Növények mindenütt

Napmátka újabb – és egy nagyon nehezen megválaszolható – körkérdéssel lepett meg. Bár azt hiszem, az általa használt „a nagy kertvarázsló” titulus túlzás, ugyanis a lelkesedésem sajnos igen csekély szaktudással párosul. Persze ettől még jól esik.

Gondolkodtam, hogyan is oldhatnám meg frappánsan a választ, de csak úgy sikerült 10 növényt kiválasztanom, hogy 3 kategóriát kreáltam furmányosan, így feltornázhattam a számot 30-ra. Még így is gondban voltam, mi maradjon a listákban, mit húzzak ki.

Az egyik a zöldségeket és a gyümölcsöket, a másik a fűszernövényeket, a harmadik pedig a dísznövényeket foglalja magában. Az első és a harmadik kategória tartalmaz olyanokat, amelyek már vannak a kertben, és olyanokat is, amelyekre csak vágyom egyelőre.

Zöldségek és gyümölcsök:

1. Mindenekelőtt az eper. És a többi piros bogyós: áfonyák, ribizli, málna, josta, szeder. Nélkülük tényleg nem élet az élet.
2. Zöldalma. Most pl. nincs itthon, rosszul is vagyok a tudattól. Mint apukám, aki éhes, ha nincs itthon kenyér, teljesen mindegy, mennyire van tele egyébként a hűtő. Így vagyok én a zöldalmával, ha nincs, olyan érzésem van, nincs itthon gyümölcs.
3. Brokkoli.
4. Spenót.
5. Saláták, a rucola is meg az összes ilyesmi.
6. Füge.
7. Spárga, a zöld.
8. Barackok: őszi-, sárga-, nektarin.
9. Sárgadinnye.
10. Mandula.

Fűszerek:

1. Fokhagyma. Ez tényleg az első.
2. Chili. Vetekszik a fokhagymával nálam.
3. Vanília. Ha lenne három első hely...
4. Kardamom. Vagy négy...
5. Bazsalikom.
6. Menta.
7. Koriander, zölden is és a magját is nagyon szeretem.
8. Szerecsendió.
9. Gyömbér.
10. Borsikafű.

Dísznövények:

1. Régi rózsák. Szerintem tökéletesen kifejezik a barokk kor (ez így túl általános, tudom – merthogy hosszú is és sokféle is -, de nem bonyolítanám ezt most) általam vélt hangulatát. Pompásak, kifinomultak, harmonikusak.
2. Bordó levelű selyemakác. Valamiért rajongok a bordó levelű növényekért, a bordó levelű bodzát és mogyorót is nagyon szeretem.
3. Gyöngyvirág.
4. Azáleák és rododendronok. Ez egy új szerelem, mostanában fedeztem fel a szépségüket.
5. Kaméliák.
6. Jázmin.
7. Magnóliák.
8. Selyemfenyő.
9. Araukária. Kissé bajos ezen az éghajlaton, de kis odafigyeléssel megoldható.
10. Levendula.

Remélem, azoknak is jó kis időtöltés lesz, akiknek továbbgördítem a kérdést: Benzsinek, aki gyanútlanul bejött a csőbe – ezúton is üdvözlöm és köszönöm a kedvességét. Aztán kedvenc barátnémnak, Csupornak is, aki angyali türelemmel viseli az összes nála landoló körkérdést.

Mára is keresgéltem hallgatnivalót, nem mondom, hogy teljesen illik a kerti hangulathoz, de attól még érdekes. Főleg hogy találtam két más felfogású előadást Rameau Les Indes Galantes-éből, az egyik elég gyakran játszott részletet.

Az elsőn Marc Minkowski vezényli az általa alapított zenekart, Les Musiciens du Louvres, Magali Léger és Laurent Naouri énekel.

A másodikon Patricia Petibon látható többek között, aki amellett, hogy nagyon jól énekel, szerintem totál buggyant, a jó értelemben.

Zöldfűszerek a kertből 1. – zsálya

A zsályát (Salvia offocinalis), amely meghosszabítja az életet, a múltban minden földrészen nagyra becsülték. „Hogy öregedhetne meg az, akinek zsálya van a kertjében?” – ez volt a veleje egy ókori mondásnak, amelyet Kínában, Perzsiában sőt Európa egyes részein is idézgettek. A kínaiak a 17. században annyira rajongtak érte, hogy a holland kereskedőknek egyetlen doboz zsályalevélért akár három doboz kínai teát is adtak.

Rendszertani neve, a Salvia, amely a latin salvere, azaz „jó egészségben van”, illetve „meggyógyít, megment” igéből származik, jól tükrözi hírnevét. A rómaiak szent növényként tisztelték, ünnepélyes keretek között gyűjtötték be. A kijelölt személynek kenyér- és boráldozatot kellett bemutatnia, fehér tunikát kellett viselnie, megmosdva és csupasz lábbal kellett megjelennie. A rómaiak javasolták, hogy a zsályával kell megóvni a vasszerszámokat az elhasználódástól – okos tanács, mivel a vas sói nem lépnek reakcióba a növénnyel.

E gyógyító erejű növény erős fűszer, elősegíti a zsíros ételek emésztését. Levele emellett fertőtlenítő, gombaölő és ösztrogén hatású anyagot tartalmaz. Hasmenés ellen kiváló. Levelének forrázata teaként, étkezés után segít, ha túlságosan jóllaktunk.

Valamikor tavasszal Napmátka és Csupi figyelmeztettek, hogy eléggé el tud terjedni. Akkor olyan kis szerény bokrocska volt a kertben, hogy nem nagyon akartam nekik hinni. Bezzeg most!

Ilyen volt tavasszal.

És ekkora most.

Szárnyassültekhez szeretem használni, a kacsához és a libához kifejezetten kívánkozik. Amikor egyben sütök csirkét, szintén gyakran használom fűszerként. Ha van időm és főleg kedvem, a leveleket hirtelen ropogósra sütöm forró olajban, leitatom róla az olajat és azzal díszítem az ételt. Ma nem bonyolítottam a dolgot, ezt a lépést kihagytam.

Amikor nem nagyon tudom magamtól kitalálni, mit főzzek, vagy éppen nincsen gondolkodni kedvem, sokszor veszem le Jamie Oliver könyveit a polcról.

Azért szeretem a receptjeit, mert gyakorlatilag még nem fordult elő, hogy ne lett volna itthon valami a recept hozzávalói közül.

TEJBEN SÜLT CSIRKE

• 1 egész csirke
• só, bors
• 110 g vaj
• 2-3 ek olívaolaj
• ½ rúd fahéj
• 1 marék friss zsályalevél
• 2 citrom lehámozott héja
• 10 gerezd fokhagyma
• 1 pint tej

A sütőt 190 °C-ra előmelegítettem.

Egy nagyobb vas edényben a vajat és az olajat felforrósítottam és az alaposan besózott és beborsozott csirke minden oldalát pirosra sütöttem rajta.

A hámozatlan fokhagymákat rászórtam a zsályalevelekkel együtt, melléraktam a citromhéjat és a fahéjat, aláöntöttem a tejet, majd 1½ órát sütöttem. A citromtól a tej puha pelyhekbe összeáll, érdemes sütés közben locsolgatni néha vele a csirkét.

Tálaláskor leszedtem a húst a csontról, meglocsoltam a saját levével és egyszerű krumplipürét és pirított cukkinit raktam mellé.

A recept Jamie Oliver ... és egyszerűen csak főzz! című könyvében található.

Könnyű nyári

Az elmúlt egy-két hétben kisebb-nagyobb transzportokban érkezett egy rakat csirke. Év elején valamikor szoktuk megrendelni, aztán amikor eljön az ideje, szépen megtisztítva, gyakorlatilag teljesen konyhakészen kapjuk meg.

Mondjuk, azért húsz csirke szétbontása után azt gondoltam, hogy nem bírok majd jó ideig a kis szárnyasokra nézni, még alkatrészek formájában sem. De ezt a kellemetlen érzést felülírta a rántott csirkemell és -szárny iránti családi rajongás, kénytelen voltam elővenni a mélyhűtőbe elrakott csomagokból.

Ilyen nagy melegekben kerül elő nálunk mindig a mozzarellás paradicsomsaláta. Szerintem magában is simán megállja a helyét, de a többieknek a családban az a kényszerképzete, hogy ehhez kell valamit még enni. Ekkor szoktam áthidaló megoldásként rántott csirkemellet vagy csirkeszárnyat készíteni. Vagy ugyanezeket kicsit befűszerezve grillen megsütni.

A csirkemellet nagyobb csíkokra vágva sóval és fokhagymával ízesített tejben szoktam áztatni majdnem egy órát, lecsöpögtetve panírozom be és sütöm meg. A csirkeszárnyakkal semmi ilyesmi faxnizást nem szoktam. Egyébként a panírozásnál a tojásba mindig tekerek egy jó adag borsot is és teszek bele 2-3 ek tejet – az ilyen fokhagymás áztatásnál a fokhagymás tejből. Lehet, hogy csak én gondolom így, de ha tejet keverek a tojásba, szerintem könnyebb lesz a rántott hús bundája.

MOZARELLÁS PARADICSOMSALÁTA

• 1 kg paradicsom
• 3 csomag mini mozzarella
• 2-3 gerezd fokhagyma
• 1 jó nagy marék friss bazsalikomlevél
• só, bors, extra szűz olívaolaj

Ennek a salátának van valami speckó neve egyébként, de nem jut eszembe. Akkor persze nem úgy néz ki, mint ahogy én szoktam csinálni. Az enyém sokkal póriasabb megoldás, mint a paradicsomot és a bivalytejből készült mozzarellát szeletekre vágó, majd szépen elegánsan félig rétegesen körben lerakó módszer. A fokhagymát hajszálvékony szeletekre vágják hozzá, minden paradicsomszeletre raknak belőle egy-egy bazsalikomlevéllel. Majd vékony sugárban extra szűz olívaolajat csurgatnak rá.

Én egyszerűen felkockáztam a paradicsomot, egy nagyobb tálba raktam. Hozzákevertem a félbevágott kis mozzarellákat, belekevertem a finomra vágott fokhagymát és az összetépkedett bazsalikomot. Sóztam, borsoztam, locsoltam rá olívaolajat, alaposan összekevertem, és hagytam a hűtőben 1-2 órát összeérni.

Egy kis díj meg egy kis régi zene

Két nagyon kedves bloggertársamtól – Szepykétől és Renátától kaptam egy kis díjat, miszerint a blogom lovely. Igazán köszönöm.

A díj, mint mindegyik díj, persze kötelezettségekkel is jár.

Először is ki kell tennem a díjat. Íme:

Másdoszor linkeljem be, akiktől kaptam a díjat. Ez fentebb megtörtént.

Aztán jelöljek 7 blogot: Piazza-Piazza, Bodzablog, Domestic Goddess, Mennyei Mignon, napmátka tűzhely, Étel, ital, kicsi Vú, Csak a Puffin ad Neked erőt.

Majd hagyjak nekik üzenetet. Ez is megtörtént.

Végre sikerült elkapnom a Mezzón Philippe Jarousskynak és Christina Pluhar zenekarának – L'Arpeggiata – egyik tavalyi koncertjét. A koncert az Icônes du Seicento címmel a 29. barokk zenei fesztiválon hangzott el Ambronay-ben.

Philippe Jaroussky korunk egyik ünnepelt kontratenorja, szerintem teljesen érthetően, mert valóban nem evilági hangon énekel, egyszerűen földöntúli. Angyali, ahogy sok róla szóló írásban lehet olvasni. Akkoriban, amikor a kontratenor-őrület dívott, egészen biztosan szédszedték volna. Nemcsak elképesztő technikával, virtuózan és hihetetlenül tisztán énekel, de előadóként is nagyon szimpatikus, kifejezetten intelligens és ráadásul tök jó humora van.

Egyszer már tettem be a blogra egy számot erről a koncertről, de nem állom meg, hogy ne rakjak be még többet. Egyébként legszívesebben egyenként berakosgatnám az összeset.

Sajnos tök véletlenül kaptam el a tévében szerda vagy csütörtök este 10-kor, egy pár perccel a kezdés után, így csak utána jutott eszembe, hogy de egy marha vagyok, nem raktam be egy DVD-t, hogy felvegyem.

Claudio Monteverdi: Si dolce è 'l tormento (ismeretlen szerző szövege)

A két dal 1624-ben jelent meg Carlo Milanuzzi Quarto Scherzo della ariose vaghezze című velencei világi dalokat tartalmazó gyűjteményében. Szerintem nem kell mondanom, hogy az Ohimè ch'io cado nem pont ebben a hangszerelésben.

Mindegyik dal megtalálható a zenekar és Jaroussky Teatro d'Amore című albumán is.

És valami egészen más kinézettel:

George Frideric Handel: Agrippina – Come nobe che fugge dal vento

Konyhai katasztrófák 2. – amikor a panírból „ricotta” lesz

A sorozat ezen epizódjában a panír a főszereplő. Illetve ami lett belőle.

Vegavarázsnál találtam a receptet és a módszert, nekem sajnos nem működött. Nem hiszem, hogy meg tudom fejteni a kudarc okát, 3 liter tejhez adtam 1 tk por alakú citromsavat.

Az a lényeg, hogy nekem nem állt össze kemény, vágható cuccá, maradt kissé nyúlós, lágy valaminek. Több napos csepegtetés után is. Illetve ez sem igaz, mert igazán kicsepegni sem nagyon akart. Ízre a ricottára hajaz, ezért ki is neveztem annak. Megfeleztem – mert 500 g lett belőle – és kevertem mindkettőbe egy kis sót és fűszereket, majd kenyérre kenve esszük meg. Most a hűtőben érnek éppen össze.

Ebbe egy kisebb csokor snidlinget vágtam apróra és kb. ½ tk vegyes szemes borsot törtem meg a mozsárban.

Ebbe pedig ½ gerezd nagyon finomra vágott fokhagyma került 1-1 ág borsikafűvel, citromillatú kakukkfűvel, oregánóval és 1 kk friss rozmaringgal.

De szerencsére vannak sikertörténetek is. A fügén pl. rengeteg gyümölcs lesz, az őszi érés is már majdnem akkora, mint ami majd most július végén szedhető.

A virágaim a meleg ellenére gyönyörűek. És a nocino is úgy viselkedik, ahogy kell.

Lesz füge dögivel.

A kefevirág is elkezdett újra virágozni.

A nocino pedig már egészen mély olajzöld lett.

Csak egy dolgot szeretnék tudni

...egyelőre. Mi a jó bánatért kínálja fel a Blogger a Google rendszeres olvasós widgetben azt, hogy be lehet állítani a színeket, ha állandóan visszafeketéz mindent, amit már megcsináltam? A „Bejelentkezés” undormány kékjéről nem is beszélve.

A Nagy Vegetáriánus Kihívás

Reggel bejelentettem a családnak, hogy ma a vega kihívás napja van, ne számítsanak semmi alkoholosra, nincs hagyma sem amellett, hogy hús természetesen nem lesz. Legalábbis én nem főzök olyat. Lehaltak és fellázadtak. Hogy én ezt nem gondolhatom komolyan. Pedig de. A hagymán akadtak ki a legjobban, hogy az miért.

