Muffin rendelésre
Tegnap szemrehányás ért, hogy régen sütöttem valamit. Ez valóban így van. De azért, mert mostanában a receptgyűjtés korszakában vagyok, délutánra a legtöbbször már zsong a fejem a sok recept olvasgatásától, a receptes progiba való betöltögetéstől. Az az igazság, hogy mindig nagy vehemnciával állok neki ennek, aztán elég hamar olvad a lelkesedés, őszintén szólva egy idő után dögunalom tud lenni.
De aztán persze olyan jó, amikor előáll a család, hogy kéne valami finomat enni. Ez természetesen azt jelenti, hogy nézzek szét, mi van a kamrában és a hűtőben, aztán keresgéljek a receptjeim között, szerezzek ihletet, és persze főzzem-süssem is meg, amit kitaláltam. Egyébként ilyenkor kiselőadásokat kell tartanom, hogy miből hogyan és mit fogok csinálni, pontosan milyen eljárásoknak vetem alá az alapanyagokat.
A kiselőadásoknak köszönhetően persze mindenki még sokkal éhesebb lesz, alig várják, hogy asztalhoz lehessen ülni. A konyhában állandóan körülöttem keringenek és persze a „Mi lenne, ha nem fényképezgetnél?” típusú kérdések is előkerülnek. Ezzel tulajdonképpen csak azt akartam megmagyarázni, hogy mitől sikerülnek a fényképek elég szerencsétlenre sokszor, szóval kifogásokat kerestem. Mert ugye sietve nem lehet művészetet csinálni, ezt mindenki beláthatja.
Tehát ma megrendelésre sütöttem, naná, hogy a jól bevált egyszerű és gyors megoldást választottam, azaz a muffint.
MUFFIN CSOKOLÁDÉVAL ÉS FŰSZERES-NARANCSOS FÜGEDZSEMMEL (12 darab)
- 150 g liszt
- 150 g vaj
- 125 g cukor
- 2 tojás
- 3 ek Fűszeres-narancsos fügedzsem
- 50 g keserűcsokoládé
- 50 g fehércsokoládé
- ½ csomag sütőpor
A vajat mikróban kiolvasztó programon megpuhítom, összekeverem a cukorral, a 2 tojással és a fügedzsemmel.
A lisztet az apróra vágott csokoládékkal és a sütőporral. Majd a két cuccot egybe.
Muffinsütőbe papírkapszlikat rakok és fagyiskanállal beleadagolom a masszát a kis lukakba. A fagyiskanál nem sznobéria részemről, ezzel a legkönnyebb beleadagolni a tésztát a formába, nem csurgatom szanaszét, és már tapasztalat, hogy két kanálnyi kell egy lukba.
180 °C-ra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt szép aranybarnára sütöm.









>>