

                                                Ma vagy tegnap reggel – kissé összefolynak a napok, ez már a harmadik, hogy migrénem van – az Amanita Designnál találtam egy tök cuki játékot, de sajnos az ára túl van az egy játékra szánt összegen – játékokra, programokra meg netes dizájnra kitaláltam összeghatárokat. Nem mintha állandóan ilyesmire szórikálnám a pénzt, de néha megengedem magamnak.
                                                Így egyelőre beértem a demóval, naná, hogy máris elakadtam, halálra tud bosszantani az ilyesmi. Különben szerintem az összes játékuk nagyon vicces.
                                                Meg így migrénnel nem is jól látok, olyan sok értelmes dolgot nem tudok csinálni. Ugyan tegnap erőt vettem magamon és kimentem a kertbe dolgozni, azt hittem, a mozgás meg a levegő majd jó tesz. Hát tévedtem, mert ma reggel ugyanúgy keltem, ahogy lefeküdtem tegnap. Most annyira erősen nem fáj a fejem, mint általában szokott, de így a harmadik napon azért már nagyon elfáradtam tőle, és most estére fel is erősödött kissé. A legtöbbször két napig tart, intenzívebb, de akkor se fény, se hang, fekve jobban fáj, szóval nem egyszerű.
                                                Fájdalomdíjul valami finom, puha, szottyos süteményre vágytam volna. Na persze, ha én nem sütök, akkor vágyhatok én napestig. Így nekiálltam egy répás-narancsos változatnak. Próbáltam valami nagyon egyszerűt kitalálni, halálbiztos végeredménnyel, hogy ezzel az agyszerkezettel is képes legyek megcsinálni.


                                                SÁRGARÉPÁS-NARANCSOS SÜTEMÉNY

                                                A tésztához:
                                                175 g nádcukor
                                                2 db tojás
                                                120 ml napraforgóolaj
                                                100 g teljeskiőrlésű tönkölyliszt
                                                100 g finomliszt
                                                1½ tk szódabikarbóna
                                                1 tk őrölt fahéj
                                                ½ tk őrölt gyömbér
                                                ¼ tk őrölt szegfűszeg
                                                ¼ őrölt szegfűbors
                                                ¼ tk reszelt szerecsendió
                                                200 g reszelt sárgarépa
                                                1 db narancs héja
                                                175 g mazsola

                                                A sziruphoz:
                                                2 ek nádcukor
                                                3 ek citromlé
                                                3 ek narancslikőr

                                                A krémhez:
                                                2 ek nádcukor
                                                1 tasak Bourbon vaníliás cukor
                                                250 ml tejföl
                                                60 g vaj

                                                      A tésztához a cukrot a tojásokkal és az olajjal habosra vertem géppel. Közben a liszteket összekevertem a szódabikarbónával és a fűszerekkel, beleszórtam a mazsolát is.
                                                      A tojásos keverékbe raktam a reszelt sárgarépát majd a narancshéjat – a narancsot vékonyan meghámoztam zöldséghámozóval, hogy csak a sárga részt kapjam, majd egészen finomra aprítottam. Így jobban szeretem, mint a reszelést, ugyanis sokkal intenzívebben lehet érezni a narancs aromáját.
                                                      A nedves és a száraz keveréket összevegyítve simára kevertem, és egy kisebb négyszögletes tepsibe simítottam, 170 °C-ra előmelegített sütőben 40 perc alatt készre sütöttem.
                                                      Míg sült, a sziruphoz összekevertem a hozzávalókat, lehetőleg minél hamarabb érdemes megcsinálni, hogy a cukornak legyen ideje elolvadni.
                                                      A krémhez a vajat megolvasztottam, így kevertem a többi hozzávalóhoz, hűtőbe tettem.
                                                      Amikor a süti megsült, még forrón megszurkáltam egy fogpiszkálóval és meglocsoltam a sziruppal, így hagytam teljesen kihűlni. Kivettem a formából, és a kissé szilárdabbá vált, de még mindig meglehetősen folyós krémet a tetejére kentem.

                                                      Read more...

                                                      Pangasius, avagy ijesztőbb nevén cápaharcsa

                                                      Nagyon szeretem a halakat meg az összes tengeri herkentyűt, de a halak közül inkább a ragadozókat kedvelem. A többiről mindig az a kép él bennem, hogy az üledékben turkálnak, amiben ugye minden van. Nem mintha a táplálékláncba ne kerülne bele az, amit a turkálósok megesznek, de akkor is, valahogy mégsem érzem annyira közvetlennek a kapcsolatot. Jó, tudom, hogy ez egy illúzió. Viszont érdekes módon a rákok esetében nem zavar az ízeltlábú és nagymértékben dögevő mivoltuk. Sőt, ha már itt tartunk, csigát is szívesen eszem, igaz, eddig nem készítettem soha. Lehet, hogy akkor azért átgondolnám, nem tudom. Mindegy, a halak is furcsa állatok szerintem, élve nem szívesen fogdosom egyiket sem, nehezen kiszámítható az ugrándozásuk.
                                                      Különben most szembesültem a ténnyel a BBC Amazon Abyss című filmjéből, hogy az Amazonasban él egy cápafajta, amely fával táplálkozik.

                                                      A cápaharcsa (Pangasius hypophthalmus) a harcsafélék családjába tartozik és Délkelet-Ázsiából származik. Szeretem a fehér, tömör, rugalmas húsát.
                                                      Az üzletekben kapható általában fagyasztott állapotban levő hal nagy részben vietnámi tógazdaságokból kerül hozzánk, mostanában igen divatos hal lett. Elevenszülő, élő kishalakkal táplálkozik, viszont érdekes, hogy az idősebb példányok foga elhullik, és akkor áttérnek a növényi táplálkozásra. Remélem, a fiatalabb példányokat küldik ide Vietnámból...


                                                      PANGASIUS KAPROS-KAPRIS MÁRTÁSSAL

                                                      4 pangasius filé
                                                      2 ek szőlőmagolaj
                                                      1 ek vaj
                                                      1 ek összevágott kapor
                                                      2 ek kapribogyó
                                                      1 ek eltett zöldbors
                                                      200 ml tejszín

                                                        A halfiléket kissé besózva pirosra sütöttem a felforrósított vaj és olaj keverékén, majd előmelegített tálra szedtem.
                                                        Ezután a visszamaradt zsiradékba kevertem a kaprot, a kapribogyót és a zöldborsot – utóbbi kettőnek a levéből is használtam kb. 1 ek-nyit – és egy spatulával felvakarásztam a pörzsanyagokat. Ráöntöttem a tejszínt, kissé utánasóztam, és picit beforraltam.
                                                        Egyszerű vajas párolt rizzsel tálaltam a mártással meglocsolt pangasius-t.



                                                        És a zene mára:

                                                        Csík zenekar és Kiss Tibor: Sehol se talállak

                                                        Read more...

                                                        Vöröslencse-leves

                                                        Eljött az ideje a jó kis tartalmas leveseknek, krémleveseknek. Bár igazából engem nem szokott érdekelni, hogy milyen évszak van, ha szeretnék valamit enni, akkor eszem. Az viszont kétségtelen, hogy ilyenkor nagyon jól tudnak esni ezek a sűrű, szinte kásaszerű levesek.
                                                        A minap találtam Heidinél egy receptet, amely faék egyszerűségével rögtön levett a lábamról már olvasva is. Persze nem volt itthon elég vörös lencse, amiről viszont azt hittem, hogy már egy gasztronómiai alapvetés, minden boltban lehet kapni. Főleg itt az utca végén 2 percre levő éppen felújított Sparban. De nem. Külön zarándoklatot kellett érte rendezni, de sebaj. Vörös lencse mindig kell.

                                                        VÖRÖSLENCSE-LEVES

                                                        1⅓ csésze vörös lencse
                                                        ½ csésze rizs
                                                        2 ek olívaolaj
                                                        2 fej lilahagyma
                                                        7 csésze zöldségalaplé
                                                        ½ tk őrölt füstölt csípős paprika
                                                        1-2 csipet őrölt chili
                                                        só, bors

                                                        A tálaláshoz:
                                                        2-3 ek világosra pirított lapra vágott mandula
                                                        4-5 ek vékonyan felkarikázott olívabogyó

                                                            A felforrósított olívaolajon karamellizáltam a finomra aprított lilahagymát, majd ráöntöttem a zöldségalaplevet. Felforraltam, beleszórtam a lencsét és a rizst, hozzáadtam a paprikát és a chilit, kicsit sóztam és borsoztam.
                                                            ½ órát főztem alacsony hőmérsékleten fedő nélkül. Majd forrón tálaltam minden adagot megszórva a mandulával és az olívabogyóval – apu megkérdezte, mik ezek a tömítő alátétek(?!).


                                                            Az eredeti receptben barnarizzsel készül, ahhoz nem kell annyi folyadék, nem szívja úgy fel, mint a fehér rizs. És legközelebb nem felejtem el a fetát sem, mert kíváncsi vagyok, azzal pluszban milyen.
                                                            Az biztos, hogy amilyen egyszerű, olyan finom. És baromira tartalmas.

                                                            Read more...
                                                            Related Posts with Thumbnails
                                                            Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetők más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

                                                              © Blogger template Shush by Ourblogtemplates.com 2009

                                                            Back to TOP