Mondtam nekik, hogy nem kell azért teljesen elkeseredni, mert majd kitalálok valami desszertet, persze azt nem közöltem velük, hogy ez is a kihívás jegyében lesz, mindent nem kell tudniuk.

Tényleg kihívás volt. Akármit kitaláltam, minden úgy kezdődött volna, hogy hány hagymát kell felaprítani. Pedig a vega chili con carnét kipróbáltam volna most szívesen, de hát ugye abba tényleg kell jó adag hagyma.

Aztán valószínűleg a világ legegyszerűbb ötlete jutott eszembe, nem kell itt agyonbonyolítani a dolgokat, van itthon mindenféle alapzöldség, abból kell valamit rittyenteni. Viszont jó fűszeres fogásra fájt a fogam.

ZÖLDSÉGEK FŰSZERES BUNDÁBAN

• sárgarépa, zeller, karalábé, krumpli hasábokra vágva
• brokkoli rózsáira szedve
• olaj a sütéshez
• kevés liszt a zöldségek meghempergetéséhez

A fűszeres bundához:

• 1 tk kömény
• 2 tk fekete mustármag
• 1 db szárított chili
• 1 tk egész feketebors
• 1 csésze liszt
• ¾ csésze kukoricaliszt
• ½ tk kurkuma
• 2 tk só
• 1½ csésze víz (ha nem veganap van, sör)

A köményt, a mustármagot, a chilit feldarabolva a feketeborssal együtt mozsárban porrá törtem, hozzáadtam a kukoricaliszttel, a sóval és a kurkumával elkevert liszthez. Beleöntöttem a vizet, és simára kevertem. A galuska- és a palacsintatészta közötti állagúnak kell lennie. Félretettem, míg a zöldségeket megtisztítottam és feldaraboltam.

Az olajat egy mélyebb serpenyőben felforrósítottam (kb. 4-5 cm magasan legyen az olaj), közben a zöldségeket – lehetőleg egyszerre sütvén az egyformákat – lisztbe, majd a fűszeres masszába forgattam. Az olajban pirosra sütöttem.

Ha nem ilyen abszolút veganap van, tuti csinálok hozzá valamilyen joghurtos mártogatót, pl. snidlinggel, mentával, 1-2 tk citromlével.

A bundatészta hamarabb elfogyott, mint a zöldségek, ezért a maradék krumplit fűszersóval ízesített lisztbe forgattam, és úgy sütöttem meg a bő, forró olajban pirosra.

A desszerten is morfondíroztam egy kicsit, honnan kezdjem. Aztán ahogy jöttem-mentem a kamrában, megláttam a kb. 1 hete vett kókusztejet.

KÓKUSZTEJBE’ RIZS

• 1½ csésze rizs
• 2 csésze víz
• 1 csipet só
• 400 ml kókusztej
• 1 csésze cukor
• 2 db egész kardamom
• 2 cm fahéjdarab
• 2 ek rózsavíz
• 5-6 ek eperdzsem
• 4 ek almás rózsalekvár
• 1 tk rózsabors a mozsárban megtörve

A rizst a vízzel, a kardamommal, a fahéjjal és a csipet sóval lefedve feltettem főni. Ahogy félig elfőtte a levét, ráöntöttem a kókusztejet, beleöntöttem a cukrot és a rózsavizet, alaposan elkevertem, és olyan alacsony fokozatra kapcsoltam a tűzhelyet, hogy csak duzzadjon a rizs, ne főjön. Továbbra is letakarva. Még elég szottyos volt, amikor teljesen elzártam alatta a tűzhelyet, hagytam langyosra hűlni a fedő alatt.

Poharakba egy réteg rizst raktam, erre 1-2 ek eperdzsemet, amit megszórtam kevés összetört rózsaborssal. Erre megint rizst tettem, aztán következett a rózsás dzsem, majd megint rizs. A tetejére szórtam még kevés rózsaborsot